Szia Flamingo!
Megnéztem a könyvet, beleolvastam, jónak tűnik.Szerintem megrendelem (úgy fizetés magasságában). Remélem tudok rajta segíteni.Bár tagadja, hogy depi lenne, de sajna látom a jeleit. 2 nap alatt, amíg nála vagyunk alig beszélgetünk (persze az is baj, hogy én is csak akkor szólalok meg, ha mondanivalóm van).
Én is voltam már depi, de valahogy kikászálódtam belőle (szülés után), de nagyon nehezen.
Amikor apu meghalt, s anya elkezdett így viselkedni, szembesítettem vele, és sírva fakadt. Azt mondta, amikor én is beteg voltam, kerültem a rokonait, a barátait, és ő akkor nem értette,gyűlölt miatta, s most bocsánatot kér.
De 6 hónapja már tagadja, azt mondja meggyógyult.Nem erőltetem a dolgot.Igyekszem beszélgetni vele, foglalkoztatni.
Kerüli a testi kontaktust.Próbáltam már az ölébe hajtani a fejem, simogatni a haját, de elhúzódik.
Mondom neki:szeretlek.Azt mondja:én is, csakhogy ebben a két szóban semmi érzelem sincs.Biztosan szeret, de képtelen kimutatni.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy azt mondja, ne menjünk hétvégén. De igenis megyek, mert legalább akkor főz miattunk. Pedig nagyon is tudom, hogy egy depressziósnak gyakran kínszenvedés a társaság elviselése.
Így aztán nem is tudom, jót teszek-e azzal, hogy akkor is megyek, ha ő nem akarja.