Ha körülnézek a környezetemben, a házasságok ,,szavatossági ideje" kb. 20 év. Nem kellene tovább erőltetni...
Sajnálatos, hogy ha 20 év után hagyják kihűlni, mert ezután válik igazán klasszá. Az enyém 30 éves múlt, és ekkor már egy jó házasság tényleg felbecsülhetetlen kincs. Ekkor ismeri fel az ember, hogy egyetlen és megismételhetetlen lehetőség volt az életében, hogy érdemes volt rá vigyázni és megőrizni. És ekkor már sokkal tudatosabban éli meg az ember a kölcsönös szerelmet, sokkal inkább tudja becsülni, mint fiatalon, amikor még oly magától értetődő volt, hogy értékelni se tudta igazán. Most már értékeli!
Mert a szerelem nem múlik el és nem lényegül át! Sőt! Inkább elmélyül! Éretté válik. Az összeforrottság érzése kiteljesedik. És már nem csak érezzük, tudjuk is, hogy ketten vagyunk egyek. Összenőttünk. Lelki sziámi ikrekké válunk egyetlen közös szívvel.
A jó házasság titka, fiatalon, 20-25 évesen megtalálni a társat, és szeretni, szeretni, szeretni őt kitartóan és hűségesen, jobban, mint mindenki mást, jobban, mint a szüleinket, jobban, mint a gyerekeinket, és legfőképp, jobban, mint önmagunkat.
Nagymamám 50 évnyi boldog házasság után ebben jelölte meg a válások okát: "Nincs meg ma a fiatalokban az a nagy szeretet, ami köztünk volt apjával."
Ez az oka, hogy csak 20 év (vagy még annyi se) a házasságok szavatossági ideje. "Nincs meg az a nagy szeretet."
Ha pedig ez nincs meg, nem érdemes bele se kezdeni. Ha megvan, érdemes mindenáron megőrizni. Mert tényleg ez az egyik olyan dolog, amiért érdemes élni.
