Tudomány - áltudomány

Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha tud magyarul,akkor talán nagyobb baj nem lenne,lerajzolnám a földre mit szeretnék neki mondani és talán még el is mutogatnám( :rohog:).
Azt hiszem, azt azért nem lenne könnyű elmutogatni neki, hogy pl. január vége felé egy internetes fórumon a képernyő előtt ülve írásban vitatkoztál földönkívüliekről és a velük való kommunikációs nehézségekről.

A másik,telepatikusan beszélgetni pedig szerintem igen izgalmas dolog,minek fárasztani hangos beszéddel a torkot és a szájat.
Igen, a telepátia a sci-fiben kitűnő "deus ex machina", csodálkoztam is, hogy a tárgyalt történet miért nem ezt alkalmazza. A bolygó, illetve a földönkívüli partner neve viszont arra utal, hogy hangokkal kommunikálnak, és ezek a hangok a latin ábécé betűire átültethetők.

Amivel nem vagyok kibékülve többek között az a párhuzamos universum és a holografikus világ.
Neked mi a véleményed?
Az, hogy mindenkinek magánügye, mivel nincs kibékülve. Esetleg ha kicsit konkrétabban kifejtenéd, hogy mit értesz "a párhuzamos universum és a holografikus világ" alatt, és miért nem vagy kibékülve vele, akkor talán érdemben is hozzá tudnék szólni.
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahogy már előtte is pedzettem szerintem eleve hülye a kérdés !

Nincs "áltudomány" !
Hogy nem hoztál rá példákat, még nem igazolja azt, hogy nincs áltudomány. Az is hazugság és csalás, ha önmagukat tudósnak kinevező emberek nem tagadják meg önmagukat. Vagy Y cég vagy személy valótlanul állítja, hogy a katyvaszait Z egyetem tudományos kutatói kísérletekkel igazolták. Esetleg valaki azt hazudja, hogy eltagadnak bizonyos konkrét kutatási helyeket, leleteket. Ezeket a hazugságokat és csalásokat szerintem bátran lehet áltudománynak nevezni, hiszen a tudományosság látszatát keltve próbálják hihetőbbé tenni a csalásaikat és/vagy hazugságaikat. És természetesen ide tartozik az is, ha néhány emberke szót emel valami mellett vagy ellen, és bátran azt hazudja, hogy "szóemelését" tudományos érvekkel tudja alátámasztani, vagy mikor nem tudományos szemszögből közelíti meg az eddigi ismereteket, de ennek az ellenkezőjét állítja.

Talán a "távgyógyászok" és a TV jósnokok ellen kéne hadat viselni és nem azokat támadni, akik mernek gondolkozni !!!
Láttál már olyan "távgyógyászt" vagy TV jósnokot, aki azzal állt ki, hogy ő nem mer gondolkozni? Ők is ugyanúgy alternatív gondolkodóknak tartják vagy állítják magukat, mint az áltudományos művelői. A különbség csak annyi, hogy - legalábbis a többségük - nem is próbálja a tudományosság látszatát kelteni, tehát a tevékenységük nem nevezhető áltudományosnak.
 
miragem

-----

Nem igazán fogunk egyet érteni.:D

Egy TV-s jósnok vagy "távgyógyász" nincs egy súlycsoportban azokkal az emberekkel, akik pénzt, fáradtságot nem kímélve
utána járnak dolgoknak, és mások kutatási eredményeit is felhasználva teljesen más szemszögből raknak össze tényeket, bizonyítékokat.

Ebben mi az "áltudomány" ?

A jósnokokat és egyebeket inkább hagyjuk, mert szívem szerint mindet kilőnném valahova messzire,
vagy elküldeném őket követ bányászni ! /sok más kategriájú kerékkötővel együtt/;):D
 
miragem

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy nem hoztál rá példákat, még nem igazolja azt, hogy nincs áltudomány. Az is hazugság és csalás, ha önmagukat tudósnak kinevező emberek nem tagadják meg önmagukat. Vagy Y cég vagy személy valótlanul állítja, hogy a katyvaszait Z egyetem tudományos kutatói kísérletekkel igazolták. Esetleg valaki azt hazudja, hogy eltagadnak bizonyos konkrét kutatási helyeket, leleteket. Ezeket a hazugságokat és csalásokat szerintem bátran lehet áltudománynak nevezni, hiszen a tudományosság látszatát keltve próbálják hihetőbbé tenni a csalásaikat és/vagy hazugságaikat. És természetesen ide tartozik az is, ha néhány emberke szót emel valami mellett vagy ellen, és bátran azt hazudja, hogy "szóemelését" tudományos érvekkel tudja alátámasztani, vagy mikor nem tudományos szemszögből közelíti meg az eddigi ismereteket, de ennek az ellenkezőjét állítja.

Láttál már olyan "távgyógyászt" vagy TV jósnokot, aki azzal állt ki, hogy ő nem mer gondolkozni? Ők is ugyanúgy alternatív gondolkodóknak tartják vagy állítják magukat, mint az áltudományos művelői. A különbség csak annyi, hogy - legalábbis a többségük - nem is próbálja a tudományosság látszatát kelteni, tehát a tevékenységük nem nevezhető áltudományosnak.

******

"Esetleg valaki azt hazudja, hogy eltagadnak bizonyos konkrét kutatási helyeket, leleteket."

Rákérdezhetek, hogy Te honnan tudod, mivel bizonyítod, hogy nem ez történik ?
 
Csillagözön

Amit leírtál, tulajdonképpen maszatolás.Mindenre rá lehet fogni, meg annak az ellenkezőjére is. Semmi konkrét.....

Van itt egy cikk, amely egy olyan égitestről szól, melyről talán a legtöbb élménye van az emberiségnek a Nap után. A Hold. Állítólag már ott voltak, szondák mentek, most is ott vannak, filmeznek, fotóznak, bizonyos dolgokat mérnek, stb. Ha valami picike igaz a cikkben leírt dolgokról, akkor mit jelenthet az a világ-kép, melyet "üzemben tart" a tudomány?

Igaz e a Világunk, igaz e az élet földi kialakulása, igaz e egyáltalán valami, amire most még tudósok milliói esküsznek?

Tudomány, vagy áltudomány a hivatalos tudomány?

A halott Hold teóriája hamis

"A tudomány képviselői régóta állítják, hogy a Holdon nincs élet, legfeljebb hogy égi társunkon esetleg, talán, legfeljebb rejtett módon (fagyottan, talajban) létezik némi víz és szegényes gázréteg.

Állítják továbbá, hogy a Hold tulajdonképpen halott világ, amelyet évmilliók óta csak a reá tévedő meteorok látogatnak. Élénken tiltakoznak, ha bárki előáll azzal, hogy ott valamiféle tevékenységre, tehát élő, gondolkodó lényekre utaló jelek vannak.

Ezt kifejezetten tagadják is — de általában az történik, hogy az ezekről szóló bizonyítékokat elhallgatják. Nem sorolom most fel mindazt a rengeteg jelet — az elmúlt századokban legalább ezer megfigyelés bizonyítja, hogy a Holdon folyamatosan történik valami — mert megtettem ezt már az UFO és tudomány című könyvemben. Most inkább erről az elméletről és az ezzel ellentétes bizonyítékokról beszélnék.

Miféle tényekről van szó?

Hát például olyanokról, mint ami 1954-októberében történt. Mit láttak a földiek egyik éjszakai megfigyelésük alkalmával? A Tycho Brahe holdkrátertől az Arisztarkhosz kráterig haladt egy sebesen mozgó, kerek, fekete folt. Földi csillagász megfigyelők mindezt jól látták távcsöveiken keresztül és időmérést is alkalmaztak. A folt — a talajtól való távolság függvényében — 2-8 kilométer (!) átmérőjű űrjármű lehetett. Más magyarázat nincs.

A szerkezet — mint azt később a két pont közti, már ismert távolságból megállapították — csak-nem 9700 km/óra sebességgel repült! A két kráter közti hatalmas távolságot mindössze húsz perc alatt tette meg, majd eltűnt. Persze nem ez volt az egyetlen ilyen esemény. Az elmúlt századok során, de a huszadik században, sőt annak második felében is egyre szaporodtak a nyugtalanító jelek. A földi hivatásos és amatőr csillagászok — akik rengeteg UFO-t láttak és közöltek belső szaklapjaikban az elmúlt száz évben — nemegyszer füstöt, fényeket, mozgó tárgyakat, a terepen elváltozásokat, sőt nemegyszer egész kráterek eltűnését, a felszín rejtélyes alakulásait is megfigyelték a Holdon. Mindeközben azonban a hivatalos — tehát vaskalapos, maradi, a külvilág véleményével nem számoló, azt egyenesen semmibe vevő, megvető — tudomány képviselői mereven ragaszkodnak ahhoz az állításukhoz, hogy a Holdon nincs élet és értelmes tevékenységnek sem múltbeli nyomai nincsenek, sem jelenleg nem zajlik ott ilyen.

Olvassunk bele bármelyik tudományos vagy akár csak népszerűsítő munkába — élükön az úgynevezett szkeptikusok, vagy tényeket tisztelők munkáival — és máris talál-kozhatunk káros tevékenységük nyomaival. Mert ez bizony káros. Itt is folyik egy nagyméretű titkolódzás, aminek sajnos majd később isszuk meg a levét. No nem mi, kik biztosak vagyunk az UFO-k létében vagy például az idegenek holdi tevékenységében. Hanem az emberiség, amelynek nagy többsége mindent készpénznek vesz, amit a vaskalaposok állítanak.

De a legnagyobb vesztes természetesen maga a tudomány lesz. Egy nagy leégés kezd körvonalazódni, és bizony nehéz lesz majd megmagyarázniuk az akadémiáknak és űrkutató szervezeteknek, miért hazudoztak oly sokáig…? Minden jel szerint kezd beigazolódni azok gyanúja, akik szerint a földi holdkutatás igenis azért maradt abba oly váratlanul és hirtelen 1972-ben, mert az úrhajósokat odaküldő amerikai intézmények meggyőződtek arról: a Hold már foglalt.

A sok évtizedre szóló, és előre be is jelentett nagy kutatóprogramot mindössze három (!) év (1969-1972) után leállították és azóta emberek nem jártak a Holdon. Ami már Önmagában is roppant gyanús. De nem ez a legnagyobb baj. Hanem az elhallgatás, amely az-óta is folyik szinte nagyüzemi módszerekkel és mértékben. Mint azt néhány mostanában megjelent könyv bizonyítja, a NASA űrkutató szervezet egyáltalán nem mentes a manipulációktól. A szervezet és a vezető csillagász körök — nemcsak Amerikában, hanem Oroszországban és néhány más országban is — arra törekednek, hogy a világ ne ismerhesse meg az igazi Hold-felvételeket. Ezeken ugyanis egyértelmű jelei látszanak annak, hogy a Holdon igenis vannak valakik és ott tevékenykednek, ki tudja, mióta már?

Ottlétüknek olykor kívülről, az űrből — tehát a Földről is észrevehető, felfedezhető jelei, bizonyítékai vannak. Persze ilyesmiket csak a nagy felbontású, igen részletgazdag fotókon fedezhetünk fel, amelyekhez hasonlókat nem lehet a Földről távcsövekkel készíteni. Ezek java része inkább a Hold közelében elhaladó, Földről felbocsátott szondák segítségével készült — de a legtöbb felvételt soha nem hozták nyilvánosságra!

Az élő Hold bizonyítékai

Azt kell mondanunk, hogy a cenzorok nem mindig dolgoztak kellő körültekintéssel. Így az elmúlt évtizedekben történtek tévedések is. Szerencsére! Mert ily módon kikerültek a világba olyan felvételek, amelyek egy egészen más Hold-képet, felületet, felszínt és tájat mutatnak, mint amit el akarnak velünk hitetni. Megesett, hogy a NASA nyilvánosságra hozott olyan felvételeket is, amelyeket az ismeretlen eredetű, de minden jel szerint szorgalmasan működő cenzorbizottság nem látott. Mint azt Ingo Swann amerikai kutató írta a Penetration (fordítsuk Behatolásnak, Kifürkészésnek) című könyvében, egy-egy ilyen fotón döbbenetes dolgokat láthatunk.

De ez a szerző nincs egyedül. Már jóval korábban írt ugyanerről George Leonard Sornebody Else is on the Moon (Van még valaki a Holdon) című könyvében. Ebben elég meggyőzően bizonyította be, hogy a NASA már szinte mindent tud a Holdon zajló, felszín alatti idegen tevékenységről, de azt elhallgatja. Egyes, a mi oldalunkon álló, az igazság kiderítését követelő szerzők már jó ideje közölgetnek a műveikben olyan fotókat, amelyek kicsúsztak az említett cenzúrabizottság kezéből. Ezek bizony igen elgondolkoztatóak és némelyik egyenesen bizonyíték értékű. Látunk rajtuk a Hold fölött száguldó UFO-kat, köztük olykor igen nagy méretűeket is.

De nemegyszer csak az árnyékuk bukkan fel. Ám láthatóak szakadékokon átívelő hidak, hangárhoz hasonló, kiépített raktárhelyiségek, afféle nem természetes barlangok, szögletes-szabályos építmények, felszálló füst, fényjelek stb. Mindezt persze kiegészíthetjük egyes, a NASA-tól távozó tudósok beismeréseivel vagy a Holdra szállt űrhajósok és a NASA houstoni űrközpontja közti rádióbeszélgetések nem cenzúrázott, titokban felvett változataival. Már a hetvenes évek vége óta forgalomban van harmincöt olyan Hold-fénykép, amelyeket Földi tudományos eszközök készítettek és amelyeket sikerült megmenteni a titoktartás, az elsüllyesztés elől.

E fotók alapján már most is nagy bizonyossággal — mi több, száz százalékos bizonyossággal — állíthatjuk, hogy a Holdon igenis folyik valamiféle értelmes tevékenység, amelyet értelemszerűen nem mi, emberek végzünk, hisz nem vagyunk ott jelen. Ebből következően azt valaki másnak kell végeznie. A nagy felbontású fotókon olyan, alig 1-2 méteres részletek is látszanak, amelyek az általánosan hozzáférhető fényképeken nem tapasztalhatók.

Talán nem véletlen, hogy a NASA és néhány más intézmény oly féltékenyen őrzi ezeket a felvételeket. Sokan hitték a hetvenes évek végén, hogy mivel a szondák és más földi űreszközök már addig körülbelül 140 ezer felvételt készítettek a Hold felszínéről, hát előbb-utóbb ezek java része a nagyközönség elé kerül. Nos, nem lett igazuk.

A helyzet az, nemcsak hogy nem teszik közzé a nagy felbontású fotókat, és helyettük alacsony felbontású, homályos képekkel traktálják az érdeklődőket – hanem ellenkezőleg, meghamisítják a létező fényképeket! Már többször kiderült, hogy a nyilvánosságra hozott képek nem egyeznek más, előzőleg még a nem cenzúrázott korszakban közölt felvételekkel. Retusálták őket — vajon mi célból? Mit akartak eltüntetni, ami előzőleg rajtuk volt?

Azonkívül roppant gyanús, hogy soha nem tették közzé azokat a fényképeket, amelyeket a Hold felszínéről a Lunar Orbiter szondák készítettek a Marc Crisium (Válságok tengere) tájékáról. Valamint a Platónról és az Arisztarkhoszról elnevezett kráterek környékéről. Márpedig az értők szerint ezek azok a holdbeli tájak, ahol a leginkább aktívak az idegenek! E vidékeken az idegenek tevékenységének számos jele tapasztalható (lenne, ha nekünk is megmutatnák e képeket…) 1994 januárjában az Egyesült Államok hadserege egy kémműholdat bocsátott fel Clementine néven. Be nem vallott, de a seregben és tudományos körökben közismert célja az volt, hogy nagy felbontású képsorozatokat készítsen a Hold egyes vidékeiről. Méghozzá nem csak optikai, hanem ibolyántúli és infravörös hullámtartományban is. Ennek csak egyetlen oka lehetett. Le akarták tapogatni a Hold felszíne alatti tevékenységet.

Az már nem is meglepő, hogy a küldetés befejeződött, de egyetlen fotót sem hoztak nyilvánosságra! Vajon miért? Aki azt hiszi, csak a Holdon vagy környékén látott, fényképezett, filmezett UFO-kat hallgatják el, az bizony téved. Az ismeretlen cenzorok sokkal alaposabban dolgoznak és igyekeznek biztosra menni.(Ingo Swann már említett könyvében hosszasan ír erről az arctalan, névtelen bizottságtól, amely okulva a múlt keserű tapasztalataiból, már egyetlen papírt, semmilyen írott bizonyítékot nem hagy maga után, csak szóban intézkedik). Az UFO-kon kívül tiltó listára került az idegenek holdi tevékenységének összes jele, amit mai eszközeinkkel meg tudunk állapítani.

Kései beismerés

William H. Corliss már a hetvenes években írt egy könyvet mindarról á sok furcsaságról, amit a Holdon tapasztaltak —ő 108 oldalon sorolta a normálistól eltérő jelenségeket, az anomáliákat. (The Moon and the Planets. A Catalog of Astronomical Anomalies — A Hold és a bolygók. A csillagászati anomáliák katalógusa) Ő nyolc kategóriára osztotta e furcsaságokat. Nem árt megjegyezni, hogy mindez már 1974-ben napvilágot látott — ámde a tudomány vaskalaposai mind a mai napig nem szálltak vitába érveivel, állításaival. Nem is tehettek volna, mert Corliss könyve —akárcsak az én UFO és tudomány című kötetem — kizárólag a tudomány által megállapított, felfedezett tényeket fogja csokorba. Nos, a Holddal kapcsolatban a rejtélyek nyolc kategóriája a következő:

— A Hold-pályával kapcsolatos anomáliák

- Kétségek á Hold geológiája terén

— A holdi fényjelenségek

— Furcsaságok a Hold körül keringő földi műholdak mozgásában

— Távcsöves és más vizuális megfigyelések

— A holdi időjárás jelenségei

- A holdfogyatkozáshoz kapcsolódó különös események

- A Hold mágnesességének titkai

Nos, mint látjuk, ezek között számos igazán tudományos kérdés is szerepel. A baj csak az, hogy ha ezeket együttesen mérlegeljük és összekapcsoljuk, akkor kirajzolódik előttünk egy rendkívül érdekes, ámde a vaskalaposok számára ijesztő tény: Maga a Hold ügy, ahogyan van – bizonyítéka az idegenek tevékenységének, vagyis azok —létezésének!

Ide tartozik az a manipuláció is, amit a tudósok a Holddal kapcsolatban művelnek. Talán még emlékeznek néhányan: 1998 tavaszán a tudomány képviselői nyilvánosságra hozták legújabb felfedezésüket, miszerint a Holdon igenis található víz. Vizet fedeztek fel a Holdon – hirdették a sajtóban, még az interneten is. Csak egy baj van: mindezt már jóval korábban tudták!

Bárki, aki foglalkozott Hold-kutatással és e kutatások háttértörténetével, az jól tudta, hogy ez nem akkori, aktuális felfedezés, hanem egy kései beismerés volt. Ezt a tényt ugyanis már sokkal régebben kiderítették a tudósok – de jobbnak látták elhallgatni Nos, gondoljunk csak bele: ahol víz van, általában akad légkör is – ez nem feltétlenül általunk is belélegezhető levegőt, hanem valamilyen gázburkot jelent.

Ha van atmoszféra, az csak úgy maradhat meg az égitest felszíne közelében, ha van gravitáció is. Na van víz és atmoszféra, és számottevő gravitáció, akkor az életnek is van esélye. Ugye, milyen messzire vagyunk már a halott Hold teóriájától?

Mert hiszen a halott égitestről szóló korábbi, ám erővel még életben tartott elmélet azt állította, hogy sem víz, sem légkör nincs a Holdon. Kérdés, milyen lassan fognak visszavonulni a hivatalos tudomány képviselői?

Mikor ismerik el végre nem csupán azt, hogy azért van ám ott életlehetőség, netán.. .élet is? Persze, az a beismerés, hogy ott MÁSOK élnek, csak a leges-legvégén fog bekövetkezni. Amikor már ezt sem lehet majd tagadni.

Nem nehéz megjósolni, hogy ilyen körülmények között ismét a tudomány fog egy nagyot bukni. Az a tudomány, amelynek az emberiség szinte mindent köszönhet. Mert ne hunyjuk be a szemünket a nyilvánvaló tények előtt_ A tudomány tette eddig az emberiségnek a legnagyobb szolgálatot, ez szolgált bennünket az évezredek folyamán és adott nekünk mindent ami ma lehetővé teszi aránylag kényelmes, vagy biztonságos életünket, egészségünket és egyéb körülményeinket.

Talán ezért fáj annyira, hogy az a réteg, amelyik egynéhány tudományágat irányít, ennyire semmibe vesz nemcsak bennünket, de a tényeket és alapvető igazságokat is. Megkerüli mindazt, ami pedig alapvető feladata lenne. Ideje lenne beismernie, hogy UFO-k léteznek, vagy — hogy témánknál maradjunk — a Holddal kapcsolatban is nagyszámú UF0-megfigyelés történt az elmúlt időkben.

Be kellene ismernie, hogy ami a Holdon történik, az egy értelmes csoport (?) tevékenységére utal, és ez a csoport nem emberekből áll. Hanem egy másik értelmes civilizáció egyedeiből, akik két féle módon jelenítik meg számunkra is a — talán általuk egyáltalán nem különösebben titkolt’— tevékenységüket: Egyrészt azzal, hogy a Holdon különféle felszín alatti munkálatokat végeznek nagy intenzitással.

A másik: hogy az általunk UFO-knak nevezett térközlekedési eszközökkel mozognak az űrben, a különféle bolygók környékén, beleértve a Földet, annak légkörét és óceánjait is......"
0
 
miragem

Állandó Tag
Állandó Tag
Számtalan utalás van arra -akár tetszik egyeseknek, akár nem - hogy "valakik" nem igazán
akarják, hogy az embernek nevezett "leg-leg" táplálkozási lánc csúcs kutakodjon a Holdon és a Marson.

Mit ne mondjak. A helyükben én is meggondolnám, hogy egy erőszakos, hatalommániás fajt
meddig engedjek elmenni....
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy TV-s jósnok vagy "távgyógyász" nincs egy súlycsoportban azokkal az emberekkel, akik pénzt, fáradtságot nem kímélve
utána járnak dolgoknak, és mások kutatási eredményeit is felhasználva teljesen más szemszögből raknak össze tényeket, bizonyítékokat.

Ebben mi az "áltudomány" ?
Ebben semmi. Mint már kismilliószor leírtam, az áltudomány abban van, ha azok a "mások kutatási eredményei" nem tudományos kutatási eredmények, vagy a "teljesen más szemszög" nem a tudomány szemszöge, ennek ellenére azok a pénzt és fáradtságot nem kímélő emberek ezt állítják.
Egyébként nem tudom, miért szólod le ennyire a " jósnokokat" és a "távgyógyászokat". Közöttük is vannak művelt, jó kiállású, meggyőzően hazudozó profi szélhámosok komoly médiatámogatással és népes rajongótáborral.
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
"Esetleg valaki azt hazudja, hogy eltagadnak bizonyos konkrét kutatási helyeket, leleteket."

Rákérdezhetek, hogy Te honnan tudod, mivel bizonyítod, hogy nem ez történik ?
Onnan, hogy az illető konkrét esetre keresek tudományos publikációkat, és ha találok, akkor nyilvánvalóan nem igaz, hogy eltitkolták. Erre láthattál már jó néhány példát az eddigi vitáinkban.
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Amit leírtál, tulajdonképpen maszatolás.Mindenre rá lehet fogni, meg annak az ellenkezőjére is. Semmi konkrét.....

Van itt egy cikk, amely egy olyan égitestről szól, melyről talán a legtöbb élménye van az emberiségnek a Nap után. A Hold. Állítólag már ott voltak, szondák mentek, most is ott vannak, filmeznek, fotóznak, bizonyos dolgokat mérnek, stb. Ha valami picike igaz a cikkben leírt dolgokról, akkor mit jelenthet az a világ-kép, melyet "üzemben tart" a tudomány?
Ez így nem fair. Te itt két mozdulattal bemásolsz egy rakás anyagot, és elvárod, hogy én járjak utána mindennek, amit benne összehordtak? De jól van, akkor lássunk egy konkrétumot. Nemere művész úr írói munkásságának eme jellegzetes termékéhez szokás szerint nem mellékelt irodalomjegyzéket, ezért azt sem lehet tudni, honnan vette ezt az állítólagos 1958 októberi megfigyelést. Azok a bizonyos földiek túl sokan nem lehettek, mert ez az esemény nem szerepel a Holdon megfigyelt anomáliák katalógusában. (Persze, tudom, a hatóságok eltitkolják, csak a Trybuna Ludu (Nemere leggyakrabban hivatkozott forrása, az egykori lengyel kommunista párt lapja) kis színes hírei között jelenhetett meg.:)) De elég, ha józan paraszti ésszel nézed a dolgokat. A Földről nézve egy a Hold felszínén látott folt mérete mennyire függhet a Hold talajától való távolságtól? Ha árnyék volt, akkor a Nap fényét árnyékolta: 150 millió kilométeres távolságból mekkora látószög változást okoz plusz-mínusz néhány tucat kilométer? Elárulom: még a legjobb távcsővel sem vennéd észre. Ha pedig maga a tárgy volt az a sötét folt, akkor a Földtől való távolsága (kb. 380000 km) határozza meg a látható méretét, ráadásul ebben az esetben a Hold felszínétől való távolságát is igencsak bajos lenne megbecsülni.
Nekem speciel ennyi bőven elég az iromány tudományosságának megítéléséhez. De ha Te találsz valamelyik konkrét "hírhez" konkrét forrást, amivel igazolni tudod, hogy nem csak a Nagy Kompilátor egyik sci-fi ötletéről van szó, akkor írd meg, hol találom, a további nyomozást már vállalom.
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Számtalan utalás van arra -akár tetszik egyeseknek, akár nem - hogy "valakik" nem igazán
akarják, hogy az embernek nevezett "leg-leg" táplálkozási lánc csúcs kutakodjon a Holdon és a Marson.
Nekem tetszik. Mint már említettem, szeretem a jó sci-fit. (Nemerétől viszont ilyesmit még nem olvastam:))
 
miragem

Állandó Tag
Állandó Tag
Ebben semmi. Mint már kismilliószor leírtam, az áltudomány abban van, ha azok a "mások kutatási eredményei" nem tudományos kutatási eredmények, vagy a "teljesen más szemszög" nem a tudomány szemszöge, ennek ellenére azok a pénzt és fáradtságot nem kímélő emberek ezt állítják.
Egyébként nem tudom, miért szólod le ennyire a " jósnokokat" és a "távgyógyászokat". Közöttük is vannak művelt, jó kiállású, meggyőzően hazudozó profi szélhámosok komoly médiatámogatással és népes rajongótáborral.

Még egyszer szép lassan elmondom: amikor néhány gondolkodó ember begyűjti az adatokat, na meg ő maga is utána néz dolgoknak, aztán ezeket összerakja logikus módon - ami ugye széllel szembe pisálás a bebetonozott "tudománnyal"-,
nekem ez a büdös életben se lesz áltudomány !
 
Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudomány, vagy áltudomány a hivatalos tudomány?

A halott Hold teóriája hamis

De ez a szerző nincs egyedül. Már jóval korábban írt ugyanerről George Leonard Sornebody Else is on the Moon (Van még valaki a Holdon) című könyvében.

Azonkívül roppant gyanús, hogy soha nem tették közzé azokat a fényképeket, amelyeket a Hold felszínéről a Lunar Orbiter szondák készítettek a Marc Crisium (Válságok tengere) tájékáról.

0
A beidézett cikkből nekem a Sornebody és a Marc Crisium tetszett a legjobban. :p
Persze megnéztem az eredeti cikkben is, hát ott is így szerepel. :D
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Még egyszer szép lassan elmondom: amikor néhány gondolkodó ember begyűjti az adatokat, na meg ő maga is utána néz dolgoknak, aztán ezeket összerakja logikus módon - ami ugye széllel szembe pisálás a bebetonozott "tudománnyal"-,
nekem ez a büdös életben se lesz áltudomány !
Nekem sem, de ilyenre még nem hoztál példát. Mert ez a legutóbbi arra volt példa, mikor valaki szelektíven begyűjtött néhány kamu dolgot, kitalált hozzá még néhányat, és meglehetősen logikátlanul összerakta őket, mert tudta, hogy "a zemberek" zabálják, ha valaki "szembe pisál a bebetonozott tudománnyal".
De látom, megint visszatértél a "semmi konkrét"-hoz és "maszatolás"-hoz, amit nekem hánytál a szememre a minap. Szóval hol vannak a konkrétumok?
 
miragem

Állandó Tag
Állandó Tag
Onnan, hogy az illető konkrét esetre keresek tudományos publikációkat, és ha találok, akkor nyilvánvalóan nem igaz, hogy eltitkolták. Erre láthattál már jó néhány példát az eddigi vitáinkban.

Hogy egy kissé kötözködjek: honnan tudod, hogy a "tudományos" publikáció a valót tartalmazza ?

Vannak "macerás" dolgok, amit csak egy "bizonyos" szűk kör kap meg.
A "csitnyikek" azt kapják, amit felénk, a "csőcselék" felé publikálni lehet.

És ne mond, hogy Te ezekről semmit se tudsz !
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy egy kissé kötözködjek: honnan tudod, hogy a "tudományos" publikáció a valót tartalmazza ?
Azt sehonnan. A tudomány nem az a műfaj, ami az abszolút "valót" szolgáltatja. Azt viszont az egy-egy publikációra adott válaszokból, kritikákból és hivatkozásokból meg lehet tudni, hogy a szakma véleménye szerint az adott körülmények között elvárható "legvalóbbat" tartalmazza-e. De ha már a kötözködésnél tartunk: és Te honnan tudod, hogy az áltudományos mese a valóságot tartalmazza, mikor azt mondja, hogy eltitkolnak bizonyos konkrét leleteket, lelőhelyeket?

Vannak "macerás" dolgok, amit csak egy "bizonyos" szűk kör kap meg.
A "csitnyikek" azt kapják, amit felénk, a "csőcselék" felé publikálni lehet.
És ne mond, hogy Te ezekről semmit se tudsz !
De mondom. Nem is mondhatok mást, hiszen én is "csitnyik" vagyok. Te viszont megalapozottan csak akkor mondhatnád azt, amit mondasz, ha ahhoz a '"bizonyos" szűk kör'-höz tartoznál, és persze ha olvasnád is a kizárólag az ő számukra kiadott tudományos publikációkat. Ennek viszont eddig semmi jelét nem mutattad, ezért semmi okom komolyan venni ezt a lehetőséget, és ezzel együtt a fenti állításodat.
 
vinetu01

Állandó Tag
Állandó Tag
Osztom Miragem véleményét a "csitnyik " ügyben :D (nálunk egyébként sitnyik :D), mindenki tudja , sőt nyilvános az, hogy bizonyos dolgokat évekre titkosítanak. Mért pont a tudományos dolgokban ne lenne így? Ha van titkosítás , akkor van titok is , vagyis olyan információ ami nem tartozik a nagy közönségre ,miránk , "sitnyikekre", habár , mint jó adófizető polgár talán jogunk lenne hozzá. Meg azt is látni kell, hogy aki a tudományt pénzeli, annak az érdekeit kell teljesíteni, különben a forrás elapad. Ugyan kinek állna érdekében , pl vízzel hajtott autó technológiáját közhírré tenni. Ne menjünk messzire , a Molnak biztos nem :D.
Egy szerény észrevétel Umaksuman:könyörgöm , ne ragadj már ki egy-egy mondatot a hozzászólásokból amit szétcincálsz , a többit meg mindenfajta reagálás nélkül hagyod! Szerintem egy-egy hozzászólás összességében mond valamit,nem egy kiragadott mondat.
Ha már itt tartunk, mondj már Te is véleményt valamiről , mert eddig csak, hogy ezzel a szófordulattal éljek , csak "fikáztad ":rohog:amit írtak , írtunk.

"Vannak igazságok, amelyeket lehetetlen helyesen fölfognunk, ha előbb nem jártunk bizonyos tévutakon."
 
vinetu01

Állandó Tag
Állandó Tag
" Mint már említettem, szeretem a jó sci-fit. (Nemerétől viszont ilyesmit még nem olvastam:))"

Nemerétől én sem :rohog:
Viszont , most én ragadok ki egy mondatot Umaksuman:D
Duncan Shelley szerinted jó sci-fiket ír?

"Vannak igazságok, amelyeket lehetetlen helyesen fölfognunk, ha előbb nem jártunk bizonyos tévutakon."
 
Umaksuman

Állandó Tag
Állandó Tag
Osztom Miragem véleményét a "csitnyik " ügyben :D (nálunk egyébként sitnyik :D), mindenki tudja , sőt nyilvános az, hogy bizonyos dolgokat évekre titkosítanak. Mért pont a tudományos dolgokban ne lenne így? Ha van titkosítás , akkor van titok is , vagyis olyan információ ami nem tartozik a nagy közönségre ,miránk , "sitnyikekre", habár , mint jó adófizető polgár talán jogunk lenne hozzá. Meg azt is látni kell, hogy aki a tudományt pénzeli, annak az érdekeit kell teljesíteni, különben a forrás elapad. Ugyan kinek állna érdekében , pl vízzel hajtott autó technológiáját közhírré tenni. Ne menjünk messzire , a Molnak biztos nem :D.
Én pedig nem osztom. A tudományos kutatást ugyanis bárki pénzelheti, és pénzeli is. Pl. ha az "olajmaffiának" nem is áll érdekében a "vízautó" technológiáját közhírré tenni, az "olajfogyasztó maffiának" (csak közbevetőleg: pl. az USA egyik legnagyobb olajtermék-fogyasztói, a közúti fuvarozók szakszervezetéről bíróság előtt is bebizonyosodott, hogy maffiaként működött, az olajtermelőkkel kapcsolatban viszont ilyesmi mostanáig még nem derült ki) viszont elemi érdeke lenne. A japán, a kínai, vagy éppen az izraeli állam is kapva kapna rajta, hiszen gazdaságuk fejlődésének legnagyobb gátja az olajtermékek hiánya.
Ez persze nem zárja ki azt, hogy egyik-másik érdekcsoport esetleg ideiglenesen eltitkol valamit. Egyrészt viszont nevetséges dolog eltitkolásnak nevezni azt, amivel minden női magazin meg ezoterikus blog tele van. Másrészt pedig ha valaki állítólag eltitkolt dolgokról azok vizsgálata, a vizsgálat eredménye, és az abból levonható következtetések precíz bemutatása nélkül azt állítja, hogy a következtetései megfelelnek a tudományosság kritériumainak, az nyilvánvalóan nem mond igazat, és a kijelentéseit is csak szajkózni tudod, hiszen nem lehet azokat ellenőrizni, és valóságtartalmukról racionális módon megbizonyosodni.

Egy szerény észrevétel Umaksuman:könyörgöm , ne ragadj már ki egy-egy mondatot a hozzászólásokból amit szétcincálsz , a többit meg mindenfajta reagálás nélkül hagyod! Szerintem egy-egy hozzászólás összességében mond valamit,nem egy kiragadott mondat.
Szerény véleményem szerint ez hülyeség. És ha ezen most berágsz, teljes joggal teszed, mert habár a hozzászólásod összességében ezt mondja, de ezt logikusan bizonyítani csak a benne foglalt konkrét állítások konkrét cáfolatával tudnám. És míg egyetlen ctrl+c - ctrl+v mozdulatpárral egész oldalnyi anyagot lehet ide dönteni, abból csak a konkrét mondanivalót kiválogatni is jóval hosszabb időt igényel, nem is szólva az érdemi megtárgyalásához szükséges ellenőrzésekről.

Ha már itt tartunk, mondj már Te is véleményt valamiről , mert eddig csak, hogy ezzel a szófordulattal éljek , csak "fikáztad "amit írtak , írtunk.
Bocs, azt hittem, csak Kyrának kell mindent a szájába rágni. De jól van, elmagyarázom, csak harag ne legyen belőle. Tehát: ha valamiről azt írom, hogy legjobb tudomásom és az általam ismert adatok szerint nem igaz, akkor azt úgy értem: az a megalapozott véleményem, hogy az illető valami nem igaz. Arról pedig nem én tehetek, hogy amit írnak, írtok, az rendszerint - legalábbis a tudományosság szempontjából - ebbe a kategóriába tartozik. És azt is megírtam már, ha nem is ennyire részletekbe menően: ha történetesen a véleményem megegyezik egy-egy szakterület mértékadó szakembereinek véleményével, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy kritika nélkül elfogadom a véleményüket (habár a szakmai specializáció elmúlt tíz-egynéhány ezer éves gyakorlata után ezért sem hibáztathatnál), hanem mert a rendelkezésre álló (de nem mindenki által ismert) adatokból racionális gondolkodással az a következtetés vonható le.
 
Oldal tetejére