Sz. M. Golicin
Negyven elszánt kutató.
Furcsa módon osztályozza egy moszkvai fiúcska az embereket. Szerinte vannak „kutatók" és vannak „tutyimutyik". A „kutatók" mindig valami okos dolgon törik a fejüket, keresnek, kutatnak, - felfedeznek szárazon és vizén, levegőben és víz alatt; közben pedig a „tutyimutyik" nyugodtan ülnek odahaza a babérjaikon. A fiúcska szerint édesapja — aki egyébként jónevű gyermekorvos — szintén a „tutyimutyik" rendjébe tartozik, hiszen vasárnaponként jobban szeret otthon heverészni, ahelyett, hogy követ gyűjtene a Moszkva környéki hegyekben. Egy nyári vakáció alkalmával a papa elhatározza, hogy megmutatja a fiának: nem „tutyimutyi" ő, hanem igazi „kutató". Elhatározását a helybeli úttörőcsapat és, egy kölyökkutya segítségével váltja valóra.
Miféle kutatókról van itt szó?
Gyerekekről, akik mindig kieszelnek, feltalálnak valamit, szüntelenül keresnek, kutatnak — a föld alatt és a földön, a víz alatt és a levegőben. Ők a hősei ennek a vidám elbeszélésnek, amely egy úttörőraj kirándulásairól és kalandjairól szól. Ezek az úttörők nemcsak hogy bebarangolták szülőföldjük tájait, hanem emellett sok érdekes tudományos felfedezést is tettek.
Ha elolvassátok ezt az elbeszélést, tüzetesen megismerkedtek az ifjú kutatók fáradságos, de mégis oly derűs életével; velük együtt ti is megtudjátok, lehet-e három legyet ütni egy csapásra, mennyi fagylaltot szabad enni, s milyen végzetes következményekkel járhat, ha valaki kellő körültekintés nélkül zsírozza ki a palacsintasütőt… Végül pedig megfejtitek egy régi kézirat titkát, s ez hozzásegít benneteket az elveszett arckép felkutatásához, amely vitathatatlanul egy jelentős, kiváló művész alkotása.
