Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Csipike2014

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák :)
Véleményeteket szeretném kérni az alábbi esetben:
Gyakornok minősítéséről van szó, aki épp most küzd a nyelvvizsga bizonyítványáért (épphogy csak, de még meg is lehet a minősítésig). Vasárnap nyílt a portfólió, és meglepődve olvastam, hogy 2010-ben!!!!! végzett a főiskolán. Még ebben az évben el is helyezkedett, majd 2013 őszén munkahelyet váltott 4 nap kihagyással. Ezután 2015 júniusáig két munkahelyen ugyan, de folyamatos volt a munkaviszonya. Ezután a nyári két hónap kimaradt, majd 2015 szeptemberében újra munkába állt. Új munkahelye kötötte ki a 2 év gyakornoki időt, így kerül most sor a minősítésre. Beszéltem az intézményi delegálttal, azt a tájékoztatást adta, hogy még nem volt minősítővizsga időpontja a gyakornoknak. Ha a két év lejárta előtt megszakítja a munkaviszonyt, újra indul a két év gyakornoki idő?????
 
Csatolások

  • Gyakornoki_ido_szamitasa.pdf
    476.6 KB · Olvasás: 40

tanci46

Csipike által csatoltban is ott van:
"Ebben az esetben a minősítő vizsga letételének feltétele az előírt nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése. Amennyiben a gyakornok az előírt határidőig a nyelvvizsga-bizonyítványt nem szerzi meg, közalkalmazotti jogviszonya, munkaviszonya e törvény erejénél fogva megszűnik"
 
kros

Állandó Tag
Állandó Tag
40 éve mikor a pályát kezdtem,akkor is voltak képesítés nélküli pedagógusok. Úgy látszik,nem sokat változott a rendszer, afelé haladunk.
A bolognai rendszer átgondolatlan ráeresztése az addig kiválóan működő magyar tanárképzésre most mutatja katasztrofális hatását. (Bevezetésekor ugyanezt jósoltam...)
Lényegében beszántották és ülj le fiam, egyes! felkiáltással kidobták a teljes magyar (általános iskolai) tanárképzést.
Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a József Attila Tudományegyetem együttesen egy tanévben 80-90 matematika-fizika szakos tanárt bocsátott ki, most a teljes rendszerben vannak kevesebb, mint tízen, tehát nem évenként, hanem a 6 éves képzésben, összesen.
Remélem, senki nem éri félre: pontosan tudtuk, ki és miért ment egyetemre, és ki az, aki jól választott a főiskolával.
Van más is: a korábbi rendszerben, ha valakinek volt egy már eredményes főiskolai diplomája, további 2 év alatt újabb szakot szerezhetett. (Kémia, rajz, biológia, földrajz, technika, sorolhatnám a kisebb óraszámú szakokat...)
Most az év elején hallatszottak már olyan hangok, hogy a 6. évet eltörlik (mert minek, hiszen ezzel 3 éves a gyakornoki idő).
A valóság meg az, hogy a minimálbér emelésével elinflálták a még meg sem adott pedagógusbért, különösen úgy, hogy már ekkora a különbség a vetítési alap (101.500 Ft) meg a minimálbér (127.500 Ft) között, és most itt van még a nyakunkon a belengetett "teljesítményfüggő" utolsó bérmorzsa odaadása is.
Ugye, azért ez árnyalt fogalmazás. [Ha már bérnyalt nem lehet...]
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kedves Kollégák :)
Véleményeteket szeretném kérni az alábbi esetben:
Gyakornok minősítéséről van szó, aki épp most küzd a nyelvvizsga bizonyítványáért (épphogy csak, de még meg is lehet a minősítésig). Vasárnap nyílt a portfólió, és meglepődve olvastam, hogy 2010-ben!!!!! végzett a főiskolán. Még ebben az évben el is helyezkedett, majd 2013 őszén munkahelyet váltott 4 nap kihagyással. Ezután 2015 júniusáig két munkahelyen ugyan, de folyamatos volt a munkaviszonya. Ezután a nyári két hónap kimaradt, majd 2015 szeptemberében újra munkába állt. Új munkahelye kötötte ki a 2 év gyakornoki időt, így kerül most sor a minősítésre. Beszéltem az intézményi delegálttal, azt a tájékoztatást adta, hogy még nem volt minősítővizsga időpontja a gyakornoknak. Ha a két év lejárta előtt megszakítja a munkaviszonyt, újra indul a két év gyakornoki idő?????
Valószínűleg a szövegértésemmel lehet a gond, de nekem nem világos, milyen munkakörben, feladattal dolgozott 2010 óta. Tényleg képnélküli volt? Mert pedasszisztensként dolgozva bőven megvannak a szakmai évei segítőként, s ha sikeresen nyelvvizsgázik, automatikusan ped1 lesz. 2010-ben még nem kellett gyakornoki időt kikötni.
Szerintem, ha egy intézményvezetőnek választania kell egy hiányszakos, nyelvvizsgával nem, de államvizsgával rendelkező valaki meg a senki sincs között, akkor nem sokat válogathat. Mivel a törvény másként ítél, ezért egyesével bocsánatot kérek mindenkitől, aki azért nem lett EMBER, mert alsóban a tanítójának nem volt nyelvvizsgája, csak a magyar anyanyelvét beszélte és tanította tökéletesen. Gondolom, hamar végzek.
 
69angyal

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák,
Tanügy - igazgatási referensi állást van értelme megpályázni óvodapedagógus-szakértőként????
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák :)
Véleményeteket szeretném kérni az alábbi esetben:
Gyakornok minősítéséről van szó, aki épp most küzd a nyelvvizsga bizonyítványáért (épphogy csak, de még meg is lehet a minősítésig). Vasárnap nyílt a portfólió, és meglepődve olvastam, hogy 2010-ben!!!!! végzett a főiskolán. Még ebben az évben el is helyezkedett, majd 2013 őszén munkahelyet váltott 4 nap kihagyással. Ezután 2015 júniusáig két munkahelyen ugyan, de folyamatos volt a munkaviszonya. Ezután a nyári két hónap kimaradt, majd 2015 szeptemberében újra munkába állt. Új munkahelye kötötte ki a 2 év gyakornoki időt, így kerül most sor a minősítésre. Beszéltem az intézményi delegálttal, azt a tájékoztatást adta, hogy még nem volt minősítővizsga időpontja a gyakornoknak. Ha a két év lejárta előtt megszakítja a munkaviszonyt, újra indul a két év gyakornoki idő?????
A válaszom elejét @ladysla leírta. Milyen munkakörben, milyen iskolatípusban dolgozott a korábbi helyeken?
A nyelvvizsga nélküli oklevél 2014-től működik, előtte nem érvényesíthette az alkalmazásnál.
Ha 2013-ban nem kötöttek ki gyakornoki időt, - amit emlékezzünk rá, visszamenőleg meg kellett tenni, és a pedagógus választhatott, melyik típusú minősítésben vesz részt- igazolja, hogy nem pedagógus munkakörben alkalmazták.
Ha mégis igen, tovább bonyolítja a helyzetet, mert gyakornoki idő csak sikertelen vizsga esetén hosszabbítható, egyébként nem.
Sejtésem szerint a 2015. szeptemberi kezdéstől tették át pedagógus munkakörbe, ezért innét, szabályosan számolták a gyakornoki időt. Ebben az esetben sajnos az előző időszak kiesik, a gyakorlati időbe beszámít, de a gyakornoki időbe nem.
 
pappica

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes, amit a számok mutatnak.
A tanítók tekintetében a 951 főből 565 fő ment nyugdíjba. A fenn maradó -386 megüresedett álláshely 386 pályát elhagyó tanítót jelent.
A megszűnt állások és a pályakezdők közötti különbség -598 üres tanítói álláshelyet jelent. Vagyis 598 tanító hiányzik jelenleg a rendszerből.

A tanárok esetében még megdöbbentőek a számok. 2179 a pályát elhagyó tanárok száma.
A megszűnt állások és a pályakezdők közötti különbség -2537 üres tanári álláshelyet jelent. Vagyis 2537 tanár hiányzik jelenleg a rendszerből.

Ezek után lehet dilemmázni, mit jelent a "könnyített", vagy "rugalmas" foglalkoztatás.
Egyik módját @kaktusz68 leírta.
A másik módja, hogy bárki taníthat bármit, mert alapszint alá viszik a követelményeket. Ennek megfelelően bárki érettségiztethet is.

Azért valljuk meg, ez törvényszerűen következik be. Évek óta figyelem az adatokat, a pedagógus korfát. Kétség kívül a kormányzat tett néhány lépést a katasztrófa elkerülésére, de a koncepciót a bevezetéskor mindig megváltoztatták, láthatóan itt nagyon "spórolni" akartak a nyilvánvaló esztelen kormányzati költekezések helyett. Ezért a megoldás, a pályára vonzás messze elmarad a várakozásoktól.
 
Somi62

Állandó Tag
Állandó Tag
Ilyenkor egy picit elfacsarodik a szívem. Egyetemi diplomás földrajz és főiskolai diplomás biológia szakos kolléganőmet 52 évesen kellett "elzavarni" egyetemre, hogy a másik tárgyát is taníthassa. Most meg úgy néz ki, hogy már nem is olyan fontos a végzettség??
Én is azt tapasztalom , hogy egyáltalán nem fontos a végzettség. Vezetői állásokban vannak szakvizsga nélkül, tanítók tanítanak gyógypedagógusok helyett, ők pedig ebédeltetnek, középiskolai kollégiumnak tanító végzettségű a vezetőhelyettese stb. stb. Ez csak az én intézményem, mi van máshol ? Száz és száz ellenőrzés mellett ezt senki se kifogásolja . Akkor mit tehetünk mi , egyszerű beosztott pedagógusok?
 
Gagamail

Állandó Tag
Állandó Tag
Épp egy HHH-s iskoláról tudok, amelynek egyházi átvételét a szülők akadályozták meg a közelmúltban.
Én egy olyat, amit át is vett pillanatok alatt (némi túlzással), a pedagógusok pedig menekültek más intézményekbe, hogy ne kelljen egyházi fenntartóval dolgozni, ráadásul a közalkalmazotti jogviszonyuk is megszűnt volna, így mentek. A gyerekek pedig maradtak, maradnak. Nem jó ez így sem.
 
Ősszel, egy külföldi továbbképzésen találkoztam olyan hajdúsági kolleganővel, akiket pár éve vett át az egyház. A tőle hallottak után semmi bajunk nem lehet a KLIK-kel. Csak egy példa, ami fórumunk profiljába is vág: testnevelő kolléga minősült. A szakértő első kérdése az volt, hogyan tudja tanórán erősíteni a hitéletet? Nyilván a szellemiség fontos, de hogy a testnevelés óra profiljába is ezt kelljen beépíteni, minősüléskor ez legyen első helyen?!
Egyébként harminc kilométeren belül az egyetlen általános iskola, se a családoknak, se a kollégáknak nem volt, nincs lehetősége más iskolát választani. Az egyházat most nem nevezem meg, de a többi egyház képviselői hittan órák kapcsán abszolút páriák az intézményben.
 
Utoljára módosítva:

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák,
Tanügy - igazgatási referensi állást van értelme megpályázni óvodapedagógus-szakértőként????
A nagyon sok és igen alapos válasz mellé érdemes a következőkön is elgondolkodnod.
Óvodapedagógus: szakértőként heti 25 óra kötelező. Munkaidőd megoszlik, heti 1 nap szakértesz, a többiben gyerekekkel és ismert kollégáiddal vagy. Többnyire van választásod, hazamégy-e ha letelt, s mégiscsak van valamennyi, tervezhető nyári szünet is. (közalkalmazotti besorolás)
Referens: napi 8 és fél óra hivatalnoki munka. Elvárás, hogy az oktatást érintő jogszabályokkal abszolut és perfekt módon legyél naprakész. Molyolsz alapító okiratokon, és végzést meg határozatot fogalmazol, kiállítasz működési engedélyt, nyilvántartásba vételt, s részt veszel - ha rád kerül a sor, irányítasz - törvényességi ellenőrzést, hatósági ellenőrzést, amelyeken kapásból kiszúrod, hogy az ellenőrzött intézmény Pedagógiai Programjai miben hiányos. Kevesen vagytok, állandó a túlterheltség, nem egyszer benn kell maradnod, hogy a végére érj a munkádnak. és kifogástalannak kell lennie az adminisztrációdnak is (iktatókönyv használata, határidők számítása, stb.) Gyereket nem látsz. Szabadságod ugyan van, de tervezhetősége kérdéses, akik előtted érkeztek, az elfogadható időpontokat már jól lefoglalták. A köztisztviselők bérezése 2006 óta egyetlen fillérrel sem emelkedett.
Biztosan kihagytam valamit...
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére