Hírek Véget ért Trump és Putyin alaszkai találkozója: ez vár a világra, ebben állapodtak meg

Magyar idő szerint éjfél után véget ért Dunald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácskozása. Trump szerint számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettek, de néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottak dűlőre. Putyin pedig azt hangoztatta, hogy az ukrajnai rendezésnek tartós és hosszú távú jelleget kell hordoznia.

Magyar idő szerint éjfél után véget ért Dunald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácskozása az alaszkai Anchorage Elmendorf-Richardson katonai bázisán. A csaknem háromórás megbeszélésen a két elnök mellett amerikai részről Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott, orosz részről pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója volt jelen.

"Sikerült igazán jó előrelépést elérni" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában helyi idős szerint pénteken tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.
Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk
- hangsúlyozta az amerikai elnök. Az amerikai elnök közölte, hogy hamarosan felhívja a NATO-t, az európai vezetőket és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is.



1755311554038.jpeg
 
Remélem, hogy összejön.
Európa a hazám. Enyém az összes gyönyörű öreg városa, múzeuma és vendéglője. :)
Büszkeséggel töltött el amikor beszálltam az Airbus A380-ba. A mi, európai mérnökeink műve.
Változatos kultúráink miatt verhetetlenek lennénk.
-------
Bocs az OFF- ért. :)

Érdekes kommentár Trump gazdaságpolitikai intézkedéseiről a svájci NZZ-ből.

Talán érdekel benneteket.

Marx a Fehér Házban: Trump, a kapitalista, szocialistává válik

Az amerikai piaci liberalizmus hanyatlóban van.
Az Inteltől az Nvidián át az US Steelig egyre több beavatkozás történik. A piac „láthatatlan keze” egyre láthatóbbá válik az USA-ban.

Egy amerikai elnököt általában a „szabad világ vezetőjének” neveznek.
Az ok: A hidegháború alatt az USA világszerte a demokrácia, az emberi jogok és a szabad piacok előmozdítójaként lépett fel.
Ma ez a leírás aligha találó, különösen a liberális és szabad gazdasági rend hívei körében. A jelenlegi elnök egy olyan gazdasági modellt népszerűsít, amely egyre inkább dirigisztikus jellemzőket ölt, és a kínai stílusú államkapitalizmusra emlékeztet.

Állami részesedés az Intelben.

Egyre több beavatkozás történik a vállalati szektorban. A legfrissebb példa: A kormány részesedést akar szerezni a küszködő félvezetőgyártó Intelben. Amerikai médiajelentések szerint tárgyalások folynak a 10 százalékos részesedésről.

Mindez annak ellenére történik, hogy Trump nemrégiben felszólította az Intel vezérigazgatóját a lemondásra, és hogy egy magánbefektető, a japán Softbank is részesedést épít az Intelben. Trump célja: a veszteséges, saját hibájából versenytársaitól lemaradt vállalatot ismét globálisan versenyképessé tenni.

A terv a magánszektorba irányuló kormányzati beavatkozások sorozatának része. Például a két amerikai félvezetőgyártó, az Nvidia és az AMD kénytelen kínai bevételeinek 15 százalékát átadni a kormánynak.
Az US Steel japán Nippon Steel általi felvásárlását is csak azzal a feltétellel hagyták jóvá, hogy az amerikai kormány „aranyrészvényt” kap; ez Washington de facto vétójának minősül a népszerűtlen vállalati döntésekkel szemben.

Az USA-ban egyre láthatóbbá válik a piac állítólagos láthatatlan keze – azaz a kínálat és a kereslet révén történő önszabályozás. Terjed a szocializmust és a kapitalizmust egyre inkább ötvöző, tervgazdálkodási gazdaság, amelynek keverékét nem széles politikai konszenzus, hanem egyetlen személy önkényes akarata határozza meg.

Aki piacbarát politikát várt Trump, a volt vállalkozótól, amely szerint a vállalatok jobban védve lennének az állami beavatkozástól, csalódott. A paternalizmus mértéke növekszik.

A dirigizmus túlzott követelésekhez vezet

Ez az adóterhekre is vonatkozik.
Trump vámtarifái nem mások, mint importvámok, amelyeket az amerikai vállalatoknak is meg kell fizetniük.

Ez valahogy mégis illeszkedhet Trump azon céljához, hogy a jövőben több importált árut termeljen az USA-ban. De ha az olyan amerikai vállalatoknak, mint az Nvidia vagy az AMD, most vámot kell fizetniük az exportjuk után, akkor az importvámok mellett exportvámok is hozzáadódnak.
Ez kiszorítja a vállalatokat az USA-ból – és ellentmond Trump azon céljának, hogy ipart vonzzon.

Az USA egyre inkább Kínára hasonlít. A konvergenciaelmélet valóban helyes: a gazdasági rendszerek konvergálnak. A kijózanító az, hogy az 1990-es évek reményeivel ellentétben, amikor Teng Hsziao-ping széleskörű politikát indított Kína megnyitására, Kína jelenleg nem egy liberális Amerika, hanem egy autoriter Kína felé halad.

Egy ingatlanmogul, aki vagyonát a kapitalizmusnak köszönheti, segít Karl Marxnak jelentős sikereket elérni Amerikában: nagyobb állami ellenőrzést, több állami tulajdont, nagyobb központosítást.

Az USA-t természetesen nem fenyegeti a kommunizmus. De ha Trump már most is az édesítőszereket akarja diktálni a Coca-Cola italgyártónak, a monetáris politikát a jegybanknak, és a „helyes” adatokat a statisztikai hivatalnak, az a kudarcot vallott tervezett bürokráciák gyalázatos emlékeztetője.

Trump nem egyedül a hibás ezért a trendért. Joe Biden is az iparpolitika híve volt. De egyetlen politikus sem tudja jobban, mint a piac, ahol a szűkös pénzt a legjobb befektetni.
Az államkapitalizmust ezért mindig túlzott követelések kísérik. Trump hamarosan ezt is megtapasztalja.
Kevés ismerete lehet a szerzőnek a szocializmusról.

Elsősorban társadalmi változásokat jelent.
Erről nem ír.

Kína nem "kommunista" ország.

Ahogyan a keresztények többsége sem keresztény.
Jézus látná mindezt, inkább másodszor is fellépne a keresztfára, s rendelkezne apánál, hogy semmiképpen ne támassza fel újra.
 
Kevés ismerete lehet a szerzőnek a szocializmusról.

Elsősorban társadalmi változásokat jelent.
Erről nem ír.

Kína nem "kommunista" ország.

Ahogyan a keresztények többsége sem keresztény.
Jézus látná mindezt, inkább másodszor is fellépne a keresztfára, s rendelkezne apánál, hogy semmiképpen ne támassza fel újra.
Te kis pesszimista...
 
Kevés ismerete lehet a szerzőnek a szocializmusról.

Elsősorban társadalmi változásokat jelent.
Erről nem ír.

Kína nem "kommunista" ország.

Ahogyan a keresztények többsége sem keresztény.
Jézus látná mindezt, inkább másodszor is fellépne a keresztfára, s rendelkezne apánál, hogy semmiképpen ne támassza fel újra.
Ő biztosan jól ismeri a szocializmust és annak történetét.

Lényegében a vállalkozások államosítása és a szabad piac megszüntetése miatt aggódik az elemző.
Az összehasonlítás alapja a gazdaság, nem a társadalom.

Ha nem ismernéd. A NZZ, vagyis "Neue Zürcher Zeitung", polgári (konzervatív) jobb-liberális újság.
A vezető németnyelvű konzervatív újságok közé tartozik.

Jó újság. Mindenhol tudósítóik vannak. Magyar hátterű is.
A Batthyány család egyik sarja Sacha Batthyány is nekik dolgozik.
Több évig volt Washingtoni tudósító.
Ajánlani tudom "És nekem mi közöm ehhez? - A családom története" című megdöbbentő könyvét.

 
Utoljára módosítva:
Ő biztosan jól ismeri a szocializmust és annak történetét.

Lényegében a vállalkozások államosítása és a szabad piac megszüntetése miatt aggódik az elemző.
Az összehasonlítás alapja a gazdaság, nem a társadalom.

Ha nem ismernéd. A NZZ, vagyis "Neue Zürcher Zeitung", polgári (konzervatív) jobb-liberális újság.
A vezető németnyelvű konzervatív újságok közé tartozik.

Jó újság. Mindenhol tudósítóik vannak. Magyar hátterű is.
A Batthyány család egyik sarja Sacha Batthyány is nekik dolgozik.
Több évig volt Washingtoni tudósító.
Ajánlani tudom "És nekem mi közöm ehhez? - A családom története" című megdöbbentő könyvét.

Köszönöm, megnézem.

A társadalmi változások éppen abból fakadnak, hogy másképp állnak a "munkaerőhöz", más az érdekérvényesítési lehetőség, más a munkáltatói jog, a munkavállalói jog, de nem akarok okoskodni, semmiképp.

Nehéz erről úgy írni, hogy ne kerüljenek szóba a hibák, a bűnök, amiket elkövettek anno.
Aztán még visszábblépve, emberek millióival történtek hasonló "hibák és bűnök".

Nekem ez a fontos - mert úgy gondolom, a létünk alapja nem a gazdaság, hanem az emberi viszonyok.
Ha prüszkölésnek hangzik, amit írok, annak ez az oka: lassan semmi más nem számít, csak a gazdaság.
Szerintem nagyon rossz irány.


Te kis pesszimista...

Inkább bosszús :)
 
Cél lkehet, de a megvalosulás nagyon távoli!
Egy diktatorikus vezetéssel szemben kevés esélye van a demokratikusan berendezkedett orszagoknak!
Az a sokszinuseg amit az eu képvisel megmutatkozik abban a dominanciaharcban is, amit a vezetoink vivnak!
Ez nagyon ellentmond annak, hogy gazdasagi erokent mutatkozhassanak a vilagszinpadon
Ráadásul tul sok az ideologia, és kevés a realitas iranti befogadokedv.
Magyaran, az eu vezetése ma nagyon femin! A tények a legkevésbé sem zavarjak oket!
Jól látod nem lehet összefogásról beszélni mert van olyan állami vezető aki csak azért is ellentmond a többségnek. Ahogy a mondás tartja ha megdöglött a tehenem dögöljön meg a szomszédé is.
Egy diktatorikus vezetéssel szemben kevés esélye van a demokratikusan berendezkedett orszagoknak!
Pontosan erről van szó.
 
Nekem nagyon is!
Bajban lenne az USA, ha az EU felszivná magát és arab/norvég/azeri olajra és gázra állna át mellőzve az USA -t, az autógyártás erőforrásainak egy részét harcjárművek gyártására állítana át.
A svédek összeallnának az eurofighter gyártóival és kifejlesztenenek egy F35-nel is moderneb vadászgépet...
A kb 200 milliárd EUR áru expotrtöbblet és kb. 90 milliárd EUR szolgáltatás importttöbblet azt jelzi, hogy úgy 100 milliárd Euró értékű árulnak kellene piacot találni, ha le tudná szakadni az EU az usarol. Ami nem kevés, de világviszonylatban nem teljesíthetetlen.
Anno a Szovjetuniórs mondták, hogy a világ egyetlen országa, amely ónmagaban is tudna létezni. A több, mint kétszer akkora létszámú EU számára ez miért ne lehetne cél?
Nem, az EU másik forrásra fogja felépiteni a gázellátását....
 
Új sorozat: A nyár, amikor megszeppentem fsz: OV. Jaj, ott gurulnak az eurók Ukrajnába! Ne oda! Úgyis ellopják! Inkább ide, nekem! Nekünk! Nem baj, majd hordatok át sittet onnan Gántra, vagy lebontatom az összes ltp-t itthon, vége a szocreálnak, ha nem szavaztok Ránk, Rám. A csádi integrált mintafarmot meg ne cikizzétek. Jáccatok szépen kádárkockával, vagy kádárkolbászkerítés lesz. 5 nap különbség van a sz.napjuknál, nem számít.
 
Olvastam, hogy azt "a zuktánok teték hogy sajnátasák magukat".
Egy amerikai vállalkozást ért tqalálat.
Ahogy az Zelenszjkij elmondta érthetetlen, mert a vállalat kávéfőzőket gyárt.
A lakosságot felszolitottak, hogy tartsák csukva az ablakokat, mert egeszsegre ártalmas mérgezo anyagok szabadultak fel a raketabecsapodas utan .
Ha ezt az itteniek elhiszik - marmint hogy kavefozok gyartasa folyt, és ezeket ért talalat utan szabadultak fel a mérgezo anyagok - nekem ehhez nem lehet mit mondani
 
Egy amerikai vállalkozást ért tqalálat.
Ahogy az Zelenszjkij elmondta érthetetlen, mert a vállalat kávéfőzőket gyárt.
A lakosságot felszolitottak, hogy tartsák csukva az ablakokat, mert egeszsegre ártalmas mérgezo anyagok szabadultak fel a raketabecsapodas utan .
Ha ezt az itteniek elhiszik - marmint hogy kavefozok gyartasa folyt, és ezeket ért talalat utan szabadultak fel a mérgezo anyagok - nekem ehhez nem lehet mit mondani
Ez mit változtat azon, hogy az oroszok lűttek oda?
 
Egy amerikai vállalkozást ért tqalálat.
Ahogy az Zelenszjkij elmondta érthetetlen, mert a vállalat kávéfőzőket gyárt.
A lakosságot felszolitottak, hogy tartsák csukva az ablakokat, mert egeszsegre ártalmas mérgezo anyagok szabadultak fel a raketabecsapodas utan .
Ha ezt az itteniek elhiszik - marmint hogy kavefozok gyartasa folyt, és ezeket ért talalat utan szabadultak fel a mérgezo anyagok - nekem ehhez nem lehet mit mondani
Olyasmi lehetett mint Budapesten a Soroksári úti Lámpuska gyár.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

robi90 wrote on sirius14's profile.
Kedves Sirius14 lehetne egy kéresem ? ha nem probléma . Ki ballagok a vasutra D mollba. Nagyon szépen kőszőnőm. Tiszteletel Bánzi János
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a fordításokat !
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia ☺️
Annyira örülök, hogy folytatod az Ősi fajokat,sőt most nagyon rákapcsoltál a fordításra, sűrűn jönnek a könyvek.Szuper vagy.Köszönöm szépen ❤️❤️❤️
gizko52 wrote on atapata's profile.
Szia Ata! Vajon megismersz még? De jó lenne újra kicsit beszélgetni! Oly sok év telt el, mióta nem tudok rólad semmit. Emlékszel? Van egy közös gyerek képünk, bár szerkesztett, de akkor úgy mondtuk, hogy ikertestvérek vagyunk. Azóta megöregedtünk...
janicsar wrote on Titkovics Krisztina's profile.
Nem tudok neked abban segíteni, hogy a Glass sorozatot hol tudod megtalálni magyarul. Amit felraktam, azt az itt talált angol változatból készítettem gépi fordítással.

Statisztikák

Témák
38,918
Üzenet
4,973,723
Tagok
626,492
Legújabb tagunk
Bartha Sára
Oldal tetejére