Ez tényleg gyönyörű, köszönjük szépen!!!
Ünnepeink: KARÁCSONY
- Téma inditó csipkebogyo
- Kezdés dátuma
Karácsonyi Disney meséket vajon lehet letölteni valahonnan?
Az első oldalon, a tartalomjegyzékben keresd a filmeket. Ahol nincs hivatkozás, ott a keresővel megtalálod..
100 Folk Celsius- Ünnepek ünnepe pps
Szilágyi Domokos: Karácsony
2008. 12. 17. írta
A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.
Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.
S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.
2008. 12. 17. írta
A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.
Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.
S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.
Noel Enfant
Karácsonyi pps kicsiknek
Karácsonyi pps kicsiknek
Kate Carry - Ezt látják a karácsonyi angyalok..
Karácsonykor angyalok szállnak át a városok felett, belesnek a kéményeken
és az ablakokon. Hópelyheken utaznak és gomolygó felhőkön. Aranyszínű a
hajuk, piros az arcuk és fehér habos a ruhájuk.
Sok-sok angyalka repül, ilyenkor már kora délután elindulnak távoli,
mesés lakóhelyükről, hogy karácsony titkokkal teli, varázslatos éjszakáján
megérkezzenek az emberekhez. Vannak olyan angyalkák, akik az ajándékokat
hozzák a gyerekeknek, mások egyszerűen csak a vidámságot és a szeretetet
hozzák. Mialatt ők fenn röpködnek az égben, az emberek házaikban a
karácsonyi vacsorához készülődnek, vagy áhitattal állják körül a fenyőfát.
Sok család van, ahol nem telik pulykasültre és kalácsra, az angyalok
beröppennek ezekhez a családokhoz, és szeretettel erősítik meg az emberi
sziveket. Ezért érzi mindenki karácsony estéjén a nyugalmat és a békességet.
Sok ember van, aki egyedül ünnepel, gyertyát gyújt és csillagszórót, és
szomorúan gondol szeretteire, akik messze kerültek tőle. A karácsonyi
angyalkák hozzájuk is elmennek, és egy pillanatra legalább örömet és mosolyt
varázsolnak a magányos emberek arcára.
Ha karácsony estéjén megzörren az ablakotok vagy befütyül a szél a
kéményeteken, gondoljatok a karácsonyi angyalkákra, mert biztosan ők járnak
közöttetek. Legyetek ti magatok is olyanok, mint az angyalok, vigyetek
boldogságot nagyszüleiteknek, családotoknak.
A szeretethez és békességhez néha nagyon kevés kell. Gondoljatok erre, ha
kavarognak a karácsonyi hópelyhek, de akkor se feledjétek ezt, ha majd meleg
nyár lesz!
Karácsonykor angyalok szállnak át a városok felett, belesnek a kéményeken
és az ablakokon. Hópelyheken utaznak és gomolygó felhőkön. Aranyszínű a
hajuk, piros az arcuk és fehér habos a ruhájuk.
Sok-sok angyalka repül, ilyenkor már kora délután elindulnak távoli,
mesés lakóhelyükről, hogy karácsony titkokkal teli, varázslatos éjszakáján
megérkezzenek az emberekhez. Vannak olyan angyalkák, akik az ajándékokat
hozzák a gyerekeknek, mások egyszerűen csak a vidámságot és a szeretetet
hozzák. Mialatt ők fenn röpködnek az égben, az emberek házaikban a
karácsonyi vacsorához készülődnek, vagy áhitattal állják körül a fenyőfát.
Sok család van, ahol nem telik pulykasültre és kalácsra, az angyalok
beröppennek ezekhez a családokhoz, és szeretettel erősítik meg az emberi
sziveket. Ezért érzi mindenki karácsony estéjén a nyugalmat és a békességet.
Sok ember van, aki egyedül ünnepel, gyertyát gyújt és csillagszórót, és
szomorúan gondol szeretteire, akik messze kerültek tőle. A karácsonyi
angyalkák hozzájuk is elmennek, és egy pillanatra legalább örömet és mosolyt
varázsolnak a magányos emberek arcára.
Ha karácsony estéjén megzörren az ablakotok vagy befütyül a szél a
kéményeteken, gondoljatok a karácsonyi angyalkákra, mert biztosan ők járnak
közöttetek. Legyetek ti magatok is olyanok, mint az angyalok, vigyetek
boldogságot nagyszüleiteknek, családotoknak.
A szeretethez és békességhez néha nagyon kevés kell. Gondoljatok erre, ha
kavarognak a karácsonyi hópelyhek, de akkor se feledjétek ezt, ha majd meleg
nyár lesz!
Disney Christmas
Karácsonyi pps kicsiknek
Karácsonyi pps kicsiknek
Berekméri Edmond:
A kisfenyő meséje
Volt egyszer egy kisfenyő,
Erdő szélén állott ő.
Ha a szél fújt mindig fázott,
Senki reá nem vigyázott.
Anyját, apját rég kivágták,
Éles fejszék, fürge balták.
Árván maradt, unatkozott,
Mókuskákkal barátkozott.
Napok múltak, évek teltek,
Kis fenyőből nagy fenyő lett.
Nem volt többé ő egyedül,
Pici társak vették körül.
De december megérkezett,
És egy fejszés közeledett.
Karácsonyfát keresett,
Terebélyest, hegyeset.
Úgy döntött, hogy kivág egyet,
A legnagyobbat, a legszebbet.
S fejszéjét bele is vágta,
A kis fenyőből lett nagy fába.
Sírni kezdett fenyőapa:
"Ne vágjál ki édesapa!"
De a fejszés nem halotta,
Kivágta és átkarolta.
Feltette a szekerére,
S hazavitte Remetére.
A gyerekek örömére,
Karácsonyfa lett belőle.
A kisfenyő meséje
Volt egyszer egy kisfenyő,
Erdő szélén állott ő.
Ha a szél fújt mindig fázott,
Senki reá nem vigyázott.
Anyját, apját rég kivágták,
Éles fejszék, fürge balták.
Árván maradt, unatkozott,
Mókuskákkal barátkozott.
Napok múltak, évek teltek,
Kis fenyőből nagy fenyő lett.
Nem volt többé ő egyedül,
Pici társak vették körül.
De december megérkezett,
És egy fejszés közeledett.
Karácsonyfát keresett,
Terebélyest, hegyeset.
Úgy döntött, hogy kivág egyet,
A legnagyobbat, a legszebbet.
S fejszéjét bele is vágta,
A kis fenyőből lett nagy fába.
Sírni kezdett fenyőapa:
"Ne vágjál ki édesapa!"
De a fejszés nem halotta,
Kivágta és átkarolta.
Feltette a szekerére,
S hazavitte Remetére.
A gyerekek örömére,
Karácsonyfa lett belőle.
Karácsony
Nagyon szép dalt szeretnék megosztani veletek :
Csodor Kata : Add tovább ... ( T- mobil rekámja ) teljes verziója
Békés , boldog karácsonyi ünnepeket mindenkinek .
Nagyon szép dalt szeretnék megosztani veletek :
Csodor Kata : Add tovább ... ( T- mobil rekámja ) teljes verziója
Békés , boldog karácsonyi ünnepeket mindenkinek .
Csatolások
-
Karácsonyi üdvözlet.jpg
Benedekffy Katalin - Csengettyű-csengettyű (2003) (D)
vagy (R)
01 Csengettyü
02 Csilingelö aranydoboz
03 Békés legyen a karácsony
04 Csendes éj, álmodó éj
05 Ave Maria
06 Szegények karácsonya
07 Megjött a Mikulás
08 Áldott karácsonyi éj
09 Mennyböl az angyal
10 Itt van a karácsony
11 Pásztorok, pásztorok
12 Kis karácsony, nagy karácsony
13 Angyalkórus énekel
14 Fehér hegyek közt
vagy (R)
01 Csengettyü
02 Csilingelö aranydoboz
03 Békés legyen a karácsony
04 Csendes éj, álmodó éj
05 Ave Maria
06 Szegények karácsonya
07 Megjött a Mikulás
08 Áldott karácsonyi éj
09 Mennyböl az angyal
10 Itt van a karácsony
11 Pásztorok, pásztorok
12 Kis karácsony, nagy karácsony
13 Angyalkórus énekel
14 Fehér hegyek közt
Csatolások
-
332p1ef.jpg
Vidor Miklós- Karácsonyi sirály
A kisfiú dél óta az eget leste, mikor jön föl a csillag.
Az ég szürke volt esőt ígért.
Állt a homokos parton, vallatta a tengert. Jó lett volna megtudni, mire készülnek a hullámok, nem támad-e föl a szél, hogy az égboltot tisztára söpörje. De örökösen egy és ugyanazon morajlás érkezett válaszul. Csak víz és ég, ennyi volt a szemhatár itt a szigeten. S ha a fénytelen messzeségbe bámult, az is egybemosódott. Lassan visszafordult. Türelmesen várt az ismerős, alig koppanó léptekre. Az ajtó megnyikordult, soványan, szürke borostásan előtte állt az öreg.
- Gyere be - mondta meglepetés nélkül.
Az öreg egyedül élt, semmi sem változott körülötte. Ő maga is olyan véglegesen megfaragott arcot viselt, mint azok a vörös fából kimetszett maszkok, amelyekkel a falait körülaggatta. A kisfiú úgy képzelte, hogy réges-régen, sok-sok évvel az ő születése előtt az öreg már ugyanilyen öreg volt, s az idő azóta is nyomtalanul suhant el mellette.
Az ablaknál a nagy támlás szék, a hosszúkás asztalon hajlított, kurta pengéjű vagy tűhegyű kések, árak. Mindegyik más és más műveletre való. Naphosszat metszette, faragta, alakította velük az öreg a különös figurákat, állatszobrocskákat, kisebb-nagyobb só- és borstartókat a merev fahasábokból, háncslapokból.
A kisfiú leült a pokrócokkal takart lócára, és fölnézett az öregre. Az már elfoglalta megszokott helyét, kezében az éppen munkába vett fadarab. Hiábavaló is volna ilyenkor faggatni, mit csinál belőle, csak visszamered csodálkozón: - Várd ki a végét, majd kiadja magát. Ezen töprengett már. Lehetséges, hogy az öreg valóban maga sem tudja, mikor ráteszi faragókését a halott fára, mivé varázsolja majd? Vagy azok a kockák, hengerek súgják meg, mi lakik bennük, és az öreg művészete éppen az, hogy megérti? Mikor befejezte a formálást, maga elé állítja az asztal lapjára a frissen született figurát, s hosszas szemlélődés után rádünnyögi:
- Meglehetős bárány. Vagy bagoly. Esetleg ladik. Mikor mi.
Azért most megkockáztatta:
- Karácsonyfát még sosem csinált?
- Az öreg letette a szerszámát.
- Karácsonyfát? Azt nem faragják. Megterem.
- Csak nem minálunk- mondta a kisfiú szomorúan.
Aztán szorongóan kifutott belőle:
- Lehet, hogy az ünnepnap is elmarad?
- Ma van - felelte az öreg. - Ma este.
- Az még nem biztos. Figyeltem a parton.
- Az ünnepet?
- A karácsonyt - mondta nyomatékkal.
- És? Semmi nyoma?
A kisfiú előrehajolt ültében, hogy az ablakon át a magasba kémleljen. Hosszan, sokáig nézte a változatlanul egykedvű égboltot, nem olyan volt, mintha tudomást vett volna a karácsonyról.
- Egészen szürke, látod! Mindjárt esik!
- Hát aztán?
- És ha nem jön föl a csillag? - kérdezte egészen elszűkülő hangon.
Az öreg figyelmesen, komolyan a kisfiú arcába nézett.
- Az ünnep tudja, hogy itt az ideje. Akkor is, ha nem jeleznek neki.
A kisfiú megrázta a fejét.
- Te mondtad a múltkor, hogy dél is csak akkor van, ha már mindenki megebédelt.
- Más a dél, más a karácsony.
- De ha az eső nem engedi, hogy feljöjjön a csillag...?
Letette a faragókését, s a kemény kis koppanás mintha külön nyomatékot adna minden szónak.
- Akkor esőben lesz karácsony. - Elgondolkozott egy kicsit:
- Ott feljebb északon hó hull ilyenkor. Az utcák, a háztetők, szobrok mind meghíznak tőle.
- Te már láttad? - kérdezte a kisfiú csaknem ijedten.
Rábólintott:
- Mikor arra jártunk hajóval. Nem is egyszer ért útközben az ünnep. Ők úgy hívják: fehér karácsony.
- Ott nőnek a karácsonyfák is, igaz?
- Ott.
- Mért nem hoztál egyet?
- Mert itt nálunk meghalna. Elhullatná a tűleveleit. Északi fa a fenyő. Téli fa. - Mintha megpróbálná fölidézni magában. - Illik hozzá a hó.
A kisfiú most egészen kis fiú lett. Csak a szeme nőtt meg.
- Milyen az a fehér karácsony? - kérdezte, mert el nem képzelhette.
- Mintha megöregedne a világ. Megőszül a haja meg a szakálla. És kristály tükröz rajta.
A kisfiú elmélázva hallgatta a mesét arról a hideg csillogású ünnepről, a nagy házak közt rézsút szakadó hófúvásról. Persze ott is élnek kisfiúk, s azok ilyenkor orrukat az ablakhoz nyomva bámulnak ki a fűtött szobából az utcára. Lesik, amint meghízik a tető meg a földet beborító takaró, amely olyan, mint a gyapotvatta, de az érintése friss és hűvös.
Sajnálta a fagyoskodó karácsonyt, amiért dideregve kell átvonulnia azokon a messzi, északi városokon, a szeles utcákon. Talán azért is gyúlnak ki körülötte a szikrázó fények, hogy egészen meg ne dermedjen.
- Itt nálunk még sosem volt hó? - kérdezte később.
- Nagy ritkán. Talán öregapám életében esett utoljára, de mindjárt el is olvadt. Mifelénk nem marad meg.
- Mint a fenyő?
- Mint a fenyő. - S vigasztalón hozzátette: - Náluk meg a mi pálmáink halnának meg a hidegben.
A kisfiú elmélázott:
- Akkor nekünk talán pálmából kellene karácsonyfát állítanunk. De az öreg erre már semmit se mondott. Odakinn sötétedett lassan, a kisfiúnak indulnia kellett. Az öregnek az ajtóban jutott eszébe:
- Igaz is, el ne feledjem. - Gondosan begöngyölt csomagocskát nyomott a kezébe. - Ez a tiéd. De csak otthon szabad megnézned, ha már beköszöntött az ünnep.
Sietve vágott neki az útnak, hogy otthon érje a karácsony, ha mégis megérkezik. A langyosan fújó szélben megállt egy pillanatra, fölemelte arcát, aztán hirtelen a bizonytalanul gomolygó felhőkre nézett, s akkor észrevette az első csillagot. Most már jókor toppan be! A kis csomagban pedig kitárt szárnyú, fehér, fából faragott sirályt talált. Neki készítette az öreg ajándékul. Épp olyan volt, mint azok, amelyeket a parti sziklák között elnézegetett olykor, amint mozdulatlanul vitorláznak a könnyű áramlatok hátán, s orsóforma törzsükkel végigsiklanak a levegőn, fölsodródva aztán a magasba, míg belé nem vesznek a fénybe.
Ezen az estén megengedték, hogy tovább maradhasson fönn. Néha az ablakhoz lopódzott, kikémlelt rajta, de nem történt csoda. Langyos este járt a halászok házai között, az alkonyati szél elfújta az esőfelhőket. Nagy messziről még a tengermorajt is hallotta, legalábbis úgy tűnt föl neki.
Nyugtalanul hevert ágyában, sokáig nem hunyta le a szemét. Édesapja benézett egy pillanatra, s ő megkérdezte tőle a sötétben:
- Ugye egészen biztos, hogy karácsony van?
- Persze - hallotta a kicsit meglepett választ.
- Akkor jó.
Az ajtó becsukódott, és ő nemsokára megérkezett a messzi északi városba, ahol az öreget egyszer nagyon régen útközben érte az ünnep. Óriási fenyőfák aludtak az ablakok mögött, vattapamatos hó lepte águkat, olyan hó, amely sosem olvad el. Járt az idegen utcákon, magasba nyúló házak között, de nem vertek zajt a léptei. Fölfogta az a puha, világító szőnyeg, amely sosem fogyott el a lába alól, akármerre fordult. Reggel pedig, amint fölébredt, a kiterjesztett szárnyú sirály után nyúlt. Ott pihent mellette. S alighogy megérintette, meglepetten kapta vissza ujjait. A sirály csőre furcsa, friss hideget árasztott. Csak a csőre. Persze, hiszen a tollai nem hűlnek ki. Egyszerre megértette, hogy a sirály ott járt éjszaka, s elhozta neki a fehér karácsonyt. Sejtelmesen mosolygott, de nem beszélt róla a felnőtteknek.
[FONT="]Délelőtt kifutott a tengerpartra. Mintha meghasadna a messzeség, s ő mélyebbre hatolna belé a nagy hajók útjánál is. Mert egyszer megnő majd. És eljut a fehér karácsony városába. A tengeren vagy a tenger fölött.
Amerre a halak vagy a sirályok.
[/FONT]
A kisfiú dél óta az eget leste, mikor jön föl a csillag.
Az ég szürke volt esőt ígért.
Állt a homokos parton, vallatta a tengert. Jó lett volna megtudni, mire készülnek a hullámok, nem támad-e föl a szél, hogy az égboltot tisztára söpörje. De örökösen egy és ugyanazon morajlás érkezett válaszul. Csak víz és ég, ennyi volt a szemhatár itt a szigeten. S ha a fénytelen messzeségbe bámult, az is egybemosódott. Lassan visszafordult. Türelmesen várt az ismerős, alig koppanó léptekre. Az ajtó megnyikordult, soványan, szürke borostásan előtte állt az öreg.
- Gyere be - mondta meglepetés nélkül.
Az öreg egyedül élt, semmi sem változott körülötte. Ő maga is olyan véglegesen megfaragott arcot viselt, mint azok a vörös fából kimetszett maszkok, amelyekkel a falait körülaggatta. A kisfiú úgy képzelte, hogy réges-régen, sok-sok évvel az ő születése előtt az öreg már ugyanilyen öreg volt, s az idő azóta is nyomtalanul suhant el mellette.
Az ablaknál a nagy támlás szék, a hosszúkás asztalon hajlított, kurta pengéjű vagy tűhegyű kések, árak. Mindegyik más és más műveletre való. Naphosszat metszette, faragta, alakította velük az öreg a különös figurákat, állatszobrocskákat, kisebb-nagyobb só- és borstartókat a merev fahasábokból, háncslapokból.
A kisfiú leült a pokrócokkal takart lócára, és fölnézett az öregre. Az már elfoglalta megszokott helyét, kezében az éppen munkába vett fadarab. Hiábavaló is volna ilyenkor faggatni, mit csinál belőle, csak visszamered csodálkozón: - Várd ki a végét, majd kiadja magát. Ezen töprengett már. Lehetséges, hogy az öreg valóban maga sem tudja, mikor ráteszi faragókését a halott fára, mivé varázsolja majd? Vagy azok a kockák, hengerek súgják meg, mi lakik bennük, és az öreg művészete éppen az, hogy megérti? Mikor befejezte a formálást, maga elé állítja az asztal lapjára a frissen született figurát, s hosszas szemlélődés után rádünnyögi:
- Meglehetős bárány. Vagy bagoly. Esetleg ladik. Mikor mi.
Azért most megkockáztatta:
- Karácsonyfát még sosem csinált?
- Az öreg letette a szerszámát.
- Karácsonyfát? Azt nem faragják. Megterem.
- Csak nem minálunk- mondta a kisfiú szomorúan.
Aztán szorongóan kifutott belőle:
- Lehet, hogy az ünnepnap is elmarad?
- Ma van - felelte az öreg. - Ma este.
- Az még nem biztos. Figyeltem a parton.
- Az ünnepet?
- A karácsonyt - mondta nyomatékkal.
- És? Semmi nyoma?
A kisfiú előrehajolt ültében, hogy az ablakon át a magasba kémleljen. Hosszan, sokáig nézte a változatlanul egykedvű égboltot, nem olyan volt, mintha tudomást vett volna a karácsonyról.
- Egészen szürke, látod! Mindjárt esik!
- Hát aztán?
- És ha nem jön föl a csillag? - kérdezte egészen elszűkülő hangon.
Az öreg figyelmesen, komolyan a kisfiú arcába nézett.
- Az ünnep tudja, hogy itt az ideje. Akkor is, ha nem jeleznek neki.
A kisfiú megrázta a fejét.
- Te mondtad a múltkor, hogy dél is csak akkor van, ha már mindenki megebédelt.
- Más a dél, más a karácsony.
- De ha az eső nem engedi, hogy feljöjjön a csillag...?
Letette a faragókését, s a kemény kis koppanás mintha külön nyomatékot adna minden szónak.
- Akkor esőben lesz karácsony. - Elgondolkozott egy kicsit:
- Ott feljebb északon hó hull ilyenkor. Az utcák, a háztetők, szobrok mind meghíznak tőle.
- Te már láttad? - kérdezte a kisfiú csaknem ijedten.
Rábólintott:
- Mikor arra jártunk hajóval. Nem is egyszer ért útközben az ünnep. Ők úgy hívják: fehér karácsony.
- Ott nőnek a karácsonyfák is, igaz?
- Ott.
- Mért nem hoztál egyet?
- Mert itt nálunk meghalna. Elhullatná a tűleveleit. Északi fa a fenyő. Téli fa. - Mintha megpróbálná fölidézni magában. - Illik hozzá a hó.
A kisfiú most egészen kis fiú lett. Csak a szeme nőtt meg.
- Milyen az a fehér karácsony? - kérdezte, mert el nem képzelhette.
- Mintha megöregedne a világ. Megőszül a haja meg a szakálla. És kristály tükröz rajta.
A kisfiú elmélázva hallgatta a mesét arról a hideg csillogású ünnepről, a nagy házak közt rézsút szakadó hófúvásról. Persze ott is élnek kisfiúk, s azok ilyenkor orrukat az ablakhoz nyomva bámulnak ki a fűtött szobából az utcára. Lesik, amint meghízik a tető meg a földet beborító takaró, amely olyan, mint a gyapotvatta, de az érintése friss és hűvös.
Sajnálta a fagyoskodó karácsonyt, amiért dideregve kell átvonulnia azokon a messzi, északi városokon, a szeles utcákon. Talán azért is gyúlnak ki körülötte a szikrázó fények, hogy egészen meg ne dermedjen.
- Itt nálunk még sosem volt hó? - kérdezte később.
- Nagy ritkán. Talán öregapám életében esett utoljára, de mindjárt el is olvadt. Mifelénk nem marad meg.
- Mint a fenyő?
- Mint a fenyő. - S vigasztalón hozzátette: - Náluk meg a mi pálmáink halnának meg a hidegben.
A kisfiú elmélázott:
- Akkor nekünk talán pálmából kellene karácsonyfát állítanunk. De az öreg erre már semmit se mondott. Odakinn sötétedett lassan, a kisfiúnak indulnia kellett. Az öregnek az ajtóban jutott eszébe:
- Igaz is, el ne feledjem. - Gondosan begöngyölt csomagocskát nyomott a kezébe. - Ez a tiéd. De csak otthon szabad megnézned, ha már beköszöntött az ünnep.
Sietve vágott neki az útnak, hogy otthon érje a karácsony, ha mégis megérkezik. A langyosan fújó szélben megállt egy pillanatra, fölemelte arcát, aztán hirtelen a bizonytalanul gomolygó felhőkre nézett, s akkor észrevette az első csillagot. Most már jókor toppan be! A kis csomagban pedig kitárt szárnyú, fehér, fából faragott sirályt talált. Neki készítette az öreg ajándékul. Épp olyan volt, mint azok, amelyeket a parti sziklák között elnézegetett olykor, amint mozdulatlanul vitorláznak a könnyű áramlatok hátán, s orsóforma törzsükkel végigsiklanak a levegőn, fölsodródva aztán a magasba, míg belé nem vesznek a fénybe.
Ezen az estén megengedték, hogy tovább maradhasson fönn. Néha az ablakhoz lopódzott, kikémlelt rajta, de nem történt csoda. Langyos este járt a halászok házai között, az alkonyati szél elfújta az esőfelhőket. Nagy messziről még a tengermorajt is hallotta, legalábbis úgy tűnt föl neki.
Nyugtalanul hevert ágyában, sokáig nem hunyta le a szemét. Édesapja benézett egy pillanatra, s ő megkérdezte tőle a sötétben:
- Ugye egészen biztos, hogy karácsony van?
- Persze - hallotta a kicsit meglepett választ.
- Akkor jó.
Az ajtó becsukódott, és ő nemsokára megérkezett a messzi északi városba, ahol az öreget egyszer nagyon régen útközben érte az ünnep. Óriási fenyőfák aludtak az ablakok mögött, vattapamatos hó lepte águkat, olyan hó, amely sosem olvad el. Járt az idegen utcákon, magasba nyúló házak között, de nem vertek zajt a léptei. Fölfogta az a puha, világító szőnyeg, amely sosem fogyott el a lába alól, akármerre fordult. Reggel pedig, amint fölébredt, a kiterjesztett szárnyú sirály után nyúlt. Ott pihent mellette. S alighogy megérintette, meglepetten kapta vissza ujjait. A sirály csőre furcsa, friss hideget árasztott. Csak a csőre. Persze, hiszen a tollai nem hűlnek ki. Egyszerre megértette, hogy a sirály ott járt éjszaka, s elhozta neki a fehér karácsonyt. Sejtelmesen mosolygott, de nem beszélt róla a felnőtteknek.
[FONT="]Délelőtt kifutott a tengerpartra. Mintha meghasadna a messzeség, s ő mélyebbre hatolna belé a nagy hajók útjánál is. Mert egyszer megnő majd. És eljut a fehér karácsony városába. A tengeren vagy a tenger fölött.
Amerre a halak vagy a sirályok.
[/FONT]
Joyeux Noel
Karácsonyi pps kicsiknek
Karácsonyi pps kicsiknek
Szucsich Mária: Karácsonyi álom
Én az ágyban feküdtem, Révy doktor bácsi ránevetett a szüleimre és dicsekedet
- Na, Málcsi! Az én módszerem szerint nevelted ezt a kölyköt, nincs is okod megbánni! Az ilyen hóban való szundítás után más gyerek föl nem ébredt volna többé! De ez? Ez olyan igazi vasgyúró. A mama mosolygott, megsimogatta a bácsi vállát, de papa zordonan állt elém és rögtön leckéztetni kezdet
- Hogy mertél gyalog elindulni? Miért nem jöttél vonattal, mint a többi losonci dák?
- Nem éreztem már a nehéz fejfájást, mintha nem is tévedtem volna el az erdőben? Valami zavarosság van a dolog körül? Gondolkozni kezdtem, hogy igazságosan tudjak apa kérdésére felelni. Apa azonban rendkívül türelmetlen volt és nem tudott feleletemre várni.
- Arra felelj nekem! Tegnap két órakor, minden diák felszállt a vonatra és már négy órakor otthon is voltak. A karácsonyfa gyújtásnál minden gyerek otthon volt, éppen te nem? Hogy jutott eszedbe gyalog elindulni?
- Csendesen beszélj vele, Matyi! Így nem mégy vele semmire. A gyerek az én metódusom, az én parancsaim szerint nevelődött, tehát önálló. Bizonyosan tudja, hogy miért indult el gyalog a városból. Az önállóságra nevelt gyermek...
Papa kipirosodott a haragtól, dühösen támadt a doktor bácsira, akinek orvosi parancsai szerint nevelődtem.
- Hallgass, hallgass, doktor! Vitt volna el az ördög egész önállósági és egészségügyi paragrafusaiddal! Ha véletlenül későn érkezünk, halva találjuk...
Révy bácsi sértődötten rázta óraláncát:
- Kérlek, a telepáthia, vagyis a távolbaérzés most is nyomra vezetett bennünket. Pontosan ahhoz a helyhez kísért, ahol Gáborka feküdt.
Apa lekicsinylően legyintett, anya az ágyam szélére ült és csendesen kérdezte:
- Lekésted a vonatot?
- Nem, de fogadtam a fiúkkal, hogy gyalog, a fenyvesen keresztül, hamarabb hazaérek, mint ők vonaton.
- Könnyelmű fráter! - kiáltott apám. - Szép barátaid vannak! Egy sem mondta meg az igazat!
Révy bácsi gúnyosan kontrázott:
- Na persze önállótlan gyermekek! Sokat verik őket, ezért gyávák és félnek! - Inkább elhallgatják az igazságot!
- Elfáradtál az úton és elaludtál? - így anyám.
- Nem, nem, majd elmondom, hogy volt, anyuska. Egészen rendesen elindultam. A fősétaúton kezdtem. Hiszen a nyáron sokszor jöttünk arra, egy óra út az egész, míg vonaton és az állomástól gyalog a faluba két óra. Fütyültem és mentem ah úton. Nem is volt nagyon hideg és nem féltem semmit. Már jó messze jártam a fenyvesben és arra gondoltam, hogy apuka milyen játékot faragott nekem karácsonyra? Akkor egyszerre szédült a fejem és szúrás nyilallt belém. Mi lehet az ember fejében, ami fáj? Révy bácsira gondoltam és arra, amit mondott, hogy az idegek fájnak? Ne haragudj anyuska, de én nem hittem, hogy az idegek fájnak. Amint így gondolkodtam, benéztem a fenyők közé és ott láttam egy kastélyt.
- Kastélyt? Az erdőben? - csodálkoztak mindhárman s összenéztek. Révy bácsi újból megnézte a hőmérőt, de az csak 36-ot mutatott, apám megkockáztatta a kérdést:
- Nem jó volna még egy orvost hívatni?
- Csak tessék! Ha akarod, mindjárt elmegyek! - érzékenykedett Révy bácsi.
Anyám sürgetett:
- Folytasd, folytasd!
- Gondoltam - amint a kastélyt ott láttam -, bizonyosan eltévedtem. Ezen az úton semerre sincs kastély. Egészen fenyőtű színe volt a háznak és a teteje tiszta arany.
Ők hárman megint összenéztek:
- Arany?
- Vagy legalábbis úgy fénylett. Hallottam, hogy a házban kutya ugat, gondoltam bemegyek és megkérdezem, merre visz az út hazafelé. De mégis, alig értem a kapuhoz, ijedten visszafordultam, nem mertem bemenni. Nem tudom, miért? Olyan nehéz érzés szállt a szívemre, hogy gondoltam, inkább elsietek innét. Éppen futni akartam, de jobbról és balról kiszaladtak a bokrok mögül, zsákot borítottak a fejemre, felemeltek a földről és vittek a kastély felé.
- Szent Isten! - kiáltott anyám, míg apa és az orvos bácsi egymásra néztek és igazán nagyon meg voltak ijedve.
Anyám reszketett: - Mi történt veled? Kik voltak?
- Bevittek a kapun, fölvittek valami lépcsőn és betettek egy meleg szobába. Ott aztán levették a fejemről a zsákot. Mindjárt megnéztem, kik raboltak el és láttam, hogy nagyon finom négy libériás inas volt a rabló. Ők mosolyogtak rám, az egyik kezébe vett egy arany seprőt és a plafon felé tartotta. Erre a három szolga libasorba állt és az egyik engem a nyakába vett, mint ahogy régen apa is szokta. Az aranyseprős elkezdett masírozni egy szoba felé! A három másik is masírozott utána. Benn a szobában egy tiszta arany ágy volt és egy szörnyű nagy karácsonyfa. Még olyan nagyot soha nem is láttam. Játékkal volt tele az egész szoba. De én azért nem is csodálkoztam nagyon, hanem mindjárt arra a játékra gondoltam, amit apuka faragott nekem karácsonyra. Mi is lehet az? Gondoltam, de nem tudtam eltalálni. Akkor az arany ágyban felült egy öreg asszony. Anyuka, tudod tiszta öreg volt! Fehér volt a haja, az arcán sok-sok ránc. Nagyon megijedtem tőle, mert a fején egy nagy páva ült, ez a farkát kinyitva tartotta, mint a legyezőt. Azt hittem, hogy a páva nem is igazi állat, de ahogy néztem, kinyújtotta a nyakát és csúnyán rám rikoltott. Sírni akartam, de gondoltam, ne higgyék, hogy félek azért nem sírok. Az öreg néni rám nevetett, de akkor egészen olyan lett a nevetése, mint anyukáé. Azt mondta aztán az öreg asszonyság: Fiam, nekem nincsen gyermekem. Mindig meg vagyok nélkülök, csak karácsonykor fáj utánuk a szívem. És akkor vagyok én boldog ha az én szolgáimnak sikerül gyermeket hozniok a karácsonyfa alá.
Apa és Révy bácsi valamit súgtak egymásnak, erre elhallgattam.
Révy bácsi mosolygott és bíztatott:
- Tovább, tovább!
Megharagudtam az idegen asszonyságra és nagyon is goromba voltam hozzá. Mondtam, hogy haza akarok menni és hogy anyuska és apuka várnak és hogy milyen szemtelenség engem erőszakkal elrabolni. Erre ő rámutatott a karácsonyfára, a sok játékra és azt mondta, hogy mind az enyém, ha reggelig a kastélyban maradok. De erre igazán mérges lettem. Rázni kezdtem az arany ágyat, a páva mérgesen repült le a néni fejéről, a sarokba szaladt és onnét rikoltozott rám. Az öreg asszony haragosan intett a libériás inasainak:
- Fogjátok meg és vigyétek a toronyszobába, majd ott megpuhul a haszontalan!
És azt hittem, a pávát gondolja. Tovább kiabáltam rá: Maga erőszakos! Azt hiszi, mert maga ilyen gazdag, ellophatja az én karácsonyestémet? Megmondom majd a papának meg Révy bácsinak... A livrés inasok felkaptak, kiszaladtak velem a szobából, feldobogtak sok lépcsőn, betettek egy toronyszobába és rám zárták az ajtót. Hát először is volt abban a toronyszobában egy harang, olyan, mint nálunk a templomtoronyban. A harangon hosszú kötél csüngött. A kötél végét a páva tartotta a csőrében. Hogy került ez a páva ide? - gondoltam. És hogyan nézett rám! Dühösen, mint apuka néha. De nem sokat törődtem az ő dühével, gondoltam, azért megteszem, amit akarok...
Révy bácsi elnevette magát és apának a vállára csapott:
- Na, látod! Mit törődik ő a te dühöddel? Azért megteszi, amit akar.
Elpirultam:
- Nem apukára értettem, csak a pávára...
- Persze, hogy a pávára! - nevetett mama. - És aztán, hogyan volt tovább?
- Akkor én leültem egy kis asztalhoz, kiszakítottam egy lapot az irkámból és ráírtam:
„Vén boszorkány! Hiába raboltatott maga el és akart nekem karácsonyi ajándékokat, karácsonyfát meg cukrot adni. Mert maga nem is gondolja, hogy az én anyukám is várja a fiát karácsonyra és az én apuskám is faragott nekem játékot, szebbet, mint a magáé! Azért is szebbet! Hiába küldte föl ezt a szemtelen pávát, mégis lemászok a harangkötélen! Máskor pedig vegyen az árvaházból kisgyerekeket, de nemcsak arra az egy karácsony napra., Mert akkor ők azután visszamennek az árvaházba és egész évben azon sírnak, hogy miért nem volt az ú apukájuknak és anyukájuknak, amíg éltek, olyan szép kastélyuk és arany ágyuk, meg olyan szép szobájuk, olyan jó meleg ágyuk, mint magánál, vén boszorkány... és hogy már az ő szüleik meghaltak és már sohasem lehet nekik olyan szép mindenféléjük, mint magának és hogy már soha nem vehetnek annyi játékot, mint maga..."
Nem bírtam tovább folytatni az elbeszélésemet, sírtam, rázott a zokogás, alig tudtak megvigasztalni. Anya velem sít, csicsugatott és kért, mondanám el, hogyan menekültem meg a kastélyból.
Szepegve, lehunyt szemmel folytattam:
- Az irkalapot egy rajzszeggel az asztal fölé a falra szúrtam. A páva mindjárt kíváncsi lett, mit írhattam a papírra, felrepült az asztalra, felnyújtogatta a nyakát és nézegette az irkalapot. Én meg elkaptam a harangkötelet, kiugrottam a toronyablakból és a kötélen csúsztam lefelé. Hallottam, hogy a páva rikoltoz fölöttem, felnéztem és láttam, hogy elharapta a kötelet. De nem ijedtem meg, nem akartam, hogy a páva lássa az ijedtségemet és leestem a nagy-nagy hóba. Rémítő nagy, puha, fehér hó volt!
Apa is nevetett, Révy bácsit rázta a kacagás, anyából is ki-kikört.
Szégyelltem magam, meg dühös is voltam, mert megértettem, hogy egy szót sem hisznek el abból, amit itt elmondtam.
- Bizony Isten, így volt!... - bizonykodtam.
Révy bácsi simogatta a fejemet:
- Ne izgulj fel, kis bolond! Könnyelműen elindultál gyalog hazafelé. A nagy hidegben és a szemkápráztatón fehér hóban elszédültél és elaludtál.
- Csakhogy fel is ébredtél. Mert meg is fagyhattál volna! - örvendezett anyukat.
Apa házakat, kis állatokat, emberfigurákat, egy egész Paprika Jancsi színházat hurcolt a szobába. Mind ő faragta nekem, karácsonyi ajándékul.
De én nem örültem, mint máskor. A kastélyban járt az eszem. Olyan igazán, életteljesen láttam magam előtt mindent! Igaznak hittem az egészet, míg ők hárman azt mondták: álmodtam. Azóta sokszor elmentem a losonci erdőbe és kerestem a fenyőszínű kastélyt, az arany tetejével, de nem találtam sehol. Sokszor szeretném az összes erdőket bejárni, hogy a kastélyt megtaláljam, még sok mindent szeretnék mondani annak a boszorkánynak! Mondjátok meg nekem, csakugyan volt az a kastély, benne az öreg asszony és a páva? Vagy csak belül a lelkemben gondoltam így el? Senki, senki nem hiszi, hogy volt ez a kastély, csak én! Hogy van az?
/Forrás: Cimbora 1923./
Én az ágyban feküdtem, Révy doktor bácsi ránevetett a szüleimre és dicsekedet
- Na, Málcsi! Az én módszerem szerint nevelted ezt a kölyköt, nincs is okod megbánni! Az ilyen hóban való szundítás után más gyerek föl nem ébredt volna többé! De ez? Ez olyan igazi vasgyúró. A mama mosolygott, megsimogatta a bácsi vállát, de papa zordonan állt elém és rögtön leckéztetni kezdet
- Hogy mertél gyalog elindulni? Miért nem jöttél vonattal, mint a többi losonci dák?
- Nem éreztem már a nehéz fejfájást, mintha nem is tévedtem volna el az erdőben? Valami zavarosság van a dolog körül? Gondolkozni kezdtem, hogy igazságosan tudjak apa kérdésére felelni. Apa azonban rendkívül türelmetlen volt és nem tudott feleletemre várni.
- Arra felelj nekem! Tegnap két órakor, minden diák felszállt a vonatra és már négy órakor otthon is voltak. A karácsonyfa gyújtásnál minden gyerek otthon volt, éppen te nem? Hogy jutott eszedbe gyalog elindulni?
- Csendesen beszélj vele, Matyi! Így nem mégy vele semmire. A gyerek az én metódusom, az én parancsaim szerint nevelődött, tehát önálló. Bizonyosan tudja, hogy miért indult el gyalog a városból. Az önállóságra nevelt gyermek...
Papa kipirosodott a haragtól, dühösen támadt a doktor bácsira, akinek orvosi parancsai szerint nevelődtem.
- Hallgass, hallgass, doktor! Vitt volna el az ördög egész önállósági és egészségügyi paragrafusaiddal! Ha véletlenül későn érkezünk, halva találjuk...
Révy bácsi sértődötten rázta óraláncát:
- Kérlek, a telepáthia, vagyis a távolbaérzés most is nyomra vezetett bennünket. Pontosan ahhoz a helyhez kísért, ahol Gáborka feküdt.
Apa lekicsinylően legyintett, anya az ágyam szélére ült és csendesen kérdezte:
- Lekésted a vonatot?
- Nem, de fogadtam a fiúkkal, hogy gyalog, a fenyvesen keresztül, hamarabb hazaérek, mint ők vonaton.
- Könnyelmű fráter! - kiáltott apám. - Szép barátaid vannak! Egy sem mondta meg az igazat!
Révy bácsi gúnyosan kontrázott:
- Na persze önállótlan gyermekek! Sokat verik őket, ezért gyávák és félnek! - Inkább elhallgatják az igazságot!
- Elfáradtál az úton és elaludtál? - így anyám.
- Nem, nem, majd elmondom, hogy volt, anyuska. Egészen rendesen elindultam. A fősétaúton kezdtem. Hiszen a nyáron sokszor jöttünk arra, egy óra út az egész, míg vonaton és az állomástól gyalog a faluba két óra. Fütyültem és mentem ah úton. Nem is volt nagyon hideg és nem féltem semmit. Már jó messze jártam a fenyvesben és arra gondoltam, hogy apuka milyen játékot faragott nekem karácsonyra? Akkor egyszerre szédült a fejem és szúrás nyilallt belém. Mi lehet az ember fejében, ami fáj? Révy bácsira gondoltam és arra, amit mondott, hogy az idegek fájnak? Ne haragudj anyuska, de én nem hittem, hogy az idegek fájnak. Amint így gondolkodtam, benéztem a fenyők közé és ott láttam egy kastélyt.
- Kastélyt? Az erdőben? - csodálkoztak mindhárman s összenéztek. Révy bácsi újból megnézte a hőmérőt, de az csak 36-ot mutatott, apám megkockáztatta a kérdést:
- Nem jó volna még egy orvost hívatni?
- Csak tessék! Ha akarod, mindjárt elmegyek! - érzékenykedett Révy bácsi.
Anyám sürgetett:
- Folytasd, folytasd!
- Gondoltam - amint a kastélyt ott láttam -, bizonyosan eltévedtem. Ezen az úton semerre sincs kastély. Egészen fenyőtű színe volt a háznak és a teteje tiszta arany.
Ők hárman megint összenéztek:
- Arany?
- Vagy legalábbis úgy fénylett. Hallottam, hogy a házban kutya ugat, gondoltam bemegyek és megkérdezem, merre visz az út hazafelé. De mégis, alig értem a kapuhoz, ijedten visszafordultam, nem mertem bemenni. Nem tudom, miért? Olyan nehéz érzés szállt a szívemre, hogy gondoltam, inkább elsietek innét. Éppen futni akartam, de jobbról és balról kiszaladtak a bokrok mögül, zsákot borítottak a fejemre, felemeltek a földről és vittek a kastély felé.
- Szent Isten! - kiáltott anyám, míg apa és az orvos bácsi egymásra néztek és igazán nagyon meg voltak ijedve.
Anyám reszketett: - Mi történt veled? Kik voltak?
- Bevittek a kapun, fölvittek valami lépcsőn és betettek egy meleg szobába. Ott aztán levették a fejemről a zsákot. Mindjárt megnéztem, kik raboltak el és láttam, hogy nagyon finom négy libériás inas volt a rabló. Ők mosolyogtak rám, az egyik kezébe vett egy arany seprőt és a plafon felé tartotta. Erre a három szolga libasorba állt és az egyik engem a nyakába vett, mint ahogy régen apa is szokta. Az aranyseprős elkezdett masírozni egy szoba felé! A három másik is masírozott utána. Benn a szobában egy tiszta arany ágy volt és egy szörnyű nagy karácsonyfa. Még olyan nagyot soha nem is láttam. Játékkal volt tele az egész szoba. De én azért nem is csodálkoztam nagyon, hanem mindjárt arra a játékra gondoltam, amit apuka faragott nekem karácsonyra. Mi is lehet az? Gondoltam, de nem tudtam eltalálni. Akkor az arany ágyban felült egy öreg asszony. Anyuka, tudod tiszta öreg volt! Fehér volt a haja, az arcán sok-sok ránc. Nagyon megijedtem tőle, mert a fején egy nagy páva ült, ez a farkát kinyitva tartotta, mint a legyezőt. Azt hittem, hogy a páva nem is igazi állat, de ahogy néztem, kinyújtotta a nyakát és csúnyán rám rikoltott. Sírni akartam, de gondoltam, ne higgyék, hogy félek azért nem sírok. Az öreg néni rám nevetett, de akkor egészen olyan lett a nevetése, mint anyukáé. Azt mondta aztán az öreg asszonyság: Fiam, nekem nincsen gyermekem. Mindig meg vagyok nélkülök, csak karácsonykor fáj utánuk a szívem. És akkor vagyok én boldog ha az én szolgáimnak sikerül gyermeket hozniok a karácsonyfa alá.
Apa és Révy bácsi valamit súgtak egymásnak, erre elhallgattam.
Révy bácsi mosolygott és bíztatott:
- Tovább, tovább!
Megharagudtam az idegen asszonyságra és nagyon is goromba voltam hozzá. Mondtam, hogy haza akarok menni és hogy anyuska és apuka várnak és hogy milyen szemtelenség engem erőszakkal elrabolni. Erre ő rámutatott a karácsonyfára, a sok játékra és azt mondta, hogy mind az enyém, ha reggelig a kastélyban maradok. De erre igazán mérges lettem. Rázni kezdtem az arany ágyat, a páva mérgesen repült le a néni fejéről, a sarokba szaladt és onnét rikoltozott rám. Az öreg asszony haragosan intett a libériás inasainak:
- Fogjátok meg és vigyétek a toronyszobába, majd ott megpuhul a haszontalan!
És azt hittem, a pávát gondolja. Tovább kiabáltam rá: Maga erőszakos! Azt hiszi, mert maga ilyen gazdag, ellophatja az én karácsonyestémet? Megmondom majd a papának meg Révy bácsinak... A livrés inasok felkaptak, kiszaladtak velem a szobából, feldobogtak sok lépcsőn, betettek egy toronyszobába és rám zárták az ajtót. Hát először is volt abban a toronyszobában egy harang, olyan, mint nálunk a templomtoronyban. A harangon hosszú kötél csüngött. A kötél végét a páva tartotta a csőrében. Hogy került ez a páva ide? - gondoltam. És hogyan nézett rám! Dühösen, mint apuka néha. De nem sokat törődtem az ő dühével, gondoltam, azért megteszem, amit akarok...
Révy bácsi elnevette magát és apának a vállára csapott:
- Na, látod! Mit törődik ő a te dühöddel? Azért megteszi, amit akar.
Elpirultam:
- Nem apukára értettem, csak a pávára...
- Persze, hogy a pávára! - nevetett mama. - És aztán, hogyan volt tovább?
- Akkor én leültem egy kis asztalhoz, kiszakítottam egy lapot az irkámból és ráírtam:
„Vén boszorkány! Hiába raboltatott maga el és akart nekem karácsonyi ajándékokat, karácsonyfát meg cukrot adni. Mert maga nem is gondolja, hogy az én anyukám is várja a fiát karácsonyra és az én apuskám is faragott nekem játékot, szebbet, mint a magáé! Azért is szebbet! Hiába küldte föl ezt a szemtelen pávát, mégis lemászok a harangkötélen! Máskor pedig vegyen az árvaházból kisgyerekeket, de nemcsak arra az egy karácsony napra., Mert akkor ők azután visszamennek az árvaházba és egész évben azon sírnak, hogy miért nem volt az ú apukájuknak és anyukájuknak, amíg éltek, olyan szép kastélyuk és arany ágyuk, meg olyan szép szobájuk, olyan jó meleg ágyuk, mint magánál, vén boszorkány... és hogy már az ő szüleik meghaltak és már sohasem lehet nekik olyan szép mindenféléjük, mint magának és hogy már soha nem vehetnek annyi játékot, mint maga..."
Nem bírtam tovább folytatni az elbeszélésemet, sírtam, rázott a zokogás, alig tudtak megvigasztalni. Anya velem sít, csicsugatott és kért, mondanám el, hogyan menekültem meg a kastélyból.
Szepegve, lehunyt szemmel folytattam:
- Az irkalapot egy rajzszeggel az asztal fölé a falra szúrtam. A páva mindjárt kíváncsi lett, mit írhattam a papírra, felrepült az asztalra, felnyújtogatta a nyakát és nézegette az irkalapot. Én meg elkaptam a harangkötelet, kiugrottam a toronyablakból és a kötélen csúsztam lefelé. Hallottam, hogy a páva rikoltoz fölöttem, felnéztem és láttam, hogy elharapta a kötelet. De nem ijedtem meg, nem akartam, hogy a páva lássa az ijedtségemet és leestem a nagy-nagy hóba. Rémítő nagy, puha, fehér hó volt!
Apa is nevetett, Révy bácsit rázta a kacagás, anyából is ki-kikört.
Szégyelltem magam, meg dühös is voltam, mert megértettem, hogy egy szót sem hisznek el abból, amit itt elmondtam.
- Bizony Isten, így volt!... - bizonykodtam.
Révy bácsi simogatta a fejemet:
- Ne izgulj fel, kis bolond! Könnyelműen elindultál gyalog hazafelé. A nagy hidegben és a szemkápráztatón fehér hóban elszédültél és elaludtál.
- Csakhogy fel is ébredtél. Mert meg is fagyhattál volna! - örvendezett anyukat.
Apa házakat, kis állatokat, emberfigurákat, egy egész Paprika Jancsi színházat hurcolt a szobába. Mind ő faragta nekem, karácsonyi ajándékul.
De én nem örültem, mint máskor. A kastélyban járt az eszem. Olyan igazán, életteljesen láttam magam előtt mindent! Igaznak hittem az egészet, míg ők hárman azt mondták: álmodtam. Azóta sokszor elmentem a losonci erdőbe és kerestem a fenyőszínű kastélyt, az arany tetejével, de nem találtam sehol. Sokszor szeretném az összes erdőket bejárni, hogy a kastélyt megtaláljam, még sok mindent szeretnék mondani annak a boszorkánynak! Mondjátok meg nekem, csakugyan volt az a kastély, benne az öreg asszony és a páva? Vagy csak belül a lelkemben gondoltam így el? Senki, senki nem hiszi, hogy volt ez a kastély, csak én! Hogy van az?
/Forrás: Cimbora 1923./
Innen letöltheted:
http://addat.hu/84adfe1c/Bereczki-Zoltán-&-Szinetár-Dóra---Duett-Karácsony-(2009).rar.html
És itt egy nagyon szép karácsonyi album:
http://addat.hu/7900d162/Josh_Groban-Noel-2007.rar.html
[FONT="]Tóth Anna[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="] Különös karácsony[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="][/FONT]
[FONT="]
[/FONT]
[/FONT]
[FONT="]Levél ment az őserdőbe.[/FONT]
[FONT="]Híres macska-kaparás[FONT="]:[/FONT][/FONT]
[FONT="]"Kedves rokon, gyere, nézd meg,[/FONT]
[FONT="]Milyen szép a havazás.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]Hamarosan itt az ünnep.[/FONT]
[FONT="]Úgy hívjuk, hogy karácsony.[/FONT]
[FONT="]Titokban már erre készül[/FONT]
[FONT="]Valamennyi barátom."[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]Így történt, hogy kint a réten[/FONT]
[FONT="]Repülőgép fékezett,[/FONT]
[FONT="]S Cirmikéhez messze földről[/FONT]
[FONT="]Tigriskölyök érkezett.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]- Házikómban jó meleg van.[/FONT]
[FONT="]Gyere, ülj a szánkóra.[/FONT]
[FONT="]Szentestére készülődni[/FONT]
[FONT="]Alig maradt pár óra.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]Éppen csak, hogy hazaértek,[/FONT]
[FONT="]Ajtó fáján kopogtak.[/FONT]
[FONT="]Mókus jött a nyuszikával,[/FONT]
[FONT="]Izgatottan topogtak.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]- Mackó Bandi széke törött.[/FONT]
[FONT="]Pici sünnek nincs ágya.[/FONT]
[FONT="]Napok óta boltot járunk[/FONT]
[FONT="]Városszerte, hiába.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]- Őserdőből kókuszt hoztam.[/FONT]
[FONT="]Bambusznádat, ananászt.[/FONT]
[FONT="]Hogyha kapunk szerszámokat,[/FONT]
[FONT="]Kezdhetjük a faragást.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]- Gyere Tigris, igyekezzünk.[/FONT]
[FONT="]Menjünk át a Foltoshoz.[/FONT]
[FONT="]Fűrészt, szöget, reszelőt is[/FONT]
[FONT="]Biztos ad a polcokról.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]Tudod, idén karácsonykor[/FONT]
[FONT="]Foltos díszíti a fát.[/FONT]
[FONT="]Mi pedig a többiekkel[/FONT]
[FONT="]Megfőztük a vacsorát.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]Estefelé harangszóra[/FONT]
[FONT="]Érkeznek az angyalok.[/FONT]
[FONT="]Meglepetést én is hoztam,[/FONT]
[FONT="]Olyan jó, ha adhatok.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]Kókuszhéjból bölcső készült.[/FONT]
[FONT="]Bambusznádból fonott szék.[/FONT]
[FONT="]Cirmike a pici sünnek[/FONT]
[FONT="]Kókusztejet hozott még.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]Jó barátok együtt voltak.[/FONT]
[FONT="]Megkezdték az ünnepet.[/FONT]
[FONT="]Mackó Bandi tapsikolt is.[/FONT]
[FONT="]Szép új székén ülhetett.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]Csomagokat megnézték és[/FONT]
[FONT="]Siettek az erdőbe.[/FONT]
[FONT="]Szaloncukrot, csipkebogyót[/FONT]
[FONT="]Tettek néhány fenyőre.[/FONT]
[FONT="] [/FONT]
[FONT="]Hógolyóztak, bújócskáztak,[/FONT]
[FONT="]Építettek hóembert,[/FONT]
[FONT="]Tigris mondott köszöntőt és[/FONT]
[FONT="]Boldog volt, hogy ott lehet.[/FONT]
Hasonló témák
