... ... ...
Fiatal lány szalad a megálló felé, már késésben van... Szürke emberek állják körül... A busz még mindig nem érkezett meg...
Szakad az eső... Az ereszekről, ablakpárkányokról a csatorna felé igyekvő mocskos esővíz az emberekhez hasonló színben játszik. A járda egyenetlenségeiben felgyülemlő csapadék ezernyi kisebb-nagyobb tócsát alkot, melyekbe délutáni séta gyanánt kis ördögök lökdösik majd egymást - tréfából...
A busz megérkezett... Az elmosódott, szürke árnyak tülekednek, az ajtóhoz préselik egymást, egy idős asszonyt a sárba löknek... Talán az édesanyjuk volt... De ez már senkit sem érdekel... A jármű hangos motorbúgás közepette, többszöri kísérlet után, végre elindul...
A lány az egyik ablak mellett talál magának helyet... Nagy, bánatos szemeivel unottan bámulja a szürke eget, a szürke földet, és- az ebben a szürke tégelyben tengődő szürke embereket... Az ablak itt csak erre való... Mint egy vetítővászon, történeteket, életeket mutat... De ezek a filmek csak másodpercekig tartanak...
Kinyitni lehetetlen- rég beragadt... A lány tesz egy félszeg kísérletet... Persze sikertelen... Pedig már nyomasztó, fülledt, elhasználódott a levegő... Nincs is levegő... Szürke kezek, lábak, hasak, fenekek fúródnak a testébe, egészen az ablakhoz nyomják... Moccanni sem bír...
A hangszóróból hirtelen halk, szaggatott recsegés hallatszik, majd egy erélyes hang szólal meg: VÉGÁLLOMÁS...
A szürkeség villámgyorsan eltűnik a járműről... Kiszivárognak az apró réseken, repedéseken, mások leszállás után egyszerűen elpárolognak- vissza a felhőkbe, hogy majd újra leessenek -de már egy másik napon...
Fiatal lány szalad a megálló felé, már késésben van... Szürke emberek állják körül... A busz még mindig nem érkezett meg...
Szakad az eső... Az ereszekről, ablakpárkányokról a csatorna felé igyekvő mocskos esővíz az emberekhez hasonló színben játszik. A járda egyenetlenségeiben felgyülemlő csapadék ezernyi kisebb-nagyobb tócsát alkot, melyekbe délutáni séta gyanánt kis ördögök lökdösik majd egymást - tréfából...
A busz megérkezett... Az elmosódott, szürke árnyak tülekednek, az ajtóhoz préselik egymást, egy idős asszonyt a sárba löknek... Talán az édesanyjuk volt... De ez már senkit sem érdekel... A jármű hangos motorbúgás közepette, többszöri kísérlet után, végre elindul...
A lány az egyik ablak mellett talál magának helyet... Nagy, bánatos szemeivel unottan bámulja a szürke eget, a szürke földet, és- az ebben a szürke tégelyben tengődő szürke embereket... Az ablak itt csak erre való... Mint egy vetítővászon, történeteket, életeket mutat... De ezek a filmek csak másodpercekig tartanak...
Kinyitni lehetetlen- rég beragadt... A lány tesz egy félszeg kísérletet... Persze sikertelen... Pedig már nyomasztó, fülledt, elhasználódott a levegő... Nincs is levegő... Szürke kezek, lábak, hasak, fenekek fúródnak a testébe, egészen az ablakhoz nyomják... Moccanni sem bír...
A hangszóróból hirtelen halk, szaggatott recsegés hallatszik, majd egy erélyes hang szólal meg: VÉGÁLLOMÁS...
A szürkeség villámgyorsan eltűnik a járműről... Kiszivárognak az apró réseken, repedéseken, mások leszállás után egyszerűen elpárolognak- vissza a felhőkbe, hogy majd újra leessenek -de már egy másik napon...
