Hírek Az egykori fideszes miniszter szerint Magyarország Oroszország szövetségese

Boros Imre közgazdász volt a vendége a Hír TV Napi aktuális című műsorának. Az interjúban hangot adott meglátásának, mely szerint Magyarország a legnagyobb részvényese az Egyesült Államok szankciós listájára frissen felkerült Nemzetközi Beruházási Banknak (IIB).

A Indexen beszámoltunk róla, hogy az Egyesült Államok újabb 50 személyre és intézményre vetett ki szankciókat Oroszország és Ukrajna háborúja miatt. Mindezt David Pressmann budapesti amerikai nagykövet jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján.

A Hír TV-nek adott interjúban Boros Imre is reagált a bejelentésre.

Az első Orbán-kormány minisztere úgy fogalmazott, hogy „ha Oroszországot akarják ütni” az amerikaiak, akkor azt azzal akarják elérni, hogy

EGYIK SZÖVETSÉGESÉT ÜTIK: MAGYARORSZÁGOT.

Hozzátette, hogy „mi vagyunk az első számú részvényesei ennek a banknak jó ideje”.

Boros ezzel a budapesti székhelyű IIB-re utalt, amely az Egyesült Államok friss szankciós listáján szerepelt alelnökével, a korábban diplomataként dolgozó Laszlóczki Imrével együtt.

Belák Tamás

1681380579707.png
 
Az olcso buza az honapok mulva erezheto a peksegekben az ar csokkentes. A piaci verseny leveri az arakat.
Árcsökkenés a pékségeknél??? Inkább emelés lesz hogy emelni tudják a dolgozóik, alkalmazottjaik fizetését.
Piaci verseny az már nincs hisz az kapitalista csökevény.......nálunk központi irányítás van. Mint anno a királyságokban egy ember és a köré válogatott emberkék döntenek a gazdaság és a politika minden ágáról.
A választók ezt akarták és erre szavaztak.
. Aki ezt nem veszi figyelembe annak marad a siras rivas es szidasa az Eunak es mindenkinek aki szerinte oka az o olcson ertekesitett buzajanak.
DE, a kormányzás igenis figyelembe veszi az olcsóbb gabonát. a sírást és a rívást átadja a követőinek ....azok meg teszik a dolgukat.
 
Ukrajna elobb utobb ugy Eu tag lesz ugy mint NATO tag erre mar most gondolni kell akik konkuranciat latnak bennuk.
Akkor viszont Ukrajnára is ugyanazok a biztonsági előírások vonatkoznak majd, mint most az európai gazdákra.
Én személy szerint inkább adok továbbra is 1,5 eurót a zsemléért, ha biztos lehetek abban, hogy az bio termék, és semmilyen egészségkárosító hatása nincs.
Ha az ukrán is garantálni tudja, hogy az, amit megtermel, mentes minden növényvédő szertől, és gmo mentes, akkor nekem mindegy, hogy olasz, francia vagy éppenséggel ukrán.

Nem a nemzeti színű szalagjaikkal van a probléma, amit a termékre biggyesztenek, hanem az előállítás módjával.
 
Kedves Casa Loma,

"Magyarország, Lengyelország és Szlovákia már nem importál gabonát Ukrajnából."
Állítólag egészségügyi okokból. Az EU Bizottsága erre kritikával reagált.

Tudod én jobban megbízom az EU-s előírásokban, ellenőrzésekben mint,
- az oroszbarát Orbán vezette Fidesz;
- a Kaczynski dirigálta Pis párt; vagy
- a szeptemberig ideiglenesen még hatalmon levö Szlovák kormányban.

Nem csak ez a három Kelet-Europai ország tiltakozott kezdetben a vámmentes ukrán gabona behozatala ellen hanem mások is, pl. Bulgaria
A tiltakozásuk arra irányult, hogy a dumping károsítja az országuk gabona termelőit.

Az EU erre rögtön reagált és pénzt ajánlott fel a károk elkerülésének érdekében.
Magyarországnak nem kell pénz mert azzal nem tud ártani Ukrajnának, nem tudja vele támogatni Putyin háborúját.

A Lengyelek valoszinü kevesellték a pénzt, vagy mint a Szlovákok választást támogató propagandát látnak a "kiállásukban"
Ezért elkaptak egy új érvet, amit tudtommal nem bizonyított senki, hogy hát a gabona pesticides, söt "gén-manipulált" :)

Orbán ezzel az Putyin-vazallussággal ismét sokat fog ártani Magyarországnak.

De Ernő, könyörgöm, az egészségünk védelme ne képezze már alku tárgyát!
Az addig rendben van, hogy nem kell az orosz olcsó gáz, nem finanszírozunk háborút.
Még az is rendben van, hogy nem kell az olcsóbb német atomenergia, majd megvesszük a drágábbat a franciáktól.

De hogy már az ellen is ágáljunk, hogy néhány kelet-európai ország betartja az egyébként unió által hozott szabályokat, amelynek a betartását még az elnökasszony is hanyagolhatónak tartja, ez már erősen vicckategória!
 
Aki az uniós szabályokat betartja, az Putyint háborúját támogatja? Fuss ennek neki még egyszer!
 
De Ernő, könyörgöm, az egészségünk védelme ne képezze már alku tárgyát!
Az addig rendben van, hogy nem kell az orosz olcsó gáz, nem finanszírozunk háborút.
Még az is rendben van, hogy nem kell az olcsóbb német atomenergia, majd megvesszük a drágábbat a franciáktól.

De hogy már az ellen is ágáljunk, hogy néhány kelet-európai ország betartja az egyébként unió által hozott szabályokat, amelynek a betartását még az elnökasszony is hanyagolhatónak tartja, ez már erősen vicckategória!
Ha vamot fizetetnek az ukranokkal a buzaert akkor mar eheto es nem mergezo? Idaig nem volt se vitriollal keverve mert a vilag elso ill masodik legnagyobb exportore. Az meg se fordul a fejukbe, hogy mielott megvesznek barmit azt bevizsgaljak es ha nem igy lenne tomeges halalozasok lennenek mergezo buzatol.
Ma a mezogazdasag nagyresze genkezelt magokkal dolgozik. Amerikaba Canadaba a kenkezelt elelmiszerek miatt nem rovidult meg az atlag eletkor hanem egyre jobban kitolodik.
Igaz otthon ez a modi , hogy a gazt is arany arban veszuk inkabb az oroszoktol , mint a tozsden sokkal olcsobban.
Elvegre baratok vagyunk veluk vagy mi fene, es ez mindent vissz, meg ugy is hogy az Eu kartalanitast fizet a buzaert. A lenyeg hogy az ukranokon megegyet lehesen utni.
 
Az uniós szabványoknak nem felel meg. Értékelhetik a világ számos pontján akár arany, akár gyémántárban is, ha az itteni szigorú szabályozásnak nem felel meg.

Továbbra is fenntartom, hogy inkább adok 1,50 eurót a bio zsemléért, mint 17 centet a bizonytalan minőségért (bár tiltott szereket az sem tartalmazhat).
Nem zavar egy cseppet sem, hogy emiatt oroszbarátnak titulálsz.
Nem veszem sem sértésnek, sem hízelgésnek.
 
De Ernő, könyörgöm, az egészségünk védelme ne képezze már alku tárgyát!

Már elnézést kedves CasaLoma,
Ukrajna szállítja az élelmiszerek nagy részét a Világélelmezési Program számára, ha ez mérgező lenne akkor azt már észrevette volna más is
Ukrajna nem EU tag, az EU-s országok képesek maguknak megtermelni a gabonát, ezért jött az EU-ba eddig kevés gabona Ukrajnából, nem azért mert "mérgező"
Tehát amit te az egészségünk védelmével akarsz magyarázni az alaptalan.
Továbbá az élelmiszer-szállítmányokat folyamatosan ellenőrzik, tehát van lehetőség a védekezésre.
Orbán még azt sem tudta megnevezni, hogy hova kerül az Ukrán búza
de most hirtelen a vizsgálati eredményekről beszél. ez nem következetes.

1682095039120.png

Az addig rendben van, hogy nem kell az orosz olcsó gáz, nem finanszírozunk háborút.
Még az is rendben van, hogy nem kell az olcsóbb német atomenergia, majd megvesszük a drágábbat a franciáktól.

CasaLoma, kérlek erőltesd meg az elvonatkoztató képességedet,
itt nem olcsó és drága benzinkút között kell választanunk, hanem
- a nemzetközi jog betartásáról,
- a szabadságunkról vagy zsarolhatóságunkról
- az emberi jogaink megőrzéséről, életmódról amit közösen, egyetértésben keresünk meg és kultiválunk

A szabadság, ahogy már többször említettem azért kerül sokba mert nagy érték.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki aki élt már diktatúrában igazat fog nekem adni ebben.

De hogy már az ellen is ágáljunk, hogy néhány kelet-európai ország betartja az egyébként unió által hozott szabályokat, amelynek a betartását még az elnökasszony is hanyagolhatónak tartja, ez már erősen vicckategória!

Elmondom még egyszer, miért nem vásárolt eddig az EU vámmentesen gabonát Ukrajnából, mert
- Ukrajna nem EU tag, az EU-s országok képesek maguknak megtermelni a gabonát, nem pedig azért mert "mérgező"

Ha tévednék akkor kérlek mondj ellen, érvekkel!
 
Az uniós szabványoknak nem felel meg. Értékelhetik a világ számos pontján akár arany, akár gyémántárban is, ha az itteni szigorú szabályozásnak nem felel meg.

Továbbra is fenntartom, hogy inkább adok 1,50 eurót a bio zsemléért, mint 17 centet a bizonytalan minőségért (bár tiltott szereket az sem tartalmazhat).
Nem zavar egy cseppet sem, hogy emiatt oroszbarátnak titulálsz.
Nem veszem sem sértésnek, sem hízelgésnek.
Tolem akar sokszorosat is fizethetsz a kedvenc zsemledert. De azert kivancsi lennek hogy vizsgalod be hogy nem -e kevertek bele kukaclisztet vagy mas szamodra BIZTOS ELFOGADHATATLAN DOLGOKAT.

Sem sertegetni se hizelegni nem volt szandekom.
 
Elmondom még egyszer, miért nem vásárolt eddig az EU vámmentesen gabonát Ukrajnából, mert
- Ukrajna nem EU tag, az EU-s országok képesek maguknak megtermelni a gabonát, nem pedig azért mert "mérgező"

Ha tévednék akkor kérlek mondj ellen, érvekkel!
Itt a pont. Van elég, tehát nem szorulunk behozatalra.
Abban viszont egyetértek veled, hogy aki annyira nagyon szolidáris akar lenni, az ehesse az ukrán búzából készült termékeket, csak nekem (nekünk, mert nem csak én vásárolom, itt nagy népszerűségnek örvend) hagyják meg a lehetőséget továbbra is a megszokott bio termékeket vásárolni. Ha a drága gázt, energiát be tudtam nyelni, akkor a drága búzát, rozsot is be tudom. Nekem elég, ha egy órai béremből 10 darab zsemlét meg tudok venni, nem akarok 100-at venni csak azért, mert az olcsó.
 
Tolem akar sokszorosat is fizethetsz a kedvenc zsemledert. De azert kivancsi lennek hogy vizsgalod be hogy nem -e kevertek bele kukaclisztet vagy mas szamodra BIZTOS ELFOGADHATATLAN DOLGOKAT.

Sem sertegetni se hizelegni nem volt szandekom.
Nem csak én! Itt nagy népszerűségnek örvendenek a bio élelmiszerek, és sokan szívesen nyúlnak mélyebbre a zsebükbe. Szóval, nem én vagyok az egyetlen orosz- és Putyinbarát a városban. :)
 
Itt a pont. Van elég, tehát nem szorulunk behozatalra.
Abban viszont egyetértek veled, hogy aki annyira nagyon szolidáris akar lenni, az ehesse az ukrán búzából készült termékeket, csak nekem (nekünk, mert nem csak én vásárolom, itt nagy népszerűségnek örvend) hagyják meg a lehetőséget továbbra is a megszokott bio termékeket vásárolni. Ha a drága gázt, energiát be tudtam nyelni, akkor a drága búzát, rozsot is be tudom. Nekem elég, ha egy órai béremből 10 darab zsemlét meg tudok venni, nem akarok 100-at venni csak azért, mert az olcsó.

Németország 2022-ben11 millió tonna gabonát importált – ennek csupán 4,5%-a származott Ukrajnából
Az importált gabona értéke 2022-ben 4,3 milliárd euró volt, ami 2021-hez képest 1,1%-os mennyiségi csökkenést jelent..

ugy, hogy kérlek ne izgasd fel magadat

Szeretném megjegyezni, hogy Németországban szerintem több Weißbier-t érlelnek mint zsemlét sütnek. :)
 
De Ernő, könyörgöm, az egészségünk védelme ne képezze már alku tárgyát!
Ebben nekem az a nevetséges, hogy pl a zold energia és egyéb az emberi életminoseget befolyásolo dolgok fontosak - de csak ha árt oroszorszagnak!-.
Az elelmiszerek minosege attol a pillanattol nem szamitm hogy az az ukran kormanyt tamogatna!

Mindenki tudja, hogy a mezogazdasagban egy iszonyatos verseny folyik!

Az eu meddig fogja azt birni, hogy az ukran magvas termékek dompingje tonkre teszi az eu orszagok mezogazdasagat, ezért támogatja a gazdakat. Ugyan akkor megallapodott ukrajnaval a vamok és a termekeken lévo adok 0 szazalekos kulcsarol. Ezzel ujra csak azok ellen dolgozik, akik az eu teruleten termelnek, és nincsennek védve ! Kifizetunk itt, kifizetunk ott...a penz elfolyik, be a hadiipari szállitok kasszájába, meg ha mashova szasnjuk is!

Egyértelmu, hogy a szegeny orszagok nem tudnak fizetni az olcso gabonaert - ez volt a tavakyi megallapodas lenyege, ezzel érvelt mindenki, hogy nekik kell - hat akkor szallithassanak a gazdagabb orszagokba is...
Az ensz meg most jelenti be - itt is megjelent a hir - hogy majustol nem tudja finanszirozni a szegeny orszagok élelmiszerellátását...

Hova vezet ez? :(
 
Németország már évtizedek óta szisztematikusan követ egy környezet és klíma védő politikát.
Ez a diagramm elárulja, hogy nem az orosz invázió óta jutott ez az ország eszébe.

2023-03-15-grafik-erneuerbare.png

"A megújuló energiák kiépítésének az üteme tempót vesz"

Miféle élelmiszer minőség romlásról beszélsz? Én Németországról nem Magyarországról beszélek.
A magyar kormányt a szart is eladná a polgárjainak fontos, hogy "billig".
Az olajjal, gázzal még az erkölcsöt is eladta, csak, hogy többet tudjon lopni.

Az élelmiszer-qualität mérése subjektiv és objektiv merhető.
Subjektiv azt jelenti, hogy mindenki más pénztárcával jár, más ízlése van.

Én személyesen mondhatom, hogy
- évröl-évre többet állok a polcok elött és hasonlítom össze az árut, legyen az élelmiszer vagy használati eszköz.
- az árukon egyre több használható információ van aminek segítségével össze lehet öket hasonlítani
- a vegetáriánusok száma állandóan növekszik, a hús fogyasztok száma csökken a minőség számít.
- a "Gammelfleisch" más néven "ékel, vagy undorító hús" termékek ellen, az állatvédelmi előírások be nem tartása ellen az EU keményen fellép

Ismétlem, az emberek sokkal kritikusabbak manapság mint tegnap.

De nemcsak a minőség hanem a fair kereskedelem irányában is komoly lépéseket tesz Németország.
A gyerekeim megszólnának és nem is innának kávát nálunk ha nem "Fairtrade" kávét tennék az asztalra.
Bevallom ha nincsenek itt kénytelen vagyok az olcsóbb kávét vásárolni mert egy fair kereskedelem esetén 1 kg kávénak legalább 25 Euroba kéne kerülnie.

Igen előfordul, hogy cégek nem tartanak be előírásokat, de egészen biztos, hogy ma a minőség jobb mint tegnap volt.

Magyarország kormánya ki akarja űzni az országból a nyugati élelmiszerüzleteket és ennek érdekében negativ propagandát folytat.

Nem az Ukrán áruk hanem Orbán ár-stopp politikája, ami a magyar termelőknek kereskedőknek árt.

Mindenki tudja, hogy a mezogazdasagban egy iszonyatos verseny folyik!

Az eu meddig fogja azt birni, hogy az ukran magvas termékek dompingje tonkre teszi az eu orszagok mezogazdasagat, ezért támogatja a gazdakat. Ugyan akkor megallapodott ukrajnaval a vamok és a termekeken lévo adok 0 szazalekos kulcsarol. Ezzel ujra csak azok ellen dolgozik, akik az eu teruleten termelnek, és nincsennek védve ! Kifizetunk itt, kifizetunk ott...a penz elfolyik, be a hadiipari szállitok kasszájába, meg ha mashova szasnjuk is!

Ne tegyél ugy mintha egy évek óta folyó praktikáról lenne szó, mert ezzel csak orosz propagandát folytatsz.

Putyin nemcsak Ukrajna-infrastukturáját bombázza szét, hanem a kereskedelmük legerősebb pillérét, a gabonakereskedelmet is megtorpedozta 2022-ben.
- Elfoglalta, aláaknázta az Ukrán kikötőket, megakadályozta késleltette a hajók kifutását
- ezért döntött ugy az EU-hogy amig az oroszok nem takarodnak haza hát nyugat felé szárazföldön nyit nekik utat az exporta.
- Ugy hallom, Ukrajna megkezdte a vasútvonalának az Európai Normára való átállítását, hogy a szállítás gyorsabban menjen,
- Nem beszélve arról, hogy ezzel akadályozni tudja Oroszországnak nyugat felé törését

Megértem, hogy felszámolod mennyibe kerül Ukrajna támogatása de gondolj bele mibe kerülne ha az Oroszok tovább előre törnének?

Orbánnak néhány héten belül szint kell vallania és ha valóban ugy fog viselkedni mint Deutsch Tamás, Szijjártó, Gulyás Gergely és a lakájai harsogják
akkor nagyon felfognak gyorsulni az események, Magyarország számára sokáig nagyon nagyon nehéz lesz e miatt az örült miatt

Egyértelmu, hogy a szegeny orszagok nem tudnak fizetni az olcso gabonaert - ez volt a tavakyi megallapodas lenyege, ezzel érvelt mindenki, hogy nekik kell - hat akkor szallithassanak a gazdagabb orszagokba is...
Az ensz meg most jelenti be - itt is megjelent a hir - hogy majustol nem tudja finanszirozni a szegeny orszagok élelmiszerellátását...

Hova vezet ez? :(

"Oroszország 2022 októberében leállította az Ukrajnából származó gabonaexportot - ami súlyos következményekkel jár.
Teljesen tisztázatlan, hogy Afrikában és Ázsiában hogyan lehet most gondoskodni a szegény országokról."

Ha ezekről a tényekről nem beszélsz akkor ugy kell rád tekintenem mint egy orosz propagandistára.

Érdekes, hogy én azt olvastam már három nappal ezelőtt, tehát hozzátok is eljuthatott volna:
"Lengyelország és Ukrajna rendezte vitáját az ukrán gabona behozatalával kapcsolatban. Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter elmondta, a Varsó által elrendelt importtilalmat feloldják, és jövő szombattól újra Lengyelországon keresztül szállítják az ukrán gabonát. Varsó és Kijev azonban megállapodott a "mechanizmusokról", amelyek biztosítják, hogy "egy tonna gabona ne maradjon Lengyelországban" - mondta Telus."
 
Ne azt olvasd amit szeretnel, hanem amit irtam!
Sem a magyar sem más kormán ynak n em azzal van gondja, hogy keresztulmegy rajta az ukran gabona!
A lengyel miniszter is hangsulyozta, hogy mire kell figyelni!!!!!!

A kelet-europai gazdakat nem a tranzit teszi tonkre, hanem az ca fajta verseny, ahol az egyik fél hatalmas elonnyel indul!

Magyarorszagon annyi ganona haladhat át, amennyi csak van, de ne maradjon itt, mert az behozhatatlan versenyelonybe hozza az ukran gazdakat a magyarral szemben!
A vám és adok hianya, az eu teruletén nem engedélyezett novenyvedoszerek, és lehetne sorolni!!!!
 
Érdekes, hogy én azt olvastam már három nappal ezelőtt, tehát hozzátok is eljuthatott volna:
"Lengyelország és Ukrajna rendezte vitáját az ukrán gabona behozatalával kapcsolatban. Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter elmondta, a Varsó által elrendelt importtilalmat feloldják, és jövő szombattól újra Lengyelországon keresztül szállítják az ukrán gabonát. Varsó és Kijev azonban megállapodott a "mechanizmusokról", amelyek biztosítják, hogy "egy tonna gabona ne maradjon Lengyelországban" - mondta Telus."
Ernő, a tranzitot egyetlen kelet-európai ország sem blokkolja, Európába és a világ bármely pontjára eljuthat az ukrán gabona.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,393
Üzenet
4,853,622
Tagok
618,754
Legújabb tagunk
Emil 75
Oldal tetejére