Álláslehetőség: Havi 650 ezer forintért ápolhatja Kanadában a magyar nemzeti öntudatot!

A napokban dönti el Magyarország Miniszterelnöksége, hogy pontosan kikből áll az a száz fős "hadsereg," amely 9 hónapot tölthet majd a kanadai, amerikai és nyugat európai magyar közösségekben "hagyományőrzés" és "közösségépítés" címen.

Fejenként havonta összesen 650 ezer forintot (több mint 3 ezer kanadai dollárt) kapnak az Orbán kormány kiküldöttjei az ún. Kőrösi Csoma Sándor Programon keresztül. Ezen felül szintén a magyarországi adófizető állja száz kormányzati delegált oda-vissza repülőjegyét és egyéb költségeit. Így a program összköltsége minimum 65 millió forintba kerül havonta a magyarországi adófizetőknek.

Hogy mit is tesznek az Orbán rendszer delegáltjai a nyugati magyar szórványságban? A program szerint:

  • A szorvány közösség "szellemi gyarapodását, identitásának erősítését" segítik elő"
  • Hagyományőrzés és közösségépítés
  • Közösségszervezés
A valóságban a kiküldöttek lényegében "mindenesek"--a helyi magyar közösségi médiában dolgoznak (a KMH-ban természetesen nem), a helyi magyar iskolában és cserkészetben tevékenykednek, közösségi ebédeken pincérkédnek, gyermekmegőrzéssel foglalkoznak, stb.

De mielőtt megkezdhetik szolgálatukat külföldön, a Miniszterelnökség kemény kiképzésben részesíti embereit. A kiutazás előtt egy hétig tart az úgynevezett "oktatási szakasz", amit az Orbán kormány szervez Budapesten. Aztán amiután hazaérkeznek a kormány képviselői nyugatról, legalább egy hétig tart a "záró szakasz." Ekkor adják át részletes jelentéseiket és beszámolóikat a Miniszterelnökségnek.

Összesen 6-tól 9 hónapig végeznek szolgálatot a Miniszterelnökség számára külföldön és az első kiküldöttek 2016. szeptember 1-én érkeznek Kanadába, valamint az Egyesült Államokba.

Várhatóan ekkor tör ki ismét a veszekedés és a botrány Kanada két kormánypárti szervezete - a Kanadai Magyar Kulturális Tanács és a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége - között. Ugyanis a Kanadára eső "ösztöndíjasokat" e két szervezethez delegálják és utána ők osztják majd ki őket a különböző közösségi egyesülethez és helyi médiához. Tavaly is azon ment a harc, hogy ki kap több "ösztöndíjast"--a KMKT vagy a KMOSZ? Ez fontos presztízs kérdés a két jobboldali szervezet számára.

Bár a mostani turnusra már elmúlt a határidő, lesz a programnak folytatása. Ezen az email címen jelentkezhetnek az állásokra, a jól fizető külföldi munkát keresnek: [email protected] .

Ha kell a Kanadai Magyar Hírlaptól ajánlólevél, kérem szóljanak és megbeszélhetjük!

Christopher Adam

canada6.jpg
 
Dombon ülő kutya legyek ha ezek nem egy jól kiképzet agitprop csapat.:D A "Gyere haza fiatal" nem működött. Most jön a "Délibábos" program. Ők jól járnak. Ingyen nyaralhatnak. Habár minden közgazdász megmondhatja, hogy ingyen ebéd nincs.:rolleyes:


Ha így lenne, inkább Londonba kellene menniük, habár Lázár pl. már járt ott....persze állampénzen (? - egy fenét, a mi pénzünkön!) 5 csillagos hotelban...:confused:
Én inkább arra tippelek, hogy a jövő évi költségvetésben az özvegyektől, árváktól, rokkantaktól, az oktatástól és tanároktól elvett 1000 milliárd (!!!) forint nemzeti színű hímporral beszórt tékozlásáról van szó.
És igen,

"Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg."

A 70-es évek derekán-végén volt egy nagy disszidálási hullám, hívtak - nem mentem, mert azt mondtam EZ itt a HAZÁM.
Ma már nem érzem így...mélységesen elszomorít, de ez már nem az én hazám és szégyellem kimodani (de itt élek és okom-jogom is van rá) nem is az én népem.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,891
Tagok
615,969
Legújabb tagunk
Premiumohe
Oldal tetejére