„A házszámunkat a Jóisten adta, nem tudjuk megváltoztatni” – Orbán Putyinnal találkozott

Magyarország az elmúlt ezer évét egy Moszkva–Berlin–Isztambul háromszögben élte le, ezért is rendkívül fontos az orosz-magyar együttműködés - Orbán Viktor ma a Putyinnal közös sajtótájékoztatón elmagyarázta, miért fontos a magyar-orosz jó kapcsolat, és hogy Ukrajnában nem az orosz, hanem a magyar érdeket védi a kormánya, a magyaroknak akkor jó, ha a NATO-orosz kapcsolat is jó, és az energiafüggőségünk ellenére is szuverének vagyunk.

93000.jpg

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor miniszterelnök, fotó: MTI
Hosszú évekre nyúlik vissza a gyakorlat, hogy minden évben tartunk egy orosz-magyar csúcstalálkozót – ezt Orbán Viktor mondta a Karmelitában a Putyin orosz elnökkel tartott sajtótájékoztatóján, miután megbeszélést folytattak zárt ajtók mögött.

A közös sajtótájékoztatón nagy bejelentések nem hangzottak el sem a Paks 2-vel, sem a gázszállítással kapcsolatban.

Házszám

Putyin konstruktívnak és barátságosnak nevezte a magyar miniszterelnök folytatott megbeszéléseket. Orbán Viktor pedig a sajtótájékoztatón lényegében elmagyarázta, és értelmezte a magyar-orosz viszonyt, azt, hogy Magyarországnak miért érdeke, hogy jó politikai és gazdasági kapcsolatokat ápoljon Moszkvával. Mint mondta, minden országnak, így Magyarországnak is a „Jóisten adta a házszámot, és azt senki, egyetlen ország sem tudja megváltoztatni”. E megfogalmazással Orbán Viktor a magyar geopolitikai helyzetére utalt, arra, hogy, mint fogalmazott, Magyarország az elmúlt ezer évét egy Moszkva–Berlin–Isztambul háromszögben élte le, ezért is rendkívül fontos az orosz-magyar együttműködés.

A miniszterelnök az elmúlt években már többször is elmondta, hogy számára az iránytű Berlin, Moszkva és Isztambul.
Volt, hogy úgy fogalmazott, hogy a magyar diplomáciának tájékozódási rendszere Sztambul (ahogy régen nevezték Isztambult), Moszkva és Berlin, mert ezen három város vonzáskörében éli Magyarország az életét.

A miniszterelnök az orosz-magyar kapcsolatok legfontosabb elemei között sorolta fel a keresztény közösségek védelmét, a migrációt, valamint a NATO és Oroszország közötti együttműködést. A migrációs vonatkozásban a miniszterelnök újra elmondta, hogy 96 ezer migráns halad a balkáni útvonalon, a NATO és Oroszország vonatkozásában pedig azt hangsúlyozta, hogy Magyarországnak mindig is akkor volt jó, ha a NATO és az oroszok kapcsolata konfliktusmentes volt. Ha ez nem így volt, abból mindig baj származott.

93000.jpg
Fotó: MTI

Ukrajna: A “vétó” erős

De a NATO és Ukrajna is hangsúlyos szerepet kapott a Putyinnal közös sajtótájékoztatón. Orbán Viktor a közmédia kérdésére, hogy a NATO nagyköveteinek találkozója után szokásos gyakorlat a közös nyilatkozat kiadása, de ezt most Magyarország megvétózta, azt mondta, hogy ő nem azt a szót használná, hogy vétó, mert ez túl erős lenne, az Ukrajnáról szóló jelentéshez a megfogalmazása szerint “egy megfontolást” ajánlottak a NATO-nagykövetek figyelmébe. Mint mondta, a kérdés arról szólt, hogy Magyarország mit kezdjen azzal, hogy a kárpátaljai magyarok fenyegetésnek vannak kitéve.

Épp ezért – jelentette ki határozottan – Magyarország semmi olyan dokumentumot nem tud elfogadni, amely nem tartalmazza a Velencei Bizottság ajánlásait Ukrajna és a nyelvtörvény vonatkozásában, ha ugyanis egy olyan dokumentumot aláírnának, amiben nincs tekintettel a Velencei Bizottság ajánlásaira, az azt jelentené, hogy feladják a kárpátaljai magyarok európai jogait.
A miniszterelnök a sajtótájékoztató során később azt is elmondta, hogy Magyarország már nem is fogalmaz meg olyan elvárást, hogy a nyelvtörvényt az eredeti állapotának megfelelően állítsák vissza és mint kiderült, nagyon várja a találkozót az új ukrán elnökkel Zelenszkijjel.

Nem mondott véleményt Zelenszkijről

Orbán Viktor fontosnak tartotta hangsúlyozni Ukrajna vonatkozásában, hogy a kormány e kérdésben a magyar érdeket, a magyar kisebbséget védi, és nem az orosz érdeket (bár vannak, akik ezt vádat fogalmazzák meg).

Az egyik orosz újságíró kérdésére Orbán Viktor nem minősítette/értékelte Zelenszkijt. A miniszterelnök egy “régi magyar mondásra”, hivatkozott. E szerint amíg személyesen nem ismerünk meg valakit, addig nem mondunk róla véleményt. “Várom, hogy találkozzassak Ukrajna új elnökével” - zárta rövidre a kérdést.

Szuverének vagyunk

Orbán Viktor a magyar-orosz energiafüggés kapcsán a sajtótájékoztatón többször is hangsúlyozta a magyar szuverenitást - mint “fixációt” - annak ellenére is, hogy az energiadiverzifikáció még nem valósult meg (hiszen az energiaszükségletünk 85 százalékát Moszkvától szerezzük be).

A sajtótájékoztatón az Interfax megkérdezte Putyin orosz elnököt és Orbán Viktort is, hogy tárgyaltak-e a Török Áramlathoz való csatlakozásról, és erre az orosz elnöke 50, illetve 60 százalékban jelölte meg a Magyarországra juttatott orosz gáz-, illetve kőolaj arányát és egyértelműen azt mondta, hogy a Török Áramlathoz való csatlakozás a magyar állam érdeke lenne. Putyin a sajtótájékoztatón azt prognosztizálta, hogy év végén vagy jövő év elején aláírják a megállapodást a Török Áramlatról. Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy Magyarország pályázni fog, amikor lehet, és meglátják majd, mi lesz az eredmény.

Megerősítette, hogy a szuverenitásunk abban nyilvánul meg az energiabeszerzés terén, hogy mi határozzuk meg, hogy kitől és mennyi energiát szeretnénk beszerezni.
Szent István intelmei - a magyar politika kézikönyve

Egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt is elmondta, hogy a sajtótájékoztatót követően Putyin elnökkel közösen találkoznak keresztény vezetőkkel. Arra, hogy mit vár a találkozótól, a miniszterelnök emlékeztetett az első magyar király, Szent István Intelmeire. Mint mondta: ebben minden benne van, amit a magyar hatalomgyakorlás tudni akarhat, hiszen ez a magyar politika kézikönyve, mely ezer évvel ezelőtt íródott, de ma is érvényes, miszerint a kereszténységet (nem csak intézményesített szinten) meg kell védeni, de a bajba jutott keresztényeken is segíteni kell, a miniszterelnök e ponton említette meg, hogy a Közel-Keleten, Szíriában Magyarország óvodákat, sőt, teljes falvakat épít.

93000.jpg
Fotó: MTI

Putyin pedig “a kereszténység bölcsőjének” nevezte a Közel-Keletet és beszámolt arról, hogy Magyarországgal közösen milyen segítséget nyújtanak a világ bajbajutott keresztényeinek. A keresztény vezetőkkel való találkozón segélyekről és az orosz állammal közös templomfelújításokról is esik szó – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Tyúklépés után “hétmérföldes csizma”

A sajtótájékoztató légköre Putyin és Orbán Viktor között szívélyes és barátságos volt, egyetlen ponton sem mondtak ellent egymásnak, semmilyen disszonáns elemet nem lehetett érzékelni. Putyin és Orbán Viktor is méltatta az onkológiai, szociális és más téren megkötött megállapodásokat. Orbán Viktor még a sajtótájékoztató elején beszélt az Oroszországgal szembeni uniós szankciók bevezetéséről s mint mondta, 2018 volt az első olyan év, amikor a magyar-orosz kereskedelmi forgalom több mint 6 milliárddal nőtt, akár a 7 milliárdot is megközelítette. A miniszterelnök úgy fogalmazott, “volt amikor tyúklépésekkel haladtunk előre, volt, amikor hétmérföldes csizmával, 2018-ra az utóbbi volt a jellemző”.

Atv
 
A miniszterelnök az elmúlt években már többször is elmondta, hogy számára az iránytű Berlin, Moszkva és Isztambul.
Isztambullal közösen a keresztény közösségek védelme?
Putyin pedig “a kereszténység bölcsőjének” nevezte a Közel-Keletet és beszámolt arról, hogy Magyarországgal közösen milyen segítséget nyújtanak a világ bajbajutott keresztényeinek.
Roppant érdekes, Putyin is annyi keresztény menekültet fogadott be, mint Orbán! Mindkettőjüktől éhen pusztulhatott volna az összes a kerítések mögött!
A migrációs vonatkozásban a miniszterelnök újra elmondta, hogy 96 ezer migráns halad a balkáni útvonalon
Még mindig itt tart? Jönnek és támadnak a migránsok? Kereshetne már új ellenséget, ez már nagyon fárasztó!
Arra, hogy mit vár a találkozótól, a miniszterelnök emlékeztetett az első magyar király, Szent István Intelmeire. Mint mondta: ebben minden benne van, amit a magyar hatalomgyakorlás tudni akarhat, hiszen ez a magyar politika kézikönyve, mely ezer évvel ezelőtt íródott, de ma is érvényes, miszerint a kereszténységet (nem csak intézményesített szinten) meg kell védeni, de a bajba jutott keresztényeken is segíteni kell, a miniszterelnök e ponton említette meg, hogy a Közel-Keleten, Szíriában Magyarország óvodákat, sőt, teljes falvakat épít.
Nem kell ezer évig visszamenni, elég ha csak 1528-ig olvassa vissza mi volt a vélemény a magyarokról! Nem sok változás történt azóta!
Ha a magyarok összetartanának, országuk gazdagsága képessé tenné őket arra, hogy hazájukat bármely ellenséggel szemben diadalmasan megvédjék. Csakhogy ez a világ leggonoszabb fajzata. Más nemzetet nem becsülnek; mindenki csak a maga érdekét keresi és ha lehet, duskál a közvagyonban. Együtt lakomáznak, mintha testvérek volnának, de suttyomban egymás ellen törnek. Nincs olyan igazságtalan vagy gonosz ügy, melyet két-három ember megvesztegetésével meg ne lehetne nyerni. Gőgösek és büszkék, sem engedelmeskedni, sem parancsolni nem tudnak, de azért tanácsot mástól el nem fogadnak.
 
Ossze-vissza beszelsz jartal egyaltalan Europaba? minden nagy bloknal egy templom. Handbandazasnak nem kene allandoan felulnod,mert ugyan ugy hazugsagot allitasz mint a peldakepen ezen a videon.
 
Mint mondta, minden országnak, így Magyarországnak is a „Jóisten adta a házszámot, és azt senki, egyetlen ország sem tudja megváltoztatni”. E megfogalmazással Orbán Viktor a magyar geopolitikai helyzetére utalt, arra, hogy, mint fogalmazott, Magyarország az elmúlt ezer évét egy Moszkva–Berlin–Isztambul háromszögben élte le, ezért is rendkívül fontos az orosz-magyar együttműködés.
Hát, akkor irredentázzunk egy kicsit.
Az én olvasatomban ez kb. azt jelenti, hogy:
"Drága Vologya. Mi több mint ezer éve jöttünk be*, vissza*, foglaltuk el*, hódítottuk meg*, stb.* (*= a megfelelő aláhúzandó :D ) a Kárpát medencét, amit aztán 1526 óta hol Erdogán türk, török, hogy Habsburgék, hol Csaucseszkuék, hol a Te elődeid birtokolták el, mondhatni hosszabb rövidebb ideig annektálták úgy, mint Te mostanában a Krím félszigetet. Az idén egy interjúban azt mondtad, hogy
Putyin szintén komolyan válaszolt. „Félretéve a viccet, ha valaki felül akarja vizsgálni második világháború kimenetelét, akkor tárgyalhatunk. De akkor nem csupán Kalinyingrádról kell tárgyalnunk, hanem Németország keleti részéről, az egykor Lengyelország részét képező Lvov városáról, és így tovább.
És ott van a listán Magyarország és Románia is” – mutatott rá Putyin.”
Naszóval, egy kicsit odatehetnéd magadat ebben az Erdély kérdésben, ezért is hílak meg és lobbizok nálad amikor csak lehet.
Szóval a házszám adott. Én és a fiúk itt vagyunk, csak ti adtátok el a lakásotokat az Ukránoknak és ezért nem vagyunk már közvetlen szomszédok, de ott van a légihíd lehetősége ugyebár...?
Csak hát, nagyon úgy néz ki ez a látogatási dolog, hogy inkább nekem van szükségem rád meg a törökre, mint fordítva, de azért segíthetnél a lakásomat kibővíteni a régi alaprajz szerintire..."

Putyin erre válaszolt is ami (őrület) ki is szivárgott
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Sajnos az EU -tól nincs mit várni, Brüsszelben szitokszónak számít a kereszténység

Kereszténység?
Szerinted mi is az?
Mert hogy itt csak beszélnek róla de, Jézus tanait szinte senki sem tartja vagy fogadja el a keresztényeknek tartó emberek közül.
A kereszténység kb? így néz ki templom...menni keresztet vetni gyereket keresztelni.
Van tíz parancsolat de azt nem kell betartani mert nem Jézusé...de, TE tartsd be mert ha nem akkor liberális vagy!!
Tudod ez nem más mint ÁLkereszténység.
Valaha volt-e? Biztos mert elég sokat dobtak az oroszlánok elé.
 
..
amnéziás ,hazug lókupec
Az következő pedig:
konstruktívnak és barátságosnak nevezte
Ki ne emlékezne a kommunista időkből?:
"Gyümölcsöző testvéri"
"szovjet és a magyar nép megbonthatatlan barátságának erősítése terén végzett munkáját"
A következő pedig A Magyar Népköztársaság 1980 MT rendelet idézet:
"a szovjet nép közötti megbonthatatlan testvéri barátságból kiindulva és ennek ... kiindulva a két nép közötti barátság forradalmi és haladó hagyományaiból, "
A következő 1962:
"Éljen a szocializmust építő magyar nép!*, *Éljen a népek barátsága! Békét az emberiségnek!*
Ezek az idézetek emlékeztetnek a gyümölcsözőekre
Na a hazugságból már annak idején is elég volt.
 
Politikus.
Ráadásul sikeresen is csinálja.
Mit kellene tennie?
-szavazzon arról hogy volt örmény népírtás
-kínát ítélje el az újgurok miatt
-oroszokat bélyegezze meg krim miatt
-amerikát a közel-keleti problémák előídézése miatt
stb..
Ez nem így működik ő próbál lavirozni a különböző érdekek közt
Az hogy emellé még a belpolitikai műveletei is jönnek...
Próbálja az nemzeti öntudatot emelni...hogy ez lehet hogy nacionalizmusba fut.
De ezzel kifogta a szelet a szélső jobb vitorláiból.
A baloldalt meg folyton lekommunistázza.
Ezzel azt üzeni hogy nincs más alternatíva.
Kezében a tömegkommunikáció ami ezeket harsogja 10 percenként.
Egyet értek Ernővel hogy nincsenek olyan műsorok mint anno a napkelte volt abban voltak különböző politikusok kérdések elé állítva,.
Hiányzik a pluralizmus azaz a sokszínűség.
Ja lehet hogy csak nekem.
Ezeket a sorokat azért írtam mert az hogy csak dobálunk valakit az messze van a megoldástól és lehet hogy nincs is más megoldás.
 
Szerinted mi is az?
Mert hogy itt csak beszélnek róla de, Jézus tanait szinte senki sem tartja vagy fogadja el a keresztényeknek tartó emberek közül.
Egyszer már írtam egy nehezen érthető elméleti megközelítést a hitét célját vesztett nyugati világról,Ahol nincs már miért lelkesedni nincsenek nagy céljaik.
Talaját vesztetteknek neveztem
És nem marad semmi csak a pótcselekvés együtt-mozgató erő picikék.A klíma-tiltakozás is másodlagos és űrkitöltő.
Azt hiszem a talaját és célját vesztettség a jóléti társadalmakban, a miért lettünk iszlám terrorista anyagok kapcsán Jött a gondolat:
Kereszténységet felemésztette a jóléti társadalom.
Nagy ideák nincsenek e helyett fordultak az iszlám felé.
Az általad említett 10 parancsolat közönséges morális irányelvek.
És a morál megszűnésével. a kereszténység nem vonzóságával.Még tovább veszti jelentőségét.
A mindent szabad társadalmak előbb utóbb hitét vesztettek is lesznek.
A szabad nem tűr morális gátakat parancsolatot.
Ami a durva: inkább a titokzatos gyakorlatban általuk nem is ismert az iszlám erkölcsi, morális vezérelve,a saria vonzóbb.
Míg közelről meg nem ismerik.
A kevésbé szigorú keresztény morális parancsolatokat se követik.
A titokzatos saria teret nyert.
A keresztény kultúrkörből a sátánizmus is vonzóbb mint az egész elhervadt katolicizmus.
A buddhizmus is a talaját vesztett és kiábrándulók eszmekeresése.
A vallások buktak meg? vagy a morális parancsolatok?
Pedig határok és tiltás nélkül kiábrándult és üres lesz életük!
 
Ez kicsit olyan, mint a nyúl és a sapka esete vicc. Ha valaki jóban van az oroszokkal az a baj, ha meg nincs akkor meg az. Tény, hogy Magyarország energia hordozók terén nagy függ az Oroszoktól. Amig nem lesz román gáz a fekete tengerből, vagy LNG terménál a Horvátoknál, ezt nem nagyon lehet kiváltani, plusz irtózatosan árérzékeny a lakosság. Részben ezért is sikeres lépés a rezsicsökkentés háborúja politikai téren (gazdaságilag meg megroppantja ezeket a szektorokat, pl, a vízműveket).
Másrészt abban igaza van a magyar kormánynak, hogy mindenki puffog, hogy csúnya Putyin meg oroszok, sutyomban meg ezerrel üzletelnek. Ki is építi az Északi Áramlat 2 velük? Szóval nem az számít mint mondanak a politikusok magyarországon vagy a világon, hanem mit tesznek.
 
Isztambullal közösen a keresztény közösségek védelme?
Ezt mondta volna? Nem kell csúsztatni. Bárki megérti, hogy egy apró, a nagyhatalamak ütköző zónájában lévő pufferállamnak kiegyensúlyozott viszonyra kell törekednie ezen hatalmakkal. Hivatkozhatsz az EU-ra, csakhogy az EU-ban a központi tagállamok is érvényesítik a maguk nemzeti érdekeit. Nyilván a portugálok könnyebben fogják bírálni az oroszokat.

Roppant érdekes, Putyin is annyi keresztény menekültet fogadott be, mint Orbán! Mindkettőjüktől éhen pusztulhatott volna az összes a kerítések mögött!
Meg kellene kérdezned a Közel-Keleti keresztény egyházak vezetőit, mit is köszönhetnek a magyar szakpolitikáknak. De utána is nézhetnél - akár a nemzetközi sajtóban is.

Még mindig itt tart? Jönnek és támadnak a migránsok? Kereshetne már új ellenséget, ez már nagyon fárasztó!
Ezek szerint semmi potenciális veszély nincs! A Törökországban tartózkodó milliók vagy a Földközi-tengeren keresztül érkező emberek egyszerűen puszta illúziók.

Ha a magyarok összetartanának, országuk gazdagsága képessé tenné őket arra, hogy hazájukat bármely ellenséggel szemben diadalmasan megvédjék.
Jaj! Mégiscsak vannak ellenségek?!

Csakhogy ez a világ leggonoszabb fajzata. Más nemzetet nem becsülnek; mindenki csak a maga érdekét keresi és ha lehet, duskál a közvagyonban. Együtt lakomáznak, mintha testvérek volnának, de suttyomban egymás ellen törnek. Nincs olyan igazságtalan vagy gonosz ügy, melyet két-három ember megvesztegetésével meg ne lehetne nyerni. Gőgösek és büszkék, sem engedelmeskedni, sem parancsolni nem tudnak, de azért tanácsot mástól el nem fogadnak.
A tény, hogy Magyarország még létezik 1000 év után is, annak bizonyítéka, hogy eleink nem is végeztek olyan rossz munkát. Persze az általad hangoztatott mantra is szívósan tartja magát. Van ez így. Bár, ha valamit sokszor ismételnek, még nem feltétlenül lesz igaz. Ugyanakkor: ha valóban úgy viszonyulunk honfitársainkhoz, miként Te, aki minden magyart a leggonoszabb fajzatként tekint (vajon önmagad is beleérted?), nehéz lesz megtartani ezt a hazát. Ez igaz.
 
"A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak." - Ezt is elengedte a füle mellett..
Ha ezzel azt akarod mondani, hogy István a multikulturális társadalom híve, akkor nagyon messze jársz az igazságtól.
 
.
Hiányzik a pluralizmus azaz a sokszínűség.
Ja lehet hogy csak nekem.
Ezeket a sorokat azért írtam mert az hogy csak dobálunk valakit az messze van a megoldástól és lehet hogy nincs is más megoldás.
Jaj Setni! A korlátlan NET korában?! Mellesleg létezik ellenzéki média is. Vagy menj fel a facebookra! Ott aztán jön minden. --- Nem a pluralizmus hiányzik, hanem a nívó! És nekem személy szerint hiányzik Baló György vagy Bethlen.
 
Jaj Setni! A korlátlan NET korában?! Mellesleg létezik ellenzéki média is. Vagy menj fel a facebookra! Ott aztán jön minden. --- Nem a pluralizmus hiányzik, hanem a nívó! És nekem személy szerint hiányzik Baló György vagy Bethlen.
A nívó az nézőpont kérdése...
Számomra az hiányzik hogy a politikusok nyilvánosan vtatkozzonak egymással (ahogy írod a neveket)
A nívóra visszatérve amikor egy rétegnek nincs már más fegyver a kezében csak a gúny ....nos akkor azt használják.
 
Egyszer már írtam egy nehezen érthető elméleti megközelítést a hitét célját vesztett nyugati világról,Ahol nincs már miért lelkesedni nincsenek nagy céljaik.
Talaját vesztetteknek neveztem
És nem marad semmi csak a pótcselekvés együtt-mozgató erő picikék.A klíma-tiltakozás is másodlagos és űrkitöltő.
Azt hiszem a talaját és célját vesztettség a jóléti társadalmakban, a miért lettünk iszlám terrorista anyagok kapcsán Jött a gondolat:
Kereszténységet felemésztette a jóléti társadalom.
Nagy ideák nincsenek e helyett fordultak az iszlám felé.
Az általad említett 10 parancsolat közönséges morális irányelvek.
És a morál megszűnésével. a kereszténység nem vonzóságával.Még tovább veszti jelentőségét.
A mindent szabad társadalmak előbb utóbb hitét vesztettek is lesznek.
A szabad nem tűr morális gátakat parancsolatot.
Ami a durva: inkább a titokzatos gyakorlatban általuk nem is ismert az iszlám erkölcsi, morális vezérelve,a saria vonzóbb.
Míg közelről meg nem ismerik.
A kevésbé szigorú keresztény morális parancsolatokat se követik.
A titokzatos saria teret nyert.
A keresztény kultúrkörből a sátánizmus is vonzóbb mint az egész elhervadt katolicizmus.
A buddhizmus is a talaját vesztett és kiábrándulók eszmekeresése.
A vallások buktak meg? vagy a morális parancsolatok?
Pedig határok és tiltás nélkül kiábrándult és üres lesz életük!
Szinte egyetértek. Pusztán azt tenném hozzá, hogy a keresztény vallásban benső okok miatt ott van a vallás és a politika elválasztásának igénye. (Ezt most nem fejteném ki.) Nem sírom vissza az államegyházi időket, ám a világnézetileg semleges, laicizált állam, úgy tűnik, nem képes olyan integráló és orientáló erőt adni a társadalmaknak, mint hajdan a vallás adott. A kulturális alapokon álló nemzeteszme pedig hasonlóképp defenzívába került. Így hát a végletesen individualizált társadalmakban élő embereket aligha tartja össze bármi is. Hivatkozhatnánk az emberjogi eszmekörre, csakhogy ha az embereknek szabadságában áll, hogy a saját, választott hitet és életformát éljék, ebből nem feltétlenül jön ki összetartás. Maximum egy olyan pluralizmus, amelyet semmi nem köt össze.
 
-kínát ítélje el az újgurok miatt
Nos épp most találtam egy cikket. Érdekes a kinai mobil cég eu-s nyomulásáról.
Bár Magyarország jelentősége mérete miatt a NATO és az EU döntéshozásában is viszonylag kicsi, a Huaweiről szóló európai vitában mégis fontos szerepet tölt be. A magyar kormány rendszeresen vétóz meg olyan európai döntéseket, amelyek kényelmetlenek lennének a kínai politikai vezetésnek, a Huawei egyik legfontosabb európai központja pedig épp Magyarországon van. A cég több állami telekommunikációs fejlesztésben is részt vett az elmúlt években, eszközei pedig a magyar biztonsági szerveknél is felbukkantak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére