Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

Müller Péter Sziámi: Jónás

Nincs szonett, nincs elégia,
Nagy kérdés, hogy elég-e
A meglévő formákban bomlani.
Mind túl régi.
Túl mostani.

Na mi van te Jónás, gyere ki már!
Büdös az a cethal, és valaki vár!
Na mi van te Jónás,
Kemény a gyónás,
Vagy attól félsz, hogy ha kiköp az a cet
Beköp egy titok-fitogtató hitoktató?
Te Jónás, gyere ki onnan,
Hagyd, hogy az a cethal kiköpjön,
Jön ami jön, már jönnöd kell!
Ha belülről emészted?
Elfogy a miliő,
Elfogy az a millió kalóriás halóriás!
Tudom, hogy emlős állat,
De most a rím miatt
Hallá kellett tennem!
A lényeg, hogy tátva a szája,
Hogy te jobban halljál engem.

(Remek a sok szójáték.)

Müller Péter Sziámi: Kiki

Este van, este van;
Kiki nyugtalan,
Kiki fél,
- Kkkiki ki vagy te,
Kérdi egy részeg
Kiki vagyok.
- Ne csúfolj!
Mért? Engem is csúfoltak,
Mindig is zsúfoltnak
Tűnt nekem a Föld.
Gonosz aki nyelvet ölt rád,
De ijesztőbb a gonosz,
Ha testet ölt.
Volt is példa rá,
Kérlek, hogy érj ma rá,
Ne hagyj magamra,
Nem volna jó,
Ha eljönne újra
És megint ezt-azt akarna.

Este van, este van,
Kiki nyugtalan,
Kiki fél,
Kiki kész felnőtt,
De kicsi kora óta
Rémmeséken él,
Nem tud különbséget tenni
Rém és rém között.
Kiki szörnynek tekinti azt is,
Aki csak szörnyen rosszul öltözött,
Mint ez a dadogós
Jámbor részeg is,
Különben civilben tanár,
Aki itt alszik
És nem is sejti,
Hogy Kiki csak az alkalomra vár.
Alszik, a nyála csorog,
Álmában Kikivel 'izél',
Valójában nem látszik rajta,
De Kiki látja.
És Kiki fél.
Már csak az eszköz hiányzik ahhoz,
Hogy mindkettő rosszul járjon:
Kiki bűnössé,
A tanár meg újra tanítvánnyá váljon.

Felpattogzik egy ponton a festék,
A falon feltűnik egy ábra:
Egy szem.
Kiki a késéért nyúl,
Kacsint a szem.
Épp ezt várta.

Este van, most van a fociban a döntő.
Mindenki küzd, hogy a kupát elvigye,
Pedig a tét az, hogy Kikit ki viszi el,
És Kikinek nem drukkol senki se.
Váratlan erőre kap a gyengébb:
Bombagól, aznap este a legszebb,
A falnak csapódik a kés,
A bíró lefújja a meccset,
A tanár elmosolyodik,
Kiki megnyugszik,
És ettől én is nyugodtabb lettem,
Mert egyelőre vége.
Úgy tűnik, megúszták
Mind a ketten.

Illetve ebben is sok szójáték van ...

<!-- / message --> <!-- sig -->

Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya

Horgasinamat verdeső
tarisznyámban palavessző,
palavessző s palatábla...
Így indultam valamikor
legelőször iskolába.
Le az utcán, büszkén, bátran
lépdeltem a tarisznyámmal.
-Hova viszed, ugyanbiza',
azt a legényt, te tarisznya?-
Tréfálkoztak a felnőttek,
akik velem szembejöttek.
Máskor pedig ilyenformán
mosolyogták a tarisznyám:
-Éhes lehet a tudásra
az, kinek ilyen hosszú,
ilyen nagy a tarisznyája.
De csak mentem, még büszkébben,
míg az iskoláig értem.
Az iskola kapujában
gyökeret vert a két lábam.
S álltam, míg csak bátorító
szóval nem jött a tanító.
Rám mosolygott: -Ej, kis legény,
gyere, fiam, bátran, ne félj!
Kézen fogott, bevezetett.
Emlékszem, be melegem lett...
Évek teltek, múltak, de még
most is érzem olykor-olykor
jó tanítóm meleg kezét. http://canadahun.com/forum/#fel

Orbán Ottó : A MAGYAR NÉPDALHOZ


Most, mikor sok senki mellén
ki vagy tűzve, mint a jelvény,
nekem maradj, aki voltál,
nem babona, nem is oltár,

de maga a láthatatlan,
ahogy látlak száz alakban,
véletlennel habart végzet,
több s kevesebb, mint művészet;

dallamív, mely melizmáit
hajlítgatva szinte világít –
mintha öreg paraszt lenne,
maga az idő sóhajt benne:

katonának vitt legények,
ingben elföldelt szegények
nézik a csillagos eget,
sírtak alatta eleget.

Sírnék én is, de dühömben,
hogy ott rohadunk a régi körben,
s föltámadnak a holt rögeszmék –
láthatom újra a közös ügy vesztét.

Szellemem ép, testem romban.
Téged hívlak nagy bajomban,
dudorászlak, hogy segíts meg,
a rontástól szabadíts meg:

gyűlöljek csak aljas elvet,
ne a földet, ne a nyelvet,
nézhessek rád, mint a napra,
melyen nem üt ki a lepra.

Kit Kőműves Kelemenné
vére bűvölt elevenné,
elevenné és szilárddá,
mítoszi, kerek világgá,

benned minden, amilyen volt,
fény sikálta kád a mennybolt,
teli sötét szenvedéssel,
melynek csöppje sem enyész el,

s nincs múlt, jelen sem jövendő,
csak egy vastag gyapjúkendő,
annak bolyhos melegében
ringok a világ ölében.

Bánffy György kapja idén a Magyar Szabadságért díjat

2010. június 16.
Bánffy György Kossuth-díjas színművész kapja idén a Magyar Szabadságért díjat, amelyet minden évben a szovjet csapatok kivonulásának napján adnak át.

<table class="fidelio_kepdoboz_table_right" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td> </td> </tr> <tr> <td class="fidelio_kepalairas_table"> Bánffy György</td> </tr> </tbody> </table> A színművész - akinek eredeti neve Hunyadi-Buzás György - volt hadifogolytáborban, malenkij roboton, 1956 után hároméves szilenciumra ítélték, majd 1960-ban Aczél György feketelistára tette és vidékre száműzték. A közlemény szerint ő a magyar nyelv egyik legnagyobb őrzője, védője. 1971-ben a Magyar Rádióban önálló műsora volt, fontosnak tartja, hogy a szép magyar nyelv oktatása már egészen kisgyermekkorban megkezdődjön.

A Magyar Szabadságért díjat azok kaphatják, akik az elmúlt évtizedekben nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, önállóságához, a magyarság megmaradását szolgáló alkotások létrehozásához, tevékenységükkel a magyarság fennmaradását szolgálják.

Magyarország területét 1991. június 19-én hagyta el az utolsó szovjet katona. Akkor június 30-án országos rendezvény keretein belül először ünnepelték Gödöllőn a Magyar szabadság napját. Azóta is minden évben június utolsó szombatján emlékeznek arra, hogy Magyarország szabad, független állam. 2000-ben az Országgyűlés törvényt fogadott el, amelyben június 19-ét, a kivonulás napját nemzeti emléknappá, június hónapjának utolsó szombatját pedig a Magyar szabadság napjává nyilvánította

Tóth Árpád:


SZAVAK SZOBRÁSZA, ÉN...


Szavak szobrásza, én, ki sokszor álmodoztam
Faragva fínom ígén, hogy egykor, ritka mester,
Dobbantom népem szívét meg nem romló remekkel,
Alázattal nyulok szerszámaimhoz mostan.


Egy ifju, megholt férfit mintáz e gyenge ujj ma,
Ám míg kedves alakját idézem, gonddal mérve,
Meleg fátyol homálylik a művész bús szemére,
S halk tünődéssé ernyed a fájó, lassu munka.


Ó, légy hát engedelmes, szavak szeszélyes érce,
A szív, a hű kohó, olvasszon hő folyammá,
S nemes formákba öntve, szelíden hűlj olyanná,
Minőt a gyarló mester édes ihlete érze.


Katona volt az ifjú, ám szók, csörögve zajlók,
Félistenné ne zengjék; mord "hős"-szó, el ne fedd
Riadt ember-szivét, zord páncél, el ne vedd
Tartása hanyag báját, mellyel csevegni hajlott...

Kellemes időtöltést kívánok

Csillagporos kedves álmokat ...

Bella István:

Anyanyelvem édes tengere vagy

<table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%"> </td></tr></tbody></table> <table class="sorokcsoportja" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style=""> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">Nem akartam én más lenni: felnőtt</td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">gyerekember, és költő, és magyar.</td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">Pára-számról magyarul libben a felhő,</td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">por-számon magyarul zizzen az avar.</td></tr></tbody></table> </td></tr></tbody></table> <table class="sorokcsoportja" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style=""> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">Hogy magyarul nyí a kutya, s – épp most – a</td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">macska is magyarul nyafog, magyarul nyerít</td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">a ló, nől a fű, magyarul mossa</td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">a futóhabfényű éj gigászi köveit.</td></tr></tbody></table> </td></tr></tbody></table> <table class="sorokcsoportja" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style=""> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">Magyarul, s nekem: sárkeresztúriul!</td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">– Ó, lelkembe lelkedzett szavak:</td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">„Lazsnak, melence, csuport, szülike”.</td></tr></tbody></table> </td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">Halhatatlan, te! Ne csitulj, ne csihulj!</td></tr></tbody></table> <table class="sor" border="0" cellpadding="0" width="100%"><tbody><tr><td style="" width="100%">Zengj, zúgj Kárpát-időknél hatalmasabb</td></tr></tbody></table> emberanyanyelvem édes tengere.

Kamarás Klára: Szavak


Mindig hittem a szavak erejében.
Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higyjék, hogy hiszem...
hogy bennem
ne csalódjon senkisem.

Ábrányi Emil : Magyar nyelv


Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged
Ajkára vőn, többé nem dobhat el!
Szentség gyanánt hogy befogadja éked,
Őrző oltárrá válik a kebel.

Pajzán, derüs vagy, mint nőink szeme,
S erős, szilárd, mint hősök jelleme!
Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék,
S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég!

Minden, mi fejben, vagy szívben fakad,
Tőled nyer pompát, színdús szavakat.
Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord,
Mint egy király az ünneplő bíbort!

Bír-e más nyelv úgy epedni,
Annyi bájjal, annyi kéjjel?
Olvadóbb, mint lant zenéje

Holdvilágos langyos éjjel,
Mely virágot s dalt terem,
Mikor ébren semmi sincs más,

Csak a fák sötét bogán:
Hangos, boldog csalogány
S boldog, néma szerelem ...

Hát a csapongó
Gyorsszavú tréfák
Játszi szökését
Festi-e más nyelv
Oly remekül?

Pattog a víg élc,
Ám sebe nem fáj,
Mert csak enyelgés,
Tarka bohóság
Volt az egész! ...

Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja
Úgy zendül benne, mint egyház harangja,
Mely messze hinti mély, komor szavát.
Búg, mint a gyászdal, mint sír-fáklya lobban,
S mint súlyos léptek kripta-csarnokokban,
Úgy döng minden szó a kedélyen át! ...

Ciklopsz pörölye, hogyha csatát fest,
Csatakürtök bősz riadása!
Halld! Halld!
Száguldva, vihogva, kapálva
Dölyfös paripák robbannak elő.
Százak keze vág, százak keze lő.

Nem szárnyal a vér-ködös égre más,
Csak ágyudörej, szitok és zuhanás!
Rászkódik a föld, iszonyodva reng,
Amerre a kartács vad tánca kereng! ...
Dúl a szilaj kéz, csattog a kard,
Sebet osztva süvölt: ne bántsd a magyart!

Hatalmas, szép, nyelv,
Magyarnak nyelve!
Maradj örökké
Nagy és virágzó!
Kísérjen áldás,
Amíg világ áll!
S legyen megáldott
Az is, ki téged
Ajkára vesz majd:
Elsőt rebegve,
Végsőt sóhajtva!

Ágai Ágnes : Anyanyelve : magyar


Úgy mutatom a várost, mint egy idegennek:
Ez itt a Vár, a Petőfi-hidat most éppen lezárták,
megindult az új metróvonal,
itt irodaház, amott szállodasor,
rekonstrukció, környezetvédelem,
agglomeráció, urbanisztika.
A város az én tulajdonom,
te összecsomagoltál ötvenhat szilveszterén,
akkor hátizsák, ma címkés kofferek.
Olykor hazalátogatsz,
és ringat a nosztalgiahullám,
keresed a jégpályát, ahol koriztunk,
a régi iskolát, János bácsit, a púpos pedellust,
a Kuckó cukrászdát, hol forintért is két kupacot mértek,
a körúti mozit, a keskeny skatulyát,
a Városit, ahová koncertre belógtunk,
a Szigeten a korhadt, vén platánt.
És én csak beruházásokról mesélek,
meg gazdasági nehézségekről,
melyek persze odaát is,
aztán beülünk egy presszóba:
én kóla, te parfé és konyak,
ideges vagy és elgondolkozó.
Szeretnélek megölelni. drága, régi pajtás,
ugye emlékszel, hogy skandáltuk a cégtáblákat:
bá-dogosés-víz-veze-ték-szere-lő,
most már nem skandáljuk a Javszert,
csak ülünk csendben vagy
olykor egy-egy nevet dobunk be:
igen, a Máté és a Rácz - majd legyintesz,
olyan mindegy, hogy hol van a Máté és a Rácz,
mindenki messze van, fújod a kesernyés füstöt,
a Duna-parton a Csatornára gondolsz,
ott álmodban magyarul beszélsz.
Szuvenírért betérsz a Népművészeti boltba,
terítő, hímzett blúz - ez kell odaát,
magadnak lemez: Bartók,Kodály meg Latinovits.
Kisérlek, mintha árnyad lennék,
várok, hátha mondasz valamit.
Kezedben a paszport, a Malév-jegy,
legalább egy közhelyet - gondolom,
egy hülye, banális c'est la vie-t.
Beállsz a sorba, a táblákon piros fények gyúlnak,
a hangosbemondó öt nyelven zengi el,
hogy a menetrendszerinti gép Kalkuttába megy.
Még egy lépés - te már Tranzitországban,
én felemelem a karomat,
Szia! - mondjuk, mert okosabb nem jut eszünkbe,
arcodra már kiül a külföldi vonás.
Hazamégy hazulról hazátlan,
gyermek- és ifjúkorod
a kerek kis ablakon keresztül
mind parányibb lesz,
mígnem eltűnik végleg
szem elől.

Kalmár György: AZ ANYANYELV

Az ANYANYELV

Ím a kegyes Természet adá neked az anyanyelvet!
Ím amiképp kiszopád: mostan is szádban ízi!
Kellemesen itatja magát, ízint nyeled azt le,
Mennél többet iszod, annál kívánhatod inkább.
Én tudom, így nem kell tölcsér s fúró a fejednek!
Nem lehet irtóznod: nem lészen rajta erőszak.
Tátsd el csak szájdat! folyton folyik abba folyó víz,
S mint az egészséges levegő-eget, úgy nyeled azt le.
Nyelve nyeled, téged frissít, soha nyelni nem únod,
Újulván újulnak a belső részeid attól:
Éled igen a tüdőd; vidúl és buzog a szíved;
Örvendnek majdan örvendve veséid az Úrban;
A fejed, elhidjed, bemerűl az örömbe egészen;
Tapsolnak tetemid; szemeid villognak a lángtól.
Majdan a sok tó-állások bővülni tebenned
Kezdenek, s majd mindenféle pataknak az árja
Megtódúl, s megtelnek az árkok gazdag esővel,
Kútaida megtölti a lassú záporesővíz,
A hegyek oldaliból élő források erednek,
Még a hegyek tetejéről is foly zúgva a hó-víz,
Megtelnek minden tavaid, nem látni a partot,
Onnan azért mind sokféle vetésre lefolynak
A vizek, és lesznek bizonyára kövérek a földek.
Látod azért, Szívem: nincs itten semmi nehézség,
Mindegy, férjfi, leány: nincs köztök semmi különbség.

Kalmár György

Schneider Alfréd : Betű, szó...


A ceruzától egy ember
egy vonalkát rendel,
majd betűvé görbíti.
Több betűből szó jön ki.
Sok szóból egy mondat ered,
lehet tő, lehet bővített.
Sokat mondunk sok mondattal,
szeretettel, indulattal.
Mondunk imát, mondunk verset,
átkozódunk csúnyát, nyerset;
mindent elbír papírosunk,
csendben hordja magyar szavunk.
Egyszer, valamikor aztán
a papírból por lesz talán.
Ha elporladt úgy is jó.
Itt volt, szolgált, elment tova,
csak az édes magyar szó
ne haljon ki soha, soha!

AZ ÉN ANYANYELVEM CÍMŰ ESSZÉÍRÓ-VERSENY GYŐZTES PÁLYAMUNKÁI„Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak”
Máté 12, 37
Az én anyanyelvem

Nem is oly régen kezembe került a legkedvesebb versem: Kányádi Sándor Hajnaltájt, hazaballagóban című költeménye. Elcsodálkoztam, hogy mennyire szép a magyar nyelv hangzása, szinte magunk előtt látjuk a kicsi bárányt, a természetet. A nyelv által a költő szól hozzánk, és mégis a természet hangján, mert arról ír. Szerintem nem sokan gondolkoznak el a nyelvük szépségén, hangzásán, vagy akár nehézségén. Pedig ez az, ami megkülönböztet és kiemel minket az élőlények közül.


Természetesen a majmok, a madarak, sőt még a teknősbékák és a legparányibb bogarak is kommunikálnak egymással, de nem adatott meg nekik az a különleges lehetőség, amely nekünk, embereknek, hogy mi a nyelvünkön szólhatunk, és nem csak bizonyos jelzésekkel érthetjük meg egymást. Nem véletlen, hogy oly sok mesének fő jellemzője, hogy az állatok (nyuszi, mókus) beszélnek egymás között. Hiszen a meseíró vagy mesemondó fejében is úgy létezik az elképzelt fantáziavilág, hogy benne a szereplők, ha állatok, ha emberek, de beszélnek. Hiszen a beszéd köt minket a másik lényhez, a beszéd kapcsol a társadalomhoz, ezáltal a kincs által lehetünk a társadalom és az emberi kultúra részei. Igen, nagy kincs és hatalom van a kezünkben, de tudnunk kell a jóra használni.

Vannak olyan emberek, akik némák, nekik nem adatott meg a beszéd oly nagyszerű lehetősége, nem tudják megszólaltatni a nyelvet, viszont hallani hallják. Nagyon elkeserítő, hogy amikor egy süket kisbaba gügyögni kezd, és nem hallja saját hangját, nem okoz neki örömet a nyelvével való játék, ezért süketnéma lesz. Ők is kapcsolatot tartanak a társadalommal: jelbeszéd által társalognak. Ebből is látszik, hogy őket is mennyire a társadalomhoz láncolja a kommunikáció. Valamilyen módon ők is jelezni akarnak a külvilágnak.

A mi anyanyelvünk, az általunk szeretett magyar nyelv 3000 éve él önálló életet, ezáltal egyedülálló Európában. Folyamatosan változott, de képesek vagyunk megérteni a Halotti beszédet is. Például ha visszamennék az időben egy különleges időgéppel Károly Róbert idejébe, akkor (többnyire) megértenénk az akkor élő magyarokat is. A Földön sok szép nyelv létezik, de én mégis a magyart szeretem a legjobbam. Persze minden embernek a saját nyelve a legszebb. A magyar nyelvet külföldiek is szokták dicsérni, hogy szép a hangzása, de nehéz megtanulni. A saját nyelvemen igen választékosan és igényesen tudom magamat kifejezni, mert nyelvünk nagy szókinccsel rendelkezik. Hallottam egyszer egy külföldi íróról, aki sajnálta, hogy nem tudott magyarul, mert sokkal jobb műveket tudott volna létrehozni, ha a mi nyelvünkön írt volna.

A nyelv olyan, mint az ujjlenyomat, sokat elárul a beszélőről az, ahogyan megszólal. Ha egy kisgyerek szépen, választékosan szólal meg, akkor tudják róla, hogy szülei, tanárai jól nevelték. Ha valaki megszólal, akkor mindig őseit, tanítóit is megszólaltatja, mert a nyelvi kultúra bennünk él tovább, mi formáljuk, változtatjuk. Érdekes ezen elgondolkozni: mi végeredményben nagyon büszkék lehetünk, mert ezen a csodálatos nyelven írt Jókai Mór, Petőfi Sándor és Gárdonyi Géza is. Sokat köszönhetünk Kazinczy Ferencnek, nagy nyelvújítónknak, aki még változatosabbá tette a magyar nyelvet új szavak alkotásával. A magyar nyelv azt tükrözi, ahogyan a világot szemléljük.

Ha hiszünk Istenben, akkor tudjuk, hogy a nyelv az ő adománya. Ez a hit, ennek a tudása meglátszik azon, ahogyan a magyar nyelvet használjuk. „Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak” – tanítja Jézus. Méltóvá kell válnunk az életre. Ez akkor történik meg, ha Istennek tetsző életet élünk. A nyelv az élethez kapcsol minket, éppen ezért méltóvá kell válnunk a nyelv birtoklásához is. Min alapszik ez az elv? Tisztán, szépen, érthetően beszélünk embertársainkkal, és nem kívánatos, trágár kifejezéseket nem mondunk ki. A nyelvvel ne az legyen a célunk, hogy bántsuk a másikat, hanem a nyelv által öleljük át őt, mutassuk meg, hogy mennyire szeretjük. Olyan szép szavakat, érzelemdús mondatokat mondjunk ki, melyeket mi is szívesen hallanánk embertársunktól. Ezáltal leszünk méltók birtokolni nyelvünket.

Az anyanyelvet az édesanyánktól tanuljuk meg, ő segít minket, hogy azzá váljunk, akik lennünk kell. Olyan csodát kapunk tőle, mely által emberré válhatunk. Olvastam olyan kisgyerekről, akit állatok neveltek fel. Kezdetben még őt is meg lehetett volna tanítani beszélni, de később már az állatok „nyelvéhez” alkalmazkodott. Elsőként én a testvérem nevét tudtam kimondani, majd így jött szavak sokasága, a leghosszabbtól a legrövidebbig, a legszomorúbbtól a legvidámabbig. Örülök, hogy magyarnak születtem és ezt a csodálatos nyelvet beszélhetem. Tanulok angolt és olaszt, de egyik nyelv sem érint meg úgy, mint a saját anyanyelvem. Az olasz dallamos, az angol pedig világnyelv, de egyik sem mozog olyan színes skálán, mint a magyar, egyiknek sincs annyi rokon értelmű szava, mint a magyarnak. Nyelvünk olyan lehetőségeket biztosít számunkra, mely által rendkívül változatosan tudjuk magunkat kifejezni. Nem mindenki beszél vagy ír tökéletesen, de folyamatosan tökéletesedni kell. Könnyen lehet nyelvi hibát elkövetni, de hamar kell orvosolni, hogy tudatunkba ne a hibás forma vésődjön be. Ha több nyelvet meg akarunk tanulni, ha különböző nyelveken szeretnénk megszólalni, akkor az első és legfontosabb feladat, hogy anyanyelvünket ismerjük és beszéljük tökéletesen. Ismerhetünk más és más nyelveket, de csak akkor érünk el teljes sikert, akkor lesz könnyű más nyelvet elsajátítani, ha anyanyelvünk törvényszerűségeit megértjük. Olyanok a különböző nyelvek, mint kicsiny világító égitestek, csillagok vagy bolygók. Hiába tanulok meg életem során akárhány nyelvet, örökre felismerhető leszek anyanyelvem tiszta ragyogásában. A nyelvek égboltján mindig az én drága magyar nyelvem lesz a legtisztábban fénylő csillag.

Laczkó Dalma
6. osztály
Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola, Sátoraljaújhely

(A pályamunka első helyezést ért el az általános iskolások versenyében.)