Hírek Az USA fogja irányítani Venezuelát - jelenette be Donald Trump

Az amerikai elnök floridai rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Egyesült Államok „irányítani fogja” Venezuelát, „amíg biztonságos, megfelelő és körültekintő átmenetet nem tudunk megvalósítani”. Donald Trump hozzá tette: "Jó szomszédokkal akarjuk körülvenni magunkat."

Trump elnök közölte, hogy a Venezuela elleni támadásban egyetlen amerikai katona sem vesztette életét és egyetlen amerikai katonai eszköz sem semmisült meg. „Van néhány sebesültünk és az egyik helikopterünket alaposan megrongálták, de vissza tudott térni” - mondta. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok „kész” egy második, „sokkal nagyobb” támadásra az ország ellen, amennyiben az szükséges lenne.
Szerinte Venezuelában minden politikai és katonai vezetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy ami Maduróval történt, velük is megtörténhet. „A venezuelai nép újra szabad” – tette hozzá. Mint mondta Amerika ma „biztonságosabb” és „büszkébb nemzet”.

Bejelentette, hogy egy „csoport” veszi át Venezuela irányítását, amíg „biztonságos, megfelelő és körültekintő átmenet” nem valósul meg. Amikor a riporterek rákérdeztek, hogy kikből áll majd ez a társaság, Trump azt válaszolta, hogy külügyminisztere, Marco Rubio tárgyalt Delcy Rodríguezzel. Ő Maduro alelnöke volt, és Trump szerint kifejezte hajlandóságát, hogy

„bármit megtegyen, amit az Egyesült Államok kér”.
Hozzátette: Washington nem akarja megkockáztatni, hogy "valaki más kerüljön hatalomra" úgy, hogy az a korábbi évekhez hasonló helyzetet eredményezzen. Kijelentette: az USA célja a "béke, a szabadság és az igazságosság" biztosítása a venezuelai nép számára, beleértve azokat is, akik jelenleg az Egyesült Államokban élnek, de vissza szeretnének térni hazájukba. "Venezuela az ő hazájuk" - mondta.

Trump elnök arról is beszélt, hogy amerikai társaságok fogják átvenni Venezuelában az olajkitermelést és helyreállítják a tönkrement lelőhelyeket. A termelés felfuttatásával pedig pénzt fognak keresni a latin-amerikai ország polgárainak. Venezuelában van a világ legnagyobb kőolaj tartaléka, ami a becslések szerint meghaladja a háromszáz milliárd hordót.

Az elnök után védelmi miniszter lépett az újságírók elé.
Azzal kezdte, hogy a szombat reggeli műveletet „tökéletesen végrehajtott, katonai és rendőri rajtaütésnek” nevezte. Pete Hegseth azt hangoztatta: Nicolás Maduro ugyanúgy „megkapta a lehetőséget, ahogy Irán is”, de szerinte a venezuelai elnök ezt „elszúrta”.

A sajtóértekezlet előtt Donald Trump egy fényképet tett közzé az Truth közösségi médiában, amely az elfogott venezuelai elnökről készült az Iwo Jima hadihajó fedélzetén. Ez a helikopterhordozó vitte az Egyesült Államokba Nicolás Madurot és feleségét.

Ahogy arról már az Infostart beszámolt: az amerikai igazságügy-miniszter bejelentette, hogy New Yorkban kábítószer-kereskedelem vádjával mindkettőjüket bíróság elé fogják állítani.

1767466004462.png
 
Akkor ki az igaz ember Európában?
A tisztességes?
A bátor?
A hazaszerető?
Az erős, aki megvédi a hazáját és értékeit?
(Le se merem írni .... a demokráciát?)

Névvel, ha kérhetem.
Politikus eleve nem igaz ember mert akkor nem menne a politikába, s nem tisztességes, a politika szó görög eredete is ezt takarja.

Demokráciafélét pedig Europában csak Svájcban láttam, ott is immel-ámmal, erodálva.

Erös politikus csak erös többséggel a hátamögött, egy erös országban létezhet. Europa pedig az utobbi 10-11 évben pont nem erröl ismerszik.

A kérdések igazándiban nem megfelöek. Értelmetlenek.
 
Jönnek a hírek a rajtaütésről és egyre fantasztikusabbak.
A Fehér Ház megerősíti a Maduro elleni rajtaütés során bevetett amerikai szuperkatonákról szóló sokkoló állításokat – titkos fegyvereket vetettek be
„Mert nem csak a fegyverekről volt szó. Egy ponton elindítottak valamit – nem tudom, hogyan írjam le... olyan volt, mint egy nagyon intenzív hanghullám. Hirtelen úgy éreztem, mintha a fejem belülről felrobbanna. Mindannyiunknak vérzett az orrunk. Néhányan vért hánytak. A földre estünk, és nem tudtunk mozogni.”
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője megerősítette azokat az állításokat, miszerint az amerikai különleges erők szuperkatonái fejlett fegyverzetet vetettek be a venezuelai volt vezető, Nicolás Maduro kiszabadításának(elrablása) során.
„A művelet napján nem hallottunk semmit. Őrködöttünk, de hirtelen minden radarberendezésünk minden magyarázat nélkül leállt. A következő pillanatban drónokat láttunk, rengeteg drónt, amelyek a pozíciónk felett repültek. Nem tudtuk, hogyan reagáljunk” – mondta Maduro komplexumának biztonsági őre.
a venezuelai erők nem tudták felfogni a modern harctér működését, ahol a drónok, a hangfegyverek és – biztosak vagyunk benne – az AI-vel ellátott, sisakra szerelt optikai eszközök egyenlőtlen harci feltételeket teremtettek, amelyre az őr így reagált: „Igen, de ez mészárlás volt. Több százan voltunk, de esélyünk sem volt. Olyan pontossággal és sebességgel lőttek... mintha minden katona 300 lövést adott volna le percenként. Nem tehettünk semmit.”
Riporter: És a saját fegyvereik? Nem segítettek?
Biztonsági őr: Egyáltalán nem segítettek. Mert nem csak a fegyverekről volt szó. Egy ponton elindítottak valamit – nem tudom, hogyan írjam le... olyan volt, mint egy nagyon intenzív hanghullám. Hirtelen úgy éreztem, mintha a fejem belülről felrobbanna. Mindannyiunknak vérzett az orrunk. Néhányan vért hánytak. A földre estünk, és nem tudtunk mozogni.
( mintha erősíteni kellene azt hogy szuperkatonák csaptak le venezuelában)
 
Utoljára módosítva:
Nicolás Maduro kiszabadításának során
Nagyon kérlek, ha lehet ne írj ilyeneket, majdnem leestem a székről úgy röhögtem.
A lábam még mindig fáj egy kicsit a hótakarítás után.
Nem lenne jó tetézni.

Eddig úgy tudtam, hogy fegyveres erőszakkal elrabolták, közben sok
halálos áldozattal, sebesülttel és rengeteg anyagi kárral.
 
Mert mi, ellentétben veled, elismerjük, ha valamihez nem értünk.
És a fizika, mint tudomány, egyértelműen ezek közé tartozik.
A fizikának egyébként sincs jobb és baloldali, vagy demokrata és republikánus értelmezése.
CSak hiszed!
A naci németország zsidó áltudomanynak nevezte a quantumfizikat :)
 
Politikus eleve nem igaz ember mert akkor nem menne a politikába, s nem tisztességes, a politika szó görög eredete is ezt takarja.

Demokráciafélét pedig Europában csak Svájcban láttam, ott is immel-ámmal, erodálva.

Erös politikus csak erös többséggel a hátamögött, egy erös országban létezhet. Europa pedig az utobbi 10-11 évben pont nem erröl ismerszik.

A kérdések igazándiban nem megfelöek. Értelmetlenek.
Ne aggódj!
A Trump - Putyin - Orbán trió hamarosan elsöpri
az EU áldemokráciát.
 
setni írta:
Nicolás Maduro kiszabadításának során

Nagyon kérlek, ha lehet ne írj ilyeneket, majdnem leestem a székről úgy röhögtem.
A lábam még mindig fáj egy kicsit a hótakarítás után.
Nem lenne jó tetézni.

Eddig úgy tudtam, hogy fegyveres erőszakkal elrabolták, közben sok
halálos áldozattal, sebesülttel és rengeteg anyagi kárral.

Ha még egy kicsit várunk, kiderülhet, hogy Maduro maga hívta be a felszabadító szovjet ... izé ... szupercsapatokat.
 
Nagyon kérlek, ha lehet ne írj ilyeneket, majdnem leestem a székről úgy röhögtem.
A lábam még mindig fáj egy kicsit a hótakarítás után.
Nem lenne jó tetézni.

Eddig úgy tudtam, hogy fegyveres erőszakkal elrabolták, közben sok
halálos áldozattal, sebesülttel és rengeteg anyagi kárral.
Bocs, ilyen ez a mesterséges inteligencia fordított és én meg csak átvettem egy olyan hosszabb beszámolóból amit lerövidítettem, azért remélem nagy bajod nem lett?
 
Bocs, ilyen ez a mesterséges inteligencia fordított és én meg csak átvettem egy olyan hosszabb beszámolóból amit lerövidítettem, azért remélem nagy bajod nem lett?
Többször írtam már, hogy az egyébként kiváló asszisztensem nagyon elfogult USA ügyekben.
Szerinte a venezuelai hajók szétlövése is csak állítólagos esemény . . .
Kényes téma, ezt kell írnia, szórja az USA propahantát.
 
Egy helyi vélemény.
Afganisztáni veterán az ICE ügynökkel kapcsolatban. A fő gondolat, hogy miért van az, hogy a hatóság embere megijedhet, de egy civiltől higgadtságot várnak el. (Ő sarkosabban fogalmaz.)
"A kiképzés nélküli civilek nem fognak jól reagálni a veszélyes helyzetekre, így a kiképzett személyektől lenne elvárható, hogy kontrollálják a szituációt."
Elmondása szerint bár többször is érte a konvojukat támadás (öngyilkos merénylő, IUD), ettől függetlenül nem lőttek egyből minden feléjük közelítő gyanús alakra, mert féltették az életüket, hanem követték a protokolt. "És a parancsnok ebben a szituációban egy 18 éves srác volt, aki olvasni is alig tudott." Ha neki sikerült ezt megtanítani, akkor másnak is lehetne.
"A kiképzés nélküli civilek nem fognak jól reagálni a veszélyes helyzetekre, így a kiképzett személyektől lenne elvárható, hogy kontrollálják a szituációt."
Erről beszélek.

Én keveset tanultam lőni, ahhoz, hogy azt mondjam, tudok. De ahogy megjelensz egy lőtéren (!), már beletolják az arcodba, mit kell kötelezően betartanod, mert ami a kezedben van sérülést okozhat egy másik embernek, ha hülye vagy. (Ezzel át is tették a felelősséget a válladra többé-kevésbé.)

S az sem piskóta - ezt már szakértők mondták - hogy nézve a videót, lakókörnyezetben így lövöldözni rendkívüli felelőtlenség, mert bárkit eltalálhatott volna még - akár a mellette álló másik rendészt is, aki pár centire volt tőle.

Egyébként ugyanez a helyzet a devizahiteles problémánál.

Amíg egy szakmai intézménnyel állsz szemben, ő fogalmazza meg a szerződéseteket, ő adja a szakmai hozzáértést, addig az ő felelőssége, ha a szerződésbe - MINT KIDERÜLT, a magasabb haszon reményében SZÁNDÉKOSAN -, tisztességtelen feltétel kerül.
A bankok arra számítva tették ezt, hogy vagy nem veszi észre a másik fél, vagy ha látja, a kényszer mégis beleviszi.

Tehát a gonosz királynő a bank, aki felajánlotta a mérgezett almát, a hitelfelvevő pedig Hófehérke (aki szintén nem vette észre, hogy átvágják).

Az uniós ítélet azt mondta ki, hogy a gonosz királynő szándékosan mérgezte meg az almát, ezért övé a felelősség, és büntetésképpen köteles minden plusz pénzről (kamatról és jutalékról) lemondani, amit beszedett, csak az alatőkét kaphatja vissza.

Az ítélet a jövőbeli szerződékötések tisztességtelenségétől is el akarja rettenteni a bankokat.
 
Politikus eleve nem igaz ember mert akkor nem menne a politikába, s nem tisztességes, a politika szó görög eredete is ezt takarja.

Demokráciafélét pedig Europában csak Svájcban láttam, ott is immel-ámmal, erodálva.

Erös politikus csak erös többséggel a hátamögött, egy erös országban létezhet. Europa pedig az utobbi 10-11 évben pont nem erröl ismerszik.

A kérdések igazándiban nem megfelöek. Értelmetlenek.
Én sem tudom megmagyarázni az elfogultságodat, de látom, te sem.
 
"A kiképzés nélküli civilek nem fognak jól reagálni a veszélyes helyzetekre, így a kiképzett személyektől lenne elvárható, hogy kontrollálják a szituációt."
Erről beszélek.

Én keveset tanultam lőni, ahhoz, hogy azt mondjam, tudok. De ahogy megjelensz egy lőtéren (!), már beletolják az arcodba, mit kell kötelezően betartanod, mert ami a kezedben van sérülést okozhat egy másik embernek, ha hülye vagy. (Ezzel át is tették a felelősséget a válladra többé-kevésbé.)

S az sem piskóta - ezt már szakértők mondták - hogy nézve a videót, lakókörnyezetben így lövöldözni rendkívüli felelőtlenség, mert bárkit eltalálhatott volna még - akár a mellette álló másik rendészt is, aki pár centire volt tőle.
Magyarországon akkor mégsem lehet olyan nagy a létszámhiány a rendőrségnél, ha Orbán Ráhel lagzijára az egész TEK ki tudott vonulni egy ellopott telefon miatt, Magyar Péter Dunába dobott telefonjához meg a TEK-en kívül még a búvárokat is kivezényelték.
Ezek után a pofátlanság netovábbjának tartom, hogy még Orbánék mentek ki az USÁ-ba pénzügyi védőpajzsért kuncsorogni, ahelyett hogy ők ajánlottak volna fel fegyvert nem csak a vadnyugati filmekben látott rendőri segítséget.
 
Még jó, hogy nem a TEK-et küldenéd. Ahogy ők kiismerik magukat a térképen, lerohannák Mexikót.
 
Donald Trump saját Truth Social oldaláról másolva - Ő Venezuela "ügyvezető elnöke".
1768422944254.png

Ma egy hete halt meg Renee Good.

A demokrata képviselők bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a belbiztonsági miniszter ellen három pontban:
1. megtagadta a képviselőktől azt a jogukat, hogy ellenőrizhessék a fogvatartási intézményeket;
2. a "közbizalom megsértése" - utasított ICE ügynököket, hogy házkutatási parancs nélkül is letartóztassanak embereket az otthonaikban, könnygázt vessenek be tiltakozó polgárok ellen;
3. személyes haszonszerzés céljából visszaélt hatalmával - egy barátja által vezetett céghez juttatott egy 200M dolláros szerződést (az ICE toborzási kampánya volt a téma).

Ajánlom figyelembe a videót - van magyar felirata (automatikus fordítás).
Ennek kellene nálunk is működni (mondom úgy, hogy nem biztos, hogy ott elérik a céljukat, de legalább tesznek valamit).

Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)

Statisztikák

Témák
39,192
Üzenet
5,049,463
Tagok
630,498
Legújabb tagunk
chillstream55
Oldal tetejére