Óvodai élet 2014.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

szsziszo

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Szerintetek az erdei cserebere c. mese bábozása nem rövid egy nagycsoportos mesefoglalkozásra? Várom a véleményeket. :)
 

Orsika0901

Állandó Tag
Állandó Tag
Apropó, tulajdonképpen ez azzal is kiszúrás aki nem levelezőn vagy estin végzett hanem nappalin, mert azok gyakornokok lesznek.
Tulajdonképpen most a gyakornoki idő az óvodapedagógusi végzettség után kell vagy nem?Mi köze van ahhoz hogy valaki már előtte dolgozott máshol, más területen?pl: a benzinkúton. Saját tapasztalatból tudom, (mivel hosszú ideig készítettem fel főiskolásokat államvizsgára) hogy a levelezősök közt többnyire olyan hallgató van aki más területen dolgozik a tanulás mellett.

A gyakornoki program egy olyan folyamat, amelynek során a „pályakezdő” megismeri a munkahely belső értékeit, szervezeti kultúráját, meghatározott módszertan alapján támogatást kap, hogy megtalálja helyét a munkaszervezetben, mintát kap a feladatok hatékony elvégzéséhez.

A szabályzat célja a gyakornokok felkészítésének, beilleszkedésük segítésének megalapozása, a foglalkoztatási feltételek rögzítése, annak érdekében, hogy segítse a gyakornokok tudásának, képességeinek, készségeinek fejlesztését, alakítsa, fejlessze az elkötelezettségüket a pedagógushivatás iránt, segítse a nevelés-oktatás ágazati céljaival, az intézményi célokkal való azonosulást.
Bosszant a dolog, pedig nem is vagyok benne érintett.
Bizony!
Gondold el, hogy itt 20 év körüli időről van szó. Más ennyi idő alatt mennyi mindent csinált, hány csoportot felnevelt, ... van aki meg belép és egyből több a fizije, mint a vezetőnek vezetői pótlék nélkül. Itt ez állt fenn!
Csak akkor az U. Betty is intézkedjen, mert őt nagyon nem jól sorolták be! Legalább neki jó hír!
 

mamoncsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Lányok nem a más területen dolgozottakat érinti ez a szabályozás, hanem aki közalkalmazottként gyermekek között dolgozott leg 6 évet pl. addig asszisztens volt, egy elötte nem ezen a területen dolgozó pl aki benzinkúton dolgozott nem lesz pedagógus I.-be sorolva. Ő gyakornoknak lesz besorolva, mivel nincs meg a minimum 6éve közalkalmazottként. A nappali tagozatos pedig megint csak nem rendelkezik 6 évvel a területen így ő ezért lesz gyakornok, míg egy levelező szakon végzett pedagógusnak simán lehet tapasztalata mondjuk asszisztensként.
 

b.gabcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia mamoncsi!
Nálunk, a most végzett levelezős az előző 6 évét egy kórházban ill. egy magánklinikám töltötte, és szept 1-től Ped/l-be sorolták és nem gyakornokiba.
 

barbi0503

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha valaki legalább 6 évig nem pedagógus munkakörben de közalkalmazottként dolgozott elötte és elvégezte a főiskolát közben akkor ped I-be kell sorolni és előfordulhat hogy rögtön 7-be is hiszen az az évek számától függ. Legalábbis én így értelmezem a törvényt



Tehát csak a közalkalmazott 6 év számít, ha valaki pl. magán családi napköziben dolgozott az nem ugye?
 

domdodom64

Állandó Tag
Állandó Tag
Tehát csak a közalkalmazott 6 év számít, ha valaki pl. magán családi napköziben dolgozott az nem ugye?
Idézem bisne-t: "
326/2013. rendelet 14. §
(3)19 Ha a pedagógus-munkakörre foglalkoztatási jogviszonyt létesítő személy nem rendelkezik a 13. § (1) bekezdése szerinti jogviszonyban megszerzett két év szakmai gyakorlattal, de bármely más munkakörben, vagy részben a 13. § (1) bekezdésében foglalt jogviszonyban, részben más munkakörbenlegalább hat év szakmai gyakorlatot szerzett, mentesül az előmeneteli rendszer gyakornoki szakasza követelményeinek teljesítése alól, és Pedagógus I. fokozatba kerül besorolásra.

ez ek szerint pedig ez a helyzet" Ez van a gyakorlatban is, nekem is van éppen egy ilyen esetem, és bizony PedI/8 lett belőle!!!!
 

U.Betty

Állandó Tag
Állandó Tag
Bizony!
Gondold el, hogy itt 20 év körüli időről van szó. Más ennyi idő alatt mennyi mindent csinált, hány csoportot felnevelt, ... van aki meg belép és egyből több a fizije, mint a vezetőnek vezetői pótlék nélkül. Itt ez állt fenn!
Csak akkor az U. Betty is intézkedjen, mert őt nagyon nem jól sorolták be! Legalább neki jó hír!

Sziasztok!

Köszönöm a biztatást, nekem van rendesen lelkiismeret furdalásom, pont ez miatt, de ha mindenkit besorolnak Ped. 1-be akár honnan jött, én sem hagyom. Mentségemre legyen soha nem voltam az a láblógatós dajka néni( nem akarok senkit megsérteni, akinek nem inge ne vegye magára) már--már a túl aktív voltam. Most várom az OH-tól a választ.
 

b.gabcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Mindenkinek küldöm, aki gyakornoki témában érdekelt. Meg van a törvény.

Magyar Közlöny 2013 évi 143 szám 66444. oldal.14. paragrafus 3. bekezdése.

Megnyugodtam, mármint, hogy jól cselekedtünk, Ped 1-be soroltuk a Kollégát.
 

tlosz69

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, ez így van!
Én is hasonló problémával álltam szemben tavaly. Dajkaként dolgoztam 2005-től és 2009-ben diplomáztam. Továbbra is dajka munkakörben dolgoztam 2012-ig. Ekkor kineveztek és gyakornoki státuszba kerültem. De tavaly a közoktatási törvény módosításával lehetőség nyílt arra, hogy átsoroljanak ped1-be. Sok levelezésembe került (EMMI, OH) de végül megszületett a döntés. Átsorolhatnak ped1-be, de az éveim amiket dajkaként beszámoltak itt már nem vehetők figyelembe, csak azok az évek amikor már diplomával dolgoztam az óvodában. Így pedI 2-be soroltak.
 

ancilla42

Állandó Tag
Állandó Tag
Na most engem is jól megkevert ez a besorolás dolog. Én 1985-ben kezdtem el dolgozni óvodában, mint képesítés nélküli óvónő. Aztán ált. iskolában is napköziztem, könyvtáros voltam ugyanannál az ÁMK-nál. Szültem 2 gyereket és a 2. gyes után az oviba mentem vissza dajkának. (gyes alatt elvégeztem a dajkaképzőt) Elmentem fősulira és 2009-ben megkaptam a diplomám. Azóta óvodapedagógusként dolgozom. Akkor most engem hová is kell sorolni? Ped 1/ hányba? Valaki tudna ebben segíteni? Köszönöm!
 

kotkodács

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok
Nagyon szeretném kérni, hogyha valakinek megvolna a Tücsök zenekartól a Házasodik a tücsök című dala megköszönném ha feltöltené, mert sehol nem találom és nagy szükségem lenne rá.
 

levél1234

Állandó Tag
Állandó Tag
drámajáték? és miket? szeretik is?

én abból indulok ki, ha én 8 órás munka után dögfáradtan beesnék a szülőire, ami úgyis púp a hátamon, biztosan nem lenne őszinte a mosolyom, ha velem drámajátékot akarnának játszatni. konkrétan a harmadikról már rutinszerűen késnék 20 percet.
Ne hosszú játékra gondolj, és mindig az adott csoporttól függ, hogy mennyire vevők rá az első alkalommal. Új csoport esetén és később is, ha új gyerek és vele együtt szülő is érkezik a csoportba, akkor egy-egy ismerkedős játék. Nálunk a szülők partnerek ebben, a csoportba érkező új szülő hálás azért, mert az ismerkedését megkönnyítem és mi sok szülőkkel közös programon (farsang, apák napja) játszunk ilyen játékokat ami komoly közösségépítő :)
Talán ez is segít abban, hogy ne egy nyűg legyen a szülői.
 

levél1234

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudnál ötleteket drámajátékhoz szülői értekezletre?
A neten sokféle drámajátékot találsz: játszottunk már bemutatkozós/névtanulóst: alliteráló jelző + szülő keresztneve, vagy alliteráló jelző + gyerek neve, vagy alliteráló jelző + gyerek jele - mosolygós Máté.
Vagy a szülők a gyerek születési dátuma (hó, nap) állnak sorba (rácsodálkoznak, hogy jé, a gyerekeink egy napon születtek), így gyorsan csoportra bontom őket, és egy kirakót raknak ki közösen (pl.: csoportról egy fénykép, amit aztán persze mindenki megkap). Vagy fonalgombolyagot dobunk egymásnak, és akinek dobtuk, annak a keresztnevét kell mondani (új szülőnek az ismerkedést könnyíti, hogy a többiek keresztnevét megismeri).
Nálunk ezeket nagyon szeretik, fiatal, játékos kedvű, vidám szülői közösség.
 

b.gabcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Na most engem is jól megkevert ez a besorolás dolog. Én 1985-ben kezdtem el dolgozni óvodában, mint képesítés nélküli óvónő. Aztán ált. iskolában is napköziztem, könyvtáros voltam ugyanannál az ÁMK-nál. Szültem 2 gyereket és a 2. gyes után az oviba mentem vissza dajkának. (gyes alatt elvégeztem a dajkaképzőt) Elmentem fősulira és 2009-ben megkaptam a diplomám. Azóta óvodapedagógusként dolgozom. Akkor most engem hová is kell sorolni? Ped 1/ hányba? Valaki tudna ebben segíteni? Köszönöm!
Szia!

Szerintem Ped/I 10-be, jövőre lépsz a 11-be
 
sziasztok, szeretnélek megkérni titket,ha volna valakinek ovis műsor aradi vértanúk napjára nagyon örülnék, ha feltenné.Előre is köszönöm.
 

U.Betty

Állandó Tag
Állandó Tag
[TE="tlosz69, post: 4347301, member: 296019"]Én is hasonló problémával álltam szemben tavaly. Dajkaként dolgoztam 2005-től és 2009-ben diplomáztam. Továbbra is dajka munkakörben dolgoztam 2012-ig. Ekkor kineveztek és gyakornoki státuszba kerültem. De tavaly a közoktatási törvény módosításával lehetőség nyílt arra, hogy átsoroljanak ped1-be. Sok levelezésembe került (EMMI, OH) de végül megszületett a döntés. Átsorolhatnak ped1-be, de az éveim amiket dajkaként beszámoltak itt már nem vehetők figyelembe, csak azok az évek amikor már diplomával dolgoztam az óvodában. Így pedI 2-be soroltak.[/
-QUOTE]problémával álltam szemben tavaly. Dajkaként dolgoztam 2005-től és 2009-ben diplomáztam. Továbbra is dajka munkakörben dolgoztam 2012-ig. Ekkor kineveztek és gyakornoki státuszba kerültem. De tavaly a közoktatási törvény módosításával lehetőség nyílt arra, hogy átsoroljanak
ped1-be. Sok levelezésembe került (EMMI, OH) de végül megszületett a döntés. Átsorolhatnak ped1-be, de az éveim amiket dajkaként beszámoltak itt
már nem vehetők figyelembe, csak azok az évek amikor már diplomával
dolgoztam az óvodában. Így pedI 2-be soroltak.[/QUOTE]

Szia! Segíts nekem kérlek,már írtam az OH-ba pénteken de még nem válaszoltak, olyan email címet esetleg ahonnan választ kaptál a gyakornoki státuszoddal kapcsolatban tudnál-e nekem küldeni.
Köszönöm előre is
 
Utoljára módosítva:
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére