Hírek Tovább gyűrűzik a Rogán-botrány: Gyurcsány Ferenc üzent az Indiában lábat lógató Orbán Viktornak

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor helye nem India területén van, hanem Magyarországon, miután az első számú emberét kitiltották az Egyesült Államokból.

Gyurcsány kemény üzenetet küldött az India vidékén telelő Orbán Viktornak
Szerda reggel a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a Facebookon üzent az Indiában nyaraló Orbán Viktornak.

„Amikor a miniszterelnök első számú, bizalmi embere korrupciós botrányba keveredik, akkor a miniszterelnöknek itthon és nem Indiában van a helye.

Orbán még ma jöjjön haza!!”

– írta a volt miniszterelnök.

Megírtuk, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját (SDN-lista), amelyen Rogán Antal is szerepel.

Arról is beszámoltunk, hogy Rogán Antal a Magnyickij-törvény által meghatározott szankciók értelmében szerepel a listán, amely azokra vonatkozik, akik

súlyos emberi jogi visszaélésekben vagy korrupcióban érintettek.
A tiltás értelmében Rogán nem léphet be az Egyesült Államok területére, az ott tárolt vagyonát pedig pedig befagyasztják.

Mindeközben Orbán Viktor a családjával több hetes nyaralását tölti Indiában.

(Gyurcsány Ferenc/

1736337992392.jpeg

Megkérném a tagtársakat, hogy maradjunk a témánál és kerüljük a személyeskedést!
@Neller Zoltán tagunknak meg javaslom, olvasson vissza pár témát és meglátja, hogy itt mindenkinek (nekem is) megvan a sajátos stílusa, ami ha nem tetszik, szűrni lehet az illetőt, pontosabban az üzeneteit (kivéve engem és a többi moderátort).
 
Már nagyon várom, hogy kiderüljön: a tegnapi bombariadót MP emberei (miss Orange kedvéért: mind a 15) intézték, Soros pénzéből persze.
Már 18-ról tisza párt tagról csicseregnek, de egy-két kivétellel olyanok mint Colombo felesége, még senki nem látta őket soha.
Marad Magyar Péter.
Én kérek elnézést, hogy még viccből is meggyanúsítottad a drága, önzetlen, jó kiállású, reménybeli elkergetőnket.
 
Már 18-ról tisza párt tagról csicseregnek, de egy...
Van az 19 is, de ki számolja...
Egyébként komolyra fordítva, egyetlen komoly oka lehet az MP felé one Man show-nak: őt nem bírja a Rogán gépezete bedarálni, de a többieket lehet pillanatok alatt levadásznák, ezért kivárnak az utolsó pillanatig
Ennek csak az mond ellent, hogy a már megválasztott eü képviselők nyugodtan aktivalhatnák magukat
 
Ha itthon is aktivizálnák magukat, rájuk szállnának.
Ott meg...... az EP mindig is azok gyűjtőhelye volt, akiket otthonról is szükségesnek látta a pártja eltávolítani (ld. a Nemzet Csíkszippantója). Ott érdemi munkát végezni per definitionem, fizikai képtelenség.
 
Már 18-ról tisza párt tagról csicseregnek, de egy-két kivétellel olyanok mint Colombo felesége, még senki nem látta őket soha.
Marad Magyar Péter.
Én kérek elnézést, hogy még viccből is meggyanúsítottad a drága, önzetlen, jó kiállású, reménybeli elkergetőnket.
Time will tell, ahogy Mike Oldfield mondaná.
 
egyetlen komoly oka lehet az MP felé one Man show-nak: őt nem bírja a Rogán gépezete bedarálni, de a többieket lehet pillanatok alatt levadásznák, ezért kivárnak az utolsó pillanatig
Szerintem meg nincs semmi értelme.
Illetve egy van, de az a konteósok szövege, miszerint Magyar Péter a fidesz embere, és közös erővel jól átverik a szavazókat és az óellenzéket.
Rogán gépezete azt darál be pillanatok alatt akit csak akar.
Nincs olyan, hogy nem fog rajta semmi, ez egy hablaty, jó szöveg, de nem olyan kivételes ember mint, ahogy a reménykedők elképzelik.
Minden hat mindenre.
Kitaláltak egy tucat mantrát a tiszások, amikkel ámítják magukat.

- teflon ember / a teflon elég könnyen tönkremegy és belesülnek a darabkái a készülő ételbe /
- nem hat rá semmi ármány
- minden csak erősíti
. . .

Egyébként ügyes, mert még a nem kormánypárti politológusok egy része is simán beveszi, reménykedni akarnak, nem olyan rossz dolog az.
Magam is bizakodó vagyok, nagyon is szeretném, ha a sok reménykedő 2026-ban nem csalódna megint nagyot,
de a szomszéd ütött kopott lábtörlőjét se tenném fel rá a jelenlegi információk alapján.
 
Utoljára módosítva:
Ha itthon is aktivizálnák magukat, rájuk szállnának.
Ott meg...... az EP mindig is azok gyűjtőhelye volt, akiket otthonról is szükségesnek látta a pártja eltávolítani (ld. a Nemzet Csíkszippantója). Ott érdemi munkát végezni per definitionem, fizikai képtelenség.
Ez igaz.Na de kiket vittek ki MP-ék?
 
Van az 19 is, de ki számolja...
Egyébként komolyra fordítva, egyetlen komoly oka lehet az MP felé one Man show-nak: őt nem bírja a Rogán gépezete bedarálni, de a többieket lehet pillanatok alatt levadásznák, ezért kivárnak az utolsó pillanatig
Ennek csak az mond ellent, hogy a már megválasztott eü képviselők nyugodtan aktivalhatnák magukat
Igen a 106 nál a kivárás oka a levadászási veszély.
Az "eü képviselők" nyugodtan aktiválhatnák magukat.(EU)
 
Igen a 106 nál a kivárás oka a levadászási veszély.
Az "eü képviselők" nyugodtan aktiválhatnák magukat.(EU)
A levadászási veszély mellett nagyon fontos, hogy jól válasszanak jelöltet. Nehogy egy hónappal a választás előtt derüljön ki, hogy az illető...... (ide bármi ideképzelhető, ami rossz).
Biztos vagyok benne, hogy a 106-ból már több, mint a fele megvan, ELŐZETESEN, és a hátralévő pár hónapban majd kiderül, lehet-e rá számítani. Ha igen, akkor majd év végefelé nyilvánosságra lehet hozni a névsort.
 
Akkor ne is próbálják jelentkezni Petinél?
 
Akkor ne is próbálják jelentkezni Petinél?
Dehogynem. Ha már képviselő esetleg nem is lehetsz, ha (vegyünk nagy levegőt és képzeljük el) választást nyer, egy csomó emberre lesz szükség: államtitkártól, minisztériumi szakembereken át lefelé egész az önkormányzati képviselőig.
 
Akkor ne is próbálják jelentkezni Petinél?
Még ma jelentkezz!
A tisza webshopban biztosan találsz neked megfelelő csecsebecsét, esetleg megajándékozhatnál másokat is tisza logós termékekkel.
25 ezer forint felett ingyenes a szállítás.
Várnak rendszerváltó tagnak, a prémium rendszerváltó kártya csak 10 ezer forint havonta, mindössze 16 liter benzin ára.
VIP tagként potom 45 665 forintot kell fizetni havonta.
Lehetőséged van ezeknél jóval nagyobb összeggel is támogatnod a rendszerváltást.
 
levadászási veszély
Pont fordítva kellene működnie.
Már régen legalább három másik arcra kellet volna rálőcsölni a balhés szerepléseket.
Akiket félidőben / 7 hónap múlva / lecserélnek újakra.
Jó pénzért ezt bárki elvállalná, mondjuk én pont nem.
Magyar Péter pedig kizárólag a nagyon jó híreivel és vízióival szerepelhetne a médiában és a kedvenc internetes izéin, tovább gyarapítva a népes táborát.
Ennyit se volt képes a fidesz akolban elsajátítani.
 
Neked a lánykori neved nem Finkelstein?

(Említetted, hogy sok e-könyved ven. Nincs meg véletlenül a C_L sorozat (E.Fíker) vagy/és Az utolsó ügy (L.Fuks)? Sehol se találom. De MP-nek lehet, megvan)
 
Neked a lánykori neved nem Finkelstein?
Finkelstein nálam tanult, de megtagadtam mert szinte kizárólag rossz célokra használta a tőlem kapott felbecsülhetetlen értékű tudást.
A könyvekkel kapcsolatban összekeversz valakivel.
Nem lopok még könyvet vagy hangoskönyvet sem.
Sajnos mindig is kevés időm volt olvasni, pedig utólag már tudom, hogy az milyen fontos lett volna.
Az Windows operációs rendszereket az Office csomagokat és az összes többit programot megvásároltam, minden szoftverem jogtiszta.
Csak a Clipper esett le a kamionról, de az már legalább 35 éve történt, és remélhetőleg elévült az egyetlen vétkem.
 
Utoljára módosítva:
Bár Rogán a téma, s tiszteletben tartanám a moderátor kérését, de egy magyarpéterezést engedjenek meg - végül is Rogánék korrupciója sok téma alapja lehet.

A fenti hozzászólásokhoz a korrektség jegyében:

Tisza Párt honlapja / Hírek
 
Csatolások

  • 1737722693762.png
    1737722693762.png
    913.8 KB · Olvasás: 51
  • 1737722777712.png
    1737722777712.png
    929 KB · Olvasás: 46

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,656
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére