Az utóbbira tippelek. Mindenki lapulni fog, mert nem szeretné az ezzel járó plusz munkát, mert nem látja be (nem akarja belátni), hogy gond van valakivel az intézményben (esetleg nem is érdekli). Ugyan kinek a felelőssége lesz a kérés vagy nem kérés? Az önértékelés (éppen azért, mert a pedagógus önmagáról készíti) nem feltétlenül reális, vannak, akik tudnak szépíteni. A külsősről azt mondják, nem ismeri a belsős ügyeket, csak egy napot van ott, honnan látná át. De a kettő együtt csak mutat(na) valamit? Az országos mérés-értékelés rendszere igazolja is érdekes dolog. Gondolom, az OKÉV mérés eredményére utal. Ez idegen nyelvből, matematikából és szövegértésből van. A többi tantárgyból nincs. Bár hibás gondolat azt vélni, a szövegértés a magyarosok ügye. Ugyanis az minden pedagógus dolga. A másik probléma, hogy az OKÉV mérés nem tudásszintet mér, hanem képességet. Mi pedig hozott anyagból dolgozunk. A mi munkánk minőségét a hozott anyag és a végeredmény összehasonlítása adhatná meg, vagyis a hozzáadott érték. De ilyet nem lehet mérni, főleg nem az OKÉV-val. Maga a rendszer is képességpontokkal számol. Nem véletlenül van benne a képesség szó. De más gond is van ezzel. Nálunk a matematikát és a magyar nyelv és irodalmat is nívóban oktatjuk. Az évfolyam és az osztály eredménye látszik. A nívócsoporté nem. Ki mondja meg, melyikünk miatt van esetleg rosszabb közös eredmény? Ugyanis ez is előfordulhat. Tehát elsorvad a rendszer, mert elsorvasztják. Megfutamodtak, ennyi történt.