Az USA-ban és Kanadában már szavaztak a magyarok

Az amerikai és a kanadai magyar külképviseleteken közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban befejeződött a voksolás a magyar országgyűlési képviselőválasztásokra.

Az Egyesült Államokban és Kanadában helyi idő szerint szombaton este hét órakor fejeződött be a szavazás. A jogosultak az észak-amerikai kontinensen az időeltolódás miatt voksolhattak szombaton, mindenütt reggel hat óra és este hét óra között.

A külképviseleteken - előzetes regisztrálás után - azok szavazhattak, akik magyar állampolgárok, és rendelkeznek magyarországi lakhellyel. Aki magyar állampolgár, de nincs állandó magyarországi lakcíme, csakis levélben szavazhat.

Az Egyesült Államokban öt városban - Washingtonban, New Yorkban, Chicagóban, San Franciscóban és Los Angelesben - várták a külképviseletek a szavazókat, míg az északi Kanadában a fővárosban, Ottawában lévő magyar nagykövetségen és a torontói magyar főkonzulátuson lehetett voksolni.

Az Egyesült Államokban összesen 2357-en regisztráltatták magukat, s csaknem mindenütt magas, 80-85 százalékos volt a részvételi arány. A Külföldi Választási Iroda (KÜVI) jelen lévő vezetői arról tájékoztatták az MTI-t, hogy incidens, rendzavarás, rosszullét sehol nem történt, a szavazás mindenütt zavartalanul zajlott le. Egy panaszos bejelentés volt, mégpedig a washingtoni magyar nagykövetségen.

Az amerikai fővárosban 378-an regisztráltak, és 302 szavazó jelent meg, ez 80 százalékos részvételi arányt jelent. 140-150 volt azoknak a választóknak a száma, akik - mivel nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel - a levélben leadott voksukat személyesen adták át a nagykövetségen berendezett választási helyiségben. Peterdi Anikó, a Külföldi Választási Iroda washingtoni elnöke az MTI-nek elmondta: "Egy panasztételre került sor a választási listán való részvétellel kapcsolatban". Az illető a nemzetiségi listán regisztrált, de a listán nem szerepelt, emiatt panasszal élt.

Az észak-amerikai kontinensen a legtöbben New Yorkban járultak az urnákhoz. 1070 fő regisztrált, és 947 magyar állampolgár - a szavazók 88,5 százaléka - el is ment szavazni. A csakis levélszavazásra jogosultak közül 94-en személyesen vitték be a lezárt borítékot a főkonzulátusra. Dr. Rónaszéki Áron, a Külképviseleti Választási Iroda New York-i vezetője telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az utolsó szavazó 15 másodperccel az urnazárás előtt érkezett meg, de még fogadták.

A voksolás zökkenőmentes volt, hangsúlyozta, de hozzátette, hogy voltak, akiket vissza kellett utasítani, mert vagy nem szerepeltek a választási jegyzékben, vagy csakis levélben szavazásra voltak jogosultak, ám erről nem volt tudomásuk. A New York-i misszión "több olyan eset volt, hogy valaki levélben szavazott volna, de nem kapta meg a csomagot" - közölte dr. Rónaszéki Áron.

Kumin Ferenc New York-i főkonzul az MTI-nek elmondta: a főkonzulátus már tavaly ősz óta folyamatosan tájékoztatta a helybéli magyarságot a választási tudnivalókról. New Jerseyben, Connecticutben, Pennsylvaniában jártak, s ahová nem jutottak el, ott a tiszteletbeli konzulok segítségét kérték. "Egyszerű dolog a külföldi voksolás, de van néhány olyan szabály, amelyet nagyon meg kell érteni. Sokszor a magyar nyelv hivatalos fordulataiban talán már nem olyan könnyen kiigazodó idős embereknek kélt el a részletes tájékoztatás" - fogalmazott Kumin Ferenc.

A kanadai fővárosban, Ottawában 120-an regisztráltak, és 94-én le is adták a szavazatukat, ez csaknem 80 százalékos részvételi arányt jelent. Valentovics Péter, a Külföldi Választási Iroda (KÜVI) ottawai vezetője szerint rendkívüli esemény, technikai malőr nem fordult elő, panasszal sem élt senki. "Ottawában összesen 240 polgár szavazott levélben" - tette hozzá Valentovics Péter.

A kanadai Torontó magyar főkonzulátusán - dr. Bernhard Barbara Éva helyi KÜVI-elnök tájékoztatása szerint - körülbelül 85 százalékos volt a részvétel, a 411 regisztrált szavazóból 356-an adták le a voksukat. "Rendkívüli esemény nem történt" - hangsúlyozta dr. Bernhard Barbara Éva.

szavazo urna.jpg
 
Gondolom, a Te számodra elképzelhetettlen a közpénzböl finanszirozott TV kiegyensulyozottsága.
Elképzelhetetlen, hogy ezt törvények szabályozzák, amiket betartanak és van egy működő kontrol szisztéma.
Én sok mindent el tudok képzelni... Pl. azt is, annak idején vajon miért késlekedtek beszámolni a kölni eseményekről - amit később el is ismertek.
A lényeg, aki a pénzt adja, az diktál.
Az állami televíziónak az állam, mindenhol. Az M1 korábban is állami televízió volt, akkor is, amikor épp nem a Fidesz kormányzott.
 
Gyurcsány még nem mondott le, csak nagyokat sóhajtozik. A Jobbikos meg az Együttes legalább emelt fővel távozott ....
 
Utoljára módosítva:
Itt nem Gyurcsány a vesztes, mert neki esélye sem volt nyerni, hanem a fiatalság, akiknek a jövőjét eladták holmi filléres utalványokért, meg pár kiló száraztésztáért.

nekem úgy tűnt, hogy rengeteg fiatal szavazott ... azért elgondolkodtató, mennyire rossz valami ha harmadjára is akarják az emberek
 
nekem úgy tűnt, hogy rengeteg fiatal szavazott ... azért elgondolkodtató, mennyire rossz valami ha harmadjára is akarják az emberek
Ezek szerint nem csak sógor-komának, hanem neked is jutott bőven a húsosfazékból, és akkor leszarhatod hogy milyen az egészségügy, az oktatás stb. Magyarországon.

U.i. De az egyértelmű, hogy minden oktatásra kidobott pénz teljesen fölösleges, ablakon kidobott pénz. Közmunkásnak így is túlképzett a fél ország.
 
Ezek szerint nem csak sógor-komának, hanem
neked is jutott bőven a húsosfazékból, és akkor leszarhatod hogy milyen az egészségügy, az oktatás stb. Magyarországon.

U.i. De az egyértelmű, hogy minden oktatásra kidobott pénz teljesen fölösleges, ablakon kidobott pénz. Közmunkásnak így is túlképzett a fél ország.
30415119_2006833332903082_5717120062507188224_n.png
 
CasaLoma
Azért nem gyengén leszólod a Magyarországon élő és dolgozó embereket. van ám ego

Nekem nem fáj, mert én az a generáció vagyok aki pályáz, támogatást vesz fel kedvezményeket is figyel De tudod amikor édesapám öregszik és egyre kevesebb munkát tud elvégezni időegység alatt és erre az a megoldása h 3 órákat alszik idényben és napi 19-20at dolgozik... tippre pajtás sehol se vagy te ehhez -és nem ismerlek de megtippelem apám 70 felé közeledve is nagyobbat emel mint te amikor kell.
 
En borzasztonak találom, hogy a kommunizmus után ilyen hamar visszatalált az ország az egy-párt-rendszerhez.
Németországban a pártok fej fej melett haladnak, magyarországon nincs egy möködö oppositio
mert a kormány mindent megtesz egy ilyennek a létrehozatala ellen.
-
A magyar közmédia a kormány kezében van, szeretném tudni mibe került az egész ország kitapétázása állami költségen?
Az un. Nemzeti konzultatiok? A drotkeritésnek sem volt gyakorlati jelentösége, az is csak egy reklamfal a fidesz számára.
-
A kerités semmit nem oldott meg a menekültkérdésböl. A kerités kell, hogy legyen mire hivatkozni.
-
Erdemes megnézni Orbán beszédét milyen nivon alatti volt. Orbán elkezdett vihogni aztán rázenditettek a "Kossuth Lajos azt üzente---" cimü katonadalra, talán nem is tudja, Orbán, hogy Kossuth egy migráns volt akit a Törökök fogadtak be és mások,
-
Nem tudom, hogy fog ez végzödni?
 
Gyurcsány még nem mondott le, csak nagyokat sóhajtozik. A Jobbikos meg az Együttes legalább emelt fővel távozott ....
Miert mondana le? Vona mondta es a HAdhazy LMP ha nem gyoz lemond.
Az ellenzek nem tavozhat emelt fovel mert a megmeretetesen konyunek talaltatott.
Majd kesobb kiszamoljak hogy aki nem mondott le egymas javara LMP Momentum JObbik mennyire jarultak hozza ehez a borzalmas szerepleshez.
Valtopartnak hitte magat az LMP es talan egy helyen se nyert a MOmentum is es a Ketfarkuak ..... Gyurcsany nem allitotta hogy a DK lesz a valto part abba bizott hogy 10% folott fog szerepelni.
Mi a fenenek van nektek ez a Gyurcsany fobiatok?

MIkor lattatok utoljara es hanyszor az ellenzeki partokat az M1 tv?vagy az Andy tv-jen? Melyik videki ujsag nem a Fidesz tulajdona?
Milliardokbol kampanyoltak a kozpenzbol az ellenzek meg a tizedebol.
Ezek tenyek , es akkor meg a sok csalasrol nem is beszelve ukranok utaztatasa az erdelyiek dupla szavazasa stb. Igaz ez sem valtoztatna az eredmenyen ha levennek a szavazasbol ezt a ket csalasi szavazatokat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,767
Tagok
615,964
Legújabb tagunk
Schanna93
Oldal tetejére