Hírek Összeírják a katonai szolgálatra alkalmas polgárokat

Elérkezettnek látják az időt a létszámhiánnyal küzdő Bundeswehrnél, hogy újra elrendeljék a kötelező katonai szolgálatot Németországban, ezért egy friss javaslat szerint hamarosan megkezdődhet a honvédelemre alkalmas német állampolgárok listázása.

Nem bízzák a véletlenre a háborús felkészülést Németországban: a hónapok óta napirenden lévő hadkötelezettség témájában egy friss javaslat szerint a politikusok rövidesen tovább léphetnek annak érdekében, hogy a létszámhiánnyal küszködő hadsereget felkészítsék egy európai összecsapásra.

André Wüstner, a Német Fegyveres Erők (Bundeswehr) Szövetségének elnöke legújabban sürgetni kezdte, hogy minden katonai szolgálatra alkalmas, német állampolgárt regisztráljanak a haderőnél, hogy elkezdődhessen az egyeztetés az érintettekkel.

Ehhez előbb a jogszabályi környezetet kell megteremteni, ezért szerinte a Bundestagnak – biztonságpolitikai okokra hivatkozva – még ebben a parlamenti szezonban lépnie kell a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése felé, amelyet 2011-ben függesztettek fel.

Jelenleg egyértelmű a helyzet – jelentette ki a katonai vezető, utalva az ukrajnai háborúra.

A hadsereg az utolsó órában van​

Első lépésként a Bundeswehrnek meg kell állapítania, hogy ki alkalmas a katonai szolgálatra – nyilatkozta a javaslat kapcsán André Wüstner egy rádiós műsorban, elismerve, hogy a német hadsereg „strukturális hiányokkal” küzd.

Egyúttal bírálta és naivitásnak nevezte azt a több mint egy évtizedes döntést, amellyel 55 év után az akkori kormány lebontotta a 400 ezer fős hadsereg stabilitását. A vonatkozó törvény ugyanakkor kimondja, hogy háborús feszültség esetén újraélesztik a kötelező katonai szolgálatot a férfiaknál – ez lenne az alapja a várható lépésnek.

A katonai vezető emlékeztetett: Boris Pistorius védelmi miniszter is szorgalmazza egy új hadkötelezettségi modell bevezetését Németországban, de szerinte sürgősen cselekedni kell, mert „az utolsó órában vannak”.

Ezért most a jogalkotóknak fel kell hatalmaznia a hadsereget, hogy összegyűjtse minden katonai szolgálatra alkalmas személy adatait, azzal a szándékkal, hogy felvegyék velük a kapcsolatot és tájékoztassák őket a szolgálatról.

A kancellár a munkaerőpiacot félti​


A javaslat nem lepi meg a politikusokat, mivel Boris Pistorius tavaly elhíresült kijelentése óta – miszerint Németországot fel kell készíteni arra, hogy Putyin megtámadja a NATO-államokat – állandó téma a haderő fejlesztése.
A kereszténydemokrata CDU párt is a kötelező katonai szolgálat visszaállítása mellett van: a svéd minta alapján a fokozatos átállást javasolják úgy, hogy rövid időn belül kvóták szerint nőjön a készenlétben lévő katonák száma, és legalább egy éves kötelező szolgálati időt rendelnének el.

Olaf Scholz kancellár ugyanakkor valószínűtlennek tartja az általános hadkötelezettség visszaállítását a fiatalok számára Németországban, szerinte ahhoz az Alkotmányt is módosítani kellene, és a döntés a gazdaságban tapasztalt munkaerőhiányt is súlyosbítaná – idézi a Berliner Zeitung.

Az idősebbek támogatják, a fiatalok ellenzik a besorozást​


Ellenzi a kötelezést a német Caritas Egyesület is, amely szerint nem lehet ilyen erőteljesen beavatkozni a fiatalok életébe, hanem csak önkéntességi alapon kellene ösztönözni a honvédelemben való részvételt, amely törvényes jog.
A német lakosság ugyanakkor nincs annyira megrettenve az elképzeléstől, legalábbis a közvéleménykutatások szerint.

A listázási javaslatról szóló műsor betelefonálói között volt, aki szerint sokaknak jól jönne a kényszerű katonai szolgálat, mert az a társadalmi viselkedésükön is javítana, ám az igazságtalan lenne, ha csak a 25 év alatti férfiakat érintené.

A Forsa felmérése szerint pedig jelenleg minden második ember támogatja a kötelező sorkatonaság visszaállítását Németországban, főként a 60 év felettiek, míg a 18-29 éves korosztály 59 százaléka ellene van a tervezett intézkedésnek.

1715582467677.jpeg
 
Tenyleg sdajnalom, ha sokszor felreertheto vagyok, és leirom azt amit gondolok, ahelyett, hogy azt szajkoznam amit tobben mondanak :(
Egyszeruen egy javithatatlanul romanti8kus barom vagyok és ennek a temanak kapcsan a 16. sz-ban élt John Donne szavaival tudok melyen egyeterteni:

Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.
 
Biztos a tárgyalásokon megmutatott pár kimutatást olyan számlákról amiknek talán van köze pár amerika tábornokhoz :D

Látom nálad csak le kell hívni a zsigerekből az előítéleteket, hogy egy magyarázatot találj.
Bölcsebb lenne ha tovább gondolkodnál.

Fegyvervásárlási szerződések pontos részletei gyakran bizalmasok és nem mindig kerülnek nyilvánosságra.

Nem ismerem ki magamat hadászattal, de ha a két országot összehasonlítom,
az én elsö gondolatom, hogy Svájc a geopolitikai helyzete tette lehelővé, hogy kedvezőbb árakat alkudjon ki magának.
 
az én elsö gondolatom, hogy Svájc a geopolitikai helyzete tette lehelővé, hogy kedvezőbb árakat alkudjon ki magának.
Ez nem hadaszat, hanem elsosorban gazdasag!
Egy komoly szerzodes az megagyazhat egy tovabbi hosszutavon megvalosulo sorozatnak, ami nemetorszag eseteben mar nem jellemzo, hiszen az usa fegyverszallitoit veszi genybe mar regota.

A masik gazdasagi o9k pedig a kellékanyag ewllatas.

Ma mar nem csak a hadaszat, hanem sok egyeb gazdasagi ág is ezekben gondolkodik!

Nem azert olyan olcsok a mai leser és tintasugaras nyomtatok, mert ezen keresi meg a gyarto a penzet, hanem mert a kesobb szukseges kellékanyag, tintapatronok, tonerek azok amik komoly penzt tudnak hozni.
Ugyan ez masban is igaz!
A kindle konyvolvasok viszonylag olcso ára és nagyon jo szervizhalozata annak koszonheto, hogy az Amazon nem ezeken akar keresni, hanem az internetes portaljukon most mar millioszamra fellelheto konyveken! Vedd meg olcson az olvasot, és vedd meg utana éveken keresztul a konyveket !

Ez a modell a modern harcigepenknel is mukodik!
Vedd meg olcson a gepet, aztan fizess a lecserelendo szoftverert, a fegyverzetért, a pilota kenyelmesebb boruléséért...

Gyartoi logika!
LEgszembetunobb peldaja volt ennek a Ford Mustang nevu modellje.,
Az alapmodel olcsobb volt, mint a kaphato szeriaautok, viszont ellattak a piacot olyan kiegeszitokkel, amiket megvasarolva akar ketszer annyit kifizetsz a termekert, és kozben borzaszto buszke vagy magadra, hogy milyen jol jartal, és milyen okos vagy :)

Az a parszaz ev, amivel a fejlett tokes orszagok gyartoi elottunk jarnak sokszor foleg gondolkodasmodban messze elottunk jar :(
 
Elhiszem!

Nekem az ellern nincs kifogasom, ha Te idegen érdekeért legyilkoltatod a gyermekeidet, de én ezt inkabb kihagynam!

Ti nyugodtan szidjatok Putyint, meg mit tudom én még most éppen ki van nektek kiirva, hogy szidni kell!

"Ti nyugodtan szidjatok Putyint, meg mit tudom én még most éppen ki van nektek kiirva, hogy szidni kell!" - ezt a hozzászólásodat energikusan visszautasítom,
Engem Magyarországon kényszeritettek sorkatonaságba, holott már akkor pacifista voltam.
Ezen beállítottságomon az sem változtatott, hogy nyugatra emigrálta.

Magyarország egy katona ki sem mondhatta nyíltan, hogy rühelli a katonai szolgálatot és alig várja, hogy leszereljen, mert elvitték volna a futkosóra.
Magyarországon az egyetemen a dekán évmegnyitó beszéde arról szólt, hogy aki elkezd politizálni (a Prágai eseményekről beszélni) azt páros lábbal kirúgják az egyetemről

Németországban semmi bántódásom nem lett abból, hogy rendszeresen tüntettem az évfolyamtársaimmal, az Amerikai kaszárnyák elött a rövid távolságú rakéták állomásozása ellen.
Amikor Reagen kiakarta zárni a kelet európai kutatókat egy csomó projektből, a német professzorok mentek az utcára és áltak ki a külföldi kollegáik mellett.

Tele tudnám írni az egész oldalt tényekkel, élményekkel, amik világossá tennék, a szabad világ és az általad megélt diktatúrák közötti különbségeket.

Azért mert ma nem zárnak be egy politikai vicc elmondásáért Magyarországért, mert papíron van több mind egy párt, nem jelenti azt, hogy szabadság.
Minden hozzászólásodból kicseng az indoktrináltság.

HA a 21. sz-ban az emberek képtelenek egymassal leulni, és ugy tisdztazni a dolgaikat, akkor tenyleg ez marad! Fegyverek, katonasag, haboru, ja és az ugynevezertt csendes tobbseg meg lelkesen tapsol a militaristaknak!

Kedves barátom, Magyarországon a miniszterelnök már 20 éve ( érted már 20 éve) nem hajlandó leülni egyetlen politikai párttal szervezettel sem vitázni!
Ugy, hogy kérlek ne idézd ezt a miniszterelnököt aki diktátorokkal, háborús bűnösökkel hempereg.
 
Rád mit mondana az orbáni Rogán
Háborúpárti vagy?Vagytok?
"Csak csengetnek Ők ugranak teljesíteni"
Mondja minden videó elején a prop.
Épp csak OTT látom már a Pétert is
Csatolás megtekintése 1998398
Rohadék háború
Én békét akarok!
Szeretném Macront személyesen ott látni gyalogos katonaként.

A magyar kormány álláspontja Ukrajnával szemben nem más mint
azt tanácsolni egy nőnek akit éppen megerőszakolnak, hogy tegye szét a lábát, akkor hamarabb túl lesz rajta.
 
Ez nem hadaszat, hanem elsosorban gazdasag!
Egy komoly szerzodes az megagyazhat egy tovabbi hosszutavon megvalosulo sorozatnak, ami nemetorszag eseteben mar nem jellemzo, hiszen az usa fegyverszallitoit veszi genybe mar regota.

A masik gazdasagi o9k pedig a kellékanyag ewllatas.

Ma mar nem csak a hadaszat, hanem sok egyeb gazdasagi ág is ezekben gondolkodik!

Nem azert olyan olcsok a mai leser és tintasugaras nyomtatok, mert ezen keresi meg a gyarto a penzet, hanem mert a kesobb szukseges kellékanyag, tintapatronok, tonerek azok amik komoly penzt tudnak hozni.
Ugyan ez masban is igaz!
A kindle konyvolvasok viszonylag olcso ára és nagyon jo szervizhalozata annak koszonheto, hogy az Amazon nem ezeken akar keresni, hanem az internetes portaljukon most mar millioszamra fellelheto konyveken! Vedd meg olcson az olvasot, és vedd meg utana éveken keresztul a konyveket !

Ez a modell a modern harcigepenknel is mukodik!
Vedd meg olcson a gepet, aztan fizess a lecserelendo szoftverert, a fegyverzetért, a pilota kenyelmesebb boruléséért...

Gyartoi logika!
LEgszembetunobb peldaja volt ennek a Ford Mustang nevu modellje.,
Az alapmodel olcsobb volt, mint a kaphato szeriaautok, viszont ellattak a piacot olyan kiegeszitokkel, amiket megvasarolva akar ketszer annyit kifizetsz a termekert, és kozben borzaszto buszke vagy magadra, hogy milyen jol jartal, és milyen okos vagy :)

Az a parszaz ev, amivel a fejlett tokes orszagok gyartoi elottunk jarnak sokszor foleg gondolkodasmodban messze elottunk jar :(

Nagyon elkalandozol attól amit írtam, a téma az volt miért fizetett Svájc állítólag kevesebbet a vadászgépekért mint Németország?
Egészen biztos nem az e-book és az Amazon miatt :) :)
 
Ezt honnan veszed?
Egyelőre az oroszok verbuválnak elítélteket.
2024-05.jpg

nagyon szívesem beteszem a linket is ha érdekel és megengeditek
Hol is van az orosz fekete tengeri flotta?
a helyén, blokkolja Odesszát
A NATO ukrajnai misszió felállítását tervezi.
És?
egy ilyesmi már nem beavatkozás a háborúba? itt már nem lehet sumákolni, hogy mossuk kezeinket, minden tagállam azt csinál amit akar.
Orbán ha akarja, megvétózza...
minek vétózni, egyszerüen nem kell résztvenni benne
Honnét jönne az a 100 milliárd?
A NATO tagdíjból?
Merthogy a NATO -,nak mint olyan, nincs önálló költsegvetese az adminisztratív részt leszámitva.
például így, a NATO alapításának 75. évfordulója alkalmából tartott április eleji ünnepségen Stoltenberg egy 100 milliárd eurós (107 milliárd dolláros), öt évre szóló alapot javasolt Ukrajna számára
Amit segelyként ad?
a segélyeket is kifizeti valaki, a segély fegyvereket, lőszereket is megveszik, kifizetik ... ingyen semmi sincs ... még azt is megmondta az amerikai külügyminiszter ki kasszíroz.
 
Ugyan ezt a szófordulatokat látom Nálad is. Lehet hogy észre sem veszed. Nem azt mondom hogy rosszul látod csak azt hogy mennyire befolyásolhatóak egyesek.
A kormány szítja ezt a háborús pszihózist és mindig van aki számára egyszerűbb ezt elhinni mint elgondolkodni.
De, hibásak az ellenzéki politikusok is hisz össze-vissza beszélnek és utána csodálkoznak azon hogy a mondanivalójukkal nem ott találkoznak ahova szántak azokat.
Eddyre írtad de nem hiszem hogy tudományosan igazolható amit állítasz grafológia(?)
Mondjuk csak emlékeztet úgy érzed
sokkal biztosabb az íráshibák
pl felcserélt betűk: ellern, ugynevezertt
Az r gyakran beütődik e t n köré
 
Utoljára módosítva:
Te odadobnád a fiaimat. De én nem engedem! Mit képzelsz te? Hogyan jössz te ahhoz, hogy hadat üzenj az orosz elnöknek, Oroszországnak?”
Esetleg a te tegezésből ki indulhatsz a tartalomból kevésbé
Az agresszív támadó hang pedig tipikus pesti Fideszes körből jövő ki Karácsony Gergőt azért utálja mert sok m1-t néz.
 
Terelsz, nagyon nevetségesen terelsz... :D
Terel terel de szerinte oda tartozik
És talán igaz
Mert csak pollkorekt nézőpont választja el


persze, nyugatberlinben az amerikaiak védelmet biztosítottak, keletberlinben az orszok megszállók voltak

a Varsói szerződés is védelmi szövetség volt
A második definíciót te is tudod
Idézem:
A Varsói Szerződés hivatalos nevén a Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés egy kollektív védelmi szerződés, amely a közép- és kelet-európai szocialista országok védelmi katonai-politikai szervezete volt a hidegháború idején. Varsóban, Lengyelországban alapították meg 1955.
Persze valójában csak deklaráltan mert épp úgy jelentett fenyegetést is másik tábor az egyikre/ egyik a másikra
 
Utoljára módosítva:
Persze valójában csak deklaráltan mert épp úgy jelentett fenyegetést is másik tábor az egyikre/ egyik a másikra
Fontos megjegyezni, hogy a NATO -t 1949. április 4-én alapították, védekezésképpen jött létre 1955 -ben a Varsói szerződés.

Csak arra vagyok kíváncsi mikor jön létre az orosz-kínai katonai védelmi szerződés ... szükségük lesz rá.
 
Fontos megjegyezni, hogy a NATO -t 1949. április 4-én alapították, védekezésképpen jött létre 1955 -ben a Varsói szerződés.
Nem minden az időpont.A Szovjetunió 1945. május 9-ig nagy versenyfutásban volt a vörös hadseregével a szövetségesekkel párhuzamban
Ki foglal el többet
Jaltában már felállt a két tömb
Ezzel azt akarom mondani a fenyegetés már létezett 1945-ben is
1715785886500.png

1942-ben William Christian Bullitt moszkvai amerikai nagykövet prófétai jövendölése: hogy a "vörös amőba ráfolyik Európára"
Ott talán Winston Churchill tudta csak mivel állnak szemben
Roosevelt nem hitte.
 
Utoljára módosítva:
Ezt szeretnetek itt is?

Közös sajtótájékoztatót tartott a Robert Fico kormányát alkotó kormánykoalíció, szociálpopulista Smer–SD, a szociáldemokrata, Smer-szakadárokból megalakult Hlas, illetve a szélsőjobboldali SNS, miután Robert Fico miniszterelnök ellen sajtóhírek szerint egy 71 éves lévai férfi merényletet kísérelt meg.

A kormány nevében a berekesztett parlamenti ülés miatt a rögtönzött sajtótájékoztatóján a smeres Lubos Blaha megismételte Andrej Danko, az SNS elnökének korábbi nyilatkozatát, és

BLAHA IS A LIBERÁLIS ÉS A PROGRESSZÍV MÉDIÁT OKOLTA, MIKÖZBE ROBERT FICO AZ ÉLETÉÉRT KÜZD „A TI GYŰLÖLETETEK MIATT”
–fogalmazott a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke meglehetősen indulatos hangulatú nyilatkozata közben.


Hlasos kollégája, Peter Ziga szerint a „ilyen szörnyű tett még nem történt Szlovákia történetében”, majd kijelentette, a merénylet

a felkorbácsolt szenvedélyek és a társadalom két táborának az eredménye.
Ennél még élesebben fogalmazott Andrej Danko SNS-elnök, aki konkrét személyeket is megnevezett, hogy szerinte kik felelősek a szerdai támadásért.

Ebben a fázisban politikai háború kezdődik
– jelentette ki Andrej Danko, a szélsőjobboldali kormánypárt, az SNS elnöke és a szlovák parlament alelnöke a Robert Fico elleni merénylet kapcsán.

„Elégedettek vagytok? Azok vagytok? Hatalmas változások lesznek a médiában” – folytatta a médiamunkásoknak címezve rendkívül vehemensen beszélő Danko, aki gondolatát arra futtatta ki, hogy „Igor Matovicnak és más embereknek be kell vallaniuk, amit tettek” – fenyegetőzött az SNS elnöke.

DANKO HOZZÁTETTE AZT IS, HOGY VÁLTOZÁSOK LESZNEK A MÉDIÁVAL ÉS A KORÁBBI KORMÁNY POLITIKUSAIVAL SZEMBENI VISZONYBAN, ÉS A TERVEZETT VÁLTOZTATÁSOK SORÁN NEM FOGJÁK „VISSZAFOGNI MAGUKAT”.

Egyébként Igor Matovic, korábbi szlovák kormányfő is mielőbbi felépülést kívánt Robert Ficónak.

Robert Fico régóta politikai ellenfelem. Ez a politika. Ugyanakkor emberként gyors felépülést kívánok neki, és mélyen elítélek mindenféle erőszakot. Nem oldhatunk meg mindent ököllel és nyilakkal a politikában. Kérem, legyünk emberek
– reagált a korábbi kormányfő.

A merénylet miatt Zuzana Caputova köztársasági elnök 16 óra 45 perckor tart sajtótájékoztatót, míg a belügyi, valamint az egészségügyi tárca képviselői és a rendőrfőkapitány 17 órakor állnak kamerák elé.

Köztársasági elnök: Azonnal fejezzék be a gyűlöletkeltő retorikát!​

Facebook-élőben jelentkezett be a köztársasági elnöknek otthont adó Grassalkovich-palotából Zuzana Caputova, leköszönő szlovák államfő.

CAPUTOVA SZERINT A TÁMADÁS NEM KIZÁRÓLAG A MINISZTERELNÖK SZEMÉLYE, HANEM A DEMOKRÁCIA ELLEN IS SZÓLT.
Az államfő kijelentette, az erőszak minden formája elfogadhatatlan, és felkérte a politikusokat, hogy a szlovák társadalomban való terjedését akadályozzák meg. Caputova szerint:

A gyűlöletkeltő retorika, amiknek tanúi vagyunk, gyűlöletes cselekedetekhez vezet. Kérem, hagyjuk abba most!
– fogalmazott a júniusig még államfői pozícióban lévő Caputova.

Egy kormánypárti képviselő megzavarta a Progresszív Szlovákia sajtótájékoztatóját​

A merénylet kapcsán sajtótájékoztatót tartott a liberális Progesszív Szlovákia, ahol a PS-elnök Michel Simecka elítélte a támadást, majd mihamarabbi gyógyulást kívánt a kormányfőnek, és a reményeit fejezte ki aziránt, hogy minél hamarabb kiderüljön a támadás indítéka. Ugyanakkor gondolatait nem tudta zavartalanul kifejteni,

MIVEL AZ SNS EP-LISTÁJÁN SZEREPLŐ ROMANA TABÁK MEGZAVARVA A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT. AZT KÉRDEZTE A PÁRTELNÖKTŐL, HOGY MOST MÁR ELÉGEDETT-E.
Tabák szerint az ellenzék felelős a merényletért, amiért folyamatosan tüntetnek Robert Fico ellen, amivel a szlovákokat a kormány ellen hergelték.

A Progresszív Szlovákia az SaS-szel közösen egyébként a szerdai napra szervezett tüntetést a szlovák közmédia átszervezése miatt, ugyanakkor azt a merénylet következtében szinte azonnal lemondták.

A Hlas közleményben szólít fel a nyugalomra, miután sajtótájékoztatón az ellenzéket tette felelőssé​

Közleményt adott ki a második legnagyobb kormánypárt, a júniustól Peter Pellegrini személyében államfőt is adó Hlas–SD. A közleményt a kormánykoalíció sajtótájékoztatója után adták ki, amiben arra szólítottak fel a pártokat, politikusokat és a média szereplőit, hogy közösen ítéljék el a támadást.


A HLAS ARRA KÉRTE ŐKET, HOGY TEVÉKENYSÉGÜKKEL NE TÁMOGASSÁK A SZLOVÁKIAI GYŰLÖLETKELTÉST.
„A Hlas döbbent akapcsán, hogy a politikai gyűlölet hova vezetett Szlovákiában. A miniszterelnök elleni merénylet egy precedens nélküli fenyegetést jelent a szlovák demokráciára nézve, és a függetlenségünk történetében nincs párja”

– zárul a párt közleménye.
 
Terel terel de szerinte oda tartozik
És talán igaz
Mert csak pollkorekt nézőpont választja el



A második definíciót te is tudod
Idézem:

Persze valójában csak deklaráltan mert épp úgy jelentett fenyegetést is másik tábor az egyikre/ egyik a másikra

A NATO tagállamoknak az országait ellehetett hagyni és nem lőttek rád ha ki akartál lépni az országból.
Érdekes, hogy az "Antifaschistischer Schutzwall" a nyugati országok lakóit beengedte, csak a Varsói szerződés tagállamainak lakói elött zárult le.

Megvagyok lepve milyen gyorsan felejtenek az emberek,
Orbán szerint "Moszkva jobb volt mint Brüsszel" - ez egy akkora tévedés ami egy államfőt diszkvalifikál.
 
Csatolás megtekintése 1998652
nagyon szívesem beteszem a linket is ha érdekel és megengeditek
Az allow tudtommal megengedett jelent...
Ettől még nem lesz orosz mintára elítélt század.
a helyén, blokkolja Odesszát
Biztos? Nem visszavonult az a pár maradék ukrán raketahatótávon kívülre?
egy ilyesmi már nem beavatkozás a háborúba? itt már nem lehet sumákolni, hogy mossuk kezeinket, minden tagállam azt csinál amit akar.
Mutass egyetlen NATO dokumentumot, ahol a NATO és nem a tagországok vállalásai szerepelnek!
Egyébként Orbán a példa, hogy tényleg azt tesznek, amit akarnak. Aki akar, segít, aki nem akar, nem segít.
minek vétózni, egyszerüen nem kell résztvenni benne
Mert ha vétóz, nem lesz.
például így, a NATO alapításának 75. évfordulója alkalmából tartott április eleji ünnepségen Stoltenberg egy 100 milliárd eurós (107 milliárd dolláros), öt évre szóló alapot javasolt Ukrajna számára
Amit a tagországok vagy összedobnak, vagy nem. Ez nincs a NATO brifk9jaban.
Stoltenberg, ahogy írtad, javasolt és nem határozott.
a segélyeket is kifizeti valaki, a segély fegyvereket, lőszereket is megveszik,
Vagy inkább legyártották (valamikor) és az adott sereg vagy használta vagy "m" zárolva tárolta.
kifizetik ... ingyen semmi sincs ... még azt is megmondta az amerikai külügyminiszter ki kasszíroz.
Az átadott fegyverek 90%-a "kinőtt ruha", ami helyett van új.
Ami azt illeti, a legtöbb ország még örül is, mert van mire hivatkozni, hogy miért kap a sereg új fegyverzetét.
 
Hlasos kollégája, Peter Ziga szerint a „ilyen szörnyű tett még nem történt Szlovákia történetében”, majd kijelentette, a merénylet

A fenti állitás, nem igaz mert Szlovákia történetében más merényletek és politikai gyilkosságok is történtek, amelyek politikai feszültségekhez, konfliktusokhoz és hatalmi harcokhoz kapcsolódtak.

Most nem kezdem a jelenlegi áldozathoz fűzhető gyilkossággal, nehogy ugy tűnjön helyeslek merényleteket.

A szüleink, nagyszülöink emlékezhetnek még a Jozef Tiso, szlovák politikus és pap elleni merényletre 1939-böl.
Jozef Tiso a Szlovák Köztársaság vezetője volt, amely a második világháború idején a náci Németország szövetséges szatellitállama volt.
Bár Tiso túlélte, a merényletet politikai eseménynek tekintették, és hatással volt a háború alatti Szlovákia politikai életére.

Matus Esterhazy kiemelkedő szlovák politikus és a csehszlovákiai magyar kisebbség vezetője volt.
A magyar nacionalista Ján Ulický 1904-ben egy bécsi szállodában meggyilkolta.

Milan Rastislav Štefánik jelentős szlovák politikus és csillagász volt, aki kulcsszerepet játszott a Csehszlovák Köztársaság létrehozásában az első világháború alatt.
1919-ben repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét, amely a gyanú szerint merénylet volt.

Alexander Dubček szlovák politikus volt, aki a Csehszlovák Szocialista Köztársaság vezetőjeként vált ismertté a prágai tavasz idején.
Bár közvetlenül nem vált merénylet áldozatává, a Varsói Szerződés csapatainak 1968-as inváziója után házi őrizetbe helyezték, majd később kitiltották a pártból.

Trócsányi Rafael magyar ügyvéd és politikus volt, akit 1920-ban Pozsonyban egy Ján Volko nevű szlovák nacionalista lőtt agyon.
Ez a merénylet politikai feszültségekhez vezetett a csehszlovákiai magyar és szlovák közösségek között.

folytassam?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

robi90 wrote on sirius14's profile.
Kedves Sirius14 lehetne egy kéresem ? ha nem probléma . Ki ballagok a vasutra D mollba. Nagyon szépen kőszőnőm. Tiszteletel Bánzi János
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a fordításokat !
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia ☺️
Annyira örülök, hogy folytatod az Ősi fajokat,sőt most nagyon rákapcsoltál a fordításra, sűrűn jönnek a könyvek.Szuper vagy.Köszönöm szépen ❤️❤️❤️
gizko52 wrote on atapata's profile.
Szia Ata! Vajon megismersz még? De jó lenne újra kicsit beszélgetni! Oly sok év telt el, mióta nem tudok rólad semmit. Emlékszel? Van egy közös gyerek képünk, bár szerkesztett, de akkor úgy mondtuk, hogy ikertestvérek vagyunk. Azóta megöregedtünk...
janicsar wrote on Titkovics Krisztina's profile.
Nem tudok neked abban segíteni, hogy a Glass sorozatot hol tudod megtalálni magyarul. Amit felraktam, azt az itt talált angol változatból készítettem gépi fordítással.

Statisztikák

Témák
38,918
Üzenet
4,973,515
Tagok
626,474
Legújabb tagunk
Gyurity Szilvia
Oldal tetejére