Utáljuk egymást külföldön is - mert az a szokás!

Tudom, már vége a szeretet ünnepének, de tudjátok mit kérnék a magyar diaszpórától a legszívesebben?

Leginkább azt, hogy legyen végre.

Kezdjük a legégetőbb kérdéssel: mit tudunk tenni az elvándorlás ellen? Mit tudunk tenni azért, hogy ne London legyen a második legnagyobb magyar város?

Az igazság az: semmit.

A magyar gazdaság még hosszú évtizedekig nem lesz versenytársa a „fejlett nyugatnak”, aminek nem csak közgazdasági, hanem gondolkodásbeli okai is vannak. Egy szó, mint száz, mindig lesz olyan ország, ahova megéri kimenni Magyarországról „pár évet dolgozni”, de aztán a kivándorlók többsége soha nem fog hazajönni.

Mit tehetünk tehát ellene?

Mint írtam, semmit.



Külföldön sincs kolbászból a kerítés, de aki beszéli az adott nyelvet és akar dolgozni, annak sokkal jobb kint, mint itt. Lehet ezen vitázni – de felesleges. A kivándorlás mindig is létező jelenség volt, lesz – de nem is ez a baj.

Az a baj, hogy nincs igazán magyar diaszpóra.

Utáljuk egymást, ha itthon vagyunk, ha külföldön, magyar a magyaron át gázol. Ha szétnézel az internetes beszámolók közt, lassan mindegyik úgy kezdődik: kerüld a magyarokat, haverkodj inkább bárkivel, de velük ne. Lehúznak, keresztbe tesznek stb. – de vajon miért?

Miért van, hogy a régen híres cleavlandi magyar közösség – még mindig több, mint százezer, magyar származású él ebben az Ohio-állambeli nagyvárosban – mára szétesett, sőt, egy 2005-ös felmérés szerint már csak 8130 fő(!) beszél magyarul közülük?



A magyarok egyszerűen nem jönnek ki egymással, folyton veszekszenek, megharagszanak egymásra, és így nem lehet összetartó közösséget kovácsolni.

Az ukránok, lengyelek, szlovákok közösségei egyre erősebbek és összetartóbbak. Tudom, hogy mi el fogunk tűnni. Én évtizedek óta próbálom itt életben tartani a magyar kultúrát, de nem hiszem, hogy sokáig megmarad már.


Rose Marie Gerzsenyi (85) - Pittsburgh


A nemzeti identitás generációs kérdés, akinek a szülei büszke magyarok, az akkor is megtanul magyarul, ha a világ túloldalán él. Persze most lehet azt mondani, hogy a magyarság nem a nyelven múlik, hanem a szíven stb. – de azért na, erős fokmérő az anyanyelv ismerete.

De a kivándorolt magyar nem büszke magyar.

A kivándorolt magyar sértődött magyar.

A kivándorolt magyar utálja a többi magyart – ugyan úgy, mint ahogy itthon is tette, tesszük, ez az ország sosem volt igazán egységes soha sem, lássuk be. Van ilyen. De mi történik a diaszpórákban? Az, hogy ők a XX. század problémáit élik meg itt, a XXI. században. Vannak családok, akik Szálasi elől menekültek ki s vannak, akik Kádár elől. S ők még mindig viselik ezeket a sebeket, mert ezt örökölték.

S az ő többségüket a kettős állampolgárság intézménye sem hatja meg. Az anyaországot ugyan úgy magasról letojják, mint a magyar utcaszomszédukat. A kisebbség kitart, hagyományt őriz, de az ő számuk vészesen fogy, sőt, van ahol már konkrétan nulla.

ba_magyar_ter_0.png
"Magyar tér" - Buenos Aires


Ugyan ez az én generációm: manapság többen mennek ki a kilátástalanság és a politikai csalódás miatt, mint a remélt gazdagságért – s ezek az ifjak soha nem fognak egy asztalhoz ülni azokkal, akiket a kommunisták üldöztek el jóval korábban, s lettek e miatt („jogosan”) vérfideszesek például. Ez amúgy a félelemre alapozott kormányzás miatt is van, erről egy remek cikk olvasható Pongrácz Alex adjunktustól itt.

Ez itthon, belföldön sajnos alap dolog. A csoport utálja B-t, C-t és főleg D-t.



De más népeknél ez csak belföldre korlátozódik, amint külföldre kerülnek, összefognak. Muszáj, különben ha baj van, reszelnek nekik, mert csak a saját vérükre számíthatnak az anyaországtól x száz, ezer kilométerre. S ezt ők felfogják. De mi nem.

Az ukránok is utálják egymást otthon – de az angliai, amerikai ukránok politikai nézettől, családi történelemtől függetlenül úgy élnek együtt, mintha soha semmi nézetkülönbség nem lett volna. A szlovákok, románok és még sorolhatnám, szintén.

Komolyan.

De mi nem vagyunk rá képesek.

Megoldás?

Nincs. Ezt ki kell nőni, ehhez egy teljes agybeli változás kell, ami nagyon sok idő. Generációk. És ha ma nem kezdjük el, soha nem sikerül.


Viszont addig is egy dolgot, mondjuk úgy, nulladik lépésként megtehetne a Kormány a hétvégi iskolák, magyar nyelvű misék és persze az oda is eljutó propaganda fake news mellett, vagy inkább helyett: pénzügyi kötődést létrehozni az anyaországgal.

Ha már nem jön haza a kivándorló, legalább üzletileg, pénzügyileg kötődjön ide!

Ő kötődne az országhoz, bízna benne, talán egy idő után hinne is neki és nem lenne kérdés, hogy ha kint is él, a gyermekeit is magyarként, magyarnak nevelné.

Az ország pedig erősödne, hisz ha a külföldi diaszpóra csak a 10%-a itthon fektetné be a spórolt pénzének csak a 10%-át(!) akkor hozzávetőlegesen és arányaiban kb. 1%-ot ugrana az ország GDP-je!

diaszpora_terkep.jpg
A már külföldön született magyar-származásúak becsült száma 2011-ben az MTA szerint.
Kép: korosiprogram.hu


Olyan keretrendszert kell teremteni, amiben egy angliai magyarnak megéri a tartalék pénzét magyar állampapírban vagy magyar befektetésben tartani. Olyan keretrendszert kell teremteni, amiben a németországi magyar úgy érzi, megéri spórolni, hogy 5-10 évvel később egy magyar vállalkozásba fektesse azt. Még ha ő maga nem is jön haza – bár siker esetén talán meg is tenné – de legalább segíti az anyaország startup cégeit, kis-és középvállalkozásait vagy barátai ötleteit.

Olyan keretrendszert kell teremteni, hogy egy amerikai magyarnak megérje itthon újépítésű ingatlant vásárolni, hogy aztán azt biztonsággal bérbe adhassa, ezzel is pörgetve a magyar gazdaságot (mert lássuk be, bár páran csinálják, igazából annyira nem éri meg nekik, mintha ezt abban az országban művelnék, ahol élnek).

Nem a hazautalt családi segítségekről beszélek, hanem a gazdaságba tett pénzről. Amire szükségünk van nekünk is; nekik is, de ma mégsincs.

De ehhez nagyon nagy változás és teljesen új keret kell, hisz ma, aki kimegy, annak esze ágában sincs segíteni az országán, aki cserben hagyta, kilátástalanságba taszította, menekvésre késztette.

Ma még csak sértődöttség, gyűlölet van.

Holnap viszont már lehet, késő lesz bármit tenni.

Kovács M. Klaudia
 
miért jó az ha Kanadába született fiú lány tud magyarul Kanadai.Itthon Sváb.Román Szerb Horvát Cigány Szlovák volt Most meg legyen Magyar?
 
Van aki ezt másképpen látja. ;)



*
Óh, óh, óh! Micsoda kortesbeszéd hallomásában volt részem?! Még nem döntöttem el, hogy sírjak-e, avagy kérdőre vonjam Böjte Csabát? Ha annyira, zsigerileg ellenzi, hogy a magyarok szétfutottak, szerte e világba, s a görbe tükröt próbálja kiegyenesíteni, innen súgom Magyarországból, ez nem sikerül neki, bármennyire is letette voksát jelenlegi kormányunk lábai elé. Ha annyira pocsék az élet ott, ahová kivándoroltak az itt születettek, akkor miért járkálja Böjte Csaba be az egész nyugatot alamizsnáért, ami nem is olyan kicsinek bizonyul. Jókora puttonnyal érkezik haza, minden útjáról. Azt is furcsának találom, hogy olyan színben tetszeleg, mintha Erdélyben olyan szülők volnának, akik eldobják a gyerekeiket. S, ő, mint "megmentő" lelkére öleli mindet. Ha olyan jó az élet Erdélyben, akkor onnét miért a fity fenéért mennek, sőt rohannak a nyugati országokba a fiatalok nemcsak mosogatni, de műszaki, orvosi, pénzügyi pályákra? Miért nem maradnak otthon?! No erre varrjál gombot Böjte Csaba tezsvér, már ugye aki tezsvérének tartja.
Keresztben-hosszában az országokat össze kalapozza, ahová innét, Magyarországról nagyon sokan, Erdélyből is szép számmal szó szerint kimenekültek és teszik ezt folyamatosan a fiatalok, a nyomor elől, a biztos és kiszámítható megélhetésbe.
Igen, igen, Böjte Csaba nagyon is erős szószólója, sőt bizonyítottan "bástyája" a jelenlegi magyar kormánynak, miszerint azt hirdeti, hogy "dolgozz, imádkozz, s akkor abban a --másik világban-- ami ugye a csillagok fölött van, ott majd BOLDOG leszel".
Ez nem így van.
Az emberi sötétséget, mely sajnos egyre több fejben lakozik, ezzel a mesével még sötétebbé teszik. Jómagam a fényt szeretem, nem, nem a csillogást, a fényt. Ami alatt a tudást és nem az elnyomást, az igazságot és nem a hazugságot választom.
S, kik azok, akik a jelenlegi sötétséget, még sötétebbé festik. Az egyház teszi ezt. Azok az egyházak, akik tartják a markukat azért a sok pénzért, amit templom- és gyülekezetek építésére kapnak, a jelenlegi magyar kormánytól.
Pedig többen, sőt sokan vagyunk úgy, hogy MOST és ITT akarunk boldogok, megelégedettek lenni. BIZTONSÁGBAN élni és nem abba a másik világban amit az egyházfik hirdetnek. S, főleg Böjte Csaba. Miért is? Mert abból a másik világból még nem érkezett vissza hiteles üzenet, sőt személy sem. Onnét még nem jöttek vissza...
No első neki futásra csak ennyit...
De hogy tudjátok rendesen megugrott a vérnyomásom...
Nem, nem egyház- és nem vallás ellenes vagyok. Bárkinek szüksége van arra, hogy oda meneküljön, tegye. A tömegek hülyítését viszont ellenzem.
 
miért jó az ha Kanadába született fiú lány tud magyarul Kanadai.Itthon Sváb.Román Szerb Horvát Cigány Szlovák volt Most meg legyen Magyar?

Ezért:

Gyimóthy Gábor, Firenze 1984. X. 12.

Nyelvlecke


Egyik olaszóra sodrán,

Ím a kérdés felmerült:

Hogy milyen nyelv ez a magyar,

Európába hogy került?



Elmeséltem, ahogy tudtam,

Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van,

S hogy némelyik mit takar,



És a szókincsben mi rejlik,

A rengeteg árnyalat,

Példaként vegyük csak itt:

Ember, állat hogy halad?



Elmondtam, hogy mikor járunk,

Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk,

S milyen, ha csak lépdelek.



Miért mondom, hogy botorkál

Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár,

Miért éppen andalog?



A vaddisznó, hogy ha rohan,

Nem üget, de csörtet – és

Bár alakra majdnem olyan

Miért más a törtetés?



Mondtam volna még azt is hát,

Aki fut, miért nem lohol?

Miért nem vág, ki mezőn átvág,

De tán vágtat valahol.



Aki tipeg, miért nem libeg,

S ez épp úgy nem lebegés, --

Minthogy nem csak sánta biceg,

S hebegés nem rebegés!



Mit tesz a ló, ha poroszkál,

Vagy pedig, ha vágtázik?

És a kuvasz, ha somfordál,

Avagy akár bóklászik.



Lábát szedi, a ki kitér,

A riadt őz elszökell.

Nem ront be az, aki betér . . .

Más nyelven, hogy mondjam el?



Jó lett volna szemléltetni,

Botladozó, mint halad,

Avagy milyen őgyelegni?

Egy szó – egy kép – egy zamat!



Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?

Száguldó hová szalad?

Ki vánszorog, miért nem kószál?

S aki kullog, hol marad?



Bandukoló miért nem baktat?

És ha motyog, mit kotyog,

Aki koslat, avagy kaptat,

Avagy császkál és totyog?



Nem csak árnyék, aki suhan,

S nem csak a jármű robog,

Nem csak az áradat rohan,

S nem csak a kocsi kocog.



Aki cselleng, nem csatangol,

Ki „beslisszol” elinal,

Nem „battyog” az, ki bitangol,

Ha mégis: a mese csal!



Hogy a kutya lopakodik,

Sompolyog, majd meglapul,

S ha ráförmedsz, elkotródik.

Hogy mondjam ezt olaszul?



Másik, erre settenkedik,

Sündörög, majd elterül.

Ráripakodsz, elódalog,

Hogy mondjam ezt németül?



Egy csavargó itt kóborol,

Lézeng, ődöng, csavarog,

Lődörög, majd elvándorol,

S többé már nem zavarog.



Ám egy másik itt tekereg,

-- Elárulja kósza nesz –

Itt kóvályog, itt ténfereg. . .

Franciául, hogy van ez?



S hogy a tömeg miért özönlik,

Mikor tódul, vagy vonul,

Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,

Hogy mondjam ezt angolul?



Aki surran, miért nem oson,

Vagy miért nem lépeget?

Mindezt csak magyarul tudom,

S tán csak magyarul lehet. . .!
 
Ezért:

Gyimóthy Gábor, Firenze 1984. X. 12.

Nyelvlecke


Egyik olaszóra sodrán,

Ím a kérdés felmerült:

Hogy milyen nyelv ez a magyar,

Európába hogy került?



Elmeséltem, ahogy tudtam,

Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van,

S hogy némelyik mit takar,



És a szókincsben mi rejlik,

A rengeteg árnyalat,

Példaként vegyük csak itt:

Ember, állat hogy halad?



Elmondtam, hogy mikor járunk,

Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk,

S milyen, ha csak lépdelek.



Miért mondom, hogy botorkál

Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár,

Miért éppen andalog?



A vaddisznó, hogy ha rohan,

Nem üget, de csörtet – és

Bár alakra majdnem olyan

Miért más a törtetés?



Mondtam volna még azt is hát,

Aki fut, miért nem lohol?

Miért nem vág, ki mezőn átvág,

De tán vágtat valahol.



Aki tipeg, miért nem libeg,

S ez épp úgy nem lebegés, --

Minthogy nem csak sánta biceg,

S hebegés nem rebegés!



Mit tesz a ló, ha poroszkál,

Vagy pedig, ha vágtázik?

És a kuvasz, ha somfordál,

Avagy akár bóklászik.



Lábát szedi, a ki kitér,

A riadt őz elszökell.

Nem ront be az, aki betér . . .

Más nyelven, hogy mondjam el?



Jó lett volna szemléltetni,

Botladozó, mint halad,

Avagy milyen őgyelegni?

Egy szó – egy kép – egy zamat!



Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?

Száguldó hová szalad?

Ki vánszorog, miért nem kószál?

S aki kullog, hol marad?



Bandukoló miért nem baktat?

És ha motyog, mit kotyog,

Aki koslat, avagy kaptat,

Avagy császkál és totyog?



Nem csak árnyék, aki suhan,

S nem csak a jármű robog,

Nem csak az áradat rohan,

S nem csak a kocsi kocog.



Aki cselleng, nem csatangol,

Ki „beslisszol” elinal,

Nem „battyog” az, ki bitangol,

Ha mégis: a mese csal!



Hogy a kutya lopakodik,

Sompolyog, majd meglapul,

S ha ráförmedsz, elkotródik.

Hogy mondjam ezt olaszul?



Másik, erre settenkedik,

Sündörög, majd elterül.

Ráripakodsz, elódalog,

Hogy mondjam ezt németül?



Egy csavargó itt kóborol,

Lézeng, ődöng, csavarog,

Lődörög, majd elvándorol,

S többé már nem zavarog.



Ám egy másik itt tekereg,

-- Elárulja kósza nesz –

Itt kóvályog, itt ténfereg. . .

Franciául, hogy van ez?



S hogy a tömeg miért özönlik,

Mikor tódul, vagy vonul,

Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,

Hogy mondjam ezt angolul?



Aki surran, miért nem oson,

Vagy miért nem lépeget?

Mindezt csak magyarul tudom,

S tán csak magyarul lehet. . .!
Igen, de ezt csak mi értjük és ezen csámcsogni önkielégítés.
Minden nyelv egyedi, tehát különleges.
Ezt biztos észrevetted, ha jól beszélsz egy idegen nyelvet,
 
Ezért:

Gyimóthy Gábor, Firenze 1984. X. 12.

Nyelvlecke

Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?



Elmeséltem, ahogy tudtam,

Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van,

S hogy némelyik mit takar,



És a szókincsben mi rejlik,

A rengeteg árnyalat,

Példaként vegyük csak itt:

Ember, állat hogy halad?



Elmondtam, hogy mikor járunk,

Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk,

S milyen, ha csak lépdelek.



Miért mondom, hogy botorkál

Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár,

Miért éppen andalog?



A vaddisznó, hogy ha rohan,

Nem üget, de csörtet – és

Bár alakra majdnem olyan

Miért más a törtetés?



Mondtam volna még azt is hát,

Aki fut, miért nem lohol?

Miért nem vág, ki mezőn átvág,

De tán vágtat valahol.



Aki tipeg, miért nem libeg,

S ez épp úgy nem lebegés, --

Minthogy nem csak sánta biceg,

S hebegés nem rebegés!



Mit tesz a ló, ha poroszkál,

Vagy pedig, ha vágtázik?

És a kuvasz, ha somfordál,

Avagy akár bóklászik.



Lábát szedi, a ki kitér,

A riadt őz elszökell.

Nem ront be az, aki betér . . .

Más nyelven, hogy mondjam el?



Jó lett volna szemléltetni,

Botladozó, mint halad,

Avagy milyen őgyelegni?

Egy szó – egy kép – egy zamat!



Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?

Száguldó hová szalad?

Ki vánszorog, miért nem kószál?

S aki kullog, hol marad?



Bandukoló miért nem baktat?

És ha motyog, mit kotyog,

Aki koslat, avagy kaptat,

Avagy császkál és totyog?



Nem csak árnyék, aki suhan,

S nem csak a jármű robog,

Nem csak az áradat rohan,

S nem csak a kocsi kocog.



Aki cselleng, nem csatangol,

Ki „beslisszol” elinal,

Nem „battyog” az, ki bitangol,

Ha mégis: a mese csal!



Hogy a kutya lopakodik,

Sompolyog, majd meglapul,

S ha ráförmedsz, elkotródik.

Hogy mondjam ezt olaszul?



Másik, erre settenkedik,

Sündörög, majd elterül.

Ráripakodsz, elódalog,

Hogy mondjam ezt németül?



Egy csavargó itt kóborol,

Lézeng, ődöng, csavarog,

Lődörög, majd elvándorol,

S többé már nem zavarog.



Ám egy másik itt tekereg,

-- Elárulja kósza nesz –

Itt kóvályog, itt ténfereg. . .

Franciául, hogy van ez?



S hogy a tömeg miért özönlik,

Mikor tódul, vagy vonul,

Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,

Hogy mondjam ezt angolul?



Aki surran, miért nem oson,

Vagy miért nem lépeget?

Mindezt csak magyarul tudom,

S tán csak magyarul lehet. . .!
-
Valóban a magyar nyelv szép. Egy idegen nyelvben csak akkor vagyunk otthon ha ennek a szépségét is felismerjük, mindaddig csak "konyhanyelv" amit megértünk.

-
 
Ezt a szókátékot nem lehet németre fordítani.:)

A "Zug-kocsma" neve németül "Winkel-kneipe"
Ez egy eldugott, csendes, elrejtett, sötét, tilos, kedvelt törzs-helyet jelenet
"Der Schlupf-winkel" ahova a bűnöző, a körözött elszokott bújni.
-
Még "zug-ügyvéd" is van németül, úgy hívják "Winkel-advokat"
-
Magyarországon a "feketén fözött" pálinka egy márka-jel lett, ami más nyelvben is él.
US-Amerikában a feketén fözött pálinkát "Moonshine", németül "Schwarzbrennen" nevezik
-
Geschichte-1.jpg
 
Igen, de ezt csak mi értjük és ezen csámcsogni önkielégítés.
Minden nyelv egyedi, tehát különleges.
Ezt biztos észrevetted, ha jól beszélsz egy idegen nyelvet,

Sokan ertik, te nem, neked a csamcsogas marad... Miert ne lenne termeszetes, hogy az anyatejjel egyutt magaba szivja a csecsemo a rendkivuli szokinccsel es kulonleges logikai strukturaval biro magyar anyanyelvet? Csak egy pelda: Shakespeare szokincse 4000 szo, a Shakespeare forditasok nagymesterenek, Arany Janosnak 22423, de Petofi meg ezen is tultett 22719. Irodalmi kincsek, gazdag nepzene es nepmese gyujtemenyek... Miert fosztana meg valaki ezektol a kulfoldon elo gyermekeit?
 
Sokan ertik, te nem, neked a csamcsogas marad... Miert ne lenne termeszetes, hogy az anyatejjel egyutt magaba szivja a csecsemo a rendkivuli szokinccsel es kulonleges logikai strukturaval biro magyar anyanyelvet? Csak egy pelda: Shakespeare szokincse 4000 szo, a Shakespeare forditasok nagymesterenek, Arany Janosnak 22423, de Petofi meg ezen is tultett 22719. Irodalmi kincsek, gazdag nepzene es nepmese gyujtemenyek... Miert fosztana meg valaki ezektol a kulfoldon elo gyermekeit?
-
Ne legyünk önteltek, nekem egészen más adataim vannak.
-
Shakespeare valamennyi művében összesen 31.534 szót használt és ez nem kevés ha figyelembe vesszük, hogy 450 évvel ezelőtt élt,
Arány János pedig ö utána 250 évvel később született.

-
Egyébként is az ilyen számok nem mondanak ki semmit arról hogy, valójában hány szót ismerhetett egy iro.
-
Már említettem, hogy a kvantumfizikában a professzor szókészlete alig tér el egy kecske mekegésétől.
Csak abból áll amit a táblára ir, hogy (mü, nü, pszi, ket, brah,..) tartalmilag viszont semmivel sem gyatrább, mind Hamlett "Lenni vagy nem lenni" elmélkedése. :)
-
A Shakespeare-kutató Marvin Spivack 1968 megállapította, hogy Shakespeare összesen 884.647 szót vetett papírra a műveiben.
-
Ebböl 14.376 szo csak egyszer fordult elö. Kétszer 4.343 szot használt és így tovább.
Itt egy kivonat Spivack táblázatábol. Hogy néz ez ki arany Jánosnál?
k 1 2 3 4 5 6 7 8 9
n(k) 14.376 4.343 2.292 1.463 1.043 837 638 519 430
-
 
Aki nem hajlando idot es energiat szanni a gyerekeire, annak nem valo gyerek. En nem roluk beszelek. A ketnyelvu gyerekeknek miert is nem alap a gyerek erdeklodesenek megfelelo mese, enek, irodalmi mu mindket nyelven? A kulfoldon elo magyar gyerek, kitol tanulna meg magyarul is irni es olvasni, ha nem a magyar szulotol? Szerencsere a kozvetlen kornyezetemben akadnak boven ellenpeldak.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Szerintem sajátos esetről van szó, és a politika folyamatosan újratermeli ezeket az ellentéteket. Nem is lehet elvárni senkitől hogy olyanokkal üljön egy asztalhoz, akik erkölcsi integritásában sértik.
 
Tudom, már vége a szeretet ünnepének, de tudjátok mit kérnék a magyar diaszpórától a legszívesebben?

Leginkább azt, hogy legyen végre.

Kezdjük a legégetőbb kérdéssel: mit tudunk tenni az elvándorlás ellen? Mit tudunk tenni azért, hogy ne London legyen a második legnagyobb magyar város?

Az igazság az: semmit.

A magyar gazdaság még hosszú évtizedekig nem lesz versenytársa a „fejlett nyugatnak”, aminek nem csak közgazdasági, hanem gondolkodásbeli okai is vannak. Egy szó, mint száz, mindig lesz olyan ország, ahova megéri kimenni Magyarországról „pár évet dolgozni”, de aztán a kivándorlók többsége soha nem fog hazajönni.

Mit tehetünk tehát ellene?

Mint írtam, semmit.



Külföldön sincs kolbászból a kerítés, de aki beszéli az adott nyelvet és akar dolgozni, annak sokkal jobb kint, mint itt. Lehet ezen vitázni – de felesleges. A kivándorlás mindig is létező jelenség volt, lesz – de nem is ez a baj.

Az a baj, hogy nincs igazán magyar diaszpóra.

Utáljuk egymást, ha itthon vagyunk, ha külföldön, magyar a magyaron át gázol. Ha szétnézel az internetes beszámolók közt, lassan mindegyik úgy kezdődik: kerüld a magyarokat, haverkodj inkább bárkivel, de velük ne. Lehúznak, keresztbe tesznek stb. – de vajon miért?

Miért van, hogy a régen híres cleavlandi magyar közösség – még mindig több, mint százezer, magyar származású él ebben az Ohio-állambeli nagyvárosban – mára szétesett, sőt, egy 2005-ös felmérés szerint már csak 8130 fő(!) beszél magyarul közülük?



A magyarok egyszerűen nem jönnek ki egymással, folyton veszekszenek, megharagszanak egymásra, és így nem lehet összetartó közösséget kovácsolni.

Az ukránok, lengyelek, szlovákok közösségei egyre erősebbek és összetartóbbak. Tudom, hogy mi el fogunk tűnni. Én évtizedek óta próbálom itt életben tartani a magyar kultúrát, de nem hiszem, hogy sokáig megmarad már.


Rose Marie Gerzsenyi (85) - Pittsburgh


A nemzeti identitás generációs kérdés, akinek a szülei büszke magyarok, az akkor is megtanul magyarul, ha a világ túloldalán él. Persze most lehet azt mondani, hogy a magyarság nem a nyelven múlik, hanem a szíven stb. – de azért na, erős fokmérő az anyanyelv ismerete.

De a kivándorolt magyar nem büszke magyar.

A kivándorolt magyar sértődött magyar.

A kivándorolt magyar utálja a többi magyart – ugyan úgy, mint ahogy itthon is tette, tesszük, ez az ország sosem volt igazán egységes soha sem, lássuk be. Van ilyen. De mi történik a diaszpórákban? Az, hogy ők a XX. század problémáit élik meg itt, a XXI. században. Vannak családok, akik Szálasi elől menekültek ki s vannak, akik Kádár elől. S ők még mindig viselik ezeket a sebeket, mert ezt örökölték.

S az ő többségüket a kettős állampolgárság intézménye sem hatja meg. Az anyaországot ugyan úgy magasról letojják, mint a magyar utcaszomszédukat. A kisebbség kitart, hagyományt őriz, de az ő számuk vészesen fogy, sőt, van ahol már konkrétan nulla.

ba_magyar_ter_0.png
"Magyar tér" - Buenos Aires


Ugyan ez az én generációm: manapság többen mennek ki a kilátástalanság és a politikai csalódás miatt, mint a remélt gazdagságért – s ezek az ifjak soha nem fognak egy asztalhoz ülni azokkal, akiket a kommunisták üldöztek el jóval korábban, s lettek e miatt („jogosan”) vérfideszesek például. Ez amúgy a félelemre alapozott kormányzás miatt is van, erről egy remek cikk olvasható Pongrácz Alex adjunktustól itt.

Ez itthon, belföldön sajnos alap dolog. A csoport utálja B-t, C-t és főleg D-t.



De más népeknél ez csak belföldre korlátozódik, amint külföldre kerülnek, összefognak. Muszáj, különben ha baj van, reszelnek nekik, mert csak a saját vérükre számíthatnak az anyaországtól x száz, ezer kilométerre. S ezt ők felfogják. De mi nem.

Az ukránok is utálják egymást otthon – de az angliai, amerikai ukránok politikai nézettől, családi történelemtől függetlenül úgy élnek együtt, mintha soha semmi nézetkülönbség nem lett volna. A szlovákok, románok és még sorolhatnám, szintén.

Komolyan.

De mi nem vagyunk rá képesek.

Megoldás?

Nincs. Ezt ki kell nőni, ehhez egy teljes agybeli változás kell, ami nagyon sok idő. Generációk. És ha ma nem kezdjük el, soha nem sikerül.


Viszont addig is egy dolgot, mondjuk úgy, nulladik lépésként megtehetne a Kormány a hétvégi iskolák, magyar nyelvű misék és persze az oda is eljutó propaganda fake news mellett, vagy inkább helyett: pénzügyi kötődést létrehozni az anyaországgal.

Ha már nem jön haza a kivándorló, legalább üzletileg, pénzügyileg kötődjön ide!

Ő kötődne az országhoz, bízna benne, talán egy idő után hinne is neki és nem lenne kérdés, hogy ha kint is él, a gyermekeit is magyarként, magyarnak nevelné.

Az ország pedig erősödne, hisz ha a külföldi diaszpóra csak a 10%-a itthon fektetné be a spórolt pénzének csak a 10%-át(!) akkor hozzávetőlegesen és arányaiban kb. 1%-ot ugrana az ország GDP-je!

diaszpora_terkep.jpg
A már külföldön született magyar-származásúak becsült száma 2011-ben az MTA szerint.
Kép: korosiprogram.hu


Olyan keretrendszert kell teremteni, amiben egy angliai magyarnak megéri a tartalék pénzét magyar állampapírban vagy magyar befektetésben tartani. Olyan keretrendszert kell teremteni, amiben a németországi magyar úgy érzi, megéri spórolni, hogy 5-10 évvel később egy magyar vállalkozásba fektesse azt. Még ha ő maga nem is jön haza – bár siker esetén talán meg is tenné – de legalább segíti az anyaország startup cégeit, kis-és középvállalkozásait vagy barátai ötleteit.

Olyan keretrendszert kell teremteni, hogy egy amerikai magyarnak megérje itthon újépítésű ingatlant vásárolni, hogy aztán azt biztonsággal bérbe adhassa, ezzel is pörgetve a magyar gazdaságot (mert lássuk be, bár páran csinálják, igazából annyira nem éri meg nekik, mintha ezt abban az országban művelnék, ahol élnek).

Nem a hazautalt családi segítségekről beszélek, hanem a gazdaságba tett pénzről. Amire szükségünk van nekünk is; nekik is, de ma mégsincs.

De ehhez nagyon nagy változás és teljesen új keret kell, hisz ma, aki kimegy, annak esze ágában sincs segíteni az országán, aki cserben hagyta, kilátástalanságba taszította, menekvésre késztette.

Ma még csak sértődöttség, gyűlölet van.

Holnap viszont már lehet, késő lesz bármit tenni.

Kovács M. Klaudia
Tudom, már vége a szeretet ünnepének, de tudjátok mit kérnék a magyar diaszpórától a legszívesebben?

Leginkább azt, hogy legyen végre.

Kezdjük a legégetőbb kérdéssel: mit tudunk tenni az elvándorlás ellen? Mit tudunk tenni azért, hogy ne London legyen a második legnagyobb magyar város?

Az igazság az: semmit.

A magyar gazdaság még hosszú évtizedekig nem lesz versenytársa a „fejlett nyugatnak”, aminek nem csak közgazdasági, hanem gondolkodásbeli okai is vannak. Egy szó, mint száz, mindig lesz olyan ország, ahova megéri kimenni Magyarországról „pár évet dolgozni”, de aztán a kivándorlók többsége soha nem fog hazajönni.

Mit tehetünk tehát ellene?

Mint írtam, semmit.



Külföldön sincs kolbászból a kerítés, de aki beszéli az adott nyelvet és akar dolgozni, annak sokkal jobb kint, mint itt. Lehet ezen vitázni – de felesleges. A kivándorlás mindig is létező jelenség volt, lesz – de nem is ez a baj.

Az a baj, hogy nincs igazán magyar diaszpóra.

Utáljuk egymást, ha itthon vagyunk, ha külföldön, magyar a magyaron át gázol. Ha szétnézel az internetes beszámolók közt, lassan mindegyik úgy kezdődik: kerüld a magyarokat, haverkodj inkább bárkivel, de velük ne. Lehúznak, keresztbe tesznek stb. – de vajon miért?

Miért van, hogy a régen híres cleavlandi magyar közösség – még mindig több, mint százezer, magyar származású él ebben az Ohio-állambeli nagyvárosban – mára szétesett, sőt, egy 2005-ös felmérés szerint már csak 8130 fő(!) beszél magyarul közülük?



A magyarok egyszerűen nem jönnek ki egymással, folyton veszekszenek, megharagszanak egymásra, és így nem lehet összetartó közösséget kovácsolni.

Az ukránok, lengyelek, szlovákok közösségei egyre erősebbek és összetartóbbak. Tudom, hogy mi el fogunk tűnni. Én évtizedek óta próbálom itt életben tartani a magyar kultúrát, de nem hiszem, hogy sokáig megmarad már.


Rose Marie Gerzsenyi (85) - Pittsburgh


A nemzeti identitás generációs kérdés, akinek a szülei büszke magyarok, az akkor is megtanul magyarul, ha a világ túloldalán él. Persze most lehet azt mondani, hogy a magyarság nem a nyelven múlik, hanem a szíven stb. – de azért na, erős fokmérő az anyanyelv ismerete.

De a kivándorolt magyar nem büszke magyar.

A kivándorolt magyar sértődött magyar.

A kivándorolt magyar utálja a többi magyart – ugyan úgy, mint ahogy itthon is tette, tesszük, ez az ország sosem volt igazán egységes soha sem, lássuk be. Van ilyen. De mi történik a diaszpórákban? Az, hogy ők a XX. század problémáit élik meg itt, a XXI. században. Vannak családok, akik Szálasi elől menekültek ki s vannak, akik Kádár elől. S ők még mindig viselik ezeket a sebeket, mert ezt örökölték.

S az ő többségüket a kettős állampolgárság intézménye sem hatja meg. Az anyaországot ugyan úgy magasról letojják, mint a magyar utcaszomszédukat. A kisebbség kitart, hagyományt őriz, de az ő számuk vészesen fogy, sőt, van ahol már konkrétan nulla.

ba_magyar_ter_0.png
"Magyar tér" - Buenos Aires


Ugyan ez az én generációm: manapság többen mennek ki a kilátástalanság és a politikai csalódás miatt, mint a remélt gazdagságért – s ezek az ifjak soha nem fognak egy asztalhoz ülni azokkal, akiket a kommunisták üldöztek el jóval korábban, s lettek e miatt („jogosan”) vérfideszesek például. Ez amúgy a félelemre alapozott kormányzás miatt is van, erről egy remek cikk olvasható Pongrácz Alex adjunktustól itt.

Ez itthon, belföldön sajnos alap dolog. A csoport utálja B-t, C-t és főleg D-t.



De más népeknél ez csak belföldre korlátozódik, amint külföldre kerülnek, összefognak. Muszáj, különben ha baj van, reszelnek nekik, mert csak a saját vérükre számíthatnak az anyaországtól x száz, ezer kilométerre. S ezt ők felfogják. De mi nem.

Az ukránok is utálják egymást otthon – de az angliai, amerikai ukránok politikai nézettől, családi történelemtől függetlenül úgy élnek együtt, mintha soha semmi nézetkülönbség nem lett volna. A szlovákok, románok és még sorolhatnám, szintén.

Komolyan.

De mi nem vagyunk rá képesek.

Megoldás?

Nincs. Ezt ki kell nőni, ehhez egy teljes agybeli változás kell, ami nagyon sok idő. Generációk. És ha ma nem kezdjük el, soha nem sikerül.


Viszont addig is egy dolgot, mondjuk úgy, nulladik lépésként megtehetne a Kormány a hétvégi iskolák, magyar nyelvű misék és persze az oda is eljutó propaganda fake news mellett, vagy inkább helyett: pénzügyi kötődést létrehozni az anyaországgal.

Ha már nem jön haza a kivándorló, legalább üzletileg, pénzügyileg kötődjön ide!

Ő kötődne az országhoz, bízna benne, talán egy idő után hinne is neki és nem lenne kérdés, hogy ha kint is él, a gyermekeit is magyarként, magyarnak nevelné.

Az ország pedig erősödne, hisz ha a külföldi diaszpóra csak a 10%-a itthon fektetné be a spórolt pénzének csak a 10%-át(!) akkor hozzávetőlegesen és arányaiban kb. 1%-ot ugrana az ország GDP-je!

diaszpora_terkep.jpg
A már külföldön született magyar-származásúak becsült száma 2011-ben az MTA szerint.
Kép: korosiprogram.hu


Olyan keretrendszert kell teremteni, amiben egy angliai magyarnak megéri a tartalék pénzét magyar állampapírban vagy magyar befektetésben tartani. Olyan keretrendszert kell teremteni, amiben a németországi magyar úgy érzi, megéri spórolni, hogy 5-10 évvel később egy magyar vállalkozásba fektesse azt. Még ha ő maga nem is jön haza – bár siker esetén talán meg is tenné – de legalább segíti az anyaország startup cégeit, kis-és középvállalkozásait vagy barátai ötleteit.

Olyan keretrendszert kell teremteni, hogy egy amerikai magyarnak megérje itthon újépítésű ingatlant vásárolni, hogy aztán azt biztonsággal bérbe adhassa, ezzel is pörgetve a magyar gazdaságot (mert lássuk be, bár páran csinálják, igazából annyira nem éri meg nekik, mintha ezt abban az országban művelnék, ahol élnek).

Nem a hazautalt családi segítségekről beszélek, hanem a gazdaságba tett pénzről. Amire szükségünk van nekünk is; nekik is, de ma mégsincs.

De ehhez nagyon nagy változás és teljesen új keret kell, hisz ma, aki kimegy, annak esze ágában sincs segíteni az országán, aki cserben hagyta, kilátástalanságba taszította, menekvésre késztette.

Ma még csak sértődöttség, gyűlölet van.

Holnap viszont már lehet, késő lesz bármit tenni.

Kovács M. Klaudia
Olyan furcsa ilyet olvasni, az én környékemen csak az ellenpélda van, meglepően kedvesek és összetartóak a magyarok...
 
Sokan ertik, te nem, neked a csamcsogas marad... Miert ne lenne termeszetes, hogy az anyatejjel egyutt magaba szivja a csecsemo a rendkivuli szokinccsel es kulonleges logikai strukturaval biro magyar anyanyelvet? Csak egy pelda: Shakespeare szokincse 4000 szo, a Shakespeare forditasok nagymesterenek, Arany Janosnak 22423, de Petofi meg ezen is tultett 22719. Irodalmi kincsek, gazdag nepzene es nepmese gyujtemenyek... Miert fosztana meg valaki ezektol a kulfoldon elo gyermekeit?
Én nem nézem le nyelvünket. Harminc év után mentem elöször haza. Ha nem is irodalmit, de a magyar konyhanyelvet akcent nélkül beszélem. ;)
Mind a másfél svájci feleségemet megtanítottam magyarul. A másodikrol nem akarták elhinni, hogy nem magyar.
(Mondjuk, az olaszok azt hitték hogy olasz, ha velük beszélt. Angolul előadásokat tudott tartani és franciául és spanyolul is beszélt. Mindig büszke voltam rá.:))
-
Egy nagy magyar emigráns társaság tagja vagyok. Sokan rohangálnak Kossuth mellszoborral a vállukon és nem győzik magyarságukat hangsúlyozni.
Ehez tartozik nyelvünk fölénye a többivel szembe és utolérhetetlen tehetségünk.
Az agyamra mennek vele, és ök jutottak írásodrol eszembe.
-
Külföldön egy gyereket magyarul megtanitani nem egyszerű dolog.
Látom unokaöcsém két kintszületett lányánál. Folyékonyan magyarul beszélő német lányok. Beszélni tudnak, de írni és olvasni már nem. A népmesékre oda se figyeltek. Egymással németül beszélnek.
Ha az anya nem magyar, szinte lehetetlen. Nem véletlenül nevezik anyanyelvnek.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére