Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Nekik az is beadható, hogy az 1,3 millió szavazó az mind a Momentumtól meg a kutyáktól csordogált át a Tiszához. :D
Egyáltalán nem tetszik amiti dézetted írt
Nem jelzőzöm sehogy a Fidesz szavazókat, nem vágtak ki az ATV jelenetből semmit.
Rosszul értelmezi az egész pályás letámadást ez most nem indult be.
Hogy rokonain keresztül be fog-e indulni a Fidesz módszer
Azt meg épp Fritz írta le nem hatásos.Szerintem nem jókat írt
úgy vélem ő már a zsigeri elutasító és nem elemzők közé tartozik.
Na de pitbullokat is megtartjuk mert amire ráharap nem engedi,kitartó.
Ideális harci szerszám.
Kellenek az fanatikusok.
 
Utoljára módosítva:
Egyáltalán nem tetszik amiti dézetted írt
Nem jelzőzöm sehogy a Fidesz szavazókat, nem vágtak ki az ATV jelenetből semmit.
Rosszul értelmezi az egész pályás letámadást ez most nem indult be.
Hogy rokonain keresztül be fog-e indulni a Fidesz módszer
Azt meg épp Fritz írta le nem hatásos.Szerintem nem jókat írt
úgy vélem ő már a zsigeri elutasító és nem elemzők közé tartozik.
Na de pitbullokat is megtartjuk mert amire ráharap nem engedi,kitartó.
Ideális harci szerszám.
Kellenek az fanatikusok.
Erről van szó. Orbánék ellen semmi esélye nem lenne egy űbertisztességes, talpig úriember, szerény, kedves embernek.
SEMMI!
Úgyhogy, kedves fanyalgó kolléga, most vagy megragadjuk az egyetlen esélyünket, vagy ha nem, akkor hagyjuk a csudába az egészet, jó nekünk a NER, nem is érdemlünk mást.
Pató Pál nemzete vagyunk tényleg? Jó a magyar ugar?

(A Fidesz-taktika pedig be fog indulni, hidd el. Hiszen már most is amiatt vitatkozunk.)
 
Úgyhogy, kedves fanyalgó kolléga, most vagy megragadjuk az egyetlen esélyünket,
Megragadjuk de nem züllök a Bádog Zsolt színvonalára
Maradok akár Magyar Pétert is bíráló.
Már meg is tettem nem tetszett a dob vezérelte árad a Tisza rigmus
Nem tetszett a Felcsúti népidomítás
Sajnálom hogy olyan a közönség hogy nem veszi észre Cipolla az nem jó
 
Utoljára módosítva:
Én nem azt látom érdekesnek hogy mit tartalmaz a vörös dosszié
Hanem az élő műsorban látottak
Én is. Szvsz Rónay nem véleményvezéri, hanem műsorvezetői minőségben volt jelen a műsorban. Neki mindenképpen tartózkodnia kellett volna a vélemény nyilvánítástól és a néző befolyásolásától, ami alap elvárás egy műsorvezető vagy egy újságíró esetében.
 
most vagy megragadjuk az egyetlen esélyünket, vagy ha nem, akkor hagyjuk a csudába az egészet
Mire van esély most?
Talán 2026-ban lesz esély.
Most csak más kukorékol hangosabban a kisebb szemétdombokon, a nagyobbak a fideszé maradtak, gondosan őrzik és a saját céljaikra használják a (mindenféle) csapokat is.
Közben a reményért lehet önként fizetni a Magyar Péternek, mert csak így lehet sokadjára rendszert váltani.
 
Talán 2026-ban lesz újra esély.
Most csak más kukorékol hangosabban a kisebb szemétdombokon, a nagyobbak a fideszé maradtak, gondosan őrzik és a saját céljaikra használják a (mindenféle) csapokat is.
Ez itt: A még mindig nem tudja eldönteni hová tartozik a Tisza
és téved a mostani előszobálya volt a 2026 nak.
Ha igaz,még én sem tudom a továbbiakon múlik
Addig figyeljük mi történik egyszer csak az is el tudja tisztázni gyanakvását akit idéztem
Abban téved az hitte most kormányváltás lesz.
Nem most kell legyen.
Nem megy ez csak úgy.Ha egyáltalán menni fog.
 
Nem megy ez csak úgy.Ha egyáltalán menni fog.
A mostantól számított történéseken múlik
Eredményeket kell mutasson. mozgást, címlapom való létet fenn kell tartani
Eredmények legyenek a megnyert EP képviselőknél
Legyenek eredmények a fővárosi közgyűlésben.
Ezen a 2 területen nyert lehetőséget a Tisza.
 
Ez itt: A még mindig nem tudja eldönteni hová tartozik a Tisza
és téved a mostani előszobálya volt a 2026 nak.
Ha igaz,még én sem tudom a továbbiakon múlik
Addig figyeljük mi történik egyszer csak az is el tudja tisztázni gyanakvását akit idéztem
Abban téved az hitte most kormányváltás lesz.
Nem most kell legyen.
Nem megy ez csak úgy.Ha egyáltalán menni fog.
A politika nem boxmeccs. Nem elég az ellenfelet a padlóra küldeni, azt is meg kell akadályozni, hogy fel tudjon állni, különben visszatérünk az origóhoz.
 
A politika nem boxmeccs. Nem elég az ellenfelet a padlóra küldeni, azt is meg kell akadályozni, hogy fel tudjon állni, különben visszatérünk az origóhoz.
Te is tévedsz vagy eltúlzol.Melyik ellenfél került a padlóra?
Nagyon meg se gyengült.
A folyamat még igazán nem indult be.
A márciusi megrezdülés után visszatalált létszámban.
 
Tőlem jobban senki nem akarhatja, hogy a jelenlegi igen kártékony "politikusok" távozzanak.
Ehhez lehetőség és erő kell, ami jelenleg nincs.
Egy önjelölt akad, de még csak sötét ló.
A saját érdekeit vehemensen képviseli, és eredményeket is elért.
A 720 EU képviselőből 7 a Tisza párté, remek ez a 7:720 arány, 30% . . .
Budapesten talán beleszólhatnak a dolgokba, ha képesek együttműködni valamelyik csoporttal.
Polgármesterük nincs.
Közgyűlés: 10 fidesz, 10 Tisza, 13 egyéb
Hol dönthetnek egyedül, senkivel sem egyeztetve?
 

Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,334
Tagok
631,215
Legújabb tagunk
Roland04
Oldal tetejére