Találtam egy írást igaz nem abortusz de, a gyerek vállalást nagyon érinti.
"1999 - Timi vagyok, 11 éves, 5. osztályos. A legtöbb lány körülöttem már kinőtt a babázásból, de én képtelen vagyok. Kiskorom óta tudom, hogy anya szeretnék lenni. Ha az osztálytársaimat megkérdezik, mik a tervei a jövőre, olyan foglalkozásokat sorolnak fel, mint ügyvéd, orvos, fodrász, cukrász. Én tudom, hogy mindegyik nekem való: ha gyerekem lesz, ügyvédeket meghazudtolva fogom védeni minden bajtól. Ha beteg lesz, orvosként, ápolóként, őrangyalként ülök majd az ágya mellett. Reggelente fodrász leszek, ha iskola előtt a haját kell megcsinálni, és cukrászként a legfinomabb süteményekkel várom haza. Én anya leszek.
2004 – Timi vagyok, 16 éves, középiskolás. Elért az első komolyabb szerelem: a fiú az évfolyamtársam, csodaszép gesztenyebarna szemekkel, ellenállhatatlan mosollyal és kedvességgel fordul felém. Ahogy a szemébe nézek, eszembe jut, hogy bárcsak ilyen gyönyörű gyerekeink lennének majd, mint ő. Közben a huszonéves nővérem és a férje babát várnak. Elképzelem, hogy majd mi is ilyenek leszünk a barátommal: lesz egy nagy házunk, kutyával, kerttel és persze gyerekekkel. Álmaimban négy gyermekem van: két fiú, két lány. Már a nevüket is tudom, a fiúk Botond és Levente, a lányok pedig Gréta és Flóra lennének.
2005 - Timi vagyok 17 éves és beteg. Mindig fájdalmas volt a menstruációm, de pár hónapja borzalmas. Szó szerint üvöltök a fájdalomtól, éjszakánként alvás helyett zokogok, egészségtelenül sok fájdalomcsillapító mellett is úgy érzem, belehalok. A következő időszak inkább egy rémálomra hasonlít. Nőgyógyász… diagnózisok… endometriózis, miómák, méhnyakgyulladás. Kórház, fertőzés, antibiotikumok, magas láz. Egy nap anyukám bejön a szobába. A könnyeivel küszködve mondja el, hogy annyira rossz az állapotom, hogy az orvos méheltávolítást javasol. Anyukám könyörög, hogy egyezzek bele. Azt mondja, hogy tudja, hogy így nem lesz unokája, de ha meghalok, akkor se lánya, se unokája nem lesz. Én csak szenvedek, azt akarom, hogy véget érjen a fájdalom. Beleegyezek a méheltávolításba.
2012 – Timi vagyok, 24 éves, frissdiplomás tanárnő. Az elmúlt 7 év nehéz volt. Kellett ennyi idő, hogy feldolgozzam, nem lehet biológiai úton gyermekem. Az eleje nehéz volt, szinte kibírhatatlan, de idővel megbarátkoztam az örökbefogadás gondolatával. Közben egyetemre mentem, lediplomáztam tanárként, szeretem a tanítást. Ráadásul egy éve egy párt alkotunk egy csodálatos férfival, Andrással, akire mindenben számíthatok.
2017 – Timi vagyok, 29 éves, tanárnő. Andrissal már majdnem hat éve vagyunk együtt, fél éve megkérte a kezem. Az elmúlt pár év során rengeteget dolgoztunk, hogy megalapozzuk a jövőnket, most már vagyunk olyan helyzetben, hogy jövő nyáron megtarthassuk az esküvőt. Az elejétől fogva tudta, hogy nem lehet gyerekem, mégis elfogadott így, sőt, támogat abban is, hogy majd közösen örökbefogadjunk.
2017.10.20 – Timi vagyok, 29 éves, ez a dátum és az itt elhangzottak örökre belém égtek. Andris délután össze-vissza mászkál a házban. Ha megkérdezem, mi a baj, lemorog, hogy semmi. Majd pár óra múlva kinyögi: „Sajnálom de ez nekem nem megy”. Nem értem, miről beszél… De csak mondja. Mondja, hogy ő mindent megpróbált, hogy szeret engem, hogy én vagyok az ideális nő, de akkor sem megy. Ő férfi, neki szüksége van gyerekre, „sajátra”, ő nem tudná másét nevelni, pedig évekig győzködte magát, hogy nincs baja az örökbefogadással. Aznap végigbeszélgetjük az éjszakát. Vagyis inkább végigbőgjük. A következő napokban összepakol, elköltözik. (Egy év múlva megházasodott, csak nem engem vett el… Két kislánya van. Az idén vált el a gyermekei anyjától.)
2019.12.24. – Timi vagyok, 31 éves. Magányosan töltöm a Szentestét. András után volt pár rövidebb kapcsolatom, de egyikükkel sem sikerült igazán megértenünk egymást. Tényleg igaznak tűnik, hogy a nő 30 felett már nehezen talál párt, hisz aki családot, gyereket akart, az már nagy eséllyel házas. Az a férfi, aki pedig most szeretne családot, valószínűleg nem egy olyan nőre vágyik, akinek hiányzik a méhe. Ezen a Szentestén megszületett bennem az elhatározás: nem várhatok a végtelenségig egy férfira, aki elfogadja, hogy nem lehet biológiai úton gyermekem, hanem egyedül belevágok az örökbefogadásba. Az a tervem, hogy egy éven belül elrendezek minden papírt, utánajárok mindennek, elmegyek örökbefogadásra felkészítő tanfolyamra, megszerzem az alkalmasságot és beállok a gyermekre várakozók népes sorába.
2020. tavasz – Timi vagyok, 31 éves. Az örökbefogadásra való felkészülés nem megy olyan tempóban, mint terveztem. A Covid miatt lezárták az országot, leállt az ügyintézés, nincsenek tanfolyamok. De várok. Türelmesen várok, mert tudom, hogy addig nem nyugodhatok meg, míg anya nem leszek. Van egy hatalmas űr a lelkemben, hisz nőből vagyok, a lényemhez tartozik az anyaság iránti vágy. Van egy üres szoba a lakásban és rengeteg szeretet a szívemben, ami csak arra vár, hogy megérkezzen hozzám a gyermekem. Várakozom és közben a lakásban található eddig kihasználatlan szobát lassan elkezdem gyerekszobává formálni. Időnként bekerül egy-egy mesekönyv is a bevásárlókosaramba és egyre több plüssállat sorakozik a szekrény tetején. Írtam egy levelet is… A leendő gyermekemnek szól. Hogy tudja, mennyire várok rá, hogy már most mennyit gondolok rá. Hogy ő tervezett gyerek. Mert én már olyan rég óta, olyan nagy szeretettel tervezem az ő érkezését.
2020.10.06. – Timi vagyok, 32 éves, kétségbeesett. Beiktattak egy új törvényt, mely szerint az egyedülálló örökbefogadók szinte már csak csoda folytán kaphatnak gyereket. Eddig is nehéz volt így örökbefogadni, de ha az ügyintéző úgy látta, hogy valamilyen okból (pl. korábbi traumák miatt fél az egyik nemtől) az a gyermek jobban illik egy egyedülálló szülőhöz, akkor volt esély. Korábban, ha egy gyereket a saját megyéjében az összes házaspár elutasította, akkor még felajánlották megyén belül az egyedülállóknak. Ez mostantól tilos. Ha a megyében egy házaspárnak sem kell, akkor országos listára kerül. Csak ha az egész országban nem találnak házaspárt, aki örökbefogadná, akkor ajánlhatják ki egyedülállónak. Az esélyek szinte minimálisra csökkentek. De én tovább bízom. Ha a házasok általában hófehér kisbabára várnak, talán valahol rám is vár egy kicsit sötétebb bőrű, talán már óvodás vagy kisiskolás korú csoda…
2020.11.10., este – Timi vagyok, 32 éves, a mai napon végleg összetörtem. Ma a kormány benyújtott egy törvényjavaslatot, amely úgy módosítaná a Polgári Törvénykönyvet, hogy ezentúl kizárólag a házastársaknak legyen lehetősége örökbe fogadni. Kivételt ez alól csak egyedi méltányossági eljárásban Novák Katalin családügyi miniszter adhatna, melyre ugye nem igazán számíthatok egyszerű földi halandóként. Elkezdem kutatni a kiskapukat: ha bevezetik azt a törvényt, nem maradnak. Bújom tovább a netet: nemzetközi örökbefogadás. Több millió forint csak a nemzetközi ügyintézés. De nem érdekel, valahogy összeszedem, a leendő gyermekemért megtennék bármit. Olvasom tovább: ahhoz, hogy külföldről örökbefogadhassak, meg kell felelnem a saját országom követelményeinek. Egyedülállóként én alkalmatlannak számítanék itthon. Elfogytak a lehetőségek.
2020.11.10. éjszaka – Még mindig én vagyok, ezeket a sorokat írom. Lassan megy, mert nem bírom abbahagyni a bőgést. Reggel 8-kor online órát kell tartanom 32 középiskolásnak. Őket taníthatom, arra alkalmasnak találtak. De arra, hogy örökbegfogadjak, már nem találtattam elégnek. Zokogok és nem értem az egészet. Felvillannak előttem tanítványaim, akik elhanyagoló szülők mellett élnek; a szemben lévő lakásban élő kisfiú, akivel olyan stílusban beszél az anyja, hogy az nekem fáj. A volt osztálytársam, akiről köztudott volt, hogy évekig prostituált volt, most mégis két gyönyörű gyermek anyukája. Csak én nem vagyok „méltó” az anyaságra… Százával állnak sorba az örökbefogadásra váró házaspárok, akik már az elején kikötik, hogy csak egészséges, hófehér bőrű, egy év alatti kisbabát szeretnének. Én boldogan örökbefogadnék idősebb, vagy nem hófehér bőrű gyermeket is. A törvényeket mindeközben arra hivatkozva alkotják, hogy a gyermek érdekeit tartják szem előtt. Tényleg annyira jó világot élünk, hogy nincs egyetlen gyermek sem a rendszerben, akinek érdeke lenne az, hogy egy szerető, de egyedülálló anya mellet nőjön fel?" (Az írás eredetileg a Családhálón jelent meg.)