Hírek Megroppant a magyar nyugdíjrendszer: Orbánék tovább emelhetik a korhatárt

Több sebből vérzik a magyar nyugdíjrendszer és ezzel minden jel szerint az Orbán-kormány is tisztában van, annak ellenére, hogy a nyilvánosság előtt úgy tesz, mintha minden rendben lenne.

A lap értesülései szerint a kabinet elismerte a hibákat az EU előtt és reformokat is ígért.


Első lépésben elkészítenek egy nemzetközi tanulmányt, amely megalapozhat egy 2025-ben várható nyugdíjreformot. Ezt a tervek szerint idén év végén nyilvánosságra is hozzák, azonban előre leszögezték:


mérlegelni kell a nyugdíjkorhatár további emelését, ugyanis a 2030-as évek közepén a GDP-arányos kiadások várhatóan nagyot fognak ugrani a javuló élettartam és a nyugdíjba vonuló „Ratkó-unokák” tömegei miatt.

A KSH adatai szerint 2023. januárban drasztikusan, egy év alatt 123 ezerről 308 ezerre ugrott a havi 300 ezer forint feletti nyugdíjra jogosultak száma, míg a legkisebb járandóságot kapóké sokkal kisebb mértékben csökkent.

Strukturálisan a legfőbb problémát továbbra is a társadalom elöregedése jelenti.

a gyermekszületések száma továbbra is drámaian alacsony, vagyis fokozatosan egyre kevesebb munkavállaló adójából kell eltartani egyre több nyugdíjast.
Történik mindez úgy, hogy a nyugdíjkassza már most hatalmas hiánnyal működik.

1692683139336.jpeg
 
Ez döbbenetes. Egyik kipihent a másik meg nem győz orvoshoz járni....
Utóbbit csak akkor tud, ha időponthoz jut.
Tavasszal akut tüdőgyulladással 3 hetet kellett várnom a röntgenre annak ellenére, hogy a városban legalább 20 helyen működik radiológia, többnyire reggel 6-tól este 22-ig, mégis ennyire túlterheltek. De baleset esetén is 4 napot kellett várni a páciensnek, mire műtőasztalra kerülhetett. Ha rád kerül a sor, nagyon magas színvonalú ellátásra számíthatsz, de a rendszer nem ekkora beteglétszámra van beállva, itt is óriási hiány van orvosokból, eü szakszemélyzetből (is).
 
Csak fekszel szótlanul

a nyáréjszakában,
fáradt szemű csillagok
néznek le rád…
s te arra gondolsz –
ez már nem az én
népem és ez itt többé
nem a hazám.
Hittél a Szónak,
itt kell élned, mert
máshol hazátlan
leszel, s most ordas
hangok vicsorogják -
az is teher, hogy létezel.
Sárba tiporták ifjúságod,
s tőlük tudod milyen
rossz volt neked, pedig
ők loptak el tőled
mindent, országot,
nyugalmat, kenyeret…
- fennen hirdetik,
most szabad a szó, s
végre mindenki büszke
polgár lehet, de tudod
jobban teszed, ha
csendben vagy, hogy
megmaradjon a szelet
zsíroskenyered…

Így élsz te, így élnek
a Ratkó-gyerekek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szabolcsigy wrote on jövő13's profile.
Szia! Sikerült megszerezned a felmérőket?
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
Bocs Úton.
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
szia, én 2024. májusában szeretnék menni a portugál úzon. Kérlek amennyiben van rá időd és kapacitásod, szívesen venném a tapasztalataidat az útról. Előre is köszönöm .
sorcier wrote on Wikkike.'s profile.
szia,ha ezt talàltad meg tölem,akkor jo helyen jàrsz. :)
A bak latin neve capricorn.

Kötés, horgolás 2018. november 13-tól

Wildcath wrote on VikiCs99's profile.
:dr_33:

Statisztikák

Témák
37,951
Üzenet
4,754,248
Tagok
612,736
Legújabb tagunk
guzappum
Oldal tetejére