Hali!
Én még sajnos nem vehetek saját kutyát magamnak mert nem kertesházban lakom.Tehát egyenlőre nem vagyok kutyatulajdonos.Csak gondoltam magyarázatot keresek közben pár kérdésemre ha nem zavarok vele.
Miért kényszeritenek bele egyesek egy nagytestű kutyát abba hogy panellakásban éljen 40 nm-eren???
Miért hiszik az emberek, hogy a 30 dekás kis cucc is kutyának számi???
Nameg amin legjobban ki szoktam akadni, de összességében jót nevetek, hogy miért öltöztetik fel a kutyájukat idióta kis kötött pulcsikba meg nadrágba?
De most komolyan amig vidéken éltem szüleimmel nekünk mindig is volt kutyánk..mondom kutyánk tehát normál méret, elsősorban Németjuhász, de volt Labrador is.
Mi nagyon jol bántunk a kutyával de tényleg volt hogy külön volt főzve neki amit ő szeretett, nameg sokat játszottunk vele, tanitottuk kényeztettük stb....De sosem engedtük be a szobába és nem öltöztettük fe lbohocnak.Mégis nagyon szeretett minket...
Szóval akkor most melyik hozzáállás nem teljesen normális??
Üdv
Robi
Kedves Robi!
Szerintem az a hozzáállás nem teljesen normális, amelyik empátia nélkül ítélkezik mások szokásai vagy gondolkodásmódja felett, és az, amelyik az alapján ítéli meg, hogy mi a jó a kutyának, amit ő gondol, anélkül, hogy a kutya valós igényeit felismerné.
Az első kérdésedre az a válaszom, hogy ha valaki úgy érzi, a személyiségének kiterjesztése a kutya, és nem akar kutya nélkül élni, de egy panellakásban lakik, semmi gond nincs azzal, ha ott tartja a kutyát. A négyzetméter mellékes, és a kutya termete is mellékes, a lényeg az, hogy biztosít-e az ember elegendő mozgást a kutyája számára a séták során. Hidd el, hogy egy dog vagy egy bernáthegyi egy panelban lakva is sokkal többet mozog, ha naponta 4 órát sétáltatják vagy kirándulni járnak vele, mintha egy 20x20 m-es kertben vagy kifutóban van tartva, de soha nem viszik sétálni. Még nagyobb kertben sem rohangál a kutya össze-vissza magától, ha csak nem idegbeteg.
Ráadásul a nagytestű kutyák mozgásigénye kevesebb, mint a középtermetűeké, ezért pl. egy bernáthegyi boldogabb lakásban, mint egy foxi. A foxi is boldog, csak még többet kell sétáltatni. A bernáthegyi meg amúgy is fekszik egész nap.
A lakásban tartott kutya jó esetben egész nap a gazdájával lehet, de mindenképpen sokkal több időt tölthet a gazda közelében, mint a kertben tartott kutya. A közös séták szintúgy nagy örömöt jelentenek a kutya számára, és az állandó együttlétnek köszönhetően szorosabb lelki kötődés alakul ki a gazda és a kutya között, mint a kerti tartás esetén.
A kertben tartott kutya leginkább magányosan él a kertben, a család tagjait sokszor csak távolról látja, mert külön van rekesztve, nehogy bepiszkítsa a gyepet. Szinte csak az etetésnél érintkezik a gazdájával, és a legtöbb esetben soha nem kerül kívül a kerten, csak ha megszökik.
És akkor nem is említem a láncra kötött kutyákat, aminél még akkor is jobb a lakásban tartás, ha a lakás nem nagyobb 20 nm-nél, és a kutya napi 8 órát van otthon egyedül. Ő legalább este és a séták alkalmával a gazdával lehet, legalább akkor kap szeretet és simogatást.
Tehát ez a kérdés nem fehér és fekete. A kutya nem a "kertben" érzi jól magát, hanem a gazdája közelében.
Az ideális tartása a kutyának szerintem az, ha egyaránt bent is lehet a lakásban, meg a kertben is, ahogy neki tetszik. Nyilván minden kutya szeret a szabadban lenni, de legjobban mégis a gazda mellett szeret lenni. Szeret jót ugatni a kerítésnél, de aztán szeret visszafeküdni a gazdája lábához a fotel mellé.
A 30 dekás kis cucc megjegyzésed arra vall, hogy nem szereted a kutyákat. Különben a 30 dekásat is szeretnéd, és akkor megértenéd, miért szeretheti valaki azt is.
Aki szereti a kutyákat, az egyformán látja az ember hű barátját a 70 kilós kutyában is, meg a 30 dekásban is. Látja abban a kis állatban is ragaszkodást, a szeretetet, a kiszolgáltatottságot, a ráutaltságot, az összetartozást. Minden kutya tekintetéből ugyanaz sugárzik.
Olyan megrázó volt a minap a híradóban a brazilíai áradásról szóló tudósítás, amikor egy asszonyt néhány törmeléken kapaszkodva sodort az ár, ő pedig szorosan tartotta a hóna alatt riadt kis kutyácskáját. Nyilván gátolta őt a menekülésben, mégse engedte el. Egy magaslatról ledobtak neki egy kötelet, amibe megpróbált megkapaszkodni, de az ár annyira sodorta, hogy nem bírta fél kézzel tartani magát... önkéntelenül, talán az életösztönből, kapott a kötél után a másik kezével is, és elejtette a kutyáját, aki rögtön el is merült a szörnyű sodrásban.
Annyira sajnáltam őket... és annyira becsültem azt az asszonyt. Összetartoztak azzal a kis kutyával, és ő végsőkig ölelte magához.
És Te erre azt mondod, miért hiszi, hogy a "kis cucc" kutyának számít? Nem, valószínűleg nem azt hiszi... azt hiszi, hogy az a kis "cucc" a társának számít... a barátjának, olyan kis életnek, aki rá volt bízva. De ő nem tudta megmenteni. El tudom képzelni a fájdalmát.
Azt pedig, hogy valaki egy kutyára ruhát ad, megint nem szabad előítélettel fogadni. Több oka lehet.
Először is a kis termetű kutyák a téli hidegben valóban fázhatnak, különösen ha nyirkos az idő. Másodszor: én egyszer öltöztettem fel kutyát, akit legyengülve, betegen, tüdőgyulladással találtam, és nem lehetett másképp kivinni sétálni a hidegbe, amíg meg nem gyógyult.
És télen érdemes kutyacsizmát húzni a városi kutya lábára, mert a só rettenetesen fel tudja marni a felázott talppárnáját.
Valóban van olyan is, hogy valaki csak divatból, vagy szórakozásból ad a kutyájára különféle göncöket. Ezt én sem helyeslem, de nem ítélem el addig, amíg az a kutyának nem okoz kellemetlenséget. De itt sem a gönc miatt helytelenítem.
Ezek az emberek a kutyát sokszor divatcikként vagy gyerekként kezelik. Én ezt a hozzáállást helytelenítem, nem az öltöztetést.
De ha valaki így szereti a kutyáját, szeresse így. A lényeg, hogy szeresse.
A vidéki kutyatartásról pedig annyit, hogy én már épp a kutyatartás miatt nem szeretek vidéken járni. Megszakad a szívem sok láncra kötött, elhanyagolt kutya láttán, akiknek a háza sokszor csak egy ócska deszkaláda, amit átjár a szél, belever az eső meg a hó, és a kutya fekszik benne a havon. Vagy még egy ládája sincs se, csak egy betonkarika, vagy egy olajos hordó, de láttam olyat is, hogy csak egy ócska szekér alá volt kötve, És van, akinek háza sincs, csak odakötik egy fához. A gazdát soha nem látja, csak amikor odalök neki egy darab kenyeret, ha lök valamit egyáltalán. Soha egy jó szót, egy simogatást nem kap. Soha egyet nem futhat. Egész életében rab, és a nyakát sokszor sebesre dörzsöli a nyakörv, ha van olyan rajta egyáltalán, és nem egyenesen a vasat tekerik a nyakára, amíg a húsába vág.
És ahogy kétségbeesésében őrjöng és ugat a láncon, ráfogják: hamis. És legfeljebb csak rúgást kap, meg ordítozást: Neteee...
Ha beteg, nem hívnak hozzá állatorvost. Csak a haszonállat számít, a kutya meg fogyóeszköz, afféle eleven kapucsengő.
Ennél még a menhely is jobb egy kutyának.
Persze a tisztelet a kivételnek, vidéken is sokan szeretik és helyesen tartják a kutyájukat. De ne tegyünk sarkított, és előítéletes összehasonlításokat a városi és a vidéki kutyatartás között, mert a dolog nem fehér és fekete.