"A kenőpénzek úgy folynak Magyarországon, mint csapból a víz"

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2014 November 29.

Melitta - 2014 November 29, 15:32
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik, a töketlen ellenzék pedig mindeközben verseket olvas és tévéstúdiókban siránkozik.

    Képes-e az Unió vagy az utca kikényszeríteni a hatalom bukását? Göllner Andrást, a montreali Concordia egyetem politológiaprofesszorát kérdeztük.


    Kanadai lakosként hogyan tájékozódik naprakészen a magyarországi eseményekről?

    Egyetemi tanárként, társadalomtudósként több mint harminc éve foglalkozom napi szinten Magyarország politikai, gazdasági életével. A rendszerváltás első húsz évét javarészt odahaza töltöttem, személyes kapcsolatban álltam az ország politikai elitjével, többek között Orbán Viktorral is, akinek egy nagyon sikeres kanadai utat szerveztem még 1994-ben. Szakmai kapcsolatokon és az interneten keresztül minden lényeges információ eljut hozzám Magyarországról. Szakmai feladatom, hogy képben legyek.

    A Huffington Postnak azt mondta: Magyarország valószínűleg a legkorruptabb ország az EU-ban. Mi alapján jutott erre a következtetésre?

    Azt mondtam - és ezt nem csak én mondom, hanem a Transparency International-től kezdve az EU legfrissebb tanulmányáig sokan -, hogy Magyarország a korrupt rezsimek élvonalába tornázta fel magát Orbán Viktor vezetése alatt. Pártoktól független tanulmányok, nemzetközi vizsgálatok egytől egyig azt bizonyítják, hogy az Orbán-kormány ideje alatt nem csökkent, hanem növekedett a korrupció Magyarországon. Nem tudok egyetlen olyan tanulmányról sem, amely ennek ellenkezőjét bizonyítaná hiteles adatokkal.

    Hogy látja: miben más a Fidesz-kormány korrupciója más európai országokétól?

    Nem csak méretében, de szerkezetében is eltér a magyarországi korrupció az európai államokban is létező „műfajtól". Másutt a korrupcióellenes vizsgálatokat nem hátráltatja a hatalom – Magyarországon ez hétköznapi gyakorlattá vált. Amikor a NAV egykori munkatársa kipakolt, nem az általa gyanúsított személyek, hanem ő maga került az igazságszolgáltatás kereszttüzébe. Többek között ez vezetett oda, hogy a NAV vezetője ma nemkívánatos személy Amerikában.

    Az intézményesített korrupció legismertebb példája a dohánytermékek árusítására kiírt pályázat bizonyított hamissága. Sokmilliárd forint EU-s támogatást zároltak korrupciógyanú miatt. A kenőpénzek úgy folynak ma odahaza, mint csapból a víz. Ezt mindenki tudja, aki részt vesz a gazdasági életben. A pártfinanszírozási rendszer a magyar politikai korrupció melegágya.

    A „fülkeforradalom" óta a Fidesz monopolhelyzetben van ott, ahol verseny volt 2010-ig. A magyar korrupció sokkal kiterjedtebb, mélyebben beágyazta magát a hatalom berkeibe, mint Európában. A magyar igazságszolgáltatás az ebihalak után horgászik, a cápákat pedig szabadon hagyja vadászni. Nálunk a hatalom nem abban érdekelt, hogy feltárja és felszámolja a korrupciót, hanem hogy láthatatlanná tegye azt.

    Ha ilyen súlyos a helyzet, az Európai Unió miért nem tesz lépéseket?

    Az EU a tagállamok igazságszolgáltatására, a szabad választásokon nyertes kormányokra, a civilszervezetekre bízza a korrupció elleni harcot. Nem az a dolga, hogy alternatív kormányként, alternatív igazságszolgáltatóként ellenőrzés alatt tartsa tagállamait. Erre se pénze, se kapacitása, se felhatalmazása nincs. Csak a jéghegy csúcsát látja, és azt is nagyrészt a tagállamok igazságszolgáltatása által benyújtott adatokra alapozva tudja feltérképezni.

    Ha maga az adatszolgáltató is be van ágyazva a korrupcióba, nehéz bármit is tenni. Az EU működési szabályait demokratikus kultúrával átitatott nemzetek testére szabták. Magyarországon ezek az értékek nagyon gyengék – Orbán kormánya több mint négy éve ezeket bombázza, lévén nem az európai, hanem az orosz-kínai „illiberális" értékrend híve. Eddig Európa lassan reagált Orbán Viktor paradigmaváltására, szerintem ezen a téren változás lesz. Az EU kénytelen lesz új módszerekhez nyúlni, hogy megvédje a jogállamiságot, az európai értékekben vetett bizalmat.

    Minek kell történnie, hogy a 7-es cikkely alapján felfüggesszék uniós tagságunkat?

    Idén márciusban az Európai Bizottság egy egészen új, egyértelmű irányelv-rendszerrel lépett elő a jogállamiság fenntartása érdekében. Magyarország eddig azért volt képes átrapülni az EU radarja alatt, mert nem létezett egységes, félreérthetetlen álláspont arról, hogy mit is jelent a jogállamiság, a parlamenti szuverenitás, az alkotmányosság.

    Nem voltak mechanizmusok, amelyeket életbe lehetett léptetni azok ellen, akik a radar alatti légtérbe navigáltak. Orbánék nagyon jól kihasználták ezt a helyzetet – ez a sikerük titka. A mélyrepülésre szakosították magukat. A kiskapukon átjáró közlekedés egy hungarikum. Ezt a taktikai előnyünket fel fogja számolni Európa, ugyanúgy, ahogy leverte az Európa-szerte lóháton randalírozó seregeinket 955-ben. Oszt jó napot. Sajnos nemzeti becsületünk visszaszerzése hosszabb időbe fog telni. Sokkal jobb lenne, ha mi magyarok lépnénk, mielőtt kiutasítanak bennünket Európából.

    Mi az oka a baloldali ellenzék erőtlenségének?

    A baloldali pártok a múltban élnek, semmit nem tanultak a hibáikból és képtelenek megérteni, mi a modern tömegpártok szerepe. A demokratikus ellenzék vezetői, liberálisok, zöldek, baloldaliak együttesen, azt hiszik: elég, ha fellépnek egy-két budapesti tüntetésen, elég, ha bejárnak az ATV stúdiójába, a Klubrádióba, megírnak néhány újságcikket, amellyel a hatvan év felettiek két százalékát begerjesztik, elég, ha kiutaznak Washingtonba, Gáti Károly ölébe és onnan lenyomnak egy beszédet pár tucat ember előtt és meglesz a kétharmad. A magyar pártok – a Jobbik és a Fidesz kivételével – nem tanulták meg azt a leckét, hogy a tömegpártok népszerűsége nem ilyen tevékenységek által jön létre.

    Mit kellene hát tenniük?

    Lemenni az emberek közé és ott élni: minden választókörzetben aktívan jelen lenni, büszkén, bátran, nem pénzért, hanem önkéntes munkával, a helyi emberek problémáival törődve, megharcolva a köztiszteletért. Amíg erre képtelenek, nem lesz demokrácia Magyarországon. A civil mozgalmak pedig nem helyettesíthetik a pártokat. Ők is szerepzavarban vannak odahaza. Nem a pártok demokratikus szerepkörére kellene okádniuk, hanem megtanítani az embereket arra, milyen fontos szerepet játszanak a pártok a demokrácia működtetésében. A jogállamiság, az esélyegyenlőség, a szólásszabadság, az emberi méltóság tisztelete felett kellene őrködniük, nem a pártokra tüzelve, hanem a pártokat ösztökélve, akár nevelve.

    Kiléphet-e a baloldali ellenzék saját korábbi sikertelen kormányzásának árnyékából?

    Nem tudom, hogy az ellenzéket lehet-e egyáltalán baloldalinak nevezni, vagy a Fideszt jobboldalinak. Egy nyugat-európai vagy kanadai jobboldali pártnak a haja is felállna attól az államközpontú, centralizált politikától, amit a Fidesz tanúsít. Minden párt kiléphet korábbi árnyékából. Ne felejtsük, a Fidesz is milyen utat tett meg Orbán vezetése alatt. Hasznos lenne, ha a korrupcióban korábban kompromittált politikai élősködők, az egypártrendszerben szocializálódott személyek átadnák a helyüket egy új generációnak. Nem kell mindenkinek takarodnia. De mindenkinek, Gyurcsánynak is (akit Orbán is egy kimagaslóan tehetséges embernek tartott, és magam is annak tartok) bizonyítania kell, hogy képes eleget tenni a fenti követelményeknek, nem csupán szavakban, hanem cselekedetekkel, áldozattal, alázattal. Bizonyítania kell, hogy a helyi közösségek, az elesettek, az Orbán-rendszer által megnyomorítottak védelmében dolgozik. Az ember egy tanulékony lény, jó tettekkel helyrehozhatja korábbi hibáit.

    Van-e még kifutása a szélsőjobbnak Magyarországon, vagy elérte a népszerűsége plafonját?

    Még jócskán van növekedési potenciája a magyar szélsőjobbnak, főleg ha a demokratikus pártokkal szemben eredményesnek tűnő megoldásokat tud kínálni az átlagemberek hétköznapi gondjaira-bajaira. Óriási szabad mezőben kaszálnak. A Fidesz a jómódúak és a saját zsebeit tömi, nem véletlen, hogy a szavazásra jogosultak 73 százaléka nem voksolt rájuk. A demokratikus ellenzék a padlón fetreng, vagy nyilatkozatokat olvas fel neves irodalmárok beszédeiből. A Jobbik, mint Mussolini, arra ügyel, hogy menetrend szerint járjanak a vonatok. Egy olyan társadalmi közegben, mint a miénk, a fasisztáknak jók az esélyei.

    Megtörheti-e a kormány népszerűségét, ha hosszú távon állandósul vele szemben az utcai jelenlét?

    Igen, ennek jelei már most is láthatóak. Hogy mennyire, az attól is függ, hogyan alakulnak a jövőbeli tüntetések, illetve hogyan reagál rájuk a hatalom. A magyar közvélemény általában elég törékeny, ilyen a természete. Rapszodikus nép vagyunk mi magyarok, a zenénk is ilyen: egyik pillanatban sírunk, a másikban nevetünk.

    [​IMG] Fotó: MTI/Soós Lajos

    Kinőhet-e az utcai tüntetésekből egy új mozgalom vagy párt?

    Mozgalom és párt – ez két egészen másfajta élőlény. Egy mozgalom képtelen a parlamenti demokrácia működtetésére. Ilyen nincs sehol a világon –kizárólag egyes honfitársaink fejében. Az utcai tüntetésekből kiválhatnak új mozgalmak. Akár új pártok is születhetnek, de csak azok lesznek képesek rendbe rakni e nép zilált lelkét, közéletét, demokratikus intézményrendszerét, amelyek mély társadalmi gyökerekkel rendelkeznek és a demokratikus értékrend, az emberi méltóság talapzatán működnek. A demokrácia, a gazdasági jólét felé nincs kerülőút.

    Milyen forgatókönyveket lát arra, hogy 2018 előtt távozzon a kormány?

    Elképzelhető az előrehozott választás. Orbán helyében, egy megosztott és töketlen ellenzékkel szemben én ezt tenném, hogy kihúzzam 2020-ig. Miért ne? Ha Orbán elveszítené a választást egy ilyen ellenzékkel szemben, mindnyájan megérdemelnénk a káoszt, ami ezt követné. Reméljük, hogy a demokratikus pártok pár éven belül rendezik a soraikat és feltápászkodnak a szőnyegről végre. Munkához kell látniuk. Minőségi forradalmat kell végrehajtaniuk a soraikban. Azt, hogy az Orbán-kormány a második terminusát kezdi, részben a balliberális politikai pártok 2010 előtti ügyetlenségének, 2010-2014 között bizonyított alkalmatlanságának köszönhetjük. Bár tisztelem Kuncze Gábort, nem értek vele egyet abban, hogy az a káosz és borzadály, amit 2010 óta látunk odahaza, kizárólag a Fidesz számlájára írható.

    Milyen esélyeit látja középtávon annak, hogy Magyarország visszaintegrálódjon az Európai Unióba politikai, kulturális és mentális értelemben is?

    Rövidtávon kevés az esély erre, de lehetnek meglepetések. Ha a középtáv alatt 5-8 évet értünk, a visszatérés megvalósítható. Ez kizárólog rajtunk, magyarokon múlik, én nagyon szeretném személyesen is megélni, ezen dolgozom. Orbán arra épít, hogy az EU-s pénzekkel, orosz és kínai támogatással, további kivándorlásokkal, kényszermunkával, fosztogatással, a magyarok demokrácia iránti érzéketlenségének hátszelével ki tudja bekkelni. Nem jók az esélyeink. Ötven-ötven. De én optimista vagyok és azt mondom: Hajrá, magyarok!

    Mit tud kezdeni azzal, hogy bizonyos körökben lehazaárulózzák, amiért kritikát fogalmaz meg a magyar kormányról?

    Nagyokat röhögök rajtuk és ők ezt nagyon rossz néven veszik. Nem szeretik azokat, akik nem ijednek meg tőlük, és komolytalannak tartják őket. Próbálnak más szavakat használni – például az ördög szolgájaként, a bolsevik diktatúra támogatójaként, cionista zsidóként, közösségrombolóként ábrázolnak. És ez csak egy rövidített lista. De képtelenek fogást találni rajtam. Családalapító vagyok, három fiú büszke apja, mindhármat a református egyház szertartása szerint kereszteltettem meg. Teszem hozzá: születésükkor és nem egy kormányváltás után. Hivatott antikommunista, demokrata, polgárjogi aktivista vagyok. Petőfi Sándor a Göllner nevű gyalogerzed katonájaként halt hősi halált 1849-ben. Szabadgondolkodású, immáron Kanadában tevékenykedő magyar hazafi vagyok és ezt senki nem tudja elvenni tőlem.

    Mandula Viktor

    Gollner-Andras(650x433).jpg
     
    TmintTibi, Mesga és GadMar kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2014 November 29.

    1. nicsak-bicsak
      nicsak-bicsak
      Óh, te szgény, már számolni is elfelejtettél? Orbán 2. kormánya azzal kezdte, hogy megemelte a közszolgáltatóknál a rezsiköltségeket, ami a gáznál kb.50%, az áramnál kb. ugyanannyi volt - már nem emlékszem pontosan, ezt te jobban ki tudod kutatni - ha akarod.
      A 150eFt mihez képest kevesebb? Ahhoz a +50%=150%-hoz, amit a Fidesz hozott ránk, vagy ahhoz, amit az emútnyócév?
      Bár abban igazad van, ha nincs a '89-es válság, akkor a gaz gyurcsánybajnailiba kevesebbel emelte volna meg és akkor a 2010-es alap is kevesebb lenne.
      (Nálunk gázfűtés van, és ezzel a rezsicsökkentés így alakul az e-számlából másolva:
      A rezsidíj csökkentésének eredményeképpen az Ön megtakarítása
      - ebben az elszámolt időszakban: 4 335 Ft
      - 2013. január 1-je óta összesen: 72 880 Ft)
      Ez a 72eFt stimmel (+ a villany a másik fele), de KETTŐ ÉVRE!!! Miről beszélünk??? Amiről te beszélsz, az ki nem mondva, de úgy értve, havonta! Esetleg meghatározhatnád pontosan az időtartamot.
    2. Efike
      Efike
      Nem stimmel itt valami. Már egy hónapja folyik a herce-hurca, de eddig csak vádak hangzottak el, minden bizonyíték nélkül. Tény, hogy Vida Ildikó nem kaphat vízumot az USA-ba, de azt senki sem tudja bizonyítani, hogy korrupt lenne, hogy korrupció részese lett volna. Nagy ovációval fedezték fel, hogy nem tud angolul. Na és? A kritikusai sem tudnak. Az előző kormányok miniszterelnökei sem tudtak. Az Adó,- és Vámhivatal elnökének nemigen lehet olyan feladata, hogy anyanyelvi szinten beszéljen angolul. És ott van további öt kitiltott ember, akikről senkinek fogalma nincs, hogy kik is ők, és miért is lennének kitiltva. Maradjunk annyiban, hogy az Orbán kormánynak mindig is volt egy fekete pontja mert nem F16-os amerikai repülőgépeket rendeltek, hanem svéd Falconokat. Ami pedig az Obama diplomáciát illeti, csinált épp elég szarkeverést a világon, példaképp az egész Közel-Kelet lángbaborítását említeném.
      kágyula, Ajuda67, stencer és 1 másik tag kedveli ezt.
    3. atapata
      atapata
      Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc biztosan tud angolul, magam láttam velük Amerikában készült riportot. Bár ne tették volna, mindkettőt megforgatta az arra szakosodott médiacápa.

      Az tény, mindkettő briliánsabban tud hazudni és igazat mondani (ez utóbbit csak ritkán) magyarul.
      Utoljára módosítva: 2014 November 30
    4. V.T.
      V.T.
      Ezt csak ugy talaltam a napokban. Igen elgondolkodtato!!
      Erdek , erdek hatan. Sajnos az egyutterzes es a humanizmus az ami kezd kihalni...

      Ajuda67 kedveli ezt.
    5. blober
      blober
      Most már egy tudott dolog. A korrupció volt az ok az pedig a trafik és a földmutyi utózengése. Azért Amerika nem egy nagy Sátán. A Közel-Kelet idöröl idöre lángba borul saját magától.
    6. blober
      blober
      A Falcon egy sörmárka. Biztos más is /mosoly/ A repülögép JAS Gripen.
    7. yulianna
      yulianna
      Elég nagylány vagyok már ahhoz hogy nyíltan őszinte lehessek!!!!!!!!!
    8. Melitta
      Melitta
      A 2000 utani adatok meg vagy felmillio es 1 millio kozott lehet es a hataron kivul elok akik nem kivandoroltak,hanem kint ragadtak a hataron kivul Erdelyben vagy 3,5 millo, igaz mara mar a fele lehet, mert ok is kivandoroltak, Felvidek es a deli reszen a volt Yugo teruleten is szaz ezres nagysagban elnek magyarok.stb.
      Nem en csusztatok hanem a mai 2000 utani adatokat hallgatjak el, ide Canadaba is 10ezres nagysagrendu volt a kierkezettek szama 2000 utan.Angliarol Irorszag, Nemetorszag varosnyi magyar el par eve. A 10 millio magyar sem igaz mar mert sajna de kevesebben vagyunk.
      tornando kedveli ezt.
    9. yulianna
      yulianna
      Ha a szocialisták tették volna legalább a felét amit a Fidesz biztos hogy többen szavaznak rájuk! DE nem tették sőt pont az ellenkezője volt mindennek.A kormány nekem tegyen jót ne az EU nak MEG az USA nak Az hogy a villanyszámlám a fele lett meg a gázom ugyanolyan fogyasztás mellett ez egyértelműen kimutat mindent!!!!!!!
      Marika, stencer és Ajuda67 kedveli ezt.
    10. Ajuda67
      Ajuda67
      Nem kételkedtem abban, hogy elég idős vagy saját őszinte véleményedhez, mindössze biztos voltam benne, hogy abból a három szóból is mindenki pontosan tudta miről van szó.
      Azt hiszem ő sem sejtette, amikor kimondta, hogy ez valószínűleg bekerül a történelemkönyvekbe :)
      Utoljára módosítva: 2014 December 1
      yulianna kedveli ezt.
    11. stencer
      stencer
      Ismét nem olvasol figyelmesen.
      1920-ban határon kívül rekedtek között vannak azok akik Romániában és a Felvidéken és Jugoszláviában találták magukat a trianoni döntés miatt.
      Ők együtt voltak 3,325 millióan.

      Részletezve az 1910-es népszámlálás alapján:
      - ma Szlovákiához tartozó területen: 884 000 fő, a helyi lakosság 30%-a
      -Árva vármegye és Szepes vármegye Lengyelországhoz került részein: 1000 fő, a helyi lakosság 1,2%-a
      -ma Romániához tartozó területen: 1 662 000 fő, a helyi lakosság 32%-a
      -ma Szerbiához tartozó területen: 420 000 fő, a helyi lakosság 28%-a
      -ma Ukrajnához tartozó területen: 183 000 fő, a helyi lakosság 30%-a
      -Horvátországban: 121 000 fő, a helyi lakosság 3,5%-a
      -ma Szlovéniához tartozó területen: 20 800 fő, a helyi lakosság 1,6%-a
      -ma Ausztriához tartozó területen Burgenlandban: 26 200 fő, a helyi lakosság 9%-a
      - Fiume városában (ma Horvátország része): 7000 fő
      , a helyi lakosság 24%-a

      A mai adatok pedig ott vannak a felsorolás végén.
      1990-től ... 350 ezer (KSH szerint) 462 ezer(Világbank szerint)
      Ha minden mást elhiszel a Világbanknak akkor ezt is hidd el!
      Utoljára módosítva: 2014 November 30
    12. Ajuda67
      Ajuda67
      Valóban nagyon érdekes volt, és sok dologgal egyetértek benne.
      Köszi, hogy megosztottad.
      Utoljára módosítva: 2014 November 30
    13. FLAMINGO
      FLAMINGO
      NAGYON NEM.
      Azé' áruld már el Efi, hogy ki vádol kit (mert az amcsik CSAK nem engednek be kb 6 magyart magánszemélyként).
      Ez így igaz.
      Maga Vida vizsgálta ki önönmagát:D Ja meg egy hétvégén a "zöld dossziés rágalmakat" is sikerrel negligálták.
      Mivel Vida Ildikó 4 évvel fiatalabb mint én és tőlem már követeltek nyelvvizsgát...
      De tegyük fel nem tud angolul, hanem csak franciául vagy németül, esetleg spanyolul.
      Akkor miért is rohant be (Zrínyi ellentéteként) az USA budapesti követségére tolmács nélkül? (Azt már csak halkan és zárójelben mondom, hogy mindenféle időpontegyeztetés nélkül, amit igencsak különösnek tartok egy ilyen magas pozíciót betöltő személy esetén. Mert ha nem is ő, akkor valamelyik titkára/asszisztense/barátja símán megtehetett volna - bár többnyire beszélnek magyarul is a budapesti követségen, sőt, ha netán anno még oroszt tanult volna, arra is találnak embert - személyes tapasztalat)
      Antall Józsefre céloztál? Mert az összes utána jövőről nem egy riportot lehetett látni, ahogy folyékonyan kommunikálnak idegen nyelven. De szerintem Antall is beszélt idegen nyelv(ek)et, hisz levéltárosi múltja alapján kellett, hogy legyen idegennyelv ismerete - csak erről nem lehetett riportot látni. Igaz szegény Horn a szláv nyelvekben volt otthonos Medgyessy meg a román mellett a franciában, de ettől még beszéltek. Persze, ha te 1989 előttre célzol...
      Én csupán egy 26. senki voltam - amikor még valaki voltam és bizony megkövetelték a nyelvismeretet annál a másik állami cégnél, ahol robotoltam. Kötve hinném, hogy ez a NAV-nál másként lenne. Ja és a nagyfőnöktől (meg helyetteseitől is) és ez az I. Orbán kormány idején (is) volt.
      Ha másért nem, a nemzetközi jogharmonizációs kérdések miatt bizony kellene az angol (német/francia/zulu...) nyelvtudás.
      Jas 39 Gripen az a Falcon, de ettől még persze fekete pont lehet, csak azt nem értem, hogy miért vártak vele több, mint tíz évet - hisz Orbán 2010 óta regnál....
      Miként Putyin meg néhány másik ország vezetője is. De ez külügy. A be nem engedés meg szerintem belügy + az érintettek magánügye.
    14. hidroponi
      hidroponi
      Marika draga! maga hol elt ebben az idoben, SZATYORBAN?
      eloszor is nem gyurcsanybajnai 8 eve volt, hanem medgyessygyurcsanybajnai 8 eve.
      masodszor 2003ban bevezettek a 13. havi nyugdijat. ami 2009-ig ervenyben volt.
      tudja a hazugembert konnyebb utolerni mint a santa kutyat..
      Fricsó kedveli ezt.
    15. atapata
      atapata
      Már magam is majdnem elfelejtettem, mert kis híján kimosta a fejemből a propaganda negatív szele . Az egy lépésbe a felemelt nagyarányú fizetésemelés a tanároknak , orvosoknak , közalkalmazottaknak stb Mennyi is volt ez??
      Ki emlékezik rá? A fokozatos emelés okosabb lett volna, de megígérték és teljesítették.

      Melyik évben is volt ?
    16. pistikevagyok
      pistikevagyok
      Kanadaban meg tuzoltofecskendobol folyik a kenopenz. Csak nezzuk meg a bevandorlast, hazasodast. Ehhez kepest magyarorszag csak jelenthet. 2 dolog biztos az eletben, mindenki penzbol el es mindenki korrupt (csak var a megfelelo osszegre). Persze ha valaki azon elvezkedik, hogy az o orszagaban nincs korrupcio....maximum magat csapja be, aki gondolkodik es lat is az maximum mosolyog egyet.
      yulianna és Ajuda67 kedveli ezt.
    17. ViktaVarga
      ViktaVarga
      Nekem csak az a problémám ezzel az egész fenti beszélgetéssel, hogy csupa-csupa veszekedés, egymás kioktatása.
      Mikor tanuljuk meg végre, hogy sokkal jobb meghallgatni a másik véleményét, értelmezni, amit mondott, és közösen gondolkodni. Még akkor is, ha nem értünk mindenben egyet. Amíg ez a minősíthetetlen szembenállás jellemzi Magyarországot, mindig lesznek csalók, tolvajok, akik kihasználják a "háborúskodást", a pattanásig feszült indulatokat, és a zavarosban halásznak.

      Vörösmarty Mihály:

      MIT CSINÁLUNK?


      Mit csinálnak Magyarhonban?
      Esznek, isznak és danolnak.
      Semmi baj sincs? semmi gondrém,
      Hogy majd érte meglakolnak?
      Van biz itt baj; de hiába
      Enni csak kell az embernek;
      S inni hogy ne kéne, ahol
      Oly dicső borok teremnek;
      Csakhogy aztán,
      Majd ha ember kell a gátra.
      Korhely-gyáván
      Ne maradjon senki hátra.

      Mit csinálnak Magyarhonban?
      Esznek, isznak, álmodoznak.
      Semmi baj sincs? semmi gondrém,
      Hogy az álmok megszakadnak?
      Van biz itt baj; de hiába,
      Olyan édes álmodozni!
      S néha tán jobb, mint fejünkkel
      Faltörősdit játszadozni:
      Csakhogy aztán,
      Majd ha ember kell a gátra,
      Álmos-gyáván
      Ne maradjon senki hátra.

      Mit csinálnak Magyarhonban?
      Esznek, isznak, gondolkoznak.
      És miről az istenadták?
      Hogy tán élni kén' a honnak!
      Kár biz az; de már hiába,
      Gondolatnak nincsen gátja,
      És ha úgy van, amint mondják,
      Gondolat a tettek bátyja:
      Csakhogy aztán,
      Majd ha ember kell a gátra,
      Méla-gyáván
      Ne maradjon senki hátra.

      Mit csinálnak Magyarhonban?
      Esznek, isznak, hadakoznak.
      Szörnyűség! - No nem kell félni,
      Csak szavakkal kardlapoznak.
      Kár a szóért; de hiába,
      Szóból ért a magyar ember,
      S gyakran a szó dolgokat szül,
      Gyakran a szó éles fegyver:
      Csakhogy aztán,
      Majd ha ember kell a gátra,
      Nyelves-gyáván
      Ne maradjon senki hátra.

      Mit csinálnak Magyarhonban?
      Esznek, isznak s tán dolgoznak?
      Félig-meddig: mert nem tudják,
      Másnak lesz-e vagy magoknak.
      Ennyi is kár; de hiába,
      Munka jobb a koplalásnál,
      S jobb az edzett kar, ha ép vagy,
      Mint ha selymen sántikálnál.
      És hogy aztán,
      Majd ha ember kell a gátra,
      Gyenge-gyáván
      Ne maradjon senki hátra.

      Mit csinálnak Magyarhonban?
      Szőnek, fonnak és akarnak -
      Tán vakarnak? semmi tréfa!
      Posztó is kell a magyarnak.
      Hát takács-e a magyar nép?
      Nem szégyenli a vetéllőt?
      Semmi baj! tán összefűzi,
      Amit a sors egybe nem szőtt:
      Csakhogy aztán,
      Majd ha ember kell a gátra,
      Gépi-gyáván
      Ne maradjon senki hátra.

      És, pedig - mit is beszéltem?
      A vadásznak jó a cserje;
      A költő hadd álmodozzék;
      A kovács a vasat verje.
      Minden ember, amihez tud,
      Ahhoz lásson télen, nyáron,
      S a paraszt borbély helyében
      Úr szakállát ne kaszáljon.
      És hogy aztán,
      Majd ha ember kell a gátra,
      Aki hitvány,
      Félre tőlünk, menjen hátra!

      1844. október - november 10.

      Néha azt gondolom, 170 év alatt nem változott semmi :((((
      kágyula és toncsi64 kedveli ezt.
    18. most
      most

      sztem nem ők hanem te mutogatsz vissza ...
      saját vélemény?

      ha annyira jó minden mért kellenek az újabb adók ?
      Utoljára módosítva: 2014 November 30
    19. atapata
      atapata
      Ha problémád van egy hozzászólással, kérlek ne oktass ki senkit , használd a jelentés ikont oda írd le, azért tartjuk a moderációt.
      Utoljára módosítva: 2014 November 30
      hg1dmt. kedveli ezt.
    20. most
      most

      ha már ksh 2014
      A hivatalos statisztika százezerre teszi azok számát, akik úgy mentek el dolgozni külföldre, hogy családjukból valakit vagy valakiket itthon hagytak (a szaknyelv szerint a háztartás legalább egy tagja Magyarországon van). Ez főként azokat takarja, akik ingáznak, egy-két hétre vagy pár hónapra kimennek dolgozni, de aztán vissza-visszajönnek a családjukhoz.

      A kivándorlóknak ők a kisebb hányadát alkotják. A tükörstatisztikák, tehát más országok bevándorlási statisztikái alapján azt mondható, hogy az EU-ban élő magyar állampolgárok száma megközelíti a 280 ezer főt. A KSH Népességtudományi Kutatóintézet "Életünk fordulópontjai" kutatásánakbecslése alapján azonban a magyarországi lakcímmel rendelkező 18-49 éves magyar állampolgárok 7,4 százaléka (335 ezer fő) tartózkodik tartósan külföldön. Ez azon a százezren felül értendő, akik rövidebb ideig vannak távol.


      /hvg
      stencer kedveli ezt.

Megosztás