Hírek Összeírják a katonai szolgálatra alkalmas polgárokat

Elérkezettnek látják az időt a létszámhiánnyal küzdő Bundeswehrnél, hogy újra elrendeljék a kötelező katonai szolgálatot Németországban, ezért egy friss javaslat szerint hamarosan megkezdődhet a honvédelemre alkalmas német állampolgárok listázása.

Nem bízzák a véletlenre a háborús felkészülést Németországban: a hónapok óta napirenden lévő hadkötelezettség témájában egy friss javaslat szerint a politikusok rövidesen tovább léphetnek annak érdekében, hogy a létszámhiánnyal küszködő hadsereget felkészítsék egy európai összecsapásra.

André Wüstner, a Német Fegyveres Erők (Bundeswehr) Szövetségének elnöke legújabban sürgetni kezdte, hogy minden katonai szolgálatra alkalmas, német állampolgárt regisztráljanak a haderőnél, hogy elkezdődhessen az egyeztetés az érintettekkel.

Ehhez előbb a jogszabályi környezetet kell megteremteni, ezért szerinte a Bundestagnak – biztonságpolitikai okokra hivatkozva – még ebben a parlamenti szezonban lépnie kell a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése felé, amelyet 2011-ben függesztettek fel.

Jelenleg egyértelmű a helyzet – jelentette ki a katonai vezető, utalva az ukrajnai háborúra.

A hadsereg az utolsó órában van​

Első lépésként a Bundeswehrnek meg kell állapítania, hogy ki alkalmas a katonai szolgálatra – nyilatkozta a javaslat kapcsán André Wüstner egy rádiós műsorban, elismerve, hogy a német hadsereg „strukturális hiányokkal” küzd.

Egyúttal bírálta és naivitásnak nevezte azt a több mint egy évtizedes döntést, amellyel 55 év után az akkori kormány lebontotta a 400 ezer fős hadsereg stabilitását. A vonatkozó törvény ugyanakkor kimondja, hogy háborús feszültség esetén újraélesztik a kötelező katonai szolgálatot a férfiaknál – ez lenne az alapja a várható lépésnek.

A katonai vezető emlékeztetett: Boris Pistorius védelmi miniszter is szorgalmazza egy új hadkötelezettségi modell bevezetését Németországban, de szerinte sürgősen cselekedni kell, mert „az utolsó órában vannak”.

Ezért most a jogalkotóknak fel kell hatalmaznia a hadsereget, hogy összegyűjtse minden katonai szolgálatra alkalmas személy adatait, azzal a szándékkal, hogy felvegyék velük a kapcsolatot és tájékoztassák őket a szolgálatról.

A kancellár a munkaerőpiacot félti​

A javaslat nem lepi meg a politikusokat, mivel Boris Pistorius tavaly elhíresült kijelentése óta – miszerint Németországot fel kell készíteni arra, hogy Putyin megtámadja a NATO-államokat – állandó téma a haderő fejlesztése.
A kereszténydemokrata CDU párt is a kötelező katonai szolgálat visszaállítása mellett van: a svéd minta alapján a fokozatos átállást javasolják úgy, hogy rövid időn belül kvóták szerint nőjön a készenlétben lévő katonák száma, és legalább egy éves kötelező szolgálati időt rendelnének el.

Olaf Scholz kancellár ugyanakkor valószínűtlennek tartja az általános hadkötelezettség visszaállítását a fiatalok számára Németországban, szerinte ahhoz az Alkotmányt is módosítani kellene, és a döntés a gazdaságban tapasztalt munkaerőhiányt is súlyosbítaná – idézi a Berliner Zeitung.

Az idősebbek támogatják, a fiatalok ellenzik a besorozást​

Ellenzi a kötelezést a német Caritas Egyesület is, amely szerint nem lehet ilyen erőteljesen beavatkozni a fiatalok életébe, hanem csak önkéntességi alapon kellene ösztönözni a honvédelemben való részvételt, amely törvényes jog.
A német lakosság ugyanakkor nincs annyira megrettenve az elképzeléstől, legalábbis a közvéleménykutatások szerint.

A listázási javaslatról szóló műsor betelefonálói között volt, aki szerint sokaknak jól jönne a kényszerű katonai szolgálat, mert az a társadalmi viselkedésükön is javítana, ám az igazságtalan lenne, ha csak a 25 év alatti férfiakat érintené.

A Forsa felmérése szerint pedig jelenleg minden második ember támogatja a kötelező sorkatonaság visszaállítását Németországban, főként a 60 év felettiek, míg a 18-29 éves korosztály 59 százaléka ellene van a tervezett intézkedésnek.

1715582467677.jpeg
 
Lehet nem látom jól, de az orszok kivonultak Kelet - Európából, de az amerikaiak bent maradtak nyugaton és most mint NATO szépen megszállják egész Európát

Az oroszok megszállók voltak. (Utcai harcos orbán zavarta el Magyarországról őket.:))
A NATO nem vonulhat ki mert 32 ország védelmi szövetsége.
-----
Ennyire tájékozatlan lennél? :rohog:
 
Az oroszok megszállók voltak. (Utcai harcos orbán zavarta tőlünkel őket.:))
persze, nyugatberlinben az amerikaiak védelmet biztosítottak, keletberlinben az orszok megszállók voltak
A NATO nem vonulhat ki mert 32 ország védelmi szövetsége.
a Varsóiszerződés is védelmi szövetség volt
-----
Ennyire tájékozatlan lennél? :rohog:
valóban felvetődik egy kérdés, a NATO létjogosultsága már évtizedekkel ezelőtt megszűnt, mert már Varsóiszerződés sincs, azon csodálkozom, hogy az oroszok kínával miért nem hoznak létre egy ellenpólust egy katonai védelmi szövetséget.
 
persze, nyugatberlinben az amerikaiak védelmet biztosítottak, keletberlinben az orszok megszállók voltak

a Varsóiszerződés is védelmi szövetség volt

valóban felvetődik egy kérdés, a NATO létjogosultsága már évtizedekkel ezelőtt megszűnt, mert már Varsóiszerződés sincs, azon csodálkozom, hogy az oroszok kínával miért nem hoznak létre egy ellenpólust egy katonai védelmi szövetséget.
Terelsz, nagyon nevetségesen terelsz... :D

Szégyent hozol kiképzőidre.
 
Terelsz, nagyon nevetségesen terelsz... :D

Miért tartod nevetségesenek hogy nyugatberlinben az amerikai csapatok a védelmet biztosították és keletberlinben pedig orosz megszállók voltak. Az oroszok kivonultak, az amerikaiak maradtak és persze csináltak még pár támaszpontot keleteurópában.
Kis hírecske "Lengyelország csatlakozik a programhoz, ezt azt jelentené, hogy az Egyesült Államok nukleáris fegyvereket tárolhat és szükség esetén indíthat a területükről"
 
Utoljára módosítva:
Nem hallok erről senkit panaszkodni, rajtad kívül. Lehet, hogy azért mert te nem Németországban élsz? Vagy esetleg egy másik Németországban.
Szerintem csupán tényként mondta.Nem panaszként.
Ideológiává fordított nézőponton át látni egy és ugyanazt a történelmi eseményt.
Nem véleményt írt. De a válaszod már vélemény.
 
Utoljára módosítva:
Két éve megy a háború. Két éve fenyegetnek az atom bevetésével az oroszok. Csak az oroszok. De mégsem mérik meglépni. Vajon miért?
Gondold, át szerintem nincs két éve atom fegyver használat emlegetve.

És még az is kétséges: Ki mire adott válaszként olyan mondatot.
Az időrend számít
Nyugati erők beavatkozására Ukrajnában? Esetleg orosz területre is kiterjedő nyugati hadmozdulatok?
Esetleg a Emmanuel Macron féle kardcsörtetésre válaszul?
Macron kardcsörtetőt tesz.Az üzeneted meg csúsztat
Egy viszont biztos:
Mindent megtesznek a nagyobb hatalmak hogy kiszélesedjen a háború.
Miért kellett elmenni a történéseknek eddig?
Állandóan ott az érv mi csak megvédjük.
De már rég túlmentek a dolgok a megvédésen.
Ez önmagát gerjesztő folyamattá vált.
Értelmetlen a világ
Jajj.jpg
Macron nagyhatalmi erőt és fontosságot most akar bizonyítani :
forrás HVG
A francia elnök szerint Európának három nagy fenyegetéssel kell egyszerre megküzdenie. Az első az oroszok jelentette biztonsági fenyegetés, a második a Kína jelentette gazdasági veszély, a harmadik pedig a szélsőjobboldali erők megerősödésével válságba kerülő demokrácia.
Még Macron felfelé pörgető mondatai
Nevezhető lenne szájkaraté szakasznak is. Ha nem volna valóban felpörgető hatása:

Ha az oroszok áttörik a frontot, és az ukránok segítséget kérnek, legalábbis el kell gondolkodni azon, hogy Európa katonákat küldjön Ukrajnába – tart ki korábbi, az EU-n belül is megosztónak bizonyuló álláspontja mellett Emmanuel Macron francia elnök

forrás HVG
Ami az elgondolkodtató:EU-n belül is megosztónak bizonyuló álláspont
Nagyon farokméregető lett Macron.
Keresi a csalánost másnak.

A NATO-szövetségesek többsége közölte, nem szándékozik harcoló csapatokat vezényelni az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába, így úgy tűnik, a lehetőséget a hét elején felvető francia elnök, Emmanuel Macron elszigetelődött a katonai tömbön belül. Pedig Ukrajnában már nem kevés NATO-katonai szolgál, igaz, ők közvetlenül nem vesznek részt a harcokban.
 
Utoljára módosítva:
A számokat nem felezni kell, elvégre az ukránok nagy része már elszökött, most akarják már a börtöntöltelékeket is bevetni. Max 500000 ujoncot tudnak az ukránok besorozni
Ezt honnan veszed?
Egyelőre az oroszok verbuválnak elítélteket.
én elhiszem, hogy ez következik a kalsszikus tanokból, de egyenlőre az oroszok elfoglalták az összes ukrajnai fekete-tengeri kikötőt, csak Odessza maradt, és az oroszok haladnak előre... de ez lehet csak propaganda, hiteles források nincsenek
Hol is van az orosz fekete tengeri flotta?
a Kormányzati Tájékoztatási Központ levele így kezdődik: "Tisztelt Hölgyem/Uram! A NATO egy ukrajnai misszió felállítását tervezi. Ez magában foglalná a katonai kiképzést és a fegyverszállítások koordinációját is. Az észak-atlanti szervezet öt év alatt 100 milliárd dollárt is belepumpálna a háborúba, tehát annak legalább ötéves elhúzódásával számolnak"

gondolom sokan kaptak ilyen levelet

Te nem kaptad meg a Kormányzati Tájékoztatási Központ levelét?
Mivel én nem vagyok fidesz fan. Nem kaptam.
De menjünk sorjában!
A NATO ukrajnai misszió felállítását tervezi.
És?
Orbán ha akarja, megvétózza...
Honnét jönne az a 100 milliárd?
A NATO tagdíjból?
Merthogy a NATO -,nak mint olyan, nincs önálló költsegvetese az adminisztratív részt leszámitva.
És mennyi fegyvert szállít az ukránoknak, mekkora bevétele van belőle?
Amit segelyként ad?
És mit mond Antony Blinken (az amerikai külügyminiszter), miért jó fegyvereket szállítani?
Mert fellenditi a saját gazdaságát?
Lehet nem látom jól, de az orszok kivonultak Kelet - Európából, de az amerikaiak bent maradtak nyugaton és most mint NATO szépen megszállják egész Európát
Nem látod jól.
Az oroszok távozását kérték az országok, a NATO -ét nem.
USA a NATO katonai kiadásainak csaknem 70%-át biztosítja,
Ezt honnét veszed?
Az, hogy a saját NATO-nak felajánlott erők költsége ennyi, nem egyenlő NATO költségvetés.
melyik Európai államban nincs amerikai katona?
Magyarország? (Svájc, Svédország, Finnország tavalyig...)
 
Elhiszem!

Nekem az ellern nincs kifogasom, ha Te idegen érdekeért legyilkoltatod a gyermekeidet, de én ezt inkabb kihagynam!

Ti nyugodtan szidjatok Putyint, meg mit tudom én még most éppen ki van nektek kiirva, hogy szidni kell!

HA a 21. sz-ban az emberek képtelenek egymassal leulni, és ugy tisdztazni a dolgaikat, akkor tenyleg ez marad! Fegyverek, katonasag, haboru, ja és az ugynevezertt csendes tobbseg meg lelkesen tapsol a militaristaknak!
Épp most olvasom egy ˝olvasó˝ levelét . Mily fura hogy ennyire egyformán gondolkodnak egyesek....
Ez egy Karácsony Gergelynek szóló levél.
„Gergő, te egy szar ember vagy, aki a fiaimat meg akarod ölni, aki Budapestet, hazánk csodás fővárosát el akarod pusztítani. Gergő, nézd meg a második világháború utáni fotókat Budapestről, Hirosimáról, Nagaszakiról! Gergő, te miért akarod elvenni a gyermekeinket? Miért üzensz hadat Oroszországnak? Te normális vagy, Gergő? Van neked felelősségérzeted? Nem, Gergő, nem adom a fiaimat! Gergő, te egy szar ember vagy, amikor kijelented, hogy Magyarország hadban áll Oroszországgal. Te nagyon szar ember vagy, Gergő!”
A kifakadást az szülte, hogy közel egy éve a budapesti főpolgármester az ATV-ben azt mondta„Hát éppen egy háborúban állunk azzal az országgal, amely beszállítja volt ennek a metrókocsis beszerzésnek.” Pontosításra elismerte, hogy nem vagyunk háborúban Oroszországgal, de szankciós listán vannak, ezért nehéz velük megállapodni.
S tovább:
„Ezt nem engedem meg! Aggódom a fiaimért, mert te és a barátaid oda akarjátok őket dobni Putyinnak emberi martalékul. Nem adom! Nem adom, ahogy remélem, nagyon sok szülő sem adja. Nem engedem, hogy Zelenszkijért, Bidenért, Macronért vagy érted, Karácsony Gergely, érted haljanak meg. Te uszítod felelőtlenül az orosz elnököt, te hadat üzensz az oroszoknak. Te odadobnád a fiaimat. De én nem engedem! Mit képzelsz te? Hogyan jössz te ahhoz, hogy hadat üzenj az orosz elnöknek, Oroszországnak?”

Ugyan ezt a szófordulatokat látom Nálad is. Lehet hogy észre sem veszed. Nem azt mondom hogy rosszul látod csak azt hogy mennyire befolyásolhatóak egyesek.
A kormány szítja ezt a háborús pszihózist és mindig van aki számára egyszerűbb ezt elhinni mint elgondolkodni.
De, hibásak az ellenzéki politikusok is hisz össze-vissza beszélnek és utána csodálkoznak azon hogy a mondanivalójukkal nem ott találkoznak ahova szántak azokat.
 
Teged meglep az, hogy aki szulo és szereti a gyermeket az hasonloan gondlkodik!

Termeszetes, beismerem, a zorban idetszolt telefonon, és elmondta mit irhatok es mit nerm. Aszonta nem lesz uj auto meg a kenyeret is emelni fogja, ezer van az, hogy hasonlokat irunk.
Mostan meg vagyok kicsit ijedve, hogy lkebuktam oszt annyi lesz a nyaralasnak mer az izé ur megorrol majd, de igyekszem jo lenniés akkor talan...!
 
Azért el kell engedni a gyerek kezét nem élhet a mama hotelben az élete végén.
Hagyni kell dönteni.
Persze félteni azt kell.
De, nem kell mindent a gyerekre fogni.
 
Azért el kell engedni a gyerek kezét nem élhet a mama hotelben az élete végén.
Hagyni kell dönteni.
Persze félteni azt kell.
De, nem kell mindent a gyerekre fogni.
Akkor amikor arrol irok, hogy nem szeretnem ha nevtelen fegyvergyarosk kedveert vagohidra vigyek ez ezt jelentene?
Elengedni a kezet...
Ez tipikusan olyan dolog, amit mindenki maskepöp el meg!
A fiam a foiskolarol meg hozzank jott haza, de aztan jott neki par ev london, és utana mar sajat lakas.
A lanyom detto!

Mibol gondolod, hogy ma is mama hotelben élnek?
Ilyet irtam volna?
Visszaneztem, de a gondolataidert en nem tudok feleloseget vallalni, utalas sem hangzott el ilyenrol!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

robi90 wrote on sirius14's profile.
Kedves Sirius14 lehetne egy kéresem ? ha nem probléma . Ki ballagok a vasutra D mollba. Nagyon szépen kőszőnőm. Tiszteletel Bánzi János
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a fordításokat !
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia ☺️
Annyira örülök, hogy folytatod az Ősi fajokat,sőt most nagyon rákapcsoltál a fordításra, sűrűn jönnek a könyvek.Szuper vagy.Köszönöm szépen ❤️❤️❤️
gizko52 wrote on atapata's profile.
Szia Ata! Vajon megismersz még? De jó lenne újra kicsit beszélgetni! Oly sok év telt el, mióta nem tudok rólad semmit. Emlékszel? Van egy közös gyerek képünk, bár szerkesztett, de akkor úgy mondtuk, hogy ikertestvérek vagyunk. Azóta megöregedtünk...
janicsar wrote on Titkovics Krisztina's profile.
Nem tudok neked abban segíteni, hogy a Glass sorozatot hol tudod megtalálni magyarul. Amit felraktam, azt az itt talált angol változatból készítettem gépi fordítással.

Statisztikák

Témák
38,918
Üzenet
4,973,515
Tagok
626,474
Legújabb tagunk
Gyurity Szilvia
Oldal tetejére