Hírek Tovább gyűrűzik a Rogán-botrány: Gyurcsány Ferenc üzent az Indiában lábat lógató Orbán Viktornak

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor helye nem India területén van, hanem Magyarországon, miután az első számú emberét kitiltották az Egyesült Államokból.

Gyurcsány kemény üzenetet küldött az India vidékén telelő Orbán Viktornak
Szerda reggel a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a Facebookon üzent az Indiában nyaraló Orbán Viktornak.


„Amikor a miniszterelnök első számú, bizalmi embere korrupciós botrányba keveredik, akkor a miniszterelnöknek itthon és nem Indiában van a helye.

Orbán még ma jöjjön haza!!”

– írta a volt miniszterelnök.

Megírtuk, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját (SDN-lista), amelyen Rogán Antal is szerepel.


Arról is beszámoltunk, hogy Rogán Antal a Magnyickij-törvény által meghatározott szankciók értelmében szerepel a listán, amely azokra vonatkozik, akik

súlyos emberi jogi visszaélésekben vagy korrupcióban érintettek.
A tiltás értelmében Rogán nem léphet be az Egyesült Államok területére, az ott tárolt vagyonát pedig pedig befagyasztják.

Mindeközben Orbán Viktor a családjával több hetes nyaralását tölti Indiában.

(Gyurcsány Ferenc/

1736337992392.jpeg


 
A kutyákat sem közvetíti az M1 mégis rengeteg hallok róluk...
Én kiütést kapok a kutyapárttól.
Valahogy nem jön be az a humor, amit ők nevetségesnek tartanak (pedig ott meneteltünk a "Békemenetükön" anno ...)
Azt hittem okosabbak, de nem.
A jópofa, laza gyerek vagyok, röhögjetek velem, nálam már nem jön be.

Olyan párt, amelyik azzal valósítja meg önmagát, hogy saját elképzelése alapján alkalmazza a jogszabályokat, olyan már van egy.
Nem nyúlunk ahhoz, ami nem a miénk!!!! Bármennyire ovisan hangzik, de ez alapszabály!
Nem festjük le, ha nem tetszik színe, nem állunk neki lemosni, átpingálni, nem állítunk közterületre semmit, amiről nem egyeztettünk azzal, aki a közterület fenntartója/tulajdonosa!
Ha a jogszabályokat alkalmazva megbüntet, nem kiabáljuk világgá, hogy milyen szemét, mert megbüntetett.

1737753860588.png


Mi a különbség köztük és a kordont bontó, majd minden mást a saját elképzelése alapján átalakító Orbántól?
Számomra semmi.
(Gyurcsányék sem nyúltak Orbán után - nem tetszett. Én megtettem volna.)

Többször 100 milliós költségvetést pingáltak össze maguknak az elmúlt évek alatt, és mindig elindulnak mindenkivel szemben, minden választáson.
Az eredménye siralmas.

S ők a népszerűek? A PM, az MSZP pedig húzzon el balra?
Vicc ...
 
Én kiütést kapok a kutyapárttól.
Valahogy nem jön be az a humor, amit ők nevetségesnek tartanak
Erre mondják, hogy ízlések és pofonok...
(Mondjuk nem is a pártszimpátia kapcsán merült fel a kutya párt, hanem, hogy szinte semmit sem hallani a tisztás EU képviselőkről )
(pedig ott meneteltünk a "Békemenetükön" anno ...)
Azt hittem okosabbak, de nem.
A jópofa, laza gyerek vagyok, röhögjetek velem, nálam már nem jön be.
Mégis polgármesteri székhez jutottak és szerintem Kovács nem is csinálja rosszul .
Olyan párt, amelyik azzal valósítja meg önmagát, hogy saját elképzelése alapján alkalmazza a jogszabályokat, olyan már van egy.
Nem nyúlunk ahhoz, ami nem a miénk!!!!
Hú de jó lenne, ha a többi párt is tartana magát ehhez!
Bármennyire ovisan hangzik, de ez alapszabály!
Nem festjük le, ha nem tetszik színe,
Nem védendő, de nem tetszési, hanem felújítási alapon festenek....
nem állunk neki lemosni, átpingálni, nem állítunk közterületre semmit, amiről nem egyeztettünk azzal, aki a közterület fenntartója/tulajdonosa!
Most megismételjük? Hú, de jó lenne...
Például a Nagy Imre szobor is a helyén maradt volna, ha ezt alapszabályának tekintik a pártok
Ha a jogszabályokat alkalmazva megbüntet, nem kiabáljuk világgá, hogy milyen szemét, mert megbüntetett.
Miért ne? Ha büszkék rá és nem szégyellik
Csatolás megtekintése 2042457

Mi a különbség köztük és a kordont bontó, majd minden mást a saját elképzelése alapján átalakító Orbántól?
Számomra semmi.
Ebben egyet is értünk, bár az utóbbinak jóval romboló a hatása.
(Gyurcsányék sem nyúltak Orbán után - nem tetszett. Én megtettem volna.)
Ha, a tettenérés...
Többször 100 milliós költségvetést pingáltak össze maguknak az elmúlt évek alatt, és mindig elindulnak mindenkivel szemben, minden választáson.
Az eredménye siralmas.
Annyira azért nem. És elszámoltak az utolsó fillérig. Melyik másik párt tette meg ilyen részletességgel?
S ők a népszerűek? A PM, az MSZP pedig húzzon el balra?
Vicc ...
Tőlük legalább néhány buszmegálló leesett a településeknek...
Amúgy vicc, de elszomorító, hogy a többiek még ezt a vicc szintet sem ütik meg.
 
Erre mondják, hogy ízlések és pofonok...
(Mondjuk nem is a pártszimpátia kapcsán merült fel a kutya párt, hanem, hogy szinte semmit sem hallani a tisztás EU képviselőkről )

Mégis polgármesteri székhez jutottak és szerintem Kovács nem is csinálja rosszul .

Hú de jó lenne, ha a többi párt is tartana magát ehhez!

Nem védendő, de nem tetszési, hanem felújítási alapon festenek....

Most megismételjük? Hú, de jó lenne...
Például a Nagy Imre szobor is a helyén maradt volna, ha ezt alapszabályának tekintik a pártok

Miért ne? Ha büszkék rá és nem szégyellik

Ebben egyet is értünk, bár az utóbbinak jóval romboló a hatása.

Ha, a tettenérés...

Annyira azért nem. És elszámoltak az utolsó fillérig. Melyik másik párt tette meg ilyen részletességgel?

Tőlük legalább néhány buszmegálló leesett a településeknek...
Amúgy vicc, de elszomorító, hogy a többiek még ezt a vicc szintet sem ütik meg.
A legfontosabbat kifelejtetted! A covid idején ők tettekkel bizonyították, hogy tudnak ők baloldali pártként is működni a bajban, milliárdos párttámogatások nélkül is.
 
Erre mondják, hogy ízlések és pofonok...
(Mondjuk nem is a pártszimpátia kapcsán merült fel a kutya párt, hanem, hogy szinte semmit sem hallani a tisztás EU képviselőkről )

Mégis polgármesteri székhez jutottak és szerintem Kovács nem is csinálja rosszul .

Hú de jó lenne, ha a többi párt is tartana magát ehhez!

Nem védendő, de nem tetszési, hanem felújítási alapon festenek....

Most megismételjük? Hú, de jó lenne...
Például a Nagy Imre szobor is a helyén maradt volna, ha ezt alapszabályának tekintik a pártok

Miért ne? Ha büszkék rá és nem szégyellik

Ebben egyet is értünk, bár az utóbbinak jóval romboló a hatása.

Ha, a tettenérés...

Annyira azért nem. És elszámoltak az utolsó fillérig. Melyik másik párt tette meg ilyen részletességgel?

Tőlük legalább néhány buszmegálló leesett a településeknek...
Amúgy vicc, de elszomorító, hogy a többiek még ezt a vicc szintet sem ütik meg.
A Kutyapárt az elmúlt években több 100 milliós költségvetési támogatást kapott, tőlünk.
S közben 9 helyen (a Telex utánjárása alapján) billentette át a szavazóköröket 2022-ben Orbánék előnyére. Köszönöm!!

S aláírom, a horthisták valószínű úgyis Orbánékkal szavaznak a legtöbb kérdésben, de legalább nem lett volna kétharmada az országgyűlésben a köpcösnek, és nem kellett volna végignézni az önelégült képét, amint dicsekszik, hogy milyen népszerűek - miközben mindannyian tudjuk, hogyan fojt meg minden csatornát a más vélemény megismeréséhez, hogyan lehetetleníti el az ellenzék képviselőinek munkáját.
Éppen Arogán Cucu segíti ebben.
Ezt tudta áttörni Magyar - ezért remélem én is, hogy most végre elbukik ez az enyveskezű társaság.

A megállók - szóval, ha nekem nem tetszik a szomszéd kerítése, lefesthetem, lebonthatom ... hol a határ?
Ott, hogy nem nyúlhatok hozzá!
A Telepes utcában alig lehet leszállni a buszról, mert a keskeny járdára állítottak fel egyet. Babakocsival nem tudott leszállni a kismama, a busznak kellett korrigálni, hogy legyen helye. Ráadásul nem is illik oda. Naponta láttam, hogy ott nem véletlenül nem volt, de ők gondoltak egyet.

MKKP - mit nem csinálnak rosszul? Még pontos elszámolást sem adnak az elköltött pénzekről!
"Maradt kb. 120 000 forint ..." - így a honlapjukon. Ugyanaz, mint amikor a momentumos önkormányzati képviselő annyit írt a vagyonnyilatkozatába a jövedelemhez, hogy : változó. Írtam is neki, hogy mégis, ez mi lenne?
Igaz, én nagyszájú, de szabálykövető ember vagyok. Betartom a sebességet másokért, kiteszem az indexet másokért, figyelek a szomszédomra, és zokon veszem, ha az önkéntes szülő nem számol el a gyerekek osztálypénzével magamért is, másokért is. Szerintem csak így lehet együttélni.

Nem a becsületükkel van bajom, nem kérdőjelezem meg, hogy jót akarnak, de ezt így nem lehet, mert több kárt okoznak, mint hasznot!
Az a mentalitás, amit a kutyapárt is sugall, ekkora közösségben nem tartható!
Egyesületként, alapítvánnyal, pénzgyűjtéssel, de nem választási részvételhez kötött pártként (különben nincs zsé!!

Kovács Gergely egy fecske. S hogy mennyire hatékony, majd négy év múlva kiderül. Én sem vagyok az ellendrukkere.
Viszont, ha az önkormányzati padot szivárványszínűre szeretnék festeni, előbb járjanak utána, mert NEM AZ ÖVÉK!!

Ez a mentalitás, viszi Orbánékat is mindig előre - igaz lop, igaz csal, igaz hazudik, de ...
Nincs de!
 
A Kutyapárt az elmúlt években több 100 milliós költségvetési támogatást kapott, tőlünk.
S közben 9 helyen (a Telex utánjárása alapján) billentette át a szavazóköröket 2022-ben Orbánék előnyére. Köszönöm!!
Nem ők, hanem a szavazók! Azt kellene már megérteni, hogy nincs olyan, hogy ellenzéki szavazó! Legalábbis olyanokból meglehetősen kevés van, akiket birka módra lehet ide-oda terelgetni. Velük sosem lehet még a 2/3-ot sem megdönteni, nemhogy választást nyerni
 
Nem ők, hanem a szavazók! Azt kellene már megérteni, hogy nincs olyan, hogy ellenzéki szavazó!
Van ellenzéki szavazó, de valóban nem lehet megmondani neki, hogy kire szavazzon, ő dönt mire voksol.
/ Ellenzéki szavazó az, aki nem a fideszre szavaz. /
A csekélyke probléma eddig az volt, hogy nem mondták meg neki, vele együtt se lesznek elegen.
Így valójában nem is számított, hogy szétszavaztak.
Magyar Péter illuzionistaként a kemény jobboldali konzervatív céljaira veszi rá az elkergetni vágyó baloldali liberálisokat.
Mi a tisza?
Egy reform fidesz, csak nem akar / legalábbis ezt ígéri / annyi járulékos veszteséget mint amennyit jelenlegiek összehoztak.
A Windows fanyalgóknak is azt mondják, készítsenek jobbat és övék lesz a vár.
 
/ Ellenzéki szavazó az, aki nem a fideszre szavaz. /
Ez egy magyar sqajatsag!
Ellenzéki szavazo az aki nem a kormanypartra szavaz.
De eleg faramuci megfogalmazas, mert jelentheti akar azt is: tök mindegy ki van kormanyon, ellene szavazok, mert én ellenzéki vagyok :)
Szerintem vannak szocialistak, jkutyapártiak, tiszasok, fideszesek....stb
Az ellenzéki szavazo nem igazan korrekt megfogalmazas
 
Ellenzéki szavazo az aki nem a kormanypartra szavaz.
Jelenleg a kormánypárt a fidesz, mutatóban van ott még valami légypiszok, de azt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk.
Nézőpont kérdése.
Magyar Péter szerint, aki nem a tiszára voksol az a fideszre / a jelenlegi kormánypártra / szavaz.
Mások szerint, aki a tiszára szavaz az a reform fideszre / a jelenlegi kormánypárt klónjára / voksol, mert nagyítóval is nehezen lehet találni valódi eltéréseket.
Szóval így vagy úgy végül mindenki a fideszre / a jelenlegi kormánypártra vagy a klónjára / szavaz.
 
Nem ők, hanem a szavazók! Azt kellene már megérteni, hogy nincs olyan, hogy ellenzéki szavazó! Legalábbis olyanokból meglehetősen kevés van, akiket birka módra lehet ide-oda terelgetni. Velük sosem lehet még a 2/3-ot sem megdönteni, nemhogy választást nyerni
Egy demokráciában jogos, de ez nem az.
Itt egy korrupt társaságot, akik beették magukat az ország működési rendszerébe, kell eltávolítani.
Kellene, ha nem 8 pártból lehetne az elégedetleneknek választani.

Van az a helyzet, amikor a felsőbb célért hátra kell húzódni. Ez az.

Aki tudja, s a kutyákról mindenki tudta, hogy nem jut be, nem éri el az 5%-ot, ott az a felelősségteljes viselkedés, ha háttérben marad, és vár.
Mire?
Hogy végre nem fideszes jogrenddel működjön az ország.

De nem! EU-választás, önkormányzati, országos, indultak mindenhol - 11 éve.

Valóban nem lehet megmondani, kire szavazzanak a választók.
S a magyar ember nem is fogja mindenféle megmondásra leadni a szavazatát ... ja, de!
Szívre a kéz: hányan olvastak programokat, hányan mennek tüntetni, s hányan szavaznak a fősodorral?

Felelőssége van annak, aki nem arra koncentrál, hogy Orbánékat kitakarítsák a hatalomból.
Most a Tiszának van erre lehetősége.

Lehet fanyalogni, ezt a helyzetet valóban a szavazók hozták létre.

Már 2014-ben látszott, mit csinálnak Orbánék.

Amíg megy ez az óellenzékes gyurcsányozós lenézése azoknak, akik hajlandóak kirakni Rogánékat a hatalomból, addig nyer a Fidesz.
Nem Messiásokat kellene folyton keresgélni.
 
Legalábbis olyanokból meglehetősen kevés van, akiket birka módra lehet ide-oda terelgetni.
Pont fordítva gondolom.

A többség nem tájékozódik, nem olvas, hanem bemondásokra dönt.
Ki az erősebb, ki lejt előtte szebb pávatáncot.
No meg a pénz.

Jogrend?
Még ki is röhögik!
Jogrend ... mi is az?
 
Van az a helyzet, amikor a felsőbb célért hátra kell húzódni. Ez az.
Ez a politikusok szövege, nem érdemes átvenni.
Nem azon múlik, hogy mindenki beáll-e a tisza mögé.
Biztosan indulnak:

- mihazánk
- déká
- kutyapárt
- momentum
- azok akik rendre nyerték a körzetüket akár még párt nélkül is

Valószínűleg lesz még legalább ennyi plusz induló.
Ostorozhatod őket, hogy miért nem állnak félre.
Politikus nem hátrál meg harc nélkül.
A mindenki ugorjon le a MOL toronyról, aki nem a tisza színeiben indul totális marhaság a legcsekélyebb ellentételezés nélkül.
Az is elég nagy butaság, hogy a szinte biztos nyerőknek is ezt a sorsot szánja Magyar Péter.
Ez a szokásos szavazatminimalizálás amit már háromszor eljátszottunk.
Ha így marad, megkérdőjelezem, Magyar Péter akar-e egyáltalán nyerni.
A listához minden pártnak legalább 71 egyéni körzetben indulni kell.
Jó esetben csak 4-6 nem fideszes név lesz a szavazólapon, de előfordulhat a duplája is.
Ami miatt megint a fidesz nyer kétharmaddal.
Végső soron azon múlik, hogy elegen akarják-e leváltani Orbán Viktort.
Ha több mint elegen leszünk, akkor nem számít, hogy ki hol indul.
Ha nem leszünk elegen, akkor nyugodtan szavazhat össze vissza mindenki, nem lesz jelentősége.

Már 2014-ben látszott, mit csinálnak Orbánék.

Már 2010 előtt is jól látszott, hogy mit fognak csinálni.
 
A Kutyapárt az elmúlt években több 100 milliós költségvetési támogatást kapott, tőlünk.
Láttál ilyen elszámolást, mondjuk a Mi hazánktól? Vagy mszp-től?
S közben 9 helyen (a Telex utánjárása alapján) billentette át a szavazóköröket 2022-ben Orbánék előnyére. Köszönöm!!
A telex bizonyította, hogy, ha a 9 helyen nem indulnak, akkor a rájuk adott szavazattal másik párt győz?
Kötve hiszem.
Az viszont kifejezetten tetszik, hogy nem kufárkodtsk a parlamenti helyekkel. Talán maga Kovács mondta el anno, hogy megkereste az "ellenzék", hogy itt és itt ne induljanak és kapnak két képviselői helyet listáról. Nem tudom te hogy vagy vele, de én nem ezt tartom a népképviselet definíciójának.
S aláírom, a horthisták valószínű úgyis Orbánékkal szavaznak a legtöbb kérdésben, de legalább nem lett volna kétharmada az országgyűlésben a köpcösnek, és nem kellett volna végignézni az önelégült képét, amint dicsekszik, hogy milyen népszerűek - miközben mindannyian tudjuk, hogyan fojt meg minden csatornát a más vélemény megismeréséhez, hogyan lehetetleníti el az ellenzék képviselőinek munkáját.
Lehet, hogy nem lett volna, de lehet, hogy még lett volna.
Éppen Arogán Cucu segíti ebben.
Ezt tudta áttörni Magyar - ezért remélem én is, hogy most végre elbukik ez az enyveskezű társaság.
Szurkolok neki, csak nehogy az életben még egyszer ⅔a legyen bármely koalíciónak!
A megállók - szóval, ha nekem nem tetszik a szomszéd kerítése, lefesthetem, lebonthatom ... hol a határ?
A szomszéd kerítése magántulajdon.
A (többségében) nem létező busz váró meg köztulajdonban lenne, ha létezne.
Legyünk szigorúak, de akkor az iskolák termelnek festését se engedjük meg a szülőknek!
Az aszfalt lefedtese és katyizas más dolog. Bár a töredezett aszfalt kiszinezede kb annyira ártalmas a közönségnek, mint amikor a gyerekek ugró iskolát rajzolnak rá.
A katyizast meghallom nem értem.
Az előző előző polgármester többször igényelte a közutkezelőtől a falunkba keletkezett kátyúk betöméset, amit kapacitás hiány miatt sorozatosan nem tett meg a kezelő. Ekkor azt mondta a polgármester, majd a közmunkások. Mire a jegyző felhívta a figyelmet, hogy törvényellenes.
Mivel közös körjegyzőség van (ez is nonszensz, előírják de fedezetét nem biztosítanak rá), a hét második felében nem a mi falunkban "rendelt", így a polgármester megcsináltatta, mondván, ha nem tetszik, szedje ki a közútkezelő és rakja bele a saját cementet.
Mondanom sem kell, hogy a jegyző mégcsak felé sem nézett a kátyúknak.
Ott, hogy nem nyúlhatok hozzá!
A Telepes utcában alig lehet leszállni a buszról, mert a keskeny járdára állítottak fel egyet. Babakocsival nem tudott leszállni a kismama, a busznak kellett korrigálni, hogy legyen helye. Ráadásul nem is illik oda. Naponta láttam, hogy ott nem véletlenül nem volt, de ők gondoltak egyet.
Halkan és félve kérdem, a polgármester miért nem bírta kijárni, hogy az illetékes állami szerv építsen egy előírásosat?
MKKP - mit nem csinálnak rosszul? Még pontos elszámolást sem adnak az elköltött pénzekről!
"Maradt kb. 120 000 forint ..." - így a honlapjukon.
Tudtommal van nekik korrekt elszámolások, de azt az ÁSZ-nak kell bemutatniuk.
A maradék csupán arra utal, hogy még kb. ekkora értékben lehet a keret terhére valamit tenni..
Ugyanaz, mint amikor a momentumos önkormányzati képviselő annyit írt a vagyonnyilatkozatába a jövedelemhez, hogy : változó. Írtam is neki, hogy mégis, ez mi lenne?
Azt meg majd a NAV -nal tisztázhatja. Ott biztos nem ez fog szerepelni, bár ez Szijjártó/Rogán lakása méretéhez képest nagyon is konstans.
Igaz, én nagyszájú, de szabálykövető ember vagyok. Betartom a sebességet másokért, kiteszem az indexet másokért, figyelek a szomszédomra, és zokon veszem, ha az önkéntes szülő nem számol el a gyerekek osztálypénzével magamért is, másokért is. Szerintem csak így lehet együttélni.
Nekem sem BMW -m van. De osztálypénzben már nem vagyok érdekelt(a legfiatalabb gyerekem is majd 40). Az meg dicserendő, ha a szomszédok vigyáznak egymásra.
Nem a becsületükkel van bajom, nem kérdőjelezem meg, hogy jót akarnak, de ezt így nem lehet, mert több kárt okoznak, mint hasznot!
Bár ennyi lenne a pártok által okozott összkar!
Az a mentalitás, amit a kutyapárt is sugall, ekkora közösségben nem tartható!
Egyesületként, alapítvánnyal, pénzgyűjtéssel, de nem választási részvételhez kötött pártként (különben nincs zsé!!
Nos ameddig a fidesz így csatornaz ki pénzeket, addig én nem találom elitelendőnek, ha ugyanezen módszerrel mások egy keveset a közösség felé termelnek belőle.
Kovács Gergely egy fecske.
Volt már előtte más is pl. A volt jobbikos egri polgármester.
S hogy mennyire hatékony, majd négy év múlva kiderül. Én sem vagyok az ellendrukkere.
Viszont, ha az önkormányzati padot szivárványszínűre szeretnék festeni, előbb járjanak utána, mert NEM AZ ÖVÉK!!
Hát mostmár az, legalábbis a XII. kerületben...
Ez a mentalitás, viszi Orbánékat is mindig előre - igaz lop, igaz csal, igaz hazudik, de ...
Nincs de!
Abban a pillanatban elfogadom, amit Hatvanpusztát megnyitják a nagyközönség előtt.
 
Egy demokráciában jogos, de ez nem az.
Itt egy korrupt társaságot, akik beették magukat az ország működési rendszerébe, kell eltávolítani.
Kellene, ha nem 8 pártból lehetne az elégedetleneknek választani.
Anno a 90es években Veszprémben laktam Csehak Judit a választások előtt virágokat osztogatott a nőknek. Megválasztották. Utána kb. 3szor láttam Veszprémben. A másik verzió az SZDSZ lett volna (mármint a baloldali).
Ez nagyon nem választék
Van az a helyzet, amikor a felsőbb célért hátra kell húzódni. Ez az.
Kovács elvtárs maga a legjobb munkaerő, de Szabó elvtárs kap jutalmat, hogy ne teremtsünk bérfeszültséget. Ismerős?
Hogyan is képzelhették, hogy (például Szerencsen) a baloldal nevében egy jobbikost meg fognak szavazni?
Aki tudja, s a kutyákról mindenki tudta, hogy nem jut be, nem éri el az 5%-ot, ott az a felelősségteljes viselkedés, ha háttérben marad, és vár.
Ez ugye érvényes arra a másik 400 partra aki meg rajtuk kívül indult?
Vagy csak arra a 23(-1-re), aki országos listát állított?
Mire?
Hogy végre nem fideszes jogrenddel működjön az ország.
Vezesd le lécci, hogy ez a kutyák sara! És a másik 400 párt mind bevállalta volna, csak az a fránya MKKP...
De nem! EU-választás, önkormányzati, országos, indultak mindenhol - 11 éve.

Valóban nem lehet megmondani, kire szavazzanak a választók.
S a magyar ember nem is fogja mindenféle megmondásra leadni a szavazatát ... ja, de!
Szívre a kéz: hányan olvastak programokat,
Jelentem én olvastam, ahol találtam.
hányan mennek tüntetni,
Ezzel van egy kis bibi. Ha nem inflálódott volna el a nyugdíjam (vagyis amit ezen a jogcímen kapok), még áldoztam volna rá, de ki mellett? Hozzánk (a faluba) be nem tévedt egyetlen kepviselójelölt sem. Egyedi a kutyák wc papírja jutott el ide (gondolom más is kapott ilyen telenyomtatottat).
s hányan szavaznak a fősodorral?
Azok közül, akik olvasni-irni tudnak, vagy a bruttó?
Felelőssége van annak, aki nem arra koncentrál, hogy Orbánékat kitakarítsák a hatalomból.
Most a Tiszának van erre lehetősége.
Őszintén, biztos?
A módszer váltás óta részt vettem több mint féltucat választáson, amiből az utóbbiak esetén csak úgy harsogták a közvélemény kutatások, hogy nem a fidesz nyert. Eddig ebből négyszer annyira nem jött be, hogy ⅔ is lett, nekik.
Egy tény szól mellettük, a felfokozott elégedetlenség.
Kitárt ez 26-ig?
Lehet fanyalogni, ezt a helyzetet valóban a szavazók hozták létre.

Már 2014-ben látszott, mit csinálnak Orbánék.

Amíg megy ez az óellenzékes gyurcsányozós lenézése azoknak, akik hajlandóak kirakni Rogánékat a hatalomból, addig nyer a Fidesz.
Nem Messiásokat kellene folyton keresgélni.
Nem tudom, nem vagyok Gyurcsány (tényleg nem), de szerintem a múltkor induló 400+ párt mindegyike (-fidesz-kdnp) hajlandó lett volna ki pakolni őket, csak nem sikerült...
 
Annyira darabokra szedted, hogy gyakorlatilag lehetetlen válaszolni.

Kb. összegezve - az alapkérdés volt a kutyapárt szerepe. Nem a 400+.

Az MKKP egy parlamentbe esélytelen párt volt 2022-ben. Mégis osztotta a szavazókat az indulásával.
Felelőssége van, hogy döntött. Ezért léptem el tőlük.
Most is azzal kampányol, hogy ő nem az óellenzék.
NEM elég!!
Ehhez csak plusz az, amit előadnak.

Ahogyan a Momentum is a saját karrierjét építgette 2018-ban. Dehogy fog össze a többiekkel - ugyan már!
2022-ben késő volt - közben lemorzsolódtak a hozzám hasonlók, akiknek sem a DK, sem a Momentum, sem a kutyapárt nem párt. Jelentős szavazói réteg maradt egyedül - nem is szavaztak sokan. Én nyeltem, és szavaztam Márki-Zay Péterékre, de sokan nem.

S a lényeget nem írhattam akkor jól: nem viszonyítok.
Ők mit csinálnak, nem a másikhoz képest mit csinálnak.

Az én értékrendemben nincs ilyen, hogy Hatvanpusztához képest, ez erodáló gondolat. Az erkölcsöt, a jogot, a társadalmi viszonyokat.
Nincs kis csalás vagy nagy csalás. Ne maszatoljunk!
A szavazóknak, nekem tartozik elszámolással - ÁSZ dolgozzon, ha kell, de pénzt az adófizetőktől kapja!

Nem a másikhoz képest vagyunk jók vagy rosszak.
Az orvosnál kit érdekel, mit csinál a szomszéd műtőben a másik, ha az matat rajtam, aki ott van?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításokat !
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordítást !
ultrabox wrote on ladysla's profile.
Shalom! Miért törölte a zsdőkaput?a sopronit!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...

Statisztikák

Témák
38,661
Üzenet
4,922,271
Tagok
623,057
Legújabb tagunk
Zitik
Oldal tetejére