Megnéztem a jogszabályt - nem köti a szerződés aláírásához a fokozatot, így szól:
"(7a)93 A (7) bekezdés alapján Mesterpedagógus fokozatba besorolt pedagógus besorolását azonnali hatállyal vissza kell vonni, amennyiben önhibájából nem tesz eleget a (6) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatok ellátására vonatkozó felkérésnek. A besorolás visszavonásakor a pedagógust a Mesterpedagógus fokozatba való besorolást megelőző fokozatba és a fizetési kategória megállapításához figyelembe vehető jogviszonyának megfelelő kategóriába kell besorolni."
A felkérések megérkeztek, eleget is tehetünk annak, ami más okból nem visszautasítandó. Nem a felkérésekkel van gond, hanem a feltételekkel, ami alapján
Reméljük, elég nagy lesz a nyomás, a vissza nem küldött szerződések száma, hogy átgondolják, hogyan tovább. Mert így, nem lehet.
Igen, ez rendben is van, csakhogy nem aláírt szerződés esetén nem fogod tudni teljesíteni a felületen már vállalt megbízásaid sem, mert érvényes szerződés hiányában vissza fogják vonni, azaz törölni fogják. Ennek eredményeképpen nem lesz teljesített megbízásod, hiszen (az egyébként 326-osból összeollózott) szerződés aláírás nélkül érvénytelen. Legalábbis tegnap ezt mondták a POKban. Ugyanakkor esetleges per esetén lehet, hogy mi nyernénk...
Egyébként az általam megfogalmazott, személyesebb hangvételű levelet nyomtatva is és email-ben is elküldtem a POKnak, OH-nak. Talán még a többi helyre is elküldöm kisebb átfogalmazással.
Ha törlik, csúsznak az eljárások - ez nem az én gondom. Nem leszek mártír és a munka hőse kitüntetést sem osztogatják már.
Nem vagyok hajlandó Nyúl Béla módjára azon vacogni, mi lesz ha .... Olyan szerződést, ami csak rám nézve fogalmaz meg követeléseket, rám terheli (ránk terheli) a teljes minősítési, szakmai ellenőrzési folyamat teljes megvalósítását INGYEN(??!!!), sőt az én pénzemen, mindezt a fizikai teljesítőképesség határait feszegetve, nem írok alá!
Ha manapság több, mint 30 évi munkával ilyen végzettségekkel 180 ezer forintot lehet keresni egy tanárnak per hó ebben az országban, és ezt hívják pedagógus életpályamodellnek, akkor mire költötték el az uniós pénzeket? Se jutalom, se caffetéria, se minőségi fizetések.
Mérlegképes könyvelő, középfokú végzettséggel keres annyit, mint én, sőt többet.
Két legyet egy csapásra - adunk nekik egy kis plusz pénzt, cserébe elvárjuk, hogy ... aztán se vége, se hossza. Hol jogszabályt módosítanak, hol eljárásrendet, hol előírásokat ( tréneri feladatokat lát el - ez volt a kedvencem, az első, ami miatt írtam, hogy nem erről volt ám szó).
Mást sem csinálok, csak nekik dolgozom. Heti 8 óra- nevetséges!!
Szeretném látni Thaisz Miklóst vagy Bessenyei Tündét, amint heti 4 nap ellát x osztályt x tantárgyból, megpróbál megfelelni nekik és önmagának, na és persze az intézménynek is, majd az 5.,6.,7.8. napján a hétnek minősít és desszertként pedagógiai szakmai ellenőrzést végez hót unalmas adminisztrációval órákon át.
Ha törlik az eljárásokat, és ellenem kezdenek bármit lépni, biztosan bíróságon keresem az igazam tovább! Ez egy tisztességtelen szerződés, szégyellni kellene magukat, nem pedig "együttérzéssel konstatálni a zsarolási helyzet tényét". Nem is értem.
Viszont a tapasztalatok miatt van egy olyan rossz érzésem, hogy a kollégák többsége fejlehajtva bújik majd bele a kalodába. Még azt is meg fogják magyarázni: De hát nem lehetett mit csinálni!
Bár ne lenne igazam!