Kedves KyraNekünk még mondhatnád ezt, mert nem értünk az orvosi műszerekhez, nem képeztek ki bennünket az egészségügyben szükséges tudásra, de azoknak az orvosoknak, pszichiátereknek, vagy akár agysebésznek mondod ezt, aki legalább annyira tudja, mint te, hogy mi a különbség a kóma és a klinikailag bizonyítottan beállt halál, sőt agyhalál között. Úgy gondolod, hogy te ezt náluk is jobban tudod?
Ernoe, nehogy felsorold mind a millioegy kiserletet, viszont egy maroknyit ha megemlitenel azert mindenki halas lenne.-
Azonban, millioegy kisérlet mutatja, hogy nincs ilyen bennünket irányito, a testünktöl független identitás.
Ez eddig a legnagykepubb kijelentesed.Minden nagyképüség nélkül mondom:
-
Kedves Erzsi!Ott van köztetek az eltérés, hogy Leonardo sokkal többet tudott az emberiség múltjáról, így a bibliai történetekről is, mint amit elmondhatott volna anélkül, hogy bántódása ne essen a papság részéről, bármennyire is kedvelték. Gondolok itt egy kis máglyára, egyebekre.
Viszont nem bírta ki, hogy legalább a festményeiben ne mondja el az igazságot itt-ott. Így aztán Jánosban, aki akkor még fiatal volt, megfestette Mária-Magdolnát. Más festők is elkövettek ilyen "galádságot" - már akkor sem lehetett mindenkit átpancsolni. Például Michelangelo festménye is ilyen a Sixtus-kápolna freskóján.
Kedves PittiErnoe, nehogy felsorold mind a millioegy kiserletet, viszont egy maroknyit ha megemlitenel azert mindenki halas lenne.
Kedves Erzsi!Az akkor micsoda, ha nem az egyik lehetséges felvonás, miszerint Jézus nős volt? Mert ezt nem tudod bizonyítani, míg meg nem találják a házassági levelét.
Én nem vagyok ti, nem tudom kivel állítasz egy csoportba, de ez nem is lényeges. A lényeg az, hogy most hallom először ezt az elméletet, a Leonardo festményével kapcsolatosan.
Az, hogy Jézus kézrátétellel gyógyított.............. Például Grisa Raszputyin is kézrátétellel gyógyította a hemofiliában szenvedőkis cárevicset, de ettől nem lett isten, mert csak egyszerű, de nagyszerű szélhámos volt, aki nagyon jól értette a mesterségét, de nős és három gyerek apja.(hivatalosan, a többiről nem tudni) Felőlem azt hihetsz, amit akarsz, sőt Isten se akadályoz meg ebben, azért adott neked is szabad akaratot. Üdv István
Kedves Kicsi FecskePontosan így van kedves Vzajcev!
Aki csak a fizikai test szinten él mint annyian vagyunk itt a földön, annak a vízhiány a test halálához vezet. Kevesen vannak azon a szinten, hogy kevesebb, szinte alig vízen, fényen is képesek élni. De akik még nem ta rtanak ott, azoknak nagyon veszélyes. A regeteget meditáló guruknak megy, sőt sokkal többet, másabbat is megélnek, de ők nagyon kevesen vannak.
Pár évvel ezelőtt volt a tv-ben, hogy egy férfi áttért a fényevésre. A várandós felesége belehalt, és a kislánya is csak úgy tudott életben maradni, hogy rájuk törték az ajtót, és a kórházba vitték. Majdnem kiszáradt. Az apát börtönbe vitték...
Még azok is, akik már elérték ezt a szintet, edzetni kell magukat, akárhogy, akármikor ők sem vághatnak bele.
A fényre meg szüksége van minden egyés élőlénynek. A növényeknek, hogy a napfény energiáját begyűjtsék, és a növényevők, vegyes táplálékon lévők elfogyasztják. Fény nélkül nincs élet. Mivel minden fényből van, lehet az növény, állat, kő, fém, ember, stb.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
Edes AranyomErnő! Könyörgöm! Ments meg minket az ilyen fotóktól. Nekem épp elég, hogy tudom, létezik ez a világban, te meg alávaló módon még gyönyörködsz is benn! Már többedszer tettél be ilyen képeket. Ha neked ennyire jók az idegeid, akkor nagyíttasd ki és tedd a nappalidba a falra és nézegesd, de kérlek, bennünket kímélj meg tőle.
Kedves Kicsi FecskeLementek a tudósok kvantum szintre, és ott már csak energiát, fényt találtak. Mivel keresik a legkisebb alkotó egységeket. Korábban az atomot, elektront, neutront tartották annak. Mostmár kvarkokról, és kisebb részekről is beszélnek.
Nézz utána, a gugliben sok érdekességet lehet találni...
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
Kedves Pitti
Furcsa emberek vagytok ti itt, jo hogy nem csodálkoztok rá arra, hogy a temetökben halotakat lehet találni. Hogy menyi idöre van szüksége az agynak amig szétbomlik azt nem nehéz megállapitani, várjál a telefonhivással ha a nagyapo szivszélhüdést kap, megáll a szive.
Ha 3 napig nem veszel magadhoz vizet tönkremegy a veséd, a böjtölés viziokkal jár mert az agyad megzavarodik, beremegsz ugyanazon okbol kifolyolag mind egy cukorbeteg.
Megint suketelsz Ernoe. Baromi olcso dolog.Megint suketelsz Ernoe. Baromi olcso dolog.
Inkabb csak ugy kommentar nelkul rakjal be 5-ot abbol a millioegy kiserletbol amire hivatkozol hogy bizonyitja azt hogy nincs lelek.