Hírek Véget ért Trump és Putyin alaszkai találkozója: ez vár a világra, ebben állapodtak meg

Magyar idő szerint éjfél után véget ért Dunald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácskozása. Trump szerint számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettek, de néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottak dűlőre. Putyin pedig azt hangoztatta, hogy az ukrajnai rendezésnek tartós és hosszú távú jelleget kell hordoznia.

Magyar idő szerint éjfél után véget ért Dunald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácskozása az alaszkai Anchorage Elmendorf-Richardson katonai bázisán. A csaknem háromórás megbeszélésen a két elnök mellett amerikai részről Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott, orosz részről pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója volt jelen.

"Sikerült igazán jó előrelépést elérni" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában helyi idős szerint pénteken tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon.
Számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettünk, sőt mondhatnám, a legtöbben. Néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottunk dűlőre, de némi előrelépést elértünk
- hangsúlyozta az amerikai elnök. Az amerikai elnök közölte, hogy hamarosan felhívja a NATO-t, az európai vezetőket és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is.

1755311554038.jpeg
 
Végülis, lehet hogy álcázott NATO tisztiszálló volt, mint az Ohmatgyet, meg a másik kórház.- írta Flamingó.
Én is biztos vagyok benne, hogy az egész háború kulcs-objektuma volt ez a munkácsi gyár.
Kezdek én is hajlani rá.
Narisnyikov emberei 20 éve jelenthették, hogy van itt egy amcsi Cég, amely lehet, hogy Magyarországon kávéfőzőket fog gyártani, de mivel a még hatalmon sem lévő Orbán nem biztos, hogy elég keménykezű lesz és hagyja a leányvállalat egy részét Ukrajnába áttelepiteni és ha háborúba keveredünk Ukrajnábal, lehet, hogy ott hadielektromilát fognak gyártani. Úgyhogy tegyünk el két cirkáló rakétat, biztos ami biztos alapon...
 
Harcosok Klubja, vagy Digitális Polgári kör?
Megafon. "A jobboldali közösség hangosbeszélői vagyunk."

2022 Január

"Első fokon elvesztette a pert a kormánypárti üzeneteket már több mint félmilliárd forintért hirdető Megafon Központ, amelyet azért indított, mert a Telex.hu egy cikkében azt írta, nagyon is juthatott közpénz a saját állítása szerint nem közpénzből működő médiavállalkozáshoz."

"Három év alatt hatmilliárd forint támogatást kapott ismeretlen forrásból a kormánypárti influenszereket képző és reklámozó Megafon"
 
Akkor most miért is kellett két újat létrehozni? Annyi pénz van, hogy nyugodtan lehet szórni?
 
Nem érted te ezt!
Ha netán betiltanák, hogy mondhatnék, hogy:
"Van mááááásik!"
... meg így tudják egymást idézni, meg egymásnak címezni kommenteket megy ilyesmi. Nem hülyeség ez végülis.

Harcosok Klubjában egy téma:
- Megírta a Megafon is! Meg már száz polgár lájkolta! = azaz igaz!
 
Igaz, igaz!
Most mar velem is ezt mondtaja az eszem.
Az orosz hadvezetés boven hulyekbol áll, mert egy értéktelen, ráadásul amerikai resztulajdonban álló uzemet támadott ket tobbszazezer dollar erteku cirkaloraketaval.
Igy mar ertheto az is, miert van a beka segge alatt az orosz gazdasag, hiszen csőstől szorjak a penzt
Az ilyen és hasonló bejegyzések azt árulják el az írójáról hogy számára a polgári áldozatok és az a rombolás amit eddig az orosz megszállók csináltak nem lényeges mert ők csak katonai célpontokat támadnak.
A neten keringő felvételek a szétbombázott ukrajnai lakótelepekről mind az ukrán önbombázás eredménye, AI-hamisítványok, vagy más háborúkból származnak. Ezt a magyarázatot bármilyen videóra rá lehet húzni, gyakorlatilag a 2014-es Malaysian 777-es lelövése óta ez a duma mindenre.
Ezzel legimitálod a polgári áldozatokat.
Szomorú.
 
Azért biztos óvatosan írta le, kellett hozzá merészség!
Tévedsz, teljes lelki nyugalomban írtam le, mint a következőket is.

Az a helyzet, hogy mindent, amit itt leírtam, bárhol, bármikor, bárkinek megmondom, szemtől szembe.
Az áldozathibáztatásról:
Az Ukránokat csak abból a szempontból tartom áldozatoknak, hogy ők azok a szerencsétlen balekok, akiknek a szerveivel verik a csalánt. Nem az Oroszok, hanem a háború haszonélvezői, akiknek ti, mindenféle emberi értékrendre hivatkozva -- a valóságban szembe köpve azokat -- a szekerét toljátok.

Ez nem személyeskedés, csak egy nem a te oldaladon álló, nem a te ideológiádat valló embernek a véleménye.
 
Trump egy re több városban veti be a Nemzeti Gárdát
Donald Trump amerikai elnök augusztus közepén szövetségi irányítás alá vonta a főváros, Washington D.C. rendőrségét, majd kivezényelte a Nemzeti Gárdát, és több szövetségi ügynökség embereit is a város utcáira. Az elnök és a kormány szerint a főváros durva bűnözési hullámmal küzd, amit csak az állami karhatalmi szervekkel lehet kordában tartani. A washingtoni önkormányzat szerint azonban a közbiztonság javul, és nincs ok a kormányzat durva fellépésére. A demokraták pedig a lépést antidemokratikusnak tartják, amire válaszul Donald Trump demokrata vezetésű államokat és városokat fenyegetett meg azzal, hogy hozzájuk is katonákat küld, a közbiztonság javításának érdekében.
Bevetés közben.
1756467261473.png
 
Csatolás megtekintése 2075487
... és közben azt szorgalmazza, hogy úgy alakítsák át a "piros" államok a választási körzeteket, hogy a republikánusok jelentősebb előnyre tegyenek szert a jelelnleginél a félidős választásokon.

Ezt a választási kerület módosítást kb. 10 évente szokták elvégezni, népszámláláshoz kötve, illetve ez után. 2020-ban volt az utolsó.
Trump célja nyilvánvaló.

A texas-iak meg is tették, felosztottak 5 demokrata kerületet a tervezetben, de a demokrata képviselők úgy védekeztek, hogy nem mentek be szavazni.
A szabályaik ugyanis előírják, hogy minden szavazásnál jelen kell legyen a képviselők 2/3-a, különben nem érvényes.
A demokrata képviselők ezért elhagyták Texast (mert előállíthatók lettek volna, ha maradnak), és Illinoisba vonultak kb. 50-en, ahol a texas-i elfogatóparancs nem érvényes.
Napi 500 dollár büntetést kaptak a távollétük idejére.

Gevin Newsom, kaliforniai kormányzó és a kék államok kormányzói támogatták ezt. Kaliforniában kidolgoztak egy választási kerület módosítást, amivel nyernek 5 plusz demokrata helyet (a republikánusok kárára).
Népszavazás lesz róla az államban.

Schwarzenegger teljesen kiakadt, bár utálja Trumpot, de bejelentette, hogy a módosítás ellen fog kampányolni.

Newsom (elnökjelöltségre pályázik) begorombult, és félretéve a szép beszédet, naponta megy neki Trumpnak.

Drukkolnék az USA-nak, mégse nulláról kell kezdeniük, mint nekünk.
 
Az ilyen és hasonló bejegyzések azt árulják el az írójáról hogy számára a polgári áldozatok és az a rombolás amit eddig az orosz megszállók csináltak nem lényeges mert ők csak katonai célpontokat támadnak.
A neten keringő felvételek a szétbombázott ukrajnai lakótelepekről mind az ukrán önbombázás eredménye, AI-hamisítványok, vagy más háborúkból származnak. Ezt a magyarázatot bármilyen videóra rá lehet húzni, gyakorlatilag a 2014-es Malaysian 777-es lelövése óta ez a duma mindenre.
Ezzel legimitálod a polgári áldozatokat.
Szomorú.
Szomoru!
Mint ahogy az is, hogy a kievi vezetés kiev támadásakor csak a polgari áldozatokrol bneszel, és nem emliti a beinditas elott allo torok - ukran Bayraktar gyarat!
dehat ahogy korabban is irtam, hulye az orosz hadvezetés
(a torok lapokc szerint a dolgozok kikepzese megtortent, a gyartosoriok indulasra keszek voltak mikor jottek a ruszki raketak és porig romboltak)
 
De hogy egyertelmu legyen miért támadjak az oroszok kievet egy cikk a Turkye gazety bevu torok lapbol:

Két orosz rakéta találta el az ukrajnai Bayraktar gyártóbázist​

Forrás: Külföldi Hírek
2025. augusztus 28., 12:57 - Frissítés: 2025. augusztus 29., 01:22
Két orosz rakéta találta el az ukrajnai Bayraktar gyártóbázist
Bayraktar, Ukrajna, Kijev, Oroszország, HírekVilághírek / Külföldi hírek

Az ukrán fővárosban található, működésbe lépni készülő Bayraktar gyárat éjszaka közepén rakétatámadás érte. Két találatot regisztráltak, amelyek több millió dollár értékű befektetést károsítottak.​

A Bayraktar gyárat, Törökország büszkeségprojektjét, amelyet Ukrajnában építettek , rakétatámadás érte. Két találatot regisztráltak, súlyos károkat okozva a gyártólétesítményekben.

Kapcsolódó hírek
Zaluzsnij, Ukrajna londoni nagykövete dicséri a Bayraktar TB2-t! „Katonák és civilek ezreinek életét mentette meg” – világ
Zaluzsnij, Ukrajna londoni nagykövete dicséri a Bayraktar TB2-t: „Több ezer katonát és civilt mentett meg.”

„Tízmillió dolláros beruházás történt”​

Jelentés szerint a háború árnyékában épült és várhatóan hamarosan működő gyár majdnem készen áll.
Közölték, hogy a kulcsfontosságú személyzet befejezte a képzését, és a gyártósorok hamarosan üzembe helyezésre kerülnek.
A támadás azonban több millió dolláros veszteséget okozott a befektetésekben. A vállalat kitartó előkészületei a korábbi támadások ellenére is súlyos csapást szenvedtek.
Negyedik támadás a gyár ellen az elmúlt hat hónapban
Ez volt a negyedik támadásaz elmúlt hat hónapban.

2019-BEN ALAPÍTVA AZ AVIA VENTURES LLC TETŐJE ALATT​

A Baykar 2019-ben alapította az Avia Ventures LLC-t, hogy kezelje ukrajnai termelési tevékenységét. A Bayraktar TB2 és az AKINCI pilóta nélküli repülőgépek gyártására szolgáló gyár építése már folyamatban volt ezen a vállalaton keresztül.
A projektet a Törökország és Ukrajna kormánya között 2022 februárjában aláírt repülőgépipari együttműködési megállapodás ösztönözte. A megállapodás célja a közvetlen befektetések támogatása, a technológiaátadás elősegítése és a kedvező termelési feltételek megteremtése.
A 2035 januárjáig érvényes szabályozás különleges adó- és vámkedvezményeket biztosít a török befektetőknek az ukrán repülőgépipari ágazatban.
Két orosz rakéta találta el a Bayraktar gyártóbázist - 2. kép

KRITIKUS MŰKÖDÉS TB2-BŐL​

Eközben a támadások árnyékában az ukrán hadsereg az elmúlt hetekben súlyos csapást mért Oroszországra a török gyártmányú Bayraktar TB2-vel.
Az augusztus 20-án Herszon partjainál végrehajtott hadművelet során egy TB2-es repülőgépről kilőtt MAM-C/L lézerirányítású lőszer hajszálpontossággal eltalált egy orosz járőrhajót.
A támadásban öt orosz legénységi tag vesztette életét. Katonai források szerint a művelet bebizonyította, hogy a TB2 kedvező körülmények között továbbra is képes közvetlen harcra.

Kapcsolódó hírek
Kritikus művelet a TB2-ről! Orosz járőrhajót megsemmisítettek hajszálpontossággal - világ
Kritikus művelet a TB2-ről! Orosz járőrhajót megsemmisítettek hajszálpontossággal

ZÁSZLÓCSILLAG, AZ ELLENÁLLÁS SZIMBÓLUMA​

A Törökországban gyártott Bayraktar TB2-eseket a háború első napjai, 2022 óta aktívan használják az ukrán hadszíntéren. Az orosz páncélozott járművek elleni célponttámadásokról készült felvételek az első hetekben az ukrán ellenállás szimbólumává tették a TB2-est.
A Bayraktar TB2-esek ma is kritikus szerepet játszanak Ukrajna védelmi stratégiájában felderítő, célpont-bemérési és precíziós lőszerirányítási képességeik révén.

95,5 MILLIÓ DOLLÁROS BEFEKTETÉS​

Azzal, hogy helyi leányvállalatán keresztül „kiválósági központot” hoz létre Ukrajnában, a Baykar célja a pilóta nélküli légi járművek gyártásának lokalizálása és a technológiaátadás elősegítése.
Bejelentették, hogy a létesítmények építésébe tervezett teljes beruházás 95,5 millió dollár.
 
Számomra sosem lesz egyértelmű, hogy kerülnek Putyinék ukrán földre - pláne a rakétájuk.

1756499893416.png

Ez nem hasonlít a gyárra.

Az ukrán gyerekeknek mi közük ehhez?

1756499974691.png

1756500009765.png

1756500054872.png

1756500128152.png

Egy akkumulátorgyár is jó célpont.

Putyin egy szemét alak, és ezen a véleményemen semmi nem változtat. Egy gyilkos.
 
Tévedsz, teljes lelki nyugalomban írtam le, mint a következőket is.

Az a helyzet, hogy mindent, amit itt leírtam, bárhol, bármikor, bárkinek megmondom, szemtől szembe.
Az áldozathibáztatásról:
Az Ukránokat csak abból a szempontból tartom áldozatoknak, hogy ők azok a szerencsétlen balekok, akiknek a szerveivel verik a csalánt. Nem az Oroszok, hanem a háború haszonélvezői, akiknek ti, mindenféle emberi értékrendre hivatkozva -- a valóságban szembe köpve azokat -- a szekerét toljátok.

Ez nem személyeskedés, csak egy nem a te oldaladon álló, nem a te ideológiádat valló embernek a véleménye.
Mi lenne a megoldás?
 
Tények:
- Trianon gyalázat, de szerintem már nem orvosolható. (Nem mintha ez a veszély fenyegetne.)
- Nem, nem várom, hogy Ukrajna is erre a sorsra jusson.
Kérdés:
- Hány Ukrán életet ér meg az elkerülhetetlen?
Mert ha komolyan gondolták volna a támogatást, már legalább három évvel ezelőtt véget lehetett volna vetni az egésznek.
A trianoni békeszerződéssel kapcsolatos megjegyzést sosem értem.
Mihez kellene visszalépni? Az Osztrák-Magyar Monarchiához?

Mert akárhonnan közelítem, nem látok önálló "magyar" országot egyik térképen sem.

Látom viszont a háborús részvételt kétszer is. S a büntetést mindezért - amit persze a közemberek szenvedtek el megint, ahogy a háborút is.

S ha arról írtok, hogy jön a nagyobb és erősebb és elveszi, ami neki kell, akkor mi a gond a békeszerződéssel?
Miért természetes, hogy az ukránok mondjanak le az országuk egy részéről?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

robi90 wrote on sirius14's profile.
Kedves Sirius14 lehetne egy kéresem ? ha nem probléma . Ki ballagok a vasutra D mollba. Nagyon szépen kőszőnőm. Tiszteletel Bánzi János
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a fordításokat !
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia ☺️
Annyira örülök, hogy folytatod az Ősi fajokat,sőt most nagyon rákapcsoltál a fordításra, sűrűn jönnek a könyvek.Szuper vagy.Köszönöm szépen ❤️❤️❤️
gizko52 wrote on atapata's profile.
Szia Ata! Vajon megismersz még? De jó lenne újra kicsit beszélgetni! Oly sok év telt el, mióta nem tudok rólad semmit. Emlékszel? Van egy közös gyerek képünk, bár szerkesztett, de akkor úgy mondtuk, hogy ikertestvérek vagyunk. Azóta megöregedtünk...
janicsar wrote on Titkovics Krisztina's profile.
Nem tudok neked abban segíteni, hogy a Glass sorozatot hol tudod megtalálni magyarul. Amit felraktam, azt az itt talált angol változatból készítettem gépi fordítással.

Statisztikák

Témák
38,918
Üzenet
4,973,603
Tagok
626,478
Legújabb tagunk
GianniPori
Oldal tetejére