9/11

Wragx

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én véleményem szerint nem repülúgép zuhant a péntagonra, hanem egy rakéta. Láttam jó kis videókat a neten, térfigyelő kamera felvételeit, és egyértelműen nem repülőgép volt ami becsapódott. Most már csak azt lenne érdemes tudni, hogy ki lő ki egy rakétát a petnagonra?
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én véleményem szerint nem repülúgép zuhant a péntagonra, hanem egy rakéta. Láttam jó kis videókat a neten, térfigyelő kamera felvételeit, és egyértelműen nem repülőgép volt ami becsapódott. Most már csak azt lenne érdemes tudni, hogy ki lő ki egy rakétát a petnagonra?

De igenis egy Boeing volt! Egy olyan pilóta célozta meg vele a Pentagont, aki vagy 20 órát gyakorolt egy szimulátoron! Aki ezt nem hiszi, annak fogalma sincs arról, hogy milyen tehetségesek ezek az arab fiatalemberek!
 

hondacivic0

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha egy Boeing gép becsapódott volna a Pentagonba akkor nem ekkora nyomot hagyott volna az épületben. Amúgy ez az egész 9/11 pont kapóra jött az amerikai kormányzatnak egy jó kis háborúra. De mostanra már látszódik , hogy ez lassan vietnam szindrómába megy át. Az események nem úgy alakulnak ahogy ők azt annak idején elképzelték.
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis érdekesség!

[FONT=&quot]The Secret behind the number 11[/FONT]


A titok a 11 szám mögött


[FONT=&quot]Pretty Chilling - read to the bottom. Try it out. [/FONT]
Félelmetes - olvasd végig és próbáld ki.

[FONT=&quot]If you are a sceptical person - still read on as it's actually very interesting!![/FONT]
Ha nem hiszel a véletlenekben - akkor is olvasd végig, nagyon érdekes.

This is actually really freaky!! (Mainly the end part, but read it all first)
Tényleg nagyon érdekes (főleg a vége, de először olvasd el az egészet)

1) New York City has 11 letters
1) New York City 11 betűből áll.

2) Afghanistan has 11 letters.
2) Afganisztán 11 betűből áll.

3) Ramsin Yuseb has 11 letters[FONT=&quot]. [/FONT][FONT=&quot](The terrorist who threatened to destroy the Twin Towers in 1993) [/FONT]
3) Ramsin Yuseb 11 betűből áll. ( A terrorista, aki 1993-ban megfenyegette az amcsikat, hogy el fogja pusztítani a Twin Tower épületet.)

4) George W Bush has 11 letters.
4) George W Bush neve betűből áll.

[FONT=&quot]This could be a mere coincidence, but this gets[/FONT]interesting:
Eddig lehetséges, hogy teljesen véletlen de kezd érdekes lenni:

1) New York is the 11th state.
1) New York a 11.-ik tartomány.

2) The first plane crashing against the Twin Towers was flight number 11.
2) Az első repülő, amelyik belement az épületbe, 11-es volt a repülési száma

[FONT=&quot]3) Flight 11 was carrying 92 passengers. 9 + 2 = 11[/FONT]
3) Ez a repülő 92 utast vitt. 9 + 2 = 11
[FONT=&quot]4) Flight 77 which also hit Twin Towers, was carrying 65[/FONT]passengers. 6 + 5 = 11
4) A 77 repülési számú gép, amelyik szintén bele repült az épületbe, 65 utast vitt. 6 + 5 = 11.

5) The tragedy was on September 11, or 9/11 as it is now known. 9 + 1+ 1 =11
5) A tragédia napja: szeptember 11, azaz 9/11 ahogy mindenki emlegeti. 9+1+1=11
6) The date is equal to the US emergency services telephone number 911.
6) Ez a dátum hasonló, mint az Amerikai segélyszolgálat telefon száma. 911
[FONT=&quot]Sheer coincidence..? [/FONT]
Teljesen véletlen..?
[FONT=&quot]Read on and make up your own mind:[/FONT]
Olvasd tovább és döntsd el magad:

1) The total number of victims inside all the hi-jacked planes was 254. - 2 + 5 + 4 = 11
1) Az áldozatok száma az elrabolt repülőkön 254. - 2 + 5 + 4 = 11
[FONT=&quot]2) September 11 is day number 254 of the calendar year.[/FONT]
2) Szeptember 11 az év 254.-ik napja. 2+5+4=11.
[FONT=&quot]3) The Madrid[/FONT] [FONT=&quot]bombing took place on 3/11/2004. 3 + 1 + 1 + 2 + 4 = 11. [/FONT]
3) A madridi robbantás 3/11/2004 történt. 3+1+1+2+4=11.

4) The tragedy of Madrid happened 911 days after the Twin Towers incident.
4) A madridi tragédia 911 nappal később történt, mint a Twin Tower épület támadása.

Now this is where things get totally eerie:
Most jön az a rész, ahol kezd hátborzongató lenni a dolog:

[FONT=&quot]The most recognized symbol for the US, after the Stars & Stripes, is the Eagle. The following verse is taken from the Koran, the Islamic holy book:[/FONT]
A legismertebb szimbóluma Amerikának a Stars & Stripes ( Csillagok és Csíkok), a Sas.
A következő idézet a Koránban, az Iszlám vallás könyvében található:
[FONT=&quot]"For it is written that a son of Arabia would awaken a fearsome Eagle. The wrath of the Eagle would be felt throughout the lands of Allah while some of the people trembled in despair[/FONT]still more rejoiced: for the wrath of the Eagle cleansed the lands of Allah and there was peace."
"Ez meg van írva, Arabia fia fel fogja ébreszteni a félelmetes Sast. A Sas mérge végig fog söpörni Allah földjén, amíg páran kétségbe esnek, addig több és több embert boldoggá tesz: a Sas mérge megtisztítja Allah földjét és béke lesz."

That verse is number 9.11 of the Koran.
Ez az idézet a Korán 9.11 könyve.
[FONT=&quot]Unconvinced about all of this still ..? [/FONT]
Még mindig kételkedsz..?
[FONT=&quot]Try this and see how you feel[/FONT]afterwards, it made my hair stand on end:
Próbáld ki, ami most jön és nézd meg, hogy érzel utána, a hajam égnek állt:
[FONT=&quot]Please do the following: [/FONT]
Csináld a következőket:

1. Highlight the Q33 NY. This is the flight number of the first plane to hit one of the Twin Towers.
1. Jelöld ki a Q33 NY. Ez volt az első gép száma, amelyik neki repült az épületnek.
[FONT=&quot]2. Change the font size to 48.[/FONT]
2. Cseréld meg a betű méretét 48.-ra
[FONT=&quot]3. Change the actual font to the WINGDINGS........................[/FONT]
3. Cseréld ki a betű típusát WINDINGS-re

What do you think now????[FONT=&quot]Az eredmény:[/FONT] Q33 NY.
Most mit gondolsz???? [FONT=&quot]Repülő, ikertornyok, halál, zsidócsillag !!![/FONT]



Ui: nincsenek véletlenek, az élet kódolva van, csak a kódot senki nem tudja megfejteni ugyanis három dimenzióban nem lehetséges.
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
!!!!

Csak MELLESLEG jegyzem meg, hogy ez a topic nagyon de nagyon el lett rejtve!
Alig lehet megtelálni! Lehet hogy nem véletlen???
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Szakidani! Kár volt azért a "borzalmas megrázkódtatás fog érni, ha nem küldöd tovább..." részért. :mrgreen:
 

Stoicimi

Állandó Tag
Állandó Tag
Pont most néztem a témával kapcsolatban egy filmet.
eléggé érdekes, mindenesetre. Furcsa, hogy milyen szabályosan omlott le, pont úgy, mintha meg lett volna tervezve. Meg a 7es épület kb 2-3 égő emelettel ugyanigy leomlott, amikor volt már olyan tűz is ennél régebbi épületben, hogy 15 emelet égett....és csoda-nem dőlt így össze....
 

imbusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért gondolom úgy, hogy ezzel az egésszel valaki(k) nagyon jól jártak anyagilag?

Neve is van a valakinek. Larry Silverstein. Pár héttel a buli előtt lizingelte a két tornyot, és biztosítást is kötött rá, amiben benne foglaltatott a "terror támadás esetére" pont is... Ha beütöd a keresőbe, számtalan cikket ad ki, és nem csak fröcsögőset. De ő csak egy haszonleső lehetett, nem ő a lényeg...
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
Amerikai kormánytervek 9/11-re

Bin Laden testvérei többször találkoztak a NASA-nál dolgozó kutató-tudósokkal, még 1987-ben. A megbeszéléseken részt vett tudósok közül ketten a nyilvánossághoz fordultak, az általuk elmondottakból derült ki, az Egyesült Államok kormányzatának határozott tervei voltak annak a bizonyos 9/11-nek megszervezésére. Nem régiben egy harmadik személy is felbukkant a színen, aki alátámasztja ezt a teljességgel hihetetlen történetet. A két megszólaló tudós egyike részt vett a kormányzat által alapított és pénzelt „Globális Megtisztítás 2000” nevet viselő tervezetben, ez körvonalazta az USA kormányzati stratégiáját globális háború kirobbantására, ezáltal pedig a népesség nagyarányú csökkentését.



Greg Szymanski összefoglaló írása


Rene Welch – saját szavai szerint -, az „ördöggel folytatott tárgyalásokat”. Ezekről a megbeszéléseiről nemrégiben hozott nyilvánosságra részleteket. Ezek szerint, 1987-ben, a saudi királyi családból származó képviselőkkel találkozott, beleértve Bin Laden két fivért is, akik határozottan állították, az Egyesült Államok kormányzatának tevékeny része volt a 9/11 előkészítésében.

Welch teljességgel elképesztő történetét először májusban hozták nyilvánosságra, a NASA tudósai pedig egyik a másik után ellenőrizték le a történet hitelességét. A minap azonban újabb illető jelentkezett, aki határozottan kijelentette, hajlandó megerősíteni Welch történetét.

Az 1987-es találkozókra a saudiakkal Arizóna Államban került sor, egy „Sedona and Pleasant Valley” nevű helyen. Minden egyes összejövetel nyolc óránál is hosszabb időn át tartott.
1987-ben Bin Laden fivérei részletes tervekkel ismerkedhettek meg, miként kívánja az USA kormányzat megrendezni a Világkereskedelmi Központ megtámadását, megadva a kezdőlépést globális katasztrófa kiváltásához, beleértve kiterjedt háborús műveletek megkezdését a Közel-Keleten.

A 49 éves Ronald Logsdon philadelphiai illetőségű lakos tanúskodását követően , aki mint tudós együtt dolgozott NASA programokon Welch-csel, és részt vett a Bin Laden fivérekkel való találkozókon is, néhány héttel ezelőtt – hosszú közjátékot követően -, Naomi Niles, sedonai lakos, szintén megerősítette a Sedonában tartott találkozók tényét.

„Így van, valóban részt vettem az egyik találkozón, még 1987-ben” – nyilatkozta Niles néhány hete sedonai otthonában, majd további részletekkel szolgált a történettel kapcsolatban, olyan dolgokról, melyekről Welch és Logsdon, mint NASA alkalmazottak, nem tudhattak.

Welch nemcsak hogy tudomást szerzett az USA kormányzat 9/11-re vonatkozó előzetes terveiről a Bin Laden fivérektől 1987-ben, hetekkel ezelőtt, Albuquerque-i otthonában, újabb ismereteket tett közzé, miszerint, amikor a NASA-nal dolgozott, Phoenixben, mint az agy fejlesztésével foglalkozó kutató, sikeresen megszerzett egy titkos számítógépes kódot, és sikerrel törte fel a kormány által létrehozott, „Globális Megtisztítás 2000” címet viselő projekt anyagát, azét a tervezetét, mely globális háború kirobbantására és a Föld népessége létszámának radikális csökkentésére irányul.

Ahogy megismerte a kormányzat ördögi terveit közel húsz évvel ezelőtt, egyúttal a kormányzat látóterébe került, és ott is maradt azóta is, Welch többször is említést tett az „ördöggel folytatott tárgyalásairól”, hozzátéve, akkoriban ha hallgatólagosan is, de támogatta az FBI és a CIA hadműveleteit, betartotta a „hallgass és maradj nyugton” elvárást, minek köszönhetően teljesen egyedül maradt.

Azonban bő tizenkét hónappal ezelőtt Welch megtörte a hallgatást, elhatározta, elmondja az amerikaiaknak mindazt, amit csak megtudott az USA kormányzatának előzetes terveiről 9/11-et illetően, tudván azt, hogy a történet tartalma meglehetősen nehezen lenyelhető pirulát fog jelenteni és „teljes képtelenségnek” fog hangzani. Úgy érezte, meg kell kockáztatni a nyilvánossághoz való fordulást, vállalnia kell az erős kormányzati reakciót, de mindenképpen figyelmeztetni kell az amerikai lakosságot.

„Ahogy előtte, azután is a nyomomban lesznek, hogy a nyilvánossághoz fordultam” – mondta Welch, akit begyógyszereztek és megvertek már számos alkalommal kormány alkalmazottak.

Mióta pedig tavaly májusban a nyilvánossághoz fordult, a kormány dühe újra ellene fordult, ugyanazokat a már korábban is megismert eljárásokat alkalmazva, mint annak idején, amikor tanúja lett a saudiak látogatásának, beleértve a Bin Laden testvéreket is. Ám Welch, ahelyett hogy elfutott, vagy elrejtőzött volna, elhatározta visszavág, nyilvánosságra hozva egy 200 oldalnyi dokumentációt, ezúttal más sokkal részletesebb információkat is arról a bizonyos 9/11-ről, és a „Globális Megtisztítás 2000” nevű tervezettről, ezek mellett az FBI és a CIA alapvető emberi jogok megsértő ténykedéséről.

„Megneveztem a felelősöket és igazságot követelek.” – tette hozzá Welch.

Azt is elmondta, szeretné a dokumentumait és a vele történteket könyv formában is megjelentetni, onnantól kezdve, amikor még csak „katonakölyök” volt és az apja a Légierőnél szolgált, mint B-52-es pilóta, ő pedig nagyjából három éves korában döbbent rá rendkívüli érzékeken túli érzékelő- (ESP) és látnoki képességeire, olyan adottságaira, melyek felnőttként végül a NASA programjaiban való részvétel lehetőségét adták meg számára.

A 200 oldalas, eddig megjelentetett dokumentumgyűjtemény, illetve naplórészletek, bepillantást adnak az FBI zavaros tevékenységébe 9/11 kapcsán, másolatokat tartalmaz a korábban, neves személyiségekhez elküldött levelekből, akik közül számos a korábbi Clinton adminisztráció tagja volt, beleértve Hillary Clintont, de Taosban, John Paternostert, az egykori kerületi ügyvédet is; - többek között hozzájuk juttatta el Welch 1995-ben a kormányzat által megtervezett, halálos veszély jelentő információkat.

Paternoster jelenleg is Taosban gyakorolja hivatását, szavai szerint nem emlékszik, hogy valaha is találkozott volna vagy hallott volna Welchről a Bin Laden történettel kapcsolatosan.
„Ő ismer engem és az a nyomozótiszt is, név szerint Martinez, aki foglalkozott az ügyemmel” – nyilatkozta Welch pár hete egy telefoninterjú során, Új Mexikó-i otthonában.
„Számos alkalommal láttam őt, és megőriztem az irodájában kapott feljegyzéseket is, csatoltam a megjelent 200 oldalas anyagban a rá vonatkozó részhez. E dokumentumot neki is átadtam. Szeretné az egész dolgot elfelejteni, minden bizonnyal fél, hogy elmondja az igazságot.”

Lehetséges további FBI és CIA megtorlásokra hivatkozva hozzátette:

„Mi a különbség aközött, hogy globális háborút vagy a népesség számának radikális csökkentését tervezik?”- fűzte tovább gondolatait Welch. „Amikor a NASA Alkalmazott Technika Központjában dolgoztam, Phoenixben, részt vettem az agy fejlesztésére és a tudat befolyásolására irányuló kísérletekben. Különböző számítógépes kódokhoz fértem hozzá és módomban állt titkos tervezetekbe bepillantást nyerni, mint amilyen a „Globális Megtisztítás 2000”, melyben körvonalaznak bizonyos stratégiai elképzeléseket, mint amilyen például a 9/11, ezek segítségével pedig globális háború indítható; emellett tanulmányozott más stratégiákat is a világ népességének jelentős lecsökkentésének különböző módjairól.”

„Nos, miután a nyilvánossághoz fordultam, a kormány dühe magasba csapott, a telefonjaim lehallgatták, és minden igyekezettel azon voltak, hogy összezavarják életemet. Abban az időszakban valóban nagyon megrémültem, hiszen jelentős erővel rendelkeznek emberek – mint én - sakkban tartására, aki túl sokat tud. Eközben egyre közelebb és közelebb kerülnek az ország végleges lerombolásához.”

„Régebben megfigyeltem, amikor csöndben voltam, békén hagytak. Amikor viszont elkezdtem beszélni, a haragjuk ismét felcsapott. Innen tudom, hogy egyfolytában figyelnek, és azt is, hogy mindig is folyamatosan szemmel tartottak.”

Welch állítása szerint, az a két bizonyos Bin Laden fivér – nem Osama -, beszámolt neki az amerikai kormányzat 9/11-e vonatkozó terveiről, még 1987-ben. Határozottan állította, az terv nem a fantázia szüleménye, se nem egy hiper-érzékeny ember képzeletének szülötte.

Logsdon, a NASA alkalmazásában állt másik tudós, aki együtt dolgozott Welch-csel, a következőképpen támasztja alá a nő történetét:

„Két Bin Laden fivér eljött valami 90 mérföldre az Arizona állam-beli Phoenixből. Teljesen váratlanul megjelentek a házunk küszöbén. Testőreik felügyeleti pontokat állítottak fel szerte az épület körül, míg mások egyenesen az otthonunkhoz jöttek, bekopogtak az ablakokon, bejöttek, majd felállítottak egy vetítőt. A gépkocsikíséretben érkező emberek meglehetősen rémültnek tűntek, és úgy viselkedtek, mintha élet-halál kérdése lenne az ügy” – emlékezett vissza Logsdon, aki még azt is hozzátette, abban az időben, 1987-ben, a testvérpár nem rendelkezett 9/11-re vonatkozó ismerettel.

„Ezek az emberek közölték velem, legyek nagyon óvatos, és arról is biztosítottak, a kormányzatunk tagjai megfigyelés alá helyeztek bennünket. Órákon keresztül különböző filmeket mutogattak nekünk az arabok és az Egyesült Államok kulcspozícióban lévő kormánytagjainak találkozóiról, akik az olajjal kapcsolatos dolgokat vitatták meg.
Az utolsó sor arra utalt, hogy ha az arabok nem hajlandók átadni az olajat önként, az Egyesült Államok egészen egyszerűen erőszakkal veszi el tőlük. Azt is elmagyarázták, folyamatosan befolyásolták őket, kitöltetlen bank számlákat állíttattak ki velük, az olajból származó bevételt ezen a módon egyszerűen elszipkázták tőlük, így elvesztették minden ellenőrzésüket az ügyletek fölött.”

„Azután elmagyarázták, a Világkereskedelmi központ miért is lenne tökéletesen alkalmas céljaik megvalósítására.
A Bin Laden fivérek azért mutatták meg ezeket a filmeket számunkra, mert egyértelműen és nagyon tisztán szerették volna érzékeltetni velünk, nekik mindehhez semmi közük, a legkisebb mértékben sem akarnak beleszólni semmiféle, az USA kormány által szított lázadásba az arab kormányok befolyásolása végett, vagy egy háború kirobbantása ürügyén.”

Visszatekintve a kormány folyamatos dühödt akcióira, Welch hallgatásának kikényszerítése végett, a tudós visszaemlékezik arra, hogy az 1990-es évek közepén egy nagyjából két évnyi időtartam volt az, ami legmegrázóbb volt számára, amikor egy ügynök beszivárgott az életébe, különböző drogok és pszichikai szerek beszedetése révén igyekezett információkat kinyerni tőle, miután bizalmába férkőzött.

„Nem volna becsületes, ha nem tennék róla említést, mennyire megrémültem akkoriban, és tudom, sok ember számára meglehetősen nehéz elhinni a történetemet, pedig az utolsó szóig igaz.” – mondta Welch, visszaidézve azokat az éveket, amikor az ügynök, név szerint Alfred Hermendorf, beférkőzött életébe és a legkülönbözőbb gyógyszerek felhasználásával igyekezett minél többet megtudni róla.

„Azonban nyilvánosságra fogom hozni az információkat és mindent megírok egy könyvben, mert ezek gonosz emberek és el akarják pusztítani Amerikát.
Globális katasztrófa les ránk már a sarkon, amit majd igyekeznek természeti katasztrófának feltüntetni. Már az 1980-as években láttam a 9/11-re vonatkozó terveket. Tudom, mindez be fog következni, hacsak Busht minél gyorsabban el nem távolítjuk a hatalomból.”

Welch és Logsdon tudomást szerzett a kormányzat eme radikális elemeiről - akiknek egyetlen célja az Új Világrend megvalósítása -, amikor együtt dolgozott velük a NASA Alkalmazott Technika Központi Intézményében Phoenixben.

Együtt több mint 100 „agytröszt” résztvevővel, Logsdon, mint mérnök és Welch, mint szakember hipnotizőr-terapeuta és egyben a vezetője a Globális Elite Tudósklubnak, azon dolgoztak, milyen technológiák kifejlesztése révén lehetne az emberi agy működését megérteni és pszichikai kapacitását kiterjeszteni. A páros munkája során találkozott, miközben a „fény és hang” nevű gépet fejlesztették, komoly megbecsülést szereztek maguknak a 80-as években, bár áttörést nem sikerült elérniük. Valójában ez volt az a tervezet, mely révén kapcsolatba kerültek a Bin Laden fivérekkel, és tették tönkre tulajdonképpen saját karrierjüket, amikor tudomást szereztek a 9/11-re vonatkozó amerikai kormánytervekről és nyilvánosságra is hozták.

„Ők (A NASA-nál) a továbbiakban nem tartottak igényt munkánkra, a Bin Laden incidenst követően azt is letagadták, hogy ismernek bennünket, hogy Rene és én egyáltalán léteztünk.” – zárta szavait Logsdon.

***

/Aranyi László honlapjáról/
 

rodnas3

Állandó Tag
Állandó Tag
Idézet:
zsuzsanna03 írta:
Amerikai kormánytervek 9/11-re - 2010-07-25, 05:57 AM 73-as beírás.

"Az utolsó sor arra utalt, hogy ha az arabok nem hajlandók átadni az olajat önként, az Egyesült Államok egészen egyszerűen erőszakkal veszi el tőlük. Azt is elmagyarázták, folyamatosan befolyásolták őket, kitöltetlen bank számlákat állíttattak ki velük, az olajból származó bevételt ezen a módon egyszerűen elszipkázták tőlük, így elvesztették minden ellenőrzésüket az ügyletek fölött.”

-Valaha a 90-es évek elején beszélgettem egy magyar országgyűlési képviselővel, akit az amerikai állam állítólag végig vitt az Usán. Ahogy kint volt, rá néhány hétre beszélgettem vele.
Döbbenten hallgattam, amikor arról beszélt, hogy az arab országoknak egyszerűen nincs joguk arra, hogy a világ olajkészletéről döntsenek. Mint mondta, az az olajkészlet az emberiség tulajdona.
Mindenesetre levontam a következtetést, vagy nem volt kint, vagy nagy baj van. Hisz akkor hazánkban is mindent mások határoznak meg?
-Most már bizonyított, hogy ezeket a gondolatokat kint tehették a fejébe.
 

rodnas3

Állandó Tag
Állandó Tag
A #75-ös beírásomhoz tennék egy megjegyzést:
Mi van, ha Kína tíz év múlva leelőzi Amerikát, és azt mondja: Az Usának nincs joga arra, hogy a világ olaj készletéről döntsön?
 

betti81

Állandó Tag
Állandó Tag
Amikor az ikertornyok elleni támadás volt, én (és pár cserediák Magyarországról) éppen kint voltam Angliában. Nem igazán vettem észre rajtuk, hogy idegesek lennének, bár igaz, az angol hidegvér ott az uralkodó :D
Viszont mi igen elkeskenyedtünk, amikor közölték, hogy nem biztos a hazautunk.
 

BenBal

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudni, hogy mi csapódott pontosan a Pentagonba, de az elég furcsa, hogy a szövetségi jelentés szerint nem találták meg a két fejenként kb. 6 tonnás acél-titán ötvözetű hajtóművet, mert elégtek a tűzben, de az útlevelek nem.

Az ikertornyok leolmlásakor, mielőtt becspódtak volna a gépek kis robbanásokat lehet látni a felvételeken, amiket a túlélők beszámolói is alátámasztottak.

Az egyik túlélő szerint mielőtt becsapódott volna a gép, egy nagy robbanást éreztek az alsóbb szinteken pár másodperccel előbb.

Utólag látni lehetett, hogy a tartóoszlopokat ugyanúgy vágták el, ahogy a precíziós robbantások előtt szokták meggyengíteni egy épület szerkezetét.

A tartóoszlopoknál és a csatornákban is termitet találtak, méghozzá nem is kis mennyiségben, amit ugyancsak a precíziós robbantásoknál használnak, és úgy vágja át az építészeti acélt, mint kés a vajat.

Az is furcsa, hogy a két torony, amelyeket ennél sokkal nagyobb fenyegetések ellen terveztek meg, egy-egy gép becsapódásától csak úgy magába roskadt, hogy a környező épületekben nem esett olyan kár mint amire ilyenkor számítani lehet.

A két tornyon kívül ledőlt még egy harmadik is, amiben alig voltak emberek. Bár az kisebb épület volt, de a felvétel róla teljesen olyan mintha kiszámított robbantás lett volna. Valamit elszámoltak.

A tragédia előtti héten egy jó pár embert láttak bent az épületben "különleges felszereléssel". Valószínűleg előkészítették az eseményeket.

A gépen lévő "terroristáknak" megtalálták az útleveleiket, amiket bemutatott a sajtó. Pár nappal később jelentkeztek páran közülük, hogy nem haltak meg, de nem is értik mi ez az egész.

A támadást olyankorra időzítették, amikor kivételesen a NORAD tele volt gyakorlatokkal.

Ezért a szokásos pár perces reagálás helyett, kb. egy óra volt, mire reagáltak, mivel összezavarták őket, és azt hitték gyakorlat.

Egyáltalán nincsenek előítéleteim, de állítólag nagyon sok embernek szólhattak, hogy ne menjenek be, mert csak 3000-en voltak bent az épületben.

A lényeg, hogy páran, G.W.B.-t is beleértve nagyon sokat kaszáltak azon, hogy indokot kreáltak, hogy megtámadhassák Afganisztánt.

Utána jött Irak. És itt nem fognak megállni. Következik Irán és a többiek.

A történelemben mindig is a háború volt a gazdasági fejlődés kulcsa.
 
Oldal tetejére