Sziasztok
Az én tapasztalataim által a következő gondolatmenetet osztanám meg veletek. Most 38 éves vagyok. 10 éves koromtól nagyon sok mindent tudok és értek.
Arra kellet rájönnöm, hogy a tudás és a TUDÁS nem ugyanaz. Más dolog valamit érteni ezáltal tudni, mint a megélés által igazából megérteni. Az élet a tanító és a tapasztalat hordozza a TUDÁST.
Számtalan dolgot csak a megélés után értettem meg igazán, bár tudtam hogyan és miért működik.
Figyeljük meg amikor az élet egy új nem várt szituációt teremt ami valójában próbára teszi az eddigi megértésünket.
Minden és mindenki a tanítom és mindent és mindenkit tanítok is ezáltal.
Talán igazad van, hisz minden relatív, még a tudás is. Ennek ellenére a tudás az elmélet és a gyakorlat találkozása és amint mondtad ennek megtapasztalása.
A gond az, hogy sok az elmélet amihez nem társul gyakorlat.
Szerintem az élet nem tanít semmire ha nem akarom megtanulni.
Ehhez persze nem kell félnem semmitől. Persze jó tudni mi az amitől félnem kell.
Minden tudásom ellenére senkinek nem ajánlok semmit, főként ha nem ismerem és nem tudom kivel van dolgom. Ráadásul nem nyilvánosan.
A mesterem csak rám néz és tudja azt mi volt és valamennyit abból hogy mi lesz, de a jövő minden másodperben változik, főleg egy ember szintjén. Ő neki is bizonyítania kellett, hogy "tud" olyat amit én még legfeljebb csak hiszek. Viszont még ő sem mondta, hogy mit tegyek, mit nézzek, olvassak ha nem kértem.
Akkor viszont tudta pontosan mire van szükségem.
Bárkitől lehet valamit tanulni, mert bárkinek van olyan tapasztalata ami nincs senki másnak.
Viszont még a szeretetre sem lehet senkit rákényszeríteni,
mert az már nem a szeretetről szól.
...