Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

VJACSESZLAV IVANOV: ANYANYELV


Az anyanyelv a dalnokok hazája,
Hol õsök titkos kincse rejtezik,
S mennybéli éneket sugall nekik
A földanya tölgysuttogás-varázsa

Mint egykoron, fogantatásra vár a
Föld méhe, mely fölött szellem kering...
S a venyigén szavak dús fürtjeit
Mézzel telíti mélyének világa.

Magasztosan fölfénylik messzirõl,
Visszhangjaként a szférai zenéknek.
Bölcs láng elemeként ragyogva föl.

S nyelv, fény - a himnuszokban frigyre lépnek,
Mint szén, amely gyémántként tündököl, -
Elõfutárai a teremtésnek.

1927. február 10.

Magánhangzók vallomása

A
Az elsõ vagyok, zárt kapu.
Alaphang: kissé szigorú.
Á
A távolban sirály kiált.
Ámulj és bámulj, tág világ!
E
E remek nyelvben hemzsegek.
Nem szeretnek, de ejtenek.
É
Milyen mély a mennybolt kékje!
Milyen kék a tenger mélye!
I
Siess, iszkolj, icipici,
ha rád kiáltnak: iszkiri!
O
Tompán kongok, mint a kolomp.
Nem is kolomp, inkább doromb.
Ö
Köd hömpölyög a föld fölött:
ködmönös, õ-zõ embörök.
U
Talpatlan serleg vagy pohár,
öblében must vagy muskotály.
Ü
Hûvös ûrben türkizkéken
Csillag tündököl az égen.

Sashegyi Elemér

Magázva vagy tegezve


A főnök aggódik a beosztottja miatt, mert 12:00-kor mindig elmegy valahova, 14:00-kor megérkezik, és újra leül dolgozni. Felbérel egy detektívet, hogy kiderítse, mit csinál közben.
A nyomozó másnap jelenti:
– János ismét elhagyta az irodát, beszállt a kocsijába, a házához hajtott és bent lepihent. Utána megebédelt a hűtőjében talált ételből és lefeküdt a feleségével. Ezután elszívott egyet a legjobb szivarjai közül és visszajött dolgozni.
– Én már azt hittem valami baj van. Ez nagyon egészséges!
– Nos, megengedi, hogy tegezzem?
– Természetesen.
– Akkor elmondanám még egyszer: János elhagyta az irodát, beszállt a kocsidba és a házadhoz hajtott. Ott megebédelt a hűtődben talált ételből. Ezután lefeküdt a feleségeddel, elszívott egyet a legjobb szivarjaid közül és visszajött dolgozni.


Éljen a magyar nyelv!


A leghosszabb magyar mondat, ami visszafelé olvasva is ugyanaz…
„Kis erek mentén, láp sík ölén, oda van a bánya rabja, jaj Baranyában a vadon élö Kis Pálnét nem keresik.”
Na ezt csinálja utánunk bármelyik nyelv!

Halak és mondások

„A közmondás nem hazug szólás – tartja a magyar nép; a közmondások csakugyan valós vagy vélt igazságokat tartalmaznak, a letûnt idõk tapasztalatait és életbölcsességét tükrözik vissza. Találóak és szellemesek a magyar közmondások, s népünk mindenkor szívesen használta és alkalmazta õket. Szinte minden alkalomra megvan nyelvünkben a megfelelõ mondás, válogathatunk bennük, „mint az egriek a templomban”, vagy „mint cigány a vadkörtében”. Honfoglaló õseink életmódjában nagy jelentõsége volt a halászatnak, a régi könyvek és feljegyzések a magyarországi vizek halban való gazdagságáról tanúskodnak. Így például a Mátyás király udvarában élt Galeotto ezt írja: „A magyar folyókban a hal oly bõségben vala, hogy a víznek egyharmad részét teszi.”
A szólásmondások az élet minden ágából erednek, s így bõven találunk köztük olyanokat, amelyek a halakkal kapcsolatosak. Ezek közül sorolunk fel néhányat a teljesség igénye nélkül: Fejétõl bûzlik a hal; Zavarosban halászik; Hallgat, mint hal a vízben; Hallgatag, mint a sült hal; Átkozott a hal a harmadik vízben; Szereti, mint a hal a vizet; Horogra került; Olcsó, mint a cigányhal; Tátog, mint a harcsa; A
hal úszni akar stb.
Ez utóbbihoz az az anekdota fûzõdik, hogy egy atyafi a vendéglõben hallván egy vendégtõl – aki halat evett –, hogy „Hozzon bort, a hal úszni akar”, õ viszont marhahúst evett, így adta le a rendelést:„Hozzon bort, a marha
inni akar!”.
A közmondások és szólások közt vannak kevésbé ismertek is: Harmadnapra mind a vendég, mind a hal büdös;
Ki a halat farkánál fogja, és a nõ szavát szentnek tartja, bizonyos lehet benne, hogy semmit sem fogott; Vízbe ölte a
békát, tóba a halat (aki hiábavaló dolgot csinált); Halat szálka nélkül, embert hiba nélkül nehéz találni; Értéktelen, mint a halpénz; Ki a víztõl fél, nem eszik halat; Kis gilisztával nagy halat lehet fogni; Ízetlen, mint a csepregi hal; Megtalálta egyik csuka a másikat; Belényert, mint Bertók a csíkba.
Ez utóbbi mondásnak a következõ történet az alapja:
Az a bizonyos Bertók csíkhalakat vitt a vásárra kosarában.
Útközben elõre számolgatta, hogy milyen sok pénzt fog a halakért kapni. Nagy lett azonban a meglepetése, mert a halak mind kicsúsztak a lyukas kosárból.

Rubóczky István

http://www.youtube.com/watch?v=oT4CKxZWpeg
Bencze Imre: Édes-ékes apanyelvünk - Sinkovits Imre előadásában

Ez tényleg nagyon szépen van megfogalmazva^^

ARANY JÁNOS: A KÖLTŐ HAZÁJA


"Művész hazája széles e világ;
A hírnév országutját lakja ő,
S ez út hosszába' minden olajág,
Minden babér az ő számára nő."
Ám hadd legyen, nem tagadom,
Övé, mely bírja őt, a hon:
De szívem azt sugja minduntalan,
Hogy a költőnek egy - csak egy hazája van.

Kezdődik e hon a csendes tanyának
Küszöbjén, melyhez emlékezete
Köté legelső végét fonalának,
Midőn először útnak erede;
Hová e gondolatvezér
Mulatni vissza-visszatér -
És egy szerény zöld ággal megpihen,
Mint bárkán a galamb, az ősi tűzhelyen.

Ott ismerősen vészik őt körűl
Gyermekkorának játszótársai;
Eléje ott nyájas szóval kerűl
Az agg szülő - tán már csak néhai;
Minden szöget, minden zugot
Úgy lel, miképen megszokott,
Bár őse telkén most a vén Idő
Új gazda: bont, épít, ahol s mint kedve jő.

Mely ott felé zeng, a meghitt beszéd
Anyai tejnek édes folyama,
E szó nyitá meg szívét és eszét
Ajkára ez simult, hogy dallana;
Szerelme bimbó-hajnalán
E nyelvet érté a leány,
S ezen viszonzá a "szeretlek"-et
Vagy a sohaj szócskát, mit visszarebegett.

S a nyílt szivű nép, melyet ott talál,
Vele érzésben és nyelvben rokon;
Dala e nép közt ajkrul-ajkra száll
Örül vagy sír az édes hangokon;
Fogékony ott minden kebel
A dalra, melyet énekel, -
S hogy ebből semmi hang el nem veszett,
Tudnia biztosan, mily boldog élvezet!

Ameddig ily nép fogja őt körűl,
Nép, melynek érzi keble, zengi szája
A költő énekét, - addig terűl,
Ott éri végét a költő hazája;
Azontúl maga jövevény,
Dala üvegházi növény,
Legszebb illatja, színe kárba megy:
Széles világon nincs népe s hona - csak egy!

Innen, hogy ő e népet és hazát
Szeretni tudja kimondhatlanúl:
Nem a dijt méri, melyet tán az ád,
Oltára nem önző lángokra gyúl;
És, bárha szűk, és bárha gyér
A jutalom és a babér:
Ő e honért, e honnal s honnak él, -
Örömeit, búját zengvén, ha dalra kél.

Boldog, ha büszke lantján a haza
Dicsőségének napját zengheti!
Ha nincs multjának vérző panasza;
S reménye vásznát jó szél lengeti!
A dal, mit így teremt ujja,
Egy nemzeti hallelujah,
Visszhangja messzi ég alá kihat -
És fölverendi a késő századokat.

De bár fogy a nép és hazája pusztul,
És a jövendő hallgat, - nem felel,
Bár keble csak bánat dalára buzdúl:
Honát a költő mégse' hagyja el; -
És, mely alélt hattyú gyanánt
Várja magára a halált -
Ő nemzetének hattyuéneke,
Ő, a lant bánatos, haldokló gyermeke.

Vörösmarty Mihály

Jóslat

Ki mondja meg, mit ád az ég?
Harag, káromlás volt elég;
Gyülöltünk mint kuruc, tatár,
Bánkódtunk mint a puszta vár;
Ügyünk azért
Sikert nem ért.
Pedig neked virulnod kell, o hon,
Lelkünk kihalna hervadásodon.
Hát félre bú és gyûlölet!
Vagy bár gyülöljünk szellemet,
Azt, mely közöttünk lakozott,
És eggyé lenni nem hagyott:
E gyûlölet
A szeretet.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Túl és innen sok késõ századon.
A gyûlöletnél jobb a tett,
Kezdjünk egy újabb életet.
Legyen minden magyar utód
Különb ember, mint apja volt.
Ily áldozat
Mindig szabad.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Vagy szégyen rögzik minden fiadon.
Mi tilt jobbakká válnotok?
Ha eddig pazaroltatok,
S idõ, ész, pénz elszóratott
Megvenni a gyalázatot:
Elég az ok
Javulnotok.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Bár bûneink felhõznek arcodon.
A verseny nyílt, a nemzet él,
Ha egy jobb tagja sem henyél,
Jut ember és kéz, munka, vér;
Mi volna az, mit el nem ér?
S legyen dicsõbb
Ki tettre fõbb.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Ragyogva hírben büszkén, szabadon.
Itt még e föld, mély sírjaiból
Az elhunyt õsök lelke szól.
Munkát reá s szabad kezet:
Dicsõ kert lesz a sír felett,
Zöldelni fog
Bérc és homok.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Miért volnál az éggel oly rokon?
Mit a mûvészet, tudomány
Csodásat, üdvöst hagy nyomán,
Adjuk meg e hazának azt
A hervadatlan szép tavaszt.
Mult és jövõ
Igy egybe nõ.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Fölûl idõn és minden sorsokon.
Vagy nincs erõnk? Az nem lehet:
Ártunk egymásnak eleget.
Lesz költõ, szónok és vezér,
És tudomány, mely eget ér;
De tisztelet
A gúny helyett!
Mert még neked virulnod kell, o hon,
A szellemek kincsével gazdagon.
Fut, fárad a sok idegen,
Miért? hogy tápja meglegyen,
S mi tõlük várjuk a csodát
Fölékesítni e hazát?
E jog nekünk
Szent örökünk.
És még neked virulnod kell, o hon,
Vérünknek lángja ég oltárodon.
Kié e hon, ha nem miénk?
Ha érte mindent megtevénk,
Ha tiszta kézzel áldozánk,
S lettünk, mi eddig nem valánk:
Nincs hatalom,
Mely visszanyom.
És még neked virulnod kell, o hon,
Mert isten, ember virraszt pártodon.

"A költészet veleje , hogy a költő és a nyelv egyenrangú munkatárs, egyenrangú játszótárs: néha az egyik enged, néha a másik, ezen a baráti kötődésen pedig mind a kettő egyaránt nyer. "
Kosztolányi Dezső

Nyelvében hal a nemzet
A 100 éves Magyar Nyelvtudományi Társaságnak

– A nyelv – mondja a bölcs –, mint klíma: hideg- s a melegfront;
nem zabolázhadd meg: esztelenül kavarog.
(Ez sem igaz, minthogy az aszályt is, mint a vihart, árt,
mérsékelheted el-nyomva dühödt erejük);
csakhogy a nyelv más, több: kultúra, a nemzeti lélek
mûve: lugas, közös agy tervszerû, dús remeke;
századok s évmilliók szíve, lelke dobban a szóban,
s ajkak párája máig a szón, melegen;
s parlag hogyha e mû: vad dudva, gyom és gaz emészti,
elpusztul, s vele el hajdani rest ura is.
Nem számjegy, dominókockák köve, jel csak a szó: mag,
melyben illat, szín rezg, sugaraz repesõn;
lelki gyümölcs, kenyered – s emlékezz, hogy zord idegenben
éhed – a honvágyad – csillapitá, ha honi
szót hallál Berlin, New York, Párizs vad rengetegében,
lélektáplálék, nem müvi chips csak a szó.
Így, ha a nyelv senyved, ha a színe el-kifakul, s ha
romlanak ízei, s ponty helyibe kapsz polipot:
elsatnyulsz magad is, s végül – ehetetlen, hogyha menûd már:
elfogysz, s véled a nyelv, a haza is tünik el,
hogyha hazádban, ahol bölcsõd ringott, az akácos
utcán úgy érzed: Anglia, Ausztria kisvárosi
útján jársz: Pub, Beer, Café, Conditorei, Snack:
megzavarult tudatod kérdezi: mely haza ez?!
Nincsen béke; a szép ákác- s nyárlombok alatt zeng:
– Hun tekeregsz, Jennifer? Fejd a tejet, Lucyvel!
A házak, boltok s a falak a régi, de rajtuk a nyelv! Így
járhat a bús mohikán a Chicago kövein.
– Uff! Uff! – szólt Sastoll, s angolra cserélve beszédét:
Be you Hungarian, faithful to your old, very fine, dear
language and field!* Mert ládd-é, mire lettem, s vélem a népem!
Nyeld le szived s nyelved: mint a sziu s mohikán!

Szilágyi Ferenc

* Légy, magyar, hû régi, nagyon szép nyelvedhez és földedhez!

Szántó Jenõ utolsó cikkei
Rövidítés: összevisszaság
Az itt következõ írásban vállalatokról, intézményekrõl lesz
szó. Nem a reklám kedvéért nevezem nevükön õket, hanem mert
anélkül hiábavaló volna az egész. Akárcsak némely rövidítés.
Velük van bajom. Hogy mi? Errõl olvashatnak alább.
Naponta, némelykor többször is, halljuk a rádióban, a tévében
– az utóbbiban világhírû festõk képeinek megelevenítésével és
klasszikus verssorokkal – ezt a hangsort: ájendzsi. Az utcán is
itt-ott ránk köszön, mellette egy oroszlánnal. Csakhogy itt ING
betûsort látunk. Elgondolkodott-e a reklámfõnök azon, hogy az
ING betûk igen kevés magyarban egyeznek az ájendzsi-vel?. Akkor
pedig kidobott pénz az ilyen reklám. Az már külön kiváltja
nemtetszésemet, fel sem foghatom az okát, hogy magyar nyelvterületen
miért kell angolul megneveznem egy holland pénzintézetet.
Hasonlóképpen hidegrázást kapok telente, de nemcsak a fagyok
miatt, hanem a naponta hallható enécsel okából is. Ez a
minden ízében idegen hangsor az angol nevébõl rövidített
NHL-t, az amerikai jégkorongligát jelzi. Már akinek. Ugyanígy
értetlenkedem az NBA – vagyis az amerikai kosárlabda-szövetség
– hallatán, és sok hasonlón.
Ha most a t. Olvasó azt várja, hogy sokadszor következik valamiféle
kesergés nyelvünk könnyelmû feladása miatt, akkor téved.
Éppenhogy nem ez következik. Hanem az a következetlenség,
hogy hirdetésekben naponta rálapozunk az újságban a
naggyá nõtt HVB bank nevének eme rövidítésére, és ámulatomra
a rádió is hávébé-nek mondja. Márpedig a bank teljes nevében –
ami HypoVereinsbank – a nagybetûvel kiemelt és a rövidítésben
látható V – nos, ez németül nem vé, hanem fau. De jól teszik a
magyar reklám-megszólaltatók, hogy vé-nek mondják, így legalább
többen tudják azonosítani a teljes névvel.
Az is megfejthetetlen rejtély, hogy a teljes nevén Kereskedelmi
és Hitelbank rövidítésében – ahol az és szócskát a nemzetközileg
használt & jellel írják, nyomtatják – miért mondják azt,
hogy ká-end-há, vagy néha ká-und-há, tehát a K&H láttán, ami
nekünk ká-és-há.
Még mindig a bankvilágban bóklászva szemembe ötlik a CIB
betûsor, de róla beszélve senki sem mond szíájbí-t, hanem azt,
ami írva, azaz nyomtatva vagyon: cib. A beruházásokkal foglalkozó
pénzintézet teljes neve éppúgy nem érdekli a földi halandót,
mint az ING-é. Akik netán azt hiszik, hogy azt javaslom: ejtsük
ezt úgy, ahogyan a férfifehérnemû inget, az téved. De azt szívesen
hallanám, hogy iengé.
Ha már ilyen messzire kalandoztunk el, hadd ejtsek pár szót a
szintén naponta hallható szíájé meg efbiáj dolgáról is. Aki tudja,
melyik mit jelöl, annak jó; de összemérhetetlenül többen sejtésnek
is híján vannak velük kapcsolatban. Mármlnt hogy ezeken a
„közismert” CIA, illetve FBI értendõ, azaz a Központi Hírszerzõ
Ügynökség, illetve a Szövetségi Nyomozó Iroda. Természetesen
az egyesült államokbeli. Valaki kötelezte a hírolvasókat, hogy
angolul kell használniuk az ábécét, eszerint ejteni a betûket?
Ugyan már! Ilyen kötelezettség nincs – visszautalok az említett
CIB, illetve HVB alakokra és ejtésükre.
Arról e cikkben egyetlen szó sem íródott le, hogy a rövidített
intézményeknek már a teljes nevét (is) le lehetne, kellene fordítani,
és a szavak elsõ betûit így összevonni. Példaként nemegyszer
hivatkoztam az Egyesült Nemzetek Szervezetére, az ENSZ-re.
És némi szellemi restséggel okolom, hogy a WHO (az Egészségügyi
Világszervezet), a FAO (az Élelmezési és Mezõgazdasági
Szervezet) és társaik nevét nem magyarítjuk. A FAO még hagyján,
de a dábljúécso már nyelvtörõ mutatvány. Örülök, ha a bemondók,
hogy ha már nincs magyar neve, legalább véháó-nak
ejtvén közelebb hozzák e nemes intézményt az érteni szándékozókhoz.
A nyomtatott és az elektronikus sajtó útján való közlésnek és
reklámnak éppen ez: a kölcsönös megértés a célja.

Az unió körül

Nem hosszú útleírást talál alább a t. Olvasó, hanem egy kis
nyelvi kirándulást. Idõszerûségét az adja, hogy immár a mi hazánk
is tagja az Európai Uniónak. Gondolom, azt legföljebb a
túlzó „nyelvvédõk” kifogásolják, hogy unió, nem pedig valamilyen
színmagyar szó a neve ennek a… minek is?
Valamennyi idegen nyelvi szótár az illetõ nyelv megfelelõ
szavát unió-nak fordítja magyarul. Ez annak jele, hogy immár
befogadott jövevényszóval van dolgunk. Olyannal, amely valamennyi
tagállamának nyelvében létezik. Mégis érdemes felütni
az értelmezõ szótárt, mit is mond. A latin eredetire visszautalva
az ’egyesülés’, ’szövetség’ értelmezést találjuk. Az Idegen szavak
kéziszótára szélesebb értelmet kínál, ilyesmiket: ’szövetség’,
’egyesülés’, ’államszövetség’ (ez utóbbira példának említi az
Amerikai Egyesült Államokat, rég., azaz régiesnek minõsítve),
végezetül egyházak egyesülését is fölemlíti. Való igaz, egyik sem
hangzana rosszul: Európai Államszövetség, Egyesült Európa,
Európai Egyesülés stb. De évtizedek alatt így vonult be nyelvünkbe,
s lévén a megszokás nagy úr, így jó magyarul is: Európai
Unió.
Ami fentebb az Idegen szavak kéziszótárának utalását illeti:
lehet ugyan régiesnek felfogni, de tény, hogy az USA elnökének
minden évi beszámolója mindmostanáig „Az Unió helyzetérõl”
címet viseli. Sokkal érdekesebb – s ez már a nyelvlélektan körébe
tartozik –, hogy a magyar használja ugyan az USA megjelölést,
de szerencsére nem valamiféle erõltetett ángolossággal
mondja, legalábbis itthon én még nem találkoztam a jueszé ejtéssel.
Sajnos, nincs a kezem ügyében olyan forrásmunka – létezik
ilyen egyáltalán? –, amely eligazítana, mióta nevezzük e hatalmas
országot Amerikai Egyesült Államoknak. Holott hivatalos
nevében Unió szerepel.
Ellenben annak a széthullott államszövetségnek, itt a szomszédban,
a hivatalos neve – az orosz – nem tartalmazta az unió
szót, mégis magyarul és világszerte alighanem mindenütt e szó
jelzõs szerkezetével nevezték meg. Az orosz szojuz szövetséget
jelent, nem egyesülést. De a köznyelv nem ragaszkodik az abszolút
pontossághoz. Csak megemlítem, hogy az USA rövidítéssel
párhuzamosan sosem létezett, és aligha fog, az AEÁ; a Szovjetuniónak
viszont létezett magyarul SZSZSZK és SZU rövidítése
is.
Ha már bátorkodtam a nyelvpszichológiát említeni, engedtessék
meg azt is megkérdeznem: hogyhogy megalakulásának
pillanatától, 1945 tavaszától kezdve ENSZ-nek rövidítjük az
Egyesült Nemzetek Szervezetének nevét, és álmunkban sem jut
eszünkbe, hogy a nagyvilágban UNO vagy ONU alakot használnak,
ahol az U bizony az Unió betûjele. Vagyis keletkezése idején,
sõt bizonyára már elõbb, Egyesült-nek terjesztették el a politikusok
és a sajtó. Ám ez a bátorság (?) már nem terjedt odáig,
hogy az ENSZ-nek olyan szerveit, mint például az UNESCO, az
UNIDO és több hasonló, magyarul nevezzük és rövidítsük.
Már volt szó az unió latin eredetérõl. Aki tanult latint, annak
minden természetes és érthetõ: érzi, látja az unus, -a, -um eredetet.
De aki nem tud latinul, annak sem okoz gondot az unicum,
unikum vagy az univerzális, univerzitás és sok-sok társuk mindennapos
használata.
Ha valakinek ebben is megnyilvánuló hazafiúi önérzetét bántja
az unió szónak az eddiginél bizonyára sokkal gyakoribb elhangzása,
jusson eszébe, hogy viszonzásul az Európai Unió hivatalos
nyelvei közé a mi drága anyanyelvünk is beletartozik.

Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked!

Füst Milán

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <wunctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <wontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke


[FONT=&quot]
[/FONT] Egyik olaszóra során,
ím a kérdés felmerült:
hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
mire képes a magyar,
elmondtam, hogy sok-sok rag van,
s hogy némelyik mit takar.
És a szókincsben mi rejlik?
A rengeteg árnyalat.
Példaként vegyük csak itt:
ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
mikor mondom, hogy megyek,
részeg hogy dülöngél nálunk,
s milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
gyalogol, vagy kódorog,
s a sétáló szerelmespár
miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogyha rohan,
nem üget, de csörtet. És
bár alakra majdnem olyan,
miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is, hát
aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
de tán vágtat valahol?
Aki tipeg, miért nem libeg,
s ez éppúgy nem lebegés,
minthogy nem csak sánta biceg,
s hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
avagy akár bóklászik?
Lábát szedi, aki kitér,
a riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér …
Más nyelven hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
botladozó mint halad,
avagy milyen őgyelegni?
Egy szó? Egy kép? Egy zamat!
Aki slattyog, miért nem lófrál?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog?
Aki koslat, avagy kaptat,
avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
s nem csak a jármű robog.
Nem csak az áradat rohan,
s nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
ki beslisszol, elinal.
Nem battyog az, ki bitangol,
ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
sompolyog, majd meglapul,
s ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik erre settenkedik,
sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, eloldalog.
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
lézeng, ődöng, csavarog,
lődörög, majd elvándorol,
s többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
elárulja kósza nesz.
Itt kóvályog, itt ténfereg…
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
mikor tódul, vagy vonul,
vagy hömpölyög, s mégsem ömlik?
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
s tán csak magyarul lehet!

Nagyon szép címet adtál a topiknak, és persze tetszik a téma is!
Gratulálok!

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td>Mécs László: A közös fészek melege
</td> <td class="more" align="right" nowrap="nowrap">
</td></tr></tbody></table>

Otthon hogyha két magyar van együtt,
ott uszít a virtus, gőg s a gond.
Örök kakasviadal van, vetjük
búzánkat, de szántónk harcporond!

Odahaza átkok közt tagadjuk,
hogy szeretjük egymást véresen,
sátorunkat skalpokkal kirakjuk,
s nem hat meg a pokol érve sem!

Testvérek közt van csak oly gyűlölség,
ahogy otthon gyűlölünk s ütünk!
Leátkozzuk fájáról gyümölcsét
s kalapjáról csokrát, ha kitűnt!

Ámde hogyha idegen faj gőgje
meghajszol, mint kóborló kutyát,
s néked csak bajt, tüskét terem földje,
megbecsülöd a retyerutyád!

Idegenben bármilyen magyarral
találkozunk. ünnepünk vagyon.
Emlék kertünk megöntözzük borral,
s minden virág élni kezd nagyon!

Szavainkon anyacsókos illat,
fellebben a bánat fellege,
s előjön, mint sötétben a csillag
közös fészkünk minden melege!

Kiss Jenő: Óda az anyanyelvhez

„Veled születtem és veled halok meg.
Első s utolsó szó az ajkamon
te voltál, s te leszel. Te vagy
a bölcső és a sírhalom.
Ábrányi áhitatával ha szólok
„Ó, szép magyar nyelv!”- ódának elég?
Vagy más kéne, nagy lángot gyújtanom,
amelyben minden fölszikráz, s elég?
Mi adhat képet rólad, mi tehetne
a méltó helyre, székedbe anyánk,
minden magyarnak édes anyanyelve
hogy jól vigyázzunk rád, s vigyázz reánk?
Az ősi istennőt látom tebenned,
ki szül, teremt, beszélni megtanít,
ha szűk-et mond, jól összevonja száját,
ha tág-at, tágra nyitja ajkait.
Az öcs kisebb, a száj is összetartóbb,
a báty nagyobb, a száj is nagyra tárt,
a gömb, a gomb szabályosan mutatja
a fogalom sajátos vonalát.
Szemléltető, szép oktatás, az ősi!
A gyermekkor s a gyermeki Idő
játékos módszere, a nagy múlt,
amelyből nyelvünk gazdagon kinő.
E nyelv, mely élt, nyelveket megelőzve,
s amely virul, ma sem hajolva őszbe!

Sziasztok!
Keresek egy találó verset iskolaavatóra. Nincs ötletetek? Segítsetek, ha tudtok, köszi!

Pecznyík Pál:
Hála-himnusz!

Isten áld meg a magyart
átélt orkánt, zivatart.
Vonult országokon át,
itt adtál néki hazát!
Kárpát-bércei között,
melyet vérrel öntözött,
ezt a próbált nemzetet,
ma is óvja, szent kezed!
Bár nyolc nemzetre szakadt,
ám nyelvében egy maradt!
Nyelvétől e nemzetet,
megfosztani, nem lehet!
Kényszerhatárokon át
zengi, hála-himnuszát!
Jövőbe nem lát szeme,
Te vezéreld, járj vele!
Így, míg vándorlása tart,
védd meg, áldd meg, a magyart!


Celldömölk
2011. VIII. 20.

"NEM ELÉG MAGYAR ANYANYELVŰNEK SZÜLETNÜNK, TANULNUNK KELL MAGYARUL A SÍRIG."
(Nagy László: Új Írás: "egy körkérdésre adott válaszból")