Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

msmester · 2010 Május 31

Oh, értsd is a szót.." A sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvünk verseny kapcsán megjelent kiadványban:
Fehér Anikó:
A beszédstílus arcot teremt

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="90%"> <tbody><tr> <td> Hányan ismerik igazán a magyar szókincs gazdagságát, s tudnak élni beszédünkben-írásunkban nyelvünk gazdag kifejezési, finom árnyalási lehetőségeivel? Bizony még a legjobbak, a nyelvi szempontból legműveltebbek is állandó tanulásra, a magyar nyelv múltjának, jelenének minél alaposabb megismerésére, a jó példák, legjobb íróink nyelvének állandó tanulmányozására szorulnak, hogy ösztönös, ingatag „nyelvérzék”-en alapuló nyelvhasználatuk és ítéletük a nyelv igaz megismerésére épített nyelvi tudásra támaszkodhasson…
Mondják: tiszta, világos gondolkodás világos stílust szül. De ha valaki nem ura a nyelvnek, hiába gondolkodik világosan, nem tudja kifejezni.
Tanuljunk tehát, hogy világosan meg tudjuk mondani, mit akarunk, hogy jobban, pontosabban, szebben tudjuk kifejezésre juttatni gondolatainkat, érzéseinket. Ha elhanyagoljuk, maholnap nagy íróink, költőink nyelvét sem értjük meg. S ezzel létünk jogát játsszuk el.”
Kodály Zoltán: Iskolai nyelvművelő Előszó. 1959. In: Visszatekintés III. 430. o.
A nemcsak a realitáson nyugvó gondolkodásunk alapeszméje: a világon semmi sem véletlen. Mindennek oka, s előzménye van. Így talán az sem véletlen, hogy Kodály gondolata mocorog fejemben, amikor leülök a géphez, s emlékeimet próbálom papírra, vagy inkább lemezre menteni egy régen volt nyelvtan versenyről. S talán az sem véletlen, hogy az erre hívó, felszólító levél kézhezvételét alig megelőzően aranyhajú Zsuzsi lányomnak éppen a Sátoraljaújhelyen 26 évvel ezelőtt elnyert plakettet mutogattam, hiszen ő, 11 évesen megnyerte az iskolai szép kiejtési versenyt, s a kerületi válogatón egy ponttal lemaradva a győztestől lett második. Talán az sem véletlen, hogy Zsuzsim ilyen szépen beszél. De húga, a 9 éves Sárika is minden mesemondó versenyt megnyer. No, hogy tovább dicsekedjem, bátyjuk, Dani, aki most lett gimnazista, mint „lágyszívű kántor” az iskolai színházi versenyen az egyik legsikeresebb színészi alakítás díját nyerte el.
Hát ha csak ezért is: igazán érdemes volt annak idején nyelvtantudornak lennem, tanulni, s szeretni a grammatikát, versenyen indulni, olvasni, megtanulni szépen és jól használni anyanyelvemet. Ez már több, mint élethivatás: három emberkében elindítani ugyanazt. De ne vágjunk a dolgok elébe…
S hogy Kodály miért nem véletlen? Azon a bizonyos versenyen a döntőben beszédet kellett tartanunk valami számunkra fontos, vagy izgalmas dologról, személyiségről, híres emberről, pl. iskolánk névadójáról.
Mindez nevezetes időben történt, néhány nappal azután, hogy Mesterünk halálának 5. évfordulójáról megemlékeztünk Kecskeméten. Én ugyanis az első, Kodály által alapított ének-zeneibe, a Kodály iskolába jártam, igaz, csak a gimnáziumi éveket töltve ott. Amellett, hogy ekkor már eldöntöttnek látszott az a tény, hogy zenész leszek, (mindent egy lapra feltéve), különös vonzalmat, szeretetet és tiszteletet éreztem Kodály iránt már akkor is. Ez az érzés azóta, több oldalról átlátva és megtapasztalva zsenialitását – csak fokozódott.
A sátoraljaújhelyi verseny két részből állt emlékeim szerint: írásbeli és szóbeli fordulóból. Az írásbelim szinte hibátlan lett, hiszen a magyar nyelv rendszerét, felépítését és elemzési lehetőségeit - gimnáziumi szinten – hála tanáraimnak és magyartanár édesapámnak, elég jól ismertem.
Gyermekkoromban falun éltünk, a Duna bal partján. Úgynevezett nemzetiségi község volt a miénk, „rácok”-nak nevezték az itt élőket. Az én időmben még természetes volt, hogy a gyerekek előbb beszéltek rácul, mint magyarul. Az idősebbek meg jobban értették az idegen szót, mint a magyart. Édesanyám tősgyökeres idevalósi volt, ezt neve is elárulja: Jelencsity – beszéli a mai napig is a nyelvet. Édesapám afféle „lúd tojta, víz hozta” ember. Ahogy errefelé
mondják, „csak benősült” a faluba. Fiatalon rákapott a néphit, a folklór gyűjtésére, eme tettét
mára 7 kötet koronázza, melyeknek nagy része szülőfalumról szól. Ő sosem tanult meg igazán rácul, de elég jól érti a nyelvet. Minket, gyerekeket azonban nem engedett rácul beszélni, a nyelv megtanulását is határozottan ellenezve. Így mi afféle különlegességnek számítottunk húgommal együtt, hiszen társaink nyugodtan beszélhettek előttünk az idegen nyelven, mi semmit sem értettünk belőle. Ez alapja volt több félreértésnek. A mai napig is bánom, hogy nem lett egyszerre két anyanyelvem, nem bánom azonban azt, hogy lett egy igazi, édes, jól megtanult, árnyaltan és kedvvel használt, változatosan és gyakran játékosan alkalmazott drága anyanyelvem, amely később kenyérkereső tevékenységem alapja is lett.
No, de még mindig ne szaladjunk előre.
A kecskeméti Kodály iskola – mint nevéből sejteni lehet, ének-zene tagozatos volt. Ez akkor még egyértelműen azt jelentette, hogy naponta volt ének óránk, sőt egy ún. osztálykarének is működött, aminek hamarosan én lettem a másod karnagya, idővel egyedül vezettem. Hogy miért is mondom, hogy akkor még azt jelentette: bizony nagy és széles hatósugarú erőfeszítéseket teszünk ma, mi felelős beosztású és „befolyásos” emberek, hogy ne vegyék el azt a néhány énekórát, hogy maradjon meg a rangja, a funkciója a Kodály-féle iskoláknak, hogy ne csak a kézzel fogható hasznot hozó „tudományok” legyenek előtérben, hogy higgyék el végre az ezért felelősök: nemcsak kenyérrel él az ember. Bárdos szavait idézve: zene nélkül is lehet élni, de nem érdemes.
Szóval: 14 évesen bekerülvén a kecskeméti gimnáziumba, megküzdvén a kollégium okozta törésekkel, a városi életforma hozta változással, a jobb, színesebb lehetőségek között felnőtt iskolatársak általi befogadással - elutasítással, egyre mélyebbre vetettem magam a különböző tudományokba. Első és mindenek feletti volt természetesen a zene, amihez magán a zenén kívül néhány olyan tanár egyéniség vezetett, akikkel azóta is jó kapcsolatban vagyok, egy pillanatig sem feledvén azt, mit is kaptam tőlük. Mert egy fogékony gyermekkel minden megtörténhet, bármire hajlamos, bármit megtanul, magáévá tesz, csak olyan ember adja át neki a tudást, aki maga is nagyon szereti, nagyon tudja és különlegesen óvja és ápolja azt. Ilyenekkel találkoztam én Kecskeméten, nem egy közülük maga is Kodály, vagy Bárdos tanítvány volt. Persze: így könnyű. Bizony, könnyű is volt. Egy pillanatig sem tűnt tehernek, hogy utolsó két évemben másfél órával korábban kelttettem magam, hogy 7-re beérjek az iskolába, mert a kollégiumban (ami egyúttal nevelőintézet is volt arra rászoruló gyermekeknek) csak egy zongora volt, s mi vagy heten használtuk (volna) azt, elképzelhető mi módon. Nos én ezt másképpen oldottam meg: 7-re beértem az iskolába, itt 8-ig gyakoroltam. Senkinek – de legfőképpen nekem – nem volt ez furcsa, a kollégiumi ebédlős nénik természetesen adták a forró teát, az iskolai gondnok pizsamában nyitotta a kaput, én pedig sosem gondoltam azt, hogy nem ez a világ rendje. Ez két évig ment így, az eredmény meg is lett, felvettek a Zeneakadémia karvezetés szakára.
Közben, harmadikos koromban volt az „Édes anyanyelvünk” verseny, amire kedves tanárom, Ondok Dezsőné készített fel. Lehet, hogy Kökény Jánosné neve szerepel a papírokon, hiszen 3.-ban ő vette át osztályunkat. Legtöbbet azonban Erzsike néninek, Ondoknénak köszönhetek. Sok együtt munkálkodásunk nem volt az órákon kívül, de a nyelvtanórákat szépen és élvezetesen megtartotta. Akkoriban még nem nagyon volt divat az a fajta tehetséggondozás, amit ma már egyetemi szinten is tanítanak. A tehetség általában kitudódott, teret követelt, mint ma is, minden körülmény mellett és ellenére. S ha bírta a hajszát, megmaradt, ha nem: elbukott.
Írni mindig is szerettem. A mai napig is úgy vagyok ezzel, hogy ha valamit nem írok le együltömben, abból semmi sem lesz. No, azért ez egy kis költői lódítás, nem mindig van az embernek ideje órákig egy dologgal foglalkozni három gyermekes anyaként. De az igaz, ha nincs meg az alapötlet, az a szikra, az a vezérgondolat, ami köré akár regény is kerekedhet: kár belefogni. Munkám kapcsán: televíziós szerkesztő – műsorvezető lettem, sokat írok, sokat beszélek. De ezt tettem korábban is, újságok gyermek rovatainak állandó levelezője voltam, majd írtam lapokba kritikákat, összefoglalókat, főként szakmai témákról. Mert – bár lehet írni bármiről – amihez értünk egy kicsit, arról azért csak könnyebb. Egyetemista koromban találkoztam a rádiózással. Már javában készítettem riportokat, olvastam fel kritikákat, amikor kijött egy rendelet: a Magyar Rádió nyelvi bizottsága meghallgatást tart, minden mikrofon előtt dolgozó munkatárs köteles beküldeni szalagon néhány percnyi beszédmintát magáról. Emlékszem, ifjonti öntudatomban egy pillanatig sem izgultam, aktuális műsoromat beküldvén vártam az eredményt. Ami hideg zuhanyként ért, ugyanis elutasítottak. „Úttörő műsorba gyermek riporternek talán elmehetne” – volt a kellően cinikus indoklás, s csak nagysokára láttam be milyen igazuk volt. Hangom ugyanis nem eléggé modulált, magas fekvésű volt, hangsúlyozásom csapnivaló, hangszínem egysíkú. Tudom. Akkor azonban nagyon rosszul esett a féléves letiltás, márcsak anyagilag is. Persze, ma már tudom, hogy minden valamiért van. Ez azért volt, hogy megismerkedhessek Fischer Sándor és Vacha Imre tanár urakkal, és elkezdjem végre tanulni azt, amit már régóta csinálok. A hályogkovács szeméről lehullt a lepel: íme, mennyi mindent nem tudtam eddig. A féléves pihenés jót tett, utána folytathattam a munkát.
Közben egyre jobban elmélyedtem a magyar népzene ismeretében-szeretetében. Néptáncoltam, énekeltem, még a Népművészet Ifjú Mestere címet is elnyertem. Egész életemre meghatározóan elmerültem a magyar népdal gazdagságában, sokszínűségében, nyelvi és zenei leleményében, s nem hiszem, hogy lenne mégegy nép, mégegy ország, ahol ilyen tehetség lakozna az emberek szívében.
„Elment, elment az én párom, világgá ment egy fűszálon…”
„Vékony héja van a piros almának, gyenge szíve van az édesanyámnak…”
„Fekete gyász, fehér az én zsebkendőm, elhagyott a legigazabb szeretőm…”
„Aki szépet szeret, szenved az eleget, hideget, meleget, sok irigy nyelveket…”
„Édesanyám sok szép szava, kit fogadtam, kit nem soha…”
„Édesanyám rózsafája, én voltam a legszebb ága…”
„Zavaros a Tisza, nem akar megszállni, haragszik a rózsám, nem akar szeretni…”
És ezek csak a hirtelen fülembe tóduló szavak, mondatok, dalkezdő gondolatok, szóvirágok – a legszebb értelmében a magyar nyelvnek. Így csak mi tudunk beszélni. Ilyen árnyaltan, ilyen választékosan. Ilyen mindenre kiterjedően. Nem is véletlen, hogy tán sehol a világon nincs ilyen nagyszerű népművészet, ilyen gazdag folklórkincs, mint itt. Mégis képesek vagyunk szemétbe dobni, bemocskolni, pesti trógerok aluljáró kultúrának sem nevezhető műsoraival behozni minden becsületes ember otthonába a tévén keresztül. Hadd röhögjön mindenki a magyar paraszt esendőségén. Hadd röhögjön mindenki a magyar paraszt egyenességén.
A diploma megszerzése után egy gimnázium énektanára lettem, izgalmas évek következtek. Szakmámból adódóan az ünnepek „kiszolgálása” szinte mindig az én feladatom volt. Nemcsak házon belül, de különféle helyeken, könyvkiadókban, kerületi tanácson, egyebütt léptünk fel november 7-én, március 15-én, s amikor kellett. Március 15-ével nem is volt baj. Bár a nyolcvanas évek végét írtuk, tanítványaimmal őszintén és okosan összekacsintottunk, amikor november 7-ére nem a Lenin dalt, hanem gyönyörű többszólamú orosz népdalokat vittünk. Az egyetlen dal, ami némiképp utalt szocializmusunk fejlődésére, építésére, Kodály – Jankovics: Jeligéje volt. (Zengjen a bátrak országában újszeri ének…) Sosem a szöveg itt-ott bugyuta kicsengését figyeltem, hanem azt a nagyszerű zenei megfogalmazást, amit Kodály alkalmazott. A prozódiához való mesteri ragaszkodást, a kezdő kvint őshazába áthallatszó gongütését… És hát Kodályban vakon bíztam. Tudtam: ha ő ezt leírta, ott valami turpisságnak lennie kell, ő a kommunistákkal sosem paktált. Hát meg is találtam a turpisságot: Dalra magyar nép! - cseng az első versszak vége. Ez a lényeg. Tanítványaim gyakran húzták el szájukat: ez nem nekünk való! Kodályra hivatkozva április 4-én ezt azért mégis elénekeltük. Egyszer állt csak meg bennem az ütő, amikor a felügyeletemre bízott kis csapattal elmentem egy helyszínre felszabadulási műsort adni (szavalók, narrátor, kórus), s az egyik szavaló a megbeszélt „felszabadulási” vers helyett Babits Mihály Húsvét előtt című remekével állt elő. Reszketve vártam a hatást. Óriási tapsot kapott.
Mindig nagy gondot fordítottam arra, hogy megtanítsam a gyerekeknek a kultúrált színpadi viselkedést. Mindig megbeszéltük, milyen ruhát vegyenek, melyik kezükben vigyék a mappába helyezett kottát, ki indul elsőnek, stb. Megtartottuk az anyák napját, karácsonyoztunk, felléptünk ahol csak lehetett, zsidó szeretetotthontól kezdve a Bartók-házig: komplett verses, dalos esteket tartva. Szép és hasznos időszaka volt életemnek.
Mikor megszületett Dani fiam, elbúcsúztam a tanítástól. Akkor még nem sejtettem, hogy örökre. (Igaz is: ki tudja?) Két évvel később jött Zsuzsi, majd újabb két évre Sarolta. Így a GYES-ből 7 év lett. A tanítás tehát kimaradt, de nem így a rádiózás. Amolyan tudatalatti védelem, a bezárkózástól való öntudatlan félelem súgta nekem, hogy hetente legalább egy riportot leadjak. Ezt a gyerek megszületése után három hónappal kezdtem, s elég jól belejöttem. Közel volt a Vas utcai kórház a Rádióhoz, így még okom sem volt a félelemre, a lányokkal az utolsó pillanatokig dolgozhattam. Persze, ez nem volt sem megerőltető, sem túlságosan időigényes. Sokat, rengeteget voltam a gyerekekkel, és sokat beszélgettünk, meséltünk. Talán az sem véletlen, hogy mind a hárman nagyon hamar és szépen, szinte hibátlanul megtanultak beszélni. Igen hamar rákapattuk őket a magnó kazetta hallgatására. Mesekazettákat vettünk nekik, a legkitűnőbb előadókkal. Kóka Rozália, Molnár Piroska, Schütz Ila, Gábor Miklós, Szabó Gyula, Garas Dezső, Budai Ilona és a saját nagyapjuk, nagyanyjuk mesélt nekik, a mi mesénk után. Ezekre aludtak el – és alszanak el ma is – a drágák. Nem csoda, ha a mesemondó versenyre szóból tanult mesét visznek, s bár előfordult már, hogy a bukovinai tájszólással előadott mesét a zsűri tanító nénije ugyan nem értette, de nem lehetett elvitatni Zsuzsink előadói ügyességét.
Sarolta születése után három hónappal újabb csoda született Magyarországon: elindult világkörüli útjára a Duna Televízió adása. A próba műsorokat látva, Sárikát szoptatva éreztem, tudtam: ezt nekem találták ki. Nem is kellett sokáig várnom, hamarosan megkerestek, nem csinálnék-é néhány riportot. A riportot nagyobb műsor követte, majd hamarosan megkértek, legyek állandó, belsős szerkesztője ennek a nagyszerű intézménynek.
A népzenei műsorok felelős szerkesztője lettem, természetesen a komoly zenével sem hagytam fel. Gyakran jártam – járok Erdélybe, ott talán még jobban ismernek a képernyőről, mint itthon. Olyan tévés lettem, aki mindig is megmaradt zenésznek. Első mindig a szakmai tisztaság és helyénvalóság, minden más utána jön. Ha zeneileg, művészileg nem oldható meg egy-egy felvétel, akkor inkább elmarad. Nem szenzációhajhász lesifotós lettem, inkább amolyan emlékgyűjtögető – mentegető búvár, aki személyes véleményét is beleteszi minden műsorába.
Nehéz, embertpróbáló munka ez. Sokan irigyelnek minket, lehet is miért. De ne irigyeljenek a töméntelen felelősség, az örökös lelkiismereti gyötrődés, a gyakori komoly állóképességet kívánó munka miatt.
És itt is a beszéd, a magyar szó az, ami a legfontosabb. A nyelvérzék, amely az előre meg nem írt műsoroknál kisegíti az embert. Mely – némi gyakorlat után olyan játékokra sarkall, hogy egy 30 perces műsoron belül ne ismételjek kérdés kezdő formulát. Hogy kihagyjak olyan tévés „szakkifejezéseket”, hogy „bejátszás”, hogy „ennyi”, hogy „ne menjenek sehová”, hogy „újra jövünk”, „nem igazán értem” (most akkor értem, vagy sem?), hogy „azt gondolom…” (holott nem gondolok semmit), hogy „nem mondod…” (ahelyett, hogy ne mondd – alanyi, vagy tárgyas ragozás, oh), hogy ne is soroljam. Amely nem enged meg semmilyen nyelvi hibát, pontatlanságot, még a tájnyelvi sajátságokat is kiküszöbölteti az emberrel, mivel a hivatalos, irodalmi nyelvet kell beszélni a közszolgálati televízióban. Bár Erdélyben általános az, hogy „el kell gyere”, vagy „ide kell hozd”, mégsem magyaros. Nem helyes. Helyes viszont a lett légyen, az ámde, a majdan, a leendő, az ugyan bizony, a voltaképpen, és még sorolhatnám. A ritkán használt, az irodalmiasan hangzó, „bonyolult” nyelvi eszközök azok, amelyek igazán széppé, finommá, eredetivé teszik nyelvi közlekedésünket.
Gyakran állok különféle színpadokon konferanszként az ország különböző pontjain. Általában zenei vagy népzenei koncerteket mondok be. A fellépő művészeket legegyszerűbben így ajánlhatjuk: a következő műsorszám… Ehelyett milyen jólesik a fülnek: Bizonyára szívesen hallják… Érdemes figyelni… Kedvvel jött közénk… és így tovább. Hát mivel játsszunk, ha nem azzal, amit a legtöbbet használunk?
Érdekes a játék a régi, elfeledett jelentésű szavakkal. Amikor jelentkezett nálam az erdélyi Üsztürü együttes, csodálkoztak, hogy tudom, mit jelent a nevük. De jó tudni a bagolytüdő, a motolla, a mórikál, a regruta, az éca, a cibak és még sok-sok más, régóta nem használatos szavunk értelmét, hiszen megfelelő szövegkörnyezetben, megfelelő pillanatban díszítheti, szépítheti, élénkítheti beszédünket, kiemelheti, érthetőbbé és árnyaltabbá teheti mondanivalónkat.
Gyakran hallom szidni fiataljaink beszédstílusát. Nos, a szleng, a városi stílus, a különféle társadalmi rétegekhez, esetleg szakmákhoz kötött szinte kötelező „tolvajnyelv” nem feltétlenül üldözendő, hiszen ez is színesítheti a mondanivalót. Csak tudni kell jól alkalmazni. Használunk mi is a tévében egy elég siralmas, de jól kialakított beszédstílust, amin egymás közt – de csakis ott – jókat nevetünk. Számtalan idegen szót alkalmazunk - svenk, fárt, dzsimmi dzsib, bűnés, vario – és sorolhatnám, mely szavakat nyelvhűen kár is lenne leírni, annyira nem a német vagy angol eredetijük a lényeges. Ezektől, ha tudván tudjuk, miért mondjuk, és ha mellette néha gondolunk Kosztolányira vagy Németh Lászlóra is, nem romlik a nyelvünk, a beszédünk. Csak akkor romlik, ha kizárólag ezt használjuk, és ha csakis a kereskedelmi televíziók vagy rádiók nem is tudom honnan szalajtott műsorvezetőinek szavajárásait utánozzuk. (Elnézést kérek a kevés kivételtől.)
Érdemes szót ejteni arról is, miként segíti a mindennapi érvényesülést az, ha valaki árnyaltabban beszél az átlagnál. Próbáljuk csak ki! Ha felhívjuk mondjuk a körzeti orvost, mert meg akarjuk tudni, mikor rendel, kezdhetjük így is: Jó napot kívánok, mikor rendel X doktor? De próbálkozhatunk így is: Jó napot kívánok, elnézést kérek, már megint elfelejtettem a rendelési időt. Segítene nekem? Tudja, X doktorhoz járok. Köszönöm a segítségét. Apróság, talán nem is a legjobb példa jutott eszembe hirtelen, de hihetetlen eredményeket lehet elérni határozott, szép hangszínen elmondott jól megfogalmazott magyar mondatokkal. Velem előfordult, hogy (bár elvből nem szeretem az ügynököket >direkt marketing<) valakit azért küldtem el, mert túl sok energiámba került a beszédére való figyelés. Hadart, kapkodott, nem tudta mit is akar.
És a családi életben sem mindegy, hogyan közlekedünk egymás közt. Nálunk a reggeli ébresztés már egy nyelvi gyönyörűség, annyiféleképpen becézem, simogatom a szavaimmal a gyerekeimet. Épp ma történt, hogy csak beszóltam, jó lenne felkelni, mert sietünk valahová, mire Zsuzsim azt mondta: így nem lehet fölkelni. Milyen igaza van! Ha van miből táplálkoznunk, merítkeznünk, miért is ne tennénk??
A beszédstílus arcot teremt. Annyifélék vagyunk, ahány módon megszólalunk. Különféle társaságokban megszerettethetjük – megutáltathatjuk magunkat – csupán szavainkkal. Ugyanaz az ember – megannyi viselkedési attitüd.
Nos, ennyi mindent indított el bennem egy hajdanvolt gimnáziumi verseny..
</td> </tr> </tbody></table>

Ile57 · 2010 Június 2

Bella István - Anyanyelvem vagy

1

Hát milyen szót keressek hozzád?
Égből, búzából válogassam?
Vagy mondjam csak így, sziszegő szoknyád
kígyózik minden kapualjban?

Így mondjalak, a népmesék
tűzből mentett, fölsíró gyíkja,
ki a dadogót a fák, az ég,
az állatok nyelvére megtanítja?

Vagy ez lennél, fényes nevetés?
Tánca ficánkoló lovaknak,
kiket a szerelmes szeretés
szomjas mezőire kicsaptak?

2

Mióta eszemet tudom,
mióta a földre kicsuktak,
beszélő szívemben te beszélsz,
megálló szívemben te hallgatsz.

Ott állsz kinyitott szememen,
lélegzetem mezőin sétálsz,
vérem vermében vetkezel,
– napos ág, sárga széltől mézgás.

Jóra eszmélő énekem
megébredsz bennem, én mosolygok.
Sírásoddal bevérezel.
Fájsz, mint az anyamell-meleg dombok.

Már én idegenek közt élek.
De úgy törsz fel ösztöneimből,
ahogy szitok, káromló lélek
álmomban is csak magyarul sír föl.

Anyanyelvem vagy, odakötsz
a porszemhez is, eszméletével.
Ének a semmiből, fekete rög.
Elemésztő lélegzetvétel.

Ile57 · 2010 Június 3

"Aztán meg úgy képzelem én, hogy minden lélek egy-egy harang lenne a népek templomában. Egy anyagból öntött harangok, csak a nyelveinket akasztotta más járásra az Úr. A magyar pedig különleges gyermeke a Teremtőnek ez ügyben is. Mert ha elképzeljük a nemzetek nagy táncában forgolódó harang fejű embereket, bizony az Istent dicsérő nagy közös szimfóniához sok dölyfös náció igen furcsa zöngékkel adja hozzá a maga hozsannáját.
Én szerencsés vagyok az én édesem ajándéka által, amely hol harang, hol csengettyű - attól függ, szívemnek melyik bohó dobbanása kúszik fel ajkaimra: mert az ostor előz, a korbács aláz. A magyar nyelv pedig szerelmes dal, még fájdalmában is, mert ebből a színből keverték: ég teljes magasságából, föld durcás mélységéből."
Koós Attila: Csipszi

msmester · 2010 Június 6

"...az anyanyelv: maga a nép"
Illyés Gyula

Ile57 · 2010 Június 10

„Az anyanyelv, a nyelvvel ellentétben, nem csak a kifejezési mód, nem csak kommunikációs eszköz; nem csak közlés és összeköttetés. Nem csak kimeríthetetlen eszköz arra, hogy hírt adjak magamról másoknak, s azonos szinten híreket szerezzek másokról a magam számára. A nyelv és a beszéd tehát, adás és befogadás. Az anyanyelv, mind ezek mellett, nyitottság, azaz szeretet. Tehát, érzelmi viszony is.
Az ember számtalan nyelvet megtanulhat, számtalan nyelven beszélhet, élhet bármely közösségben gátlástalanul. Vallhatja mindegyik nyelvet a magáénak, szeretni mindig az anyanyelvét fogja szeretni.
Ahol visszaélnek a szeretettel, vagy ahol megszűnik a szeretet, ott elhal a beszéd eredendő értelme, és visszájára fordul művészete is. Ahol a beszéd a tagadást, az elkülönülést, az elidegenedést szolgálja – előbb vagy utóbb maga is elhal, elnémul, s ha tovább él is, ez az élet aligha lesz több rákos burjánzásnál.
A szeretet elhalása minden nyelvromlás igazi gyökere , s az így támadt betegséget nem gyógyíthatja semmiféle tudós kezelés, nyelvészkedő gondoskodás, szerkezeti elemzés. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a beszéd, mint nyelv, és jelesül az anyanyelv, véghetetlenül több is, mint a szigorúan filológiai értelemben vett nyelvi kifejezésformák. A világ is „beszél”, csak meg kell hallanunk a szavát. Sőt, ezzel kezdődik minden beszéd. Hallgatással. Meghallgatással. Tehát, újra csak nyitottsággal, vagyis szeretettel.
A nyelv elsőrendűen nem a nyelvészet, még csak nem is a költészet, hanem az ember megszentelődésének, a szeretet teljességének és kiteljesítésének a gondja. A többi csak irodalom, és csak filológia”.
(Pilinszky János)

Ile57 · 2010 Június 10

"Anyanyelv – az a nyelv, amelyet már
az édesanya méhében hall, majd az édesanyjától tanul csecsemő korától kezdve egy
egyén, bonyolult agyi folyamatok eredményeként.
Ezen a nyelven kommunikál – tanul, fejezi ki magát – a legtökéletesebben az egyén,
bármilyen nemzetiségű is legyen. Erre épül mindennemű kommunikáció, az idegen
nyelvek tanulása is.
Mindig kivételes helyet foglal el egy személy életében, a legintimebb érzelmeit őrzi,
ezen álmodik, számol stb., a „lelke mélyén van elraktározva”, és ez jut eszébe, ezen a
nyelven szólal meg, ha álmából felriad."
(Lőrincz László: Az anyanyelv fontossága-részlet)

Miraclebuggy · 2010 Június 12

oNotOptimizeForBrowser/> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><style>  </style> Sziasztok! Az unokahúgom érettségire készül, s az alábbi feladatban kérte a segítségem...sajnos vita alakult ki közöttünk...van itt vki, aki tudna nekünk SOS segíteni? Ez a 2003-as emelt magyar érettségi feladata volt...Előre is köszi! Szép estét!

Feladat: Vizsgálja meg az alábbi szövegben, milyen stílusteremtő szerepe van a rokon értelmű és a többjelentésű szavaknak.<o

></o

>
 <o

></o

>
Kiver a veríték, ha arra gondolok: mennyire nem tanultam meg életében Róla [Németh Lászlóról] beszélni. Szót szó után fűzni, mondatot mondat után. Épp róla, akit nemcsak az Ady utáni idők lángelméi közt láttam, de a gondolkodás, a tanulmányírás Adyjának tartottam, előrefutva az elképzelhető jövő időbe, és hátrálva vissza a múltba is, ahol a magyarság legnagyobb tűzcsiholóival vitázott, érvelt, szenvedett, méhészkedett, meghalt, föltámadott. Termékenyítő rögeszméje volt, hogy mi nagyon is kiforgatva, átabotában ismerjük azt a múltat, azt a történelmet, amelyet meg akarunk változtatni. Első számú kötelességünk tehát, hogy megismerjük. S ne csak azt, ami véres ingként tapad ránk, hanem azt is, amihez majd az újat hozzászabjuk. A kíváncsiság Dionüszosza volt; az értelemé, aki burjánzó, túláradó kedvvel vágott neki a tudománynak, történelemnek. <o

></o

>

Ile57 · 2010 Június 13

Bc. Tökölyi Angéla: Miért magyar iskolába?

2010. 02. 12.

Január és február havának mezsgyéjén, mint minden évben, az idén is fontos családi történés és jelentős – sorsfordító döntés előtt áll sok szlovákiai magyar szülő: elérkezett az iskolakötelessé cseperedett gyermekük beíratásának ideje. Oly sokszor elhangzott már az érvekkel is alátámasztott tény: ,,Magyar gyermeknek magyar iskolában van a helye.” Valljuk be, mégis sok szlovákiai magyar szülő úgy érzi, hogy a „családi tanács” egy nehéz döntés előtt áll. El kell döntenie, hogy milyen tannyelvű iskolába írassák a gyermeket. Érvek röpködnek pro és kontra, előnyök és hátrányok, érvényesülési dilemmák egyensúlyoznak a mérleg serpenyőjében.
Manapság az emberek nagy többsége sajnos csak anyagi jellegű, közérthető, könnyen értékelhető, kézzel fogható feladványok megoldásán fáradozik. A társadalom ilyen irányú beállítottsága az emberek gondolatvilágát gyökeresen megváltoztatta. Az ilyen szellemben nevelkedett ember számára az elvont fogalmak – az igaz értékek eleve - alacsonyabb rendűek. Ebből is következik, hogy napjaink embere a nemzeti hovatartozás kérdését is sokszor csak az anyagi előnyök szemüvegén keresztül látja, és a nyelvet csupán gyakorlati eszköznek tekinti, melynek segítségével gondolatokat közlünk egymással. Ez nehezíti sok szlovákiai magyar szülő döntését is mielőtt kimondja, hogy gyermekét magyar iskolába íratja. Pedig számtalanszor elhangzott és bebizonyosodott, hogy a nyelv a tudat meghatározó tényezője. Az anyanyelv az ember számára ugyanazt jelenti, mint a levegő vagy a víz: az életet. Fokozottan érvényes ez a megállapítás a kisebbségi sorban élő ember esetében. A kódolás így szól Illyés Gyula szavával: ,,Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga.” Így vállaljuk tehát kisebbségi létünkben magyarságunkat, nem tagadva meg eleink hitét és identitását. Hisz mindannyian tudjuk, hogy az anyanyelv az egyik legértékesebb kincsünk, mely feledhetetlen érzelmeket bont ki szívünkben. Mindemellett számtalan szakértői vélemény áll rendelkezésünkre arról, hogy a gyermek leghatékonyabban az anyanyelvén sajátítja el életre szóló ismereteinek legszilárdabb alapjait - az igazi tudást, s csak az anyanyelvén tanulhat meg helyesen gondolkodni. Az anyanyelvvel együtt a gyerek az erkölcsi értékek alapjait is magába szívja, hisz az anyanyelv szeretete, megbecsülése és mély ismerete eleve erkölcsi tartás. Az anyanyelvi iskola biztonságos hátterében, melyet a mindennapi közeg és kommunikáció teljes mértékben kiegészít, a gyerek sikeresen sajátíthatja el az államnyelv alapjait is. Legalább ilyen fontos más idegen nyelvek megismerése, amelyek ismerete Szlovákia határain kívül is magabiztosságot ad. Mindezen tudás megszerzésének gyökere is az anyanyelv mély ismeretében rejlik.
Ilyen érvek után hogyan tudnánk természetes dolognak elfogadni azt az elhatározást, hogy egy hatesztendős, még fogalmi zavarokkal küszködő, a mesék világában élő gyereket szülője kiragad megszokott anyanyelvi környezetéből, éltető közegéből, és egy idegen, ismeretlen közegbe helyez át? Ebben a környezetben a gyerek nem képes zavartalanul tanulni, beilleszkedni, mert keveri a fogalmakat, összezavarja a két nyelvet. Elbizonytalanodik, határozatlanná válik. A nyelv együtt fejlődik a gyerekkel, ezért a másik nyelv hátrányban lesz az anyanyelvvel szemben. A későbbiek folyamán valamelyest biztosan kiegyenlítődik a nyelvi különbség, de sajnos oly módon, hogy a második nyelv szókincse gyarapodik, az anyanyelv fejlődése, tehát a tudás elsajátítása is visszamarad. A teljesség igénye nélkül felsorolt tények ismeretében felmerül tehát a kérdés: megadta-e az a szülő gyermekének az igazi esélyt a boldogulásra, aki nem anyanyelvi iskolába íratta?
Gondolkodjanak hát a még töprengő szülők, hogy évek múlva is nyugodtan tudjanak gyermekeik szemébe nézni, mondván: a lehetőségek, a boldogulás kapuját én megnyitottam számodra.
Hiszem, hogy helyes döntést azok a szülők hoztak, akik gyermeküket Ádám Zita: Óvodásból iskolás c. könyvéből való szavakkal készíthetik fel az iskolakezdésre:
,,Drága Gyermekem!
Szeptembertől első osztályos leszel. Magyarok vagyunk, magyar nyelvű iskolába írattunk. Nagy-nagy élmény vár az iskolában.
Megtanulod, hogy Álmos, Árpád, Szent István, Mátyás király, a fejedelem Rákóczi, Széchenyi, Kossuth nemcsak névsor, hanem történelem, ezerszázéves és fényes.
Nekünk Károli Gáspár nyelvén hangzott magyarul az isteni Ige. Balassi költőként és magyarként lett európai, Zrínyi magyarul vezényelte a törökre eleinket. Kazinczy életét tette anyanyelve gyarapítására, Kölcsey történelmi imát írt nekünk.
Szabadságod joga Petőfi szavával erősödik meg benned, Arany Toldijában nyelvünk ,,erdőzúgását” hallod. Adyval sírni tanulsz, szárnyalni, zuhanni, később József Attila szavával súgod majd a legszebb földi érzést, Illyés nyelve ércbe öntött emberi hitvallásodban erősít.
Gyermekem!
A kenyér, föld, só, otthon, öröm, szeretet, születés és vég csak anyanyelveden érthető mélyen, csak ezen a nyelven hatnak a gyökerekig, csak így lesz döbbenet a halál, mennyei érzés a szerelem.
Hogy ki volt nekünk Kodály, Munkácsi, Szent-Györgyi? Megtanulhatod.
Tudd azt, mi által lettek nagyok: anyanyelvükön művelődtek.
Tudd: az anyanyelv emel emberré!
Tudd: ,,Oh, jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok. S azt meg kell védened.”
Végezetül ne feledjük, hogy az anyanyelven való művelődés alapvető és elemi emberi jog, rajtunk múlik, hogy a szlovákiai magyar iskolák tanulóinak jövőbeni létszámát gyarapítva vajon élni tudunk-e vele?!
(Felvidék Ma)

msmester · 2010 Június 16

Fürge Szarvasként élt az indiánok között a mérnök-tanár
TEOL/Wessely Gábor
A dakoták 1200 éves magyar nyelven beszélnek. Dr. Simon Péter állítja ezt, aki két évtizeden keresztül tanulmányozta az észak-amerikai indiánok kultúráját.
A túlzott magyarkodást kifigurázó kabaréjelenetekben lehetett eddig csak olyasmit hallani, amit dr. Simon Péter állít. A nyugalmazott mérnök-tanár, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) mohácsi csoportjának elnöke azt mondja, hogy rokonaink a sziú indiánok. A tolnai KÉSZ meghívására tartott előadást a városi galéria nagytermében, Magyar nyomok az észak-amerikai indiánoknál címmel. És a szkeptikusokat is igencsak elgondolkoztatta amit mondott, illetve amit magnófelvételekről lejátszott.
Dr. Simon Péter
Gépészmérnökként került ki Kanadába, 1965-ben. Később Londonban tanított fizikát. Összesen húsz évet élt külföldön a feleségével, s ez idő alatt minden szabadságot, nyári szüntet a dakoták vagy más néven sziúk kultúrájának tanulmányozására szentelt. A magyarsággal közös ázsiai gyökereket, párhuzamosságokat keresett, s végül azonosságokat talált.
– Ez nem olyan, mintha, hanem ugyanaz! – szakadt fel benne a felismerés, amikor magnóra vette például a Megrakják a tüzet kezdetű dalt az indiánok előadásában.
Nem minden előzmény nélkül kezdte dr. Simon Péter – alias Fürge Szarvas – a magyar-dakota rokonság kutatását. Nagy hatással volt rá fiatal korában dr. Borvendég Deszkáss Sándor – alias Fehér Szarvas –, aki a múlt század harmincas éveiben sok időt töltött az észak-amerikai indiánok között. A kultúra számos területén találtak meglepő egybecsengéseket.A Tolnára meghívott mohácsi vendég sorra vette a nyelvi, a zenei, a hitéleti hasonlóságokat, a szimbólumok, a díszítő motívumok és a szakrális számok egyezését. Hihetetlen, de még az egyszeregyet is ugyanúgy magolják az indián gyerekek, mint a magyarok. Onpár, az egypár, vagyis kettő. Onpár onpár lecsen topa. Ez annyit tesz: kétszer kettő legyen négy.
A magyarság, a Kárpát-medencei magyar nyelv ezer éves, a kanadai indiánok pedig 1200 éves magyar nyelven beszélnek dr. Simon Péter szerint. A kutató meg van győződve arról, hogy a népvándorlás korában, Közép-Ázsiából nemcsak nyugatra, hanem keletre is indultak népcsoportok. Letelepedtek Kazahsztánban, Kínában, Indiában, Japánban, de voltak, akik nekivágtak a végeláthatatlan víznek, és az úgynevezett cserépúton Észak-Amerikáig jutottak. Az óceán fenekén elsüllyedt hajóroncsok és cserépedény-maradványok jelzik a néhai hajósok útvonalát.
Kultúrájukat magukkal hozták Európába és magukkal vitték Amerikába a szétrajzó honkeresők. Ami a magyaroknál a turulmadár, az a dakotáknál a kerecsensólyom. A rozetta a totemoszlopon és a székely kapun is feltűnik. Rovásírásos leletek ugyanúgy találhatók a Kárpát-medencében, mint az indiánok földjén. S ami dr. Simon Péter szerint a legérdekesebb: az egyistenhit és a boldogasszony-hit egybeesése. Szent István népe és Ülő Bika népe is ápolja az istenanya-kultuszt. Az indiánokhoz kutyaszánon érkezik a Happy Lady, egy négyezer esztendős, fából faragott szobor, melyet minden évben körbevisznek a kontinensen. A kinyilatkoztatást Krisztus előtt kétezer évvel kapták meg, öt platánlevélre írva, amit ma a British Múzeumban őriznek.
A fogantatás szent ünnep a dakotáknál. A szeplőtelen fogantatás napja – az előadó ismeretei szerint – valaha nálunk is rangban megelőzte a karácsonyt. Mert az ember a fogantatástól kezdve létezik. Az indiánoknál ebből adódóan az abortusz szóba sem jöhet. Sőt, születésnapjukat a tényleges megszületés előtt kilenc hónappal tartják.
Kitért még dr. Simon Péter a táltosok ténykedésére is. Az ősi magyar és az észak-amerikai indián kultúrában is megtalálhatók a gyógyítók, az orvosságos emberek, akik nem azonosak a sámánokkal. Nem kell rögtön megriadni és sátánt kiáltani, ha valaki érdeklődik a régi korok hitvilága iránt! Ne féljünk Szent István mögé nézni – kérte az előadó –, mert a kereszténység gyökerei is ott találhatók!
Könnyű volt katolikus hitre téríteni az indiánokat
Az egyistenhit nem volt újdonság az indiánoknál. A nagy Manitu ugyanolyan ura a világnak, mint a keresztények Istene. Dr. Simon Péter szerint épp ezért könnyű dolguk volt a hittérítőknek; nem ütköztek ellenállásba. Ismeretei szerint Kolumbuszt magyar pálos szerzetesek kisérték az újvilágba. Amikor hirdetni kezdték Jézus evangéliumát, az egyikük így kiáltott fel: – Ezek nem is indusok, hanem keresztények!

forrás: teol.hu

msmester · 2010 Június 23

hatalmas körmondat

lllyés Gyula
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott „vigyázz!”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az ott van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak,
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a Tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog;
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor-zuhogásban,
az égigérő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

(1950)

msmester · 2010 Június 26

Tiltott betű

A műfaj megteremtője az i.e. 500 körül élt herminoei Laszosz volt, aki olyan himnuszt írt szülővárosa védőistenéhez, Déméterhez, amelynek egyetlen szavában sem fordult elő „S” betű. Egyes betűk tudatos mellőzése a betűk mágikus erejére vonatkozó ősi hiedelmekre vezethető vissza. Az utódok már nem is egy, de valamennyi betűnek hadat üzentek. Laszosz példáját Pindarosz és mások követték. Az egyiptomi Thrüpiodorosz egy elbeszélő költeményének 24 énekét úgy írta meg, hogy az egyes énekekből az abc-nek mindig más és más betűje hiányzik, énekenként váltakozva. Egy Gordianus nevű középkori szerzetes ugyanezen a módon írta meg a 24 fejezetből álló világtörténetét. A XVIII. század végén Gottlob Wilhelm Burman egyik kötetének összes verséből hiányzik az „R” betű. A lipogrammatikus (betűelhagyó) módszer még az irodalom nagyjait is csábította. Lope de Vega például öt novellát írt öt magánhangzó elhagyása kedvéért.
A rejtvényfejtők már az ókorban megunták az eleinte izgalmasnak tűnő, de minden komoly fejtörőhöz méltatlan játékot, és visszatértek a szellemi tornák eredeti szabályaihoz. A középkor ugyan ismét divatba hozta a játékot, nagyszabású költői versenyeket rendeztek Spanyolországban, Franciaországban és Németországban, de már fordított előjellel, azt szabva feltételül, hogy bizonyos találós kérdésekre csak olyan választ lehet adni, amelyben a latin abc valamennyi betűje szerepelt. Emellett tovább éltek a hiedelmek. Még a középkori szerzetesek sem választhattak maguknak például „R” betűs nevet, mert szerintük ilyen nevek viselői rossz útra térnek és elkárhoznak.
Az első hazai betűelhagyó vers 1755-ben látott napvilágot, a debreceni református kollégium professzora Varjas János tollából (1721-1786), érdekessége pedig az, hogy „E” és „É” betűt kivéve minden magánhangzót száműz soraiból, ezzel a világon egyedülálló és más nyelvben, mint a magyarban meg sem valósítható rejtvényjáték alapjait vetette meg.
Már maga a vers címe is szenzációt keltett:
Megtért embernek énekje, melyet nem régen szerzett és egy megkeseredett, de
reménységgel teljes Lélek képében tett fel egy nevezetlen ember Debrecenben.
Maga a vers 275 sorból áll, s e zsoltárhoz zenét is szerzett a tudós professzor. Szilágyi Sámuel szuperintendens tréfásan ezzel a megjegyzéssel juttatta vissza Varjasnak, a megküldött bűnbánó éneket:
Uttszú húgunk, lúdhúst szúrjunk, úgy újuljunk. Ujjuju!
Így bár figyelmét felhívták a többi magánhangzóra is, de Varjas megmaradt a maga hangzójánál. Az utánzók, epigonok hada azonban már tovább kalandozott. Édes Gergely hagyatékából egy az abc minden magánhangzójára írott verset találtak.
Szerfelett szertelen sebességgel terjedt e nyelv: orosz Ádám egerszalóki plébános szintén megszállottja volt az „E” betűnek. Egy ízben még prédikációt is készített fogadásból, csupa „E” betűvel. Egy „E” betűs szótárt is szerkesztett, hasonló meghatározásokból állítva össze:
Villa = kés felesége
Halastó = egy hely, melyben régente fejedelmek részére keszegek fetrengtek
Már 1799-ben feltűnik egy magyar Szó-játék című gyűjtemény, melynek szerzője megpróbálkozik többek között „e-vacalisu” énekkel is. 1814-ben Kölcsey Ferenc és Szemere Pál Felelet című szellemes paródiában pellengérre állították a maradiságot, a mesterkedő költőket, így többek között Varjas Jánost is, aki ezután lett igazán nevezetes. Arany János még 50 esztendővel később is utal rá, bár rosszallóan, a nehézkesség példájaként említve. E bírálat olyan hatással járt, hogy évtizedekig semmilyen említésre méltó nem történt a nevezetes magánhangzó körül. Egészen addig, míg Karinthy Frigyes fel nem fedezte magának, és társasjátékot nem készített belőle. Kialakult az új nyelv, melyet Karinthy nevezett el később igen találóan „Eszperente”-nek, és amellyel új fejtörők egész sora került be a rejtvény irodalomba.
Karinthy titkárának múlhatatlan érdeme, hogy megkísérelte összeállítani az első e betűs szótárt (Gratzer József). Az Eszperente mintájára egy humoristánk, Heves Ferenc megalkotta az oszporontót. Egy levelet írt a rejtvényújság szerkesztőjének, csupa „O” betűvel, majd csupa”A” betűvel folytatta. Tímár György volt az, aki drámaszinopszisokat gyártott csupa „E” betűvel.

msmester · 2010 Június 26

Édes Gergely:
Szőr köntöst öltő bölcshöz
Bölcs! szőr köntöst ölts, örömödhöz több örömöt tölts:
Könnyözönök közt nyögj, s jöjjön öröm könyörögj.
Úgy kurucúl bút futsz, úgy rút bún túl kurucúl jutsz;
Ugy múl rút hurutunk, s burkusul uccu! futunk.

Értelmesben

Te ki bölcs vagy, ne vágyj pompás köntösökre
Se felettébb való bolond örömökre.
Se szomorú sorsod közt kétségbe ne ess
Minden jót Istentől kérj, hogy boldog lehess.
Úgy minden szívfojtó eseteken túl jutsz
S ellenségeiden vitézül által futsz.

msmester · 2010 Június 26

Édes Gergely
Oly sokszor nyomorgó okosról kit víg hír dícsír
Óh okos! óh nyomorogj; dolgodhoz fontos okon fogj,
Jót gondolj; jót szólj; sok gonoszoktol oszolj
Igy kiki, mint hív szív, mint tisztit is írni kinyílt mív,
Dícsír s így víg hír nyílni, viritni kiír.

Értelmesben

Te a ki okos vagy, ámbár mint nyomorogj,
De illő, munkádhoz hogy mindég bölcsen fogj.
Soha ne zúgolódj, se gonoszt ne gondolj,
Gonoszt ne szólj; sőt még színétől is oszolj.
Minden hív szív így fog téged megdícsírni,
S eltörölhetetlen betűkkel kiírni.

msmester · 2010 Június 26

Édes Gergely:
Bűztül üdült s füsttűl ürült tüzű szűzrül
Szűz! űzfűz fűlt bűz? - űzfűz füt, füstül ürült tűz?
- Szűz bűztűi szűkülj, tűrj, sürü tűztül ürülj.

Értelmesben

Mely orcádon ki üt, nemde nem óh szép szűz!
Üzfűz téged az a füst nélkül való tűz?
- Szép szűz! kérlek, hogy tűrj, s hogy magad megbecsüld
S a rút buja tűznek még bűzit is kerüld.

Ile57 · 2010 Június 26

Nehéz nyelv a magyar

...
....

Tímár György: Nehéz nyelv a magyar
Előadta: Brachfeld Siegfried és Tímár György.

Kedves Közönség !
Az elmúlt nyáron rengeteg turista járt nálunk. A legtöbbjük, mint a statisztikából kitetszik, német ajkú volt. Én is összebarátkoztam egy bécsi fiatalemberrel, Hans-szal, aki szerelmes hazánkba, s mindenáron meg akar tanulni magyarul. Már egészen jól beszél, de hát itt-ott azért, hogy úgy mondjam nehézségekbe ütközik. Mert hát hiába, nehéz nyelv a magyar. Az egyik beszélgetésünknél jelen volt Brachfeld Siegfried barátom, aki remekül mulatott a fiatalember kérdésein. Körülbelül úgy, ahogy még jó húsz egynéhány éve, én mulattam volna az övéin.
Sajnos Hans már hazautazott Bécsbe, ami nagy kár, mert szerettem volna megismételni önök előtt ezt az épületes párbeszédet.
- Semmi baj itt van.... Ott voltam szóról szóra emlékszem az egészre.
- És el is vállalnád ma estére Hans szerepét?
- Hát persze, nagyon szívesen.
- Pompás, akkor mindjárt kezdjük is el. Most hát tégy úgy mintha te lennél az én Hans barátom.
- És te pedig úgy, mintha úgy értenél a magyar nyelvhez, mint Grétsy László.
- Kedves vagy. Helyes kezdhetjük. Szóról szóra, ahogy történt. Tessék Hans jött oda hozzám.

-Mondd Gyurikám mi a különbség a jár és a megy között? Mondjuk, jár az utcán vagy megy az utcán?
- Semmi az égvilágon.
- Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni. Tegnapelőtt láttam egy hastáncos nőt, akinek egész zeneszám alatt folyton ment a hasa.
- Talán járt a hasa?
- Szóval mégis van különbség?
- Hát,....árnyalatnyi.
- És a pénz, amiért megdolgozunk, az jár vagy megy?
- Az ... az jár. Többnyire. Nálam megy.
- Értem. És mi a különbség a tenni, meg a rakni között?
- Semmi az égvilágon.
- Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni... Tegnap találkoztam egy ismerősömmel, aki nem a feleségével sétált a teszedőparton.
- Hol?
- A teszedőparton.
- Talán rakodóparton?
- Most mondtad, hogy tenni és rakni: mindegy. Na, szóval az illető nagyon zavarba jött, és úgy rakott, mintha nem venne észre.
- Úgy tett.
- Hát a ti nyelvetekben egy nagy tevés kivétel van.
- Egy nagy rakás.
- Elég az hozzá, hogy az illetőt otthagytam a rakás színhelyén.
- A... a.. tett színhelyén.
- Miért, van valami különbség?
- Árnyalatnyi.
- S mi a különbség a húzni meg a vonni között?
- Semmi az égvilágon.
- Jó, mert nem akar...
- Tudom, nem akarsz zöldséget beszélni.
- Úgy van, honnan tudod?
- Kitaláltam.
- Szóval a huzaton, amivel Bécsből jöttem, nagy volt a vonat.
- Talán a vonaton volt nagy a huzat?
- Hát akkor az lesz a legjobb, ha most lehúzom a tanulságot.
- Levonom.
- Ide figyelj! Én rögtön bevonok neked egyet!
- Behúzok.
- Nahát, ez hallatlan! Ki ismeri itt ki magát? Mondd csak, azt, amibe a párnát csomagoljuk, az vonat?
- Az huzat.
- És amivel hegedülnek, az húzó?
- Az vonó.
- Nahát, és elvonják vele a nótánkat.
- Nem, elhúzzák.
- Légyszíves adj egy Seduxent.
- Parancsolj.
- Köszönöm szépen. Na, megpróbálok erőt venni magamon, kezdhetjük a második járatot.
- Menetet. Járata a villamosnak van.
- És arra járatjeggyel kell fölszállni?
- Nem, menetjeggyel.
- Mert ha nem, akkor ugye rosszul megy az ember?
- Nem, akkor rosszul jár.
- És a kísértet mit csinál? Visszamegy?
- Nem. Vissza az megy, akit küldenek. A kísértet visszajár.
- De csak az apró kísértet?
- Hogy-hogy csak az apró?
- Mert én tanultam, hogy az apró visszajár.
- Remélem, több kérdésed nincs?
- De igen van, tudniillik meg akarom inni veled a békepohár.
- És mit kell ehhez kérdezni?
- Hogy mi a különbség a dugni, meg a rejteni között?
- Semmi az égvilágon!
- Akkor, kérlek, add ide a rejtővonót!
- Micsodát?
- A rejtővonót.
- Ja, a dugóhúzót!
- Tessék.
- Köszönöm.
---------------------------------------------------------

msmester · 2010 Június 26

A magyar nyelv Rubik-kockája
Részlet Kiss Dénes: Bábel előtt c. könyvéből

<center>A magyar nyelv ékeskedő képlete

E
E K E
E K É K E
E K É K É K E
E K É K E K É K E
E K É K E K E K É K E
E K É K E K É K E K É K E
E K É K E K E K É K E
E K É K E K É K E
E K É K É K E
E K É K E
E K E
E
</center>
Valóban mondható, hogy ez az alakzat a magyar ragozó nyelv működésének ékes képe.
<table><tbody><tr><td> EK
EKE
EKÉK
EKÉK-e?
ÉK
ÉK-e?
ÉKE
ÉKE-e?
ÉKEK
ÉKEK-e?
KÉK
KÉKE
KÉK-e?
KÉKEK
KÉKEK-e?
/KÉKEKÉ </td><td> Mint e hangzók vagy betűk.
Amivel a földet szántják.
Az eke többesszáma.
Kérdés.
Az ősi és ma sem nélkülözhető eszköz vagy ékszer
Vagy más? (Kérdés.)
Éke valaminek.
Ennek vagy annak ékesítője? (Vagy csúfsága?)
Pattintott, ősi alapeszközök vagy ékszerek.
Kérdés.
Szín.
Például: kéke az égnek.
Kérdés
A kék többesszáma.
Kék színűek-e?
Birtokos rag (a kékek tulajdona), tájszavak esetében kérdőszócska (kékek-é)./</td></tr></tbody></table>
A 16 (a tájnyelvi példával 17) szóhasználat bemutatása azért lehetséges, mert a magyar ábécé hangzóinak, akárcsak a számoknak nemcsak alaki értéke - jelentése van, hanem helyi is!
Bizonyos hangzók, hangkettősök, hármasok stb. a szavak végén ragokként, jelekként - toldalékként - viselkednek és meghatározzák a jelentéstartalmat. De ugyanezek előfordulhatnak a szavak elején és közepén is. Jelen esetben az E, É lehet birtokos rag, illetve kérdőszócska, a K pedig a többesszám jele.

Ile57 · 2010 Június 29

Ez is körmondat

Batta György:

Egy mondat a szeretetről

Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában,
Nemcsak jó anyák mosolyában
Megannyi mozdulatában,
Lelkük minden zugában
Ott szeretet van
Nemcsak bölcs vének tanácsában
Az évek ne a keserűséget teremjék benned – a mérget –
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
És nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban
Másokért dobban a költő-szív szakadatlan
Ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak
S forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban
Hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
S fönnmarad holtodiglan
Nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolából
Marad csak roskadt sátor az idő viharától
S már nem az ujjak – dermedt pillantások
Simulnak enyésző testmezőkre
Mik eltűnnek örökre
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak az estben aláhulló pehelyben
E máris tökéletesben, mert arányaiban
Jövendő világok váza – és remekben,
Mert simulásában, arcodra hullásában,
Ahogyan gyöngéden megérint az éjben –
Abban szeretet van
S hol szeretet van, puska nem dörren,
Vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem váratlan,
Edényeit a vér nem hagyja el a testben,
Kering erekben, nem buzog sebekben,
Torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Szamócafej a vércsepp – igézve nézed
Láthatsz fűszálat, áldott sörényes fákat,
Tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat
Hol szeretet van,
Nem baj, hogy más vagy
Más a honod, a templomod, s nyelvedben,
Lélek-emelte versedben másként
Zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok
Hogy mongolos az arcod – szabad
Hogy a szavak hozzád vonuljanak
Mint hegyből a nyáj
És senkinek se fáj, hogy bennük még
Véreid rakta, Szent István-látta
Tüzek parázslanak, Mátyás felhői gomolyganak,
Budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak –
Ott nem félsz
Élsz csillagfénnyel a szemedben
Nem gyűlöletben, hisz tudják:
Tüdő halványlik, szívmoraj hallik,
Oxigéntüzek égnek benned is, piros-kékek
S lám, arcodon is közös a bélyeg
A halál-sütötte enyészet
Nézheted, mint állat bőrén a jelet
Hol szeretet van,
Elpusztíthatatlan
Úri áradatból, az időfolyamból
Arany szemcséit kimoshatod,
S a világot belőlük összerakod,
Mint ködből a tornyok, felhőből az ormok
Ember s táj előragyog
Megláthatod minden keservek könnyét
Fájdalmak fekete gyöngyét mert
Minden mi kín, a lélek-fény útjain
Hozzád is átszáll
Veled is munkál – fáj
Bárhol a zsarnok: égetnek szenvedő arcok
Szemükbol a kiáltás roncsoló sugárzás
Fenyőtű hördül törten füst-fojtva a völgyben
Zengő kövekből hallik
Vizeken halál iramlik
Rémülten hordod kozmikus sorsod
Mint a bogár ahogyan löki-viszi a folyam
Sodorja hullt falevélen –
Nincs menekvés földön-égen?
Kérded esetten, félelem-sebzetten,
Idő-szegekkel verten a létkereszten
Már-már abban a végső pillanatban ahonnan tovább nincsen
S ekkor fénylik fel Isten
Lelkedben, minden sejtedben
Általa emberré épülsz,
Már csak a jóra készülsz,
Röpít a kegyelem
Gyorsan, aranyló hit-burokban,
Virágzó, békét sugárzó,
S mint betlehemi fényözön
Elönti bensődet az öröm
Hogy benned szeretet van – kiapadhatatlan
Látod, hogy növi be a világot
Mint fénylő moha, arcok s virágok mosolya
Halál nem rettent, serkent: a jóra
Törekedhetsz, másokért cselekedhetsz,
Nyújtod a kezed, s tenyeredbe veszed
Akár egy cinege madárkát, a Földet
Ezt az árvát, ezt a vergődőt, vérzőt,
Lángokban égőt, csapzottat, meggyalázottat,
Simítod, ne remegjen,
Gyógyuljon, ne ernyedjen
Úri fán fényesedjen
Csak arról énekeljen:
Ahol szeretet van
Remény és jövő van

msmester · 2010 Július 1

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nemn ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Ile57 · 2010 Július 1

ILLYÉS GYULA:
KOSZORÚ

Fölmagasodni
nem bírhatsz. De lobogsz még,
szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat
kígyóként a talaj szintjén iramítva - sziszegvén
néha a kíntól,
többször a béna dühtől, megalázott.
Elhagytak szellemeid.

Újra a fű közt, a
gazban, az aljban.
Mint évszázadokon át a behúzott
vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem
fáj fejem aggjai közt. A
nádkúpban remegő lányok közt, mialatt
átrobogott a tatár. A
szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak
néma ajak-mozgás mímelte a szót,
mert hangot sem tűr a török, mert
arcba csap ostor -:
most mutatod meg,
most igazán - nekem is, mire vagy jó,
most a pedigréd: a címered,
hajszálgyökerednek
kőharapó erejét.
Összemosolygás nyelve; a titkon
össze-világló könnyek nyelve; a hűség
nyelve; a föl nem adott hit
tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja;
szabadság
(percnyi szabadság, kortynyi szabadság,
foglár háta mögötti szabadság)
nyelve; tanár-kigunyolta diák, szerzsán-
legyalázta baka,
összeszidott panaszos, hivatalnokok-unta
mamácska
nyelve; csomaghordók, alkalmi favágók, mert
gyárba se jó, szakmára sem alkalmas (mert
nyelv-vizsgát se megállt) proli nyelve; az ifjú
főnök előtt háborgó veterán
nyelve; a rendőrőrsön azonnal
fölpofozott gyanúsított
mélyebbről fakadó tanúság-
tétele, mint Lutheré;
kassai zúgárus, bukaresti cselédlány,
bejruti prostituált szüle-hívó
nyelve; köpések-
mosta, dühpírja-törölte
orcájú fiaid közül egy, íme:
szólni tudó más nyelveken is,
hű európaiként
mondandói miatt figyelemre,
bólintásra becsült más népek előtt is:
nem léphet föl oly ünnepi polcra,
nem kaphat koszorút
oly ragyogót, amelyet, szaporán lesietve
ne hozzád
vinne, ne lábad elé
tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló
ajkad, fölnevelő
édesanyám.

elfow · 2010 Július 4

Szentimrei Jenő
Falak

Falak, falak körös-körül

Falak szívem körül a bordák
Falak agyam körül a csontok
Falak a testemen a holt ruhák
Falak szorítják, pántolják az utcát,
Falak szürkítik el munkaszobámat,
Falak szürkítik hitem templomát.

Falak mögé zárják az igazságot.

Falakat vontak emberek köré.
Falakat vontak országok köré.
Falak tiltják a legszebb kerteket.
Falak verik vissza az éneket,
Falon zúzza szét fejét a bolond,
Falra hány borsót a derék, a bölcs,
Falak mögé búvik a szerelem,
Falakon roppan meg az akarat…

Falak, falak, falak, retesz, lakat!
Zár nyithatatlan, vár megvívhatatlan,
Szó mondhatatlan, szomj elolthatatlan
S minden, ami lehető, lehetetlen.

Önvád gyötör, emésztő s tehetetlen:
Befalaztuk az Istent.

Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák