Bill Clinton csak félig mondott igazat a magyarokról, de így is fáj

Lengyelország és Magyarország – két ország, amelyik nem lenne szabad az Egyesült Államok és a hosszú hidegháború nélkül – most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért most egy Putyin-féle vezetést akarnak. Jöjjön csak egy tekintélyelvű diktatúra, és ne engedjék be a külföldieket! Ismerősen hangzik? Ez megy mindenütt!

Ezzel a pár mondattal sikerült hétfő este felkavarnia a magyar-amerikai kapcsolatokat Bill Clinton volt amerikai elnöknek. Ezek már majdnem olyan erős állítások, mint amilyeneket John McCain tett korábban. Jó, annyira talán nem erősek, de McCain eleve határozottabb karakter, ha Putyinról és Oroszországról van szó.

Hillary róla, mit akar
Ennek a pár mondatnak viszont az eddigiektől messze eltérő súlyt ad az, hogy Bill Clinton felesége épp a legesélyesebb arra, hogy megnyerje az amerikai elnökválasztást. Nézzük meg, miért mondta ezt egyáltalán a leendő First Gentleman, aztán azt, hogy van-e benne igazság, és ha igen, akkor micsoda.

Ez a két mondat valószínűleg nem nekünk szólt.

Clintonék kampányolnak, igazán nem áll érdekükben az, hogy felhúzzák a magyarokat és a lengyeleket. Európában alapvetően a demokrata jelöltek népszerűbbek, de ez tök mindegy, hiszen nincs beleszólásunk a választásba, még akkor sem, ha amúgy hatással lesz ránk.

Fotó: Europress/Getty Images/Melina Mara
Héjában sült Trumpli
A beszólás inkább szólt Donald Trumpnak. A republikánus párt nem hivatalos elnökjelöltje ugyanis meglepően jó kapcsolatokat ápol Vlagyimir Putyinnal, ami önmagában is aggasztó. Trump eddig nem sok rosszat mondott az orosz elnökről, sőt, egyre sűrűbben merül fel a gyanú, hogy Trump politikai támogatást is kap oroszbarát szervezetektől. Még Putyin szóvivője is közölte, hogy az elnök nagyon tehetséges embernek tartja Trumpot. Dúl a szerelem.

De tényleg igaza van Clintonnak, lemondtunk a demokráciáról és a putyini diktatúra mellett döntöttünk?

Uni jó
Azt, hogy Magyarország mennyire mondott le a nyugati típusú demokráciáról, leginkább abból lehet megsaccolni, hogy mennyire mondtunk le a Nyugatról. Magát a demokráciát kevésbé érdemes nézni, gyakorlatilag bármit nevezhetünk annak, Putyin irányított demokráciájától Erdogan kacsintós demokráciájáig (demokrácia, wink wink).

A Nyugattól viszont Magyarország annak ellenére sem fordult el, hogy a kormány elmúlt hat éve egy durva képzelt szabadságharcról szólt, amelyet a Nyugat ellen vívunk. 2015 közepén a Publicus Intézet felmérése szerint többen léptek volna be az Európai Unióba Magyarországról, mint 2009-ben. Ez azért elég meglepő adat.

Jaroslaw kacsint ki
És Amerika-, vagy Nyugat-ellenességgel a lengyeleket is nehezen lehetne vádolni. (Azért lehet, de mint írtam, nehezen.) Kelet-Közép-Európából a Baltikumon kívül nehezen találhatnánk olyan nemzetet, amelyik kollektíven jobban gyűlöli Oroszországot, mint Lengyelország. Történelmi sajátosságok ezek, amelyeket az új kormánypárt, a Jog és Igazságosság is tiszteletben tart, főleg, hogy Jaroslaw Kaczynski testvére, a fél lengyel kormány mellett, pont egy orosz légi balesetben halt meg.

Persze ettől még vannak tendenciák. Az új lengyel kormány még nincs egyéves, mégis akkora lendülettel estek neki a klientúraépítésnek, hogy Putyin is belepirulna. A 14 nagy, tőzsdén jegyzett állami vállalat közül 13 vezérigazgatót lecserélték pártcsinovnikokra, a maradék egy is csak azért maradhatott, mert eleve az volt. Az állami média felett átvették az irányítást, a közszolgáknál eltörölték az elvárást, hogy a kinevezésük előtti öt évben nem lehetnek párttagok. Még a megyei iskolafelügyeletek vezetőit is lecserélték olyan PiS-jelöltekre, akik máshogy nem tudtak szerephez jutni.

Fotó: Europress/Getty Images/Anna Ferensowicz
Kilóg a Szydloláb
A miniszterelnök volt kollégái is jól jártak, Beata Szydlo volt asszisztense például a második legnagyobb lengyel reptér vezetője lett. A lengyel uniós nagykövetet kirúgták, hogy aztán az EU – fricskaként – kinevezze varsói uniós nagykövetnek. Az uniós kapcsolataik amúgy is mélyponton vannak a lengyel alkotmánybíróság szétverése óta. Először azt intézték el, hogy ne egyszerű többség, hanem kétharmad kelljen a törvények visszadobásához, majd a biztonság kedvéért kineveztek öt új alkotmánybírót is.

A PiS azután eshetett neki ekkora lendülettel a klientúraépítésnek, hogy az előző, ugyan nem baloldali, mert Lengyelországban gyakorlatilag nincs baloldal, de liberálisabb, nyugatbarát konzervatív kormányról kiderült, hogy elég korruptak.

Ismerős? A PiS kevesebb mint egy év alatt megcsinálta azt, amin a Fidesz hat éve dolgozik.

A módszerekre persze lehet azt mondani, hogy putyiniak. A klientúraépítés mindenképp az, habár Putyin klientúraépítése egészen máshogy nézett ki. Ő ugyanis a jelcini évek alatt meghízott oligarcharéteget cserélte ki az erőszakszervezetek és a titkosszolgálatok volt tagjaira. De nem magánzóként, vagy nagy cégek korrupt tulajdonosaiként. Államosította a bűnözést, a bűnözőkből pedig állami cégek vezetői lettek.

Akiknek pedig ez nem tetszett, azok elmentek, börtönbe kerültek vagy meghaltak.

És itt van a hatalmas különbség. Nehezen lehetne Magyarországra azt mondani, hogy rendesen működne, de itt nem fog senkit megölni a politika. A fékeket lehet, hogy megnyiszálták, de az ellensúlyok még működnek. Magyarország egy nagyon furcsa hely, ahol ezerrel megy a klientúraépítés, a legfelsőbb bíróság viszont időnként úgy dönt, hogy hatalmas korrupciós ügyeket hoz nyilvánosságra. Az MNB alapítványainak ügye például Oroszországban soha nem derült volna ki. Börtönbe nálunk se megy majd senki miatta, de legalább tudunk róla.

És hogy lemondtunk volna a demokráciáról? Fene tudja, majd a történészek eldöntik.

Kerner Zsolt

clinton.jpg
 
Akkor fussunk neki még egyszer. Nem az a fő problémám Clintonnal, hogy házasságtörést követett el, noha ez sem szép dolog. De igazad van abban, hogy ez rá meg a feleségére tartozna egyébként. HA Clinton ezt nem az Egyesült Államok elnökeként, ráadásul munkaidőben, a hivatalában tette volna.

Hogy jobban értsd: nagyobb súllyal esik latba, ha egy rendőrt kapnak gyorshajtáson, mint ha egy civil polgárt.
A pedofília is felháborítóbb, ha papok, vagy tanárok követik el.
Miért?
Mert ezek az emberek erkölcsileg képviselnek valamit, ezért tőlük az emberek nagyobb erkölcsi felelősséget is várnak el. Nagyobb a bizalom feléjük, tehát nagyobb a bűnük, ha ezzel visszaélnek.

Az Egyesült Államok egy olyan imidzst közvetít magáról a világban, mint a világ csendőre, aki felügyel a rendre, az emberi jogokra, stb. értékekre, habár ezt senki sem kérte tőle. Az elnökük pedig képviseli, megtestesíti mindezt. Clinton azt az értékrendet köpte szembe, amit Amerika az egész világ számára sugall. Mondjuk, eléggé jellemző is ez Amerikára, szóval annyira nem meglepő. Még ez se az én problémám, nem vagyok amerikai.
Az én fő problémám az, amit Graver is kérdez: mi a franc köze van Clintonnak ahhoz, hogy mi mit csinálunk itt Magyarországon. Főleg azok után, hogy ő így leszerepelt erkölcsileg, MINT ÁLLAMFŐ!
És ennek a valláshoz a világon semmi köze.
Köszönöm, ezt helyettem is mondtad.
Ugyanis a Fehérházban, munkaidőben, munkabérért fütyivel játszadozni nem magánügy. Nem magánügy továbbá a főnöknek a beosztottjával szexuális játékokat űzni. Nem magánügy, hogy a vizsgálóbizottságnak lehazudta a csillagos eget. Annál is kevésbé magánügy, mert erkölcsbe ütközik és olyan ember erkölcsébe, aki világot jó erkölcsre oktatja és kényszert is alkalmaz az oktatás során.
Ne mondjátok, hogy van súlyos és kevésbé súlyos erkölcsi botlás. Az erkölcs is a vagy van, vagy nincs kategória.
Így én jogosnak érzem az eset felemlegetését, ha a kioktatásunkról van szó.
 
Utoljára módosítva:
Diktátum.
Amikor beléptünk az unióba és aláírtunk egy szerződést, nem bianco csekket írtunk alá. Pontosan meg volt határozva, mit vállalunk, és mit vállal az unió. Brüsszel pedig most olyan döntéseket akar ránk kényszeríteni, amit a szerződés nem tartalmazott, és amihez soha nem adta a nép a beleegyezését.
Ami most történik, keményebb diktátum, mint amikor a szovjet táborba tartoztunk.

A NATO-ba pedig úgy léptünk be, hogy egy védelmi szervezetbe lépünk be. Szó sem volt arról, hogy a NATO égisze alatt államokat döntünk meg, és az orosz ellen fegyverkezünk.

Clinton pedig hülyeséget beszél, mert semmi köze a magyar államrendnek az orosz rendszerhez. Az, hogy az orosszal bármilyen politikai szövetségre lépnénk, épp olyan hazugság, mint az, hogy Magyarország diktatúrát épít.
Gazdaságilag pedig az EU is ezer szállal kötődik az oroszhoz, hogy mást ne említsek, csak a gázt. Az amcsik által az EU-ra kényszerített oroszellenes szankciók pedig rengeteg kárt okoztak az EU gazdaságának, különösen a németnek, de nekünk is.

Amerika könnyen köpköd az oroszra, de mi gazdaságilag nem tudjuk tőle függetleníti magunkat. Mi a békében vagyunk érdekeltek a Közel-Keleten is, meg az orosszal is. És ha ez Clintonnak nem tetszik, akkor nagyon remélem, hogy nem Clintonné nyeri a választásokat.

Bianco csekket kaptatok es nem adtatok. Dul a le szinte szamolatlanul a eu bol.
Vallaltatok ,hogy a demokratikus torvenyeket elfogadjatok betartjatok a kozos donteseket vegrehajtjatok.
/nagy hallgatas van a halalbuntetesrol, mert ez demokratikus alapelv/
Brusszelbe szavazas dont mindenrol.
Amerika terdre kenyszeritette a Szovjetuniot, tonkre ment a szocializmus cakli pakli az egesz bagazs. A NAtO ban is vannak alapszabalyok es feltetele a demokratikus berendezkedes stb. A NATO dontesei ugyan ugy vonatkozik minden tagorszagra.
Megint lett volna lehetoseg a semlegessegre a rendszervaltasnal, ne eltetek vele.
A Paks titkositasa nem tartozik az Eu projectbe bele, es meg sorolhatnam ami nem olyan kereskedes mint ha az almat eladod az oroszoknak. Nem vall szerenysegre a nemet es orosz piacrol kritikat mondani mert a nemetek fel eut ellatjak az orosz olajjal , olcsobban mint amit Orban valaha ki tudna alkudni,mivel oriasi tetelbe vasarolt.
Idaig az volt a baj hogy a olajert haboruzik ameriaka, most ezek szerint az a baj hogy lefektette az orosz olajat ami mindenkinek hozott egy olcso benzint, a karvallottak nem ti vagytok hanem az olaj exportalo orszagok /Canada, Venezuella,Mexico stb./
Az embargo jo vagy rossz de szerinted had rohanja vegig a volt szovjet tagallamokat, mit szamit Ukrajna mit szamit szabadsag ha usa nem szol es lep kozbe akkor hol allnak meg? Ez nem kopkodes hanem a tenyek figyelembe nem vetele.
Bekeben vagytok erdekeltek ....? ahoz kepest minden fronton haborusdit jatszotok.
Szuma szumarum ki nem allhatod amerikat a politikajat a gazdasagat ugy egeszeben ahogy van.
Meg szerencse hogy ezzel a velemennyel sehova nem lehet menni se eljutni , legfeljebb tonkre lehet menni lassan de biztosan.
 
Köszönöm, ezt helyettem is mondtad.
Ugyanis a Fehérházban, munkaidőben, munkabérért fütyivel játszadozni nem magánügy. Nem magánügy továbbá a főnöknek a beosztottjával szexuális játékokat űzni. Nem magánügy, hogy a vizsgálóbizottságnak lehazudta a csillagos eget. Annál is kevésbé magánügy, mert erkölcsbe ütközik és olyan ember erkölcsébe, aki világot jó erkölcsre oktatja és kényszert is alkalmaz az oktatás során.
Ne mondjátok, hogy van súlyos és kevésbé súlyos erkölcsi botlás. Az erkölcs is a vagy van, vagy nincs kategória.
Így én jogosnak érzem az eset felemlegetését, ha a kioktatásunkról van szó.

16 ev nagy ido es jelenleg nem Fehar Hazi alkalmazott Clinton.
Hu de erkolcsosok vagytok mintha otthon nem lenne sok ilyen pikans ugy ami az erkolcsi mercehez nem igazan er fel.
Clinton a demokraciaert emelt szot ti meg a farkaval foglalkoztok egyfolytaban. Mindig a multba revedtek, es nem a jelen a jovo az ami izgat benneteket.
Lehet az a farkinca mar regota felhatot mutat, meg a Lewinsky se tudna csodat tenni vele.
Sokunkat az erdekel inkabb mit mond ,mint az, hogy mi van a gatyaja alatt.
 
Akkor fussunk neki még egyszer. Nem az a fő problémám Clintonnal, hogy házasságtörést követett el, noha ez sem szép dolog. De igazad van abban, hogy ez rá meg a feleségére tartozna egyébként. HA Clinton ezt nem az Egyesült Államok elnökeként, ráadásul munkaidőben, a hivatalában tette volna.

Hogy jobban értsd: nagyobb súllyal esik latba, ha egy rendőrt kapnak gyorshajtáson, mint ha egy civil polgárt.
A pedofília is felháborítóbb, ha papok, vagy tanárok követik el.
Miért?
Mert ezek az emberek erkölcsileg képviselnek valamit, ezért tőlük az emberek nagyobb erkölcsi felelősséget is várnak el. Nagyobb a bizalom feléjük, tehát nagyobb a bűnük, ha ezzel visszaélnek.

Az Egyesült Államok egy olyan imidzst közvetít magáról a világban, mint a világ csendőre, aki felügyel a rendre, az emberi jogokra, stb. értékekre, habár ezt senki sem kérte tőle. Az elnökük pedig képviseli, megtestesíti mindezt. Clinton azt az értékrendet köpte szembe, amit Amerika az egész világ számára sugall. Mondjuk, eléggé jellemző is ez Amerikára, szóval annyira nem meglepő. Még ez se az én problémám, nem vagyok amerikai.
Az én fő problémám az, amit Graver is kérdez: mi a franc köze van Clintonnak ahhoz, hogy mi mit csinálunk itt Magyarországon. Főleg azok után, hogy ő így leszerepelt erkölcsileg, MINT ÁLLAMFŐ!
És ennek a valláshoz a világon semmi köze.

Na talán kezd alakulni egy konszenzus köztünk. (Talán...)

Igen, nagyobb súllyal esik latba amit egy elnök tesz, pláne amit az USA elnöke tesz, ezt én se vitatom. Ha úgy adódna hogy én legyek az USA elnöke, még lélegezni is csak óvatosan mernék, nehogy megsértsek vele valami szabályt vagy szokásjogot ahogyan veszem a levegőt! MERT PÉLDÁT KELL MUTATNIA. Ez így igaz ahogy írod, és eszembe sincs vitatni, ezt én is mélyen átérzem!

És bár nem fogalmaznék úgy, hogy Bill Clinton ezt „szemen köpte”, mert az szándékosságot sugall, és szerintem ő ezt egyszerűen nem gondolta át, de tény hogy ezt az elvet, hogy példát kell mutatnia, súlyosan megsértette. Ebben tehát nincs vita köztünk! Én is elítélem ezért, biztosítalak róla!

Én amiatt vitatkozom csak veled, hogy te azt mondtad, ezek után bármit, bármilyen témában mond, nem adsz a véleményére. Holott ettől ő még lehet remek gazdasági szakember például, vagy akármi más mittudoménmi is, ahol sokat tudhat. Nyilván, nem a szexuális erkölcs területére gondolok.
 
16 ev nagy ido es jelenleg nem Fehar Hazi alkalmazott Clinton.
Hu de erkolcsosok vagytok mintha otthon nem lenne sok ilyen pikans ugy ami az erkolcsi mercehez nem igazan er fel.
Clinton a demokraciaert emelt szot ti meg a farkaval foglalkoztok egyfolytaban. Mindig a multba revedtek, es nem a jelen a jovo az ami izgat benneteket.
Lehet az a farkinca mar regota felhatot mutat, meg a Lewinsky se tudna csodat tenni vele.
Sokunkat az erdekel inkabb mit mond ,mint az, hogy mi van a gatyaja alatt.
Nem azt firtatjuk, mi van a gatyája alatt és merre mutat! Azt vitatjuk, hogy egy erkölcstelen és hazug ember szavának mekkora a tényleges súlya.
Tudod, ha az általa mutatott jövőben 25000 transzizé miatt magyarországnyi ember szív azzal, hogy bármikor rátörhetnek egy nyilvános budiban, abból én nem kérek. Nekem demokrácia az, ahol a többség érdekei számítanak először. Ahol megkérdeznek, ha valami sorsdöntő dologban döntenek és nem kényszerítenek nem kívánt életmódváltásra, mert valahol a Föld másik oldalán valaki úgy látja jónak.
 
Jó-jó, értelek, de ne feledd hogy Bill Clinton perpillanat nem amiatt kritizálta a magyar kormányt, mert ott szegregálva van a budik használata, és emiatt el vannak nyomva szegény szerencsétlen transzneműek... Sokkal alapvetőbb dologokat kritizált. Ha a magyarországi WC helyzet miatt morcoskodott volna, még egyet is értenék veled. DE NEM AMIATT TETTE.
 
Ha a magyar wc helyzet miatt morcoskodott volna, akkor igazat is adnék neki, bár akkor is csak abban az esetben, ha már a bepisilés határán talált volna rá egy nyilvános rötyire.
A magyar demokrácia kapcsán eresztette el a mondandóját és erre írtam, hogy az, ahogyan ő fogja fel a demokráciát nekem nem tetszik. Ezt a fajta demokráciát tartsák meg maguknak, és emeljék jó magasra a kerítést, nehogy átugorjon és átússzon hozzánk!
 
Attól tartok akkor ebben markánsan különbözik a nézetünk. Én a jelenlegi magyar kormány bármely tagját (Orbán Viktort pláne) vagy akármindegyikét is boldogan lecserélném egy-egy Bill Clintonra, vagy a feleségére, de akár egy ezek tehetségének csak tizedével is rendelkező amerikai politikusra is.

Sőt. Megkockáztatom, a jelenlegi Obama-kormány legtehetségtelenebb tagja is fényévekkel jobb bármely magyar politikusnál. És becsületesebb is.
 
KÖzelítünk! Az amerikaiakra nem cserélném le őket akármilyenek is. De olyan rendes magyar politikusra szívesen, akinek nem kell a hatalom és úgy érzi, a jelenlegi anyagi körülményei pont megfelelők. Valamint szíve vágya, hogy a köznek használjon, ne a klientúrának. (Ja! Ne legyen neki klientúrája sem, ha lehet!)
Melyik újságban hirdessem meg szerinted? :D :D

OFF
Emlékszel a rendszerváltásra? A választások előtt gombamód szaporodtak a kispártok, a királyi TV-ben meg kötelezően közvetítették a programbeszédjüket. Az ember, ha nem akart sírni, megtalálta a kacagnivalót bennük. Nálunk pl. az volt a versengés tárgya, hogy melyik választási beszédben hányszor hangzik el, hogy "fargazdaság". Mert ugye annak, hogy farmgazdaság semmi értelme, míg a fargazdaság mégis értelmezhető, meg könnyebb is kimondani. :D
Úgy érzem, valahogyan ide kellene visszatérni és újra kezdeni az egészet.
ON
 
Utoljára módosítva:
Én amiatt vitatkozom csak veled, hogy te azt mondtad, ezek után bármit, bármilyen témában mond, nem adsz a véleményére.

Rendben, akkor tekintsünk el attól, mennyire szavahihető embernek bizonyult házassági és hivatali területen, és nézzük meg mit mondott:
"Lengyelország és Magyarország – két ország, amelyik nem lenne szabad az Egyesült Államok és a hosszú hidegháború nélkül" - ez úgy hülyeség, ahogy van. és azért említett pont minket és Lengyelországot, mert itt van jobboldali kormány, ami neki nem tetszik. Hát bedobja ezt a maszlagot.

"lemondtunk a demokráciáról és a putyini diktatúra mellett döntöttünk" - még nagyobb marhaság!!! Hát ja, nyilván, mindenki, aki valamiben nem ért egyet Clinton elképzeléseivel, az Putyint támogatja. Okos!
A többit már nem is nagyon volt kedvem elolvasni.

Szóval jobban teszi, ha marad kujonkodásnál, most már kutyát se érdekli, kivel ápoltatja le magát, ha még van mit, semhogy ideböfög ilyen hülyeségeket, holott azt se tudja mi a különbség Budapest és Bukarest között.
Szóval az amit mondott, az se ér többet, mint ő maga. Bolond lukból bolond szél fúj. És erről nem vitatkozok, nekem ennyi a véleményem Clintonról és a megnyilvánulásáról, ennél több szót nem is érdemel.
 
Bianco csekket kaptatok es nem adtatok. Dul a le szinte szamolatlanul a eu bol.
Vallaltatok ,hogy a demokratikus torvenyeket elfogadjatok betartjatok a kozos donteseket vegrehajtjatok.
/nagy hallgatas van a halalbuntetesrol, mert ez demokratikus alapelv/
Brusszelbe szavazas dont mindenrol.

Én nem tudok dőlő levekről, én arról tudok, hogy EU-s pályázatok vannak, ezeket lehet megpályázni, és ha az EU úgy dönt, akkor ideadja rá a pénzt, aztán visszaveszi, amikor kötelezi az államot arra, hogy az adott beruházást német, francia vagy más EU-s céggel végeztesse el. Közben jó nagy hasznot szakítanak az olcsó magyar munkaerőn, majd azon is, hogy vám és egyébmentesen szállítják ki az itt készült cuccaikat. Biztos lehetsz benne, hogy az EU sokszorosát kanalazza vissza annak, amit idead, ott kaptalisták vannak, nem Mikulások, de ez most nem lényeg.

Brüsszel szavaz mindenről, de ha Brüsszel azt szavazza meg, hogy pl. az EU betagozódik az Arab ligába, akkor abban mi is kötelesek vagyunk őket követni? Az uniós csatlakozás aláírása azt jelenti, hogy Brüsszel korlátlanul rendelkezik az államok szuverenitása felett? Mi van, ha azt szavazza meg, hogy holnaptól minden tagállamban csak a piréz lehet a hivatalos nyelv. Azt is be kellene tartanunk? Hol van Brüsszel határa?
 
Az embargo jo vagy rossz de szerinted had rohanja vegig a volt szovjet tagallamokat, mit szamit Ukrajna mit szamit szabadsag ha usa nem szol es lep kozbe akkor hol allnak meg?

Az oroszok nem rohanták le Ukrajnát, de ha most ezt ide írom, megint az lesz, hogy az oroszokat védem. Az USA pedig nem közbeavatkozott, hanem elég rendesen benne volt az egész ukrán feszkó kirobbantásában, de mindegy.
Az oroszok is megérik a pénzüket, de az amcsik semmivel se jobbak. És jelen pillanatban tőlük jön a háborús retorika, nem pedig az oroszoktól, de odaát ezt biztosan másképp tálalják.
 
Akkor ne irjal rola, hamar tobb szot nem erdemel.
Nem a joboldali ertekrenddel van baj es kormannyal, mert amcsiba nem volt soha szociaista part vezeto pozicioba, hanem azzal hogy a demokratikus ertekeket ez a ket orzag leepiti es diktaturak fele hajlik.
A te es az en velemenyem semmit nem er igy feleseges hulyesegeket irnod.
Mert ugy-e nem neked koszonheto a rendszervaltozas a szoc .bukasa hanem amerikanak. Vagy ugy gondolod a szocializmusban szabadsag volt?
Mo is csodbe ment volna ha nem lepnek be az Euba a Natoba.
Ugy csinalsz mintha egy minta gazdasag eltt volna abban az idoben Mo.minden addigi piac fizeteskeptelen lett azonal.
Lehet benfektes voltal es igy valoban szabadabb voltal a tobbinel.
Tudod milyen messze van az otthoni jobb oldali kormany az amcsietol legalabb oly tavoli mint a fizikai tavolsag km-be.
Ervek helyet sertegetsz, mibol gondolod hogy hulye Clinton es nem tudja mi Bp es Bukarest kozott a kulonbseg?annal is inkabb tudja mert nagyon komoly katonai szovetsegese Romania./mint indig most is jo helyen allnak/lehet szidni oket, de jo orruk van az biztos, hogy mikor hova kell allni, ezzel szmben a mi Szijjartonk jo hogy hadat nem uzen Mo neveben megint Usanak.
Putyint lehet szeretni sot dicsoiteni, es mindent csinalni vele, de demokratanak tartani rajtad kivul nem igen van aki osztja a nezetedet.
ertem szimpatikus mert ez az ideologiaba eltel es boldogultal nehez elszakadni tole, de ezert nem a Cliton a hibas.
MAjdnem biztos vagyok benne, hogy nem tudsz felsorolni /mivel csak a gatyaval vagy elfoglalva /5 de eleg 3 olyan dolgot az elnoksege alatt amivel beirta magat a tortenelembe pozitiv ertelemben.
A demoraciarol meg nem hiszem barki kioktatasara szorulna.
 
Nem állt szándékomban senkit kioktatni. Csak leírtam a véleményemet, aminek nagy részét szerintem félreértetted, de nem helyesbítek, mert abból megint csak vita lesz. Én innen másképp látom a dolgokat.
A sértegetést pedig Clinton kezdte. Ő nem a kormányt kritizálta, hanem a magyar népet, és a nép döntését, amihez a világon semmi köze!
 
Én nem tudok dőlő levekről, én arról tudok, hogy EU-s pályázatok vannak, ezeket lehet megpályázni, és ha az EU úgy dönt, akkor ideadja rá a pénzt, aztán visszaveszi, amikor kötelezi az államot arra, hogy az adott beruházást német, francia vagy más EU-s céggel végeztesse el. Közben jó nagy hasznot szakítanak az olcsó magyar munkaerőn, majd azon is, hogy vám és egyébmentesen szállítják ki az itt készült cuccaikat. Biztos lehetsz benne, hogy az EU sokszorosát kanalazza vissza annak, amit idead, ott kaptalisták vannak, nem Mikulások, de ez most nem lényeg.

Brüsszel szavaz mindenről, de ha Brüsszel azt szavazza meg, hogy pl. az EU betagozódik az Arab ligába, akkor abban mi is kötelesek vagyunk őket követni? Az uniós csatlakozás aláírása azt jelenti, hogy Brüsszel korlátlanul rendelkezik az államok szuverenitása felett? Mi van, ha azt szavazza meg, hogy holnaptól minden tagállamban csak a piréz lehet a hivatalos nyelv. Azt is be kellene tartanunk? Hol van Brüsszel határa?
A palyazatokat adja elfogadja amit visszavesz az korupcio gyanu vagy bizonyitek vagy tul szamlazas vagy meg nem hirdetett kozbezerzes, ami szinten feheren feketen le van irva hogy kell csinalni elszmolni stb. Nagy hiba hogy az ellenzek nem irja ossze mennyi penzt buktak a .buntetesekkel es a simliseggel.
Te mennyit fizetnel ha lenne valamilyen ceged egy embernek? Remelem a profitodat is szetosztanad es maris jelentkezhetsz hogy szentte avasonak.
A szuverenitasnak akkor van vege mikor valahova csatlakozol.
Az arab ligahoz akkor fognak csatlakozni ha demokraciat fognak epiteni es a ha tobbseg az a 25-28-50 tagallam ha lesz ennyi az megszavazza.
 
ez nem igaz, mert a demokratikus intezmenyek leepiteset a kormanyvegzi es nem az emberek. Orban propagada szovege ez.

Hogy kiszűrjünk az Orbán propagandát, rákerestem az eredeti angol szövegre. Clinton azt mondta:
"Poles and Hungarians had decided “democracy is too much trouble” for them and that citizens of the countries “want [Russian President Vladimir] Putin-like leadership.”

Tehát Clinton nem a kormányról beszélt, hanem a "magyarokról" - Hungarians!
Szóval igenis megsértette a magyarokat, engem személyesen legalábbis igen. Mivel hazudik rólam, ugyanis én egyáltalán nem utasítom el a demokráciát, és Putyin rendszerét se akarom.

És minek alapján mondta is ezt? Az is benne van a cikkben:
"Former U.S. President Bill Clinton has hit out at Poland and Hungary, claiming the countries’ rejection of mass Muslim migration means they reject democracy and want “Putin-like dictatorships”.

Tehát lefordítva Clinton szavait: mivel a magyarok nem akarják, hogy Magyarországra muszlim bevándorlókat telepítsenek, ez azt jelenti, hogy a magyarok elutasítják a demokráciát, és helyette Putyint akarják. Ergo: Clinton szerint: muszlim bevándorlás = demokrácia!!!
Mivel az iszlám az valami rettentően demokratikus dolog Clinton szerint, amire Magyarországnak most égetően nagy szüksége van. Mert az iszlám csupa tolerancia, nem olyan diktatórikus, mint Orbán vagy Putyin. Szóval a muszlim bevándorlók hozzák el nekünk a demokráciát. (Nyilván úgy, hogy az amcsik már odavitték nekik. Vagy fogalmam sincs, hogy jutott Clinton erre az összefüggésre.)

De mindenképpen a demencia jelei mutatkoznak a former prezidenten, mivel épp a demokrácia teszi lehetővé a magyarok számára, hogy kimondják, és majd meg is népszavazzák, hogy nem akarnak muszlim bevándorlókat.
Ahogy pl. több amerikai állam is megszavazta, hogy nem akar. Ezek szerint azok is elutasítják a demokráciát.
Ha nem lenne itt demokrácia, meg se mukkanhatnánk a kérdésben. Ahogy a svédek és a németek nem is mukkanhatnak meg.
Persze ha a muszlim bevándorlás azonos a demokráciával (legalábbis Clinton szerint azonos), akkor tényleg elutasítjuk, ezt nem lehet vitatni. Egyetlen igazság van a szavaiban: végre ő is migrációról beszél, és nem menekültekről hadovál, mint az EU.
 
Utoljára módosítva:
Magánjellegű megjegyzésem pedig: barátnőm kislánya lehetőséget kapott arra, hogy nyáron az Egyesült Államokban, egy gyerektáborban kisegítőként dolgozzon. A beutazás feltételeként az amerikaiak annyiféle oltás írtak neki elő, hogy végül heves allergiás reakció lépett fel nála az oltásoktól, olyan súlyos, hogy kórházba került. Kis híján megfulladt, majd a vese és májműködése került veszélybe, úgyhogy hetekig ápolták az intenzíven, és az életéért aggódtak. Szerencsére jobban lett, de olyan sokáig elhúzódott a gyógyulása, hogy kétséges volt, egyáltalán ki tud-e utazni. Most hétvégén utazik, és a szülei remélik, felerősödött annyira, hogy elindulhat, mert nem akarja kihagyni a lehetőséget.

Na most ha Clinton országában a beutazáshoz egy Magyarországról jövő kislánynak annyi oltást kell kapnia, hogy csaknem belehal, akkor milyen alapon követeli a former prezident, hogy mi tárva-nyitva hagyjuk a határainkat, és engedjük, hogy minden ellenőrzés nélkül az korzózzon keresztül az országunkon, akinek kedve tartja? Mert őszerinte ez azonos a demokráciával! Elmehet a búsba, már bocsánat!
 
TISZTAZZUK !!! meg mielott akad ki felul a melledumanak !!

a vakcinak szuksegessege NEM a BEUTAZAS FELTETELE
hanem az amerikai gyerekekkel valo foglalkozas ELSODLEGES FELTETELE !!!

ha a lanyka csak casinozni megy nem kerik tole de mivel amerikai gyerekekkel lesz kozeli kapcsolata igy kotelezik a vedoltasok igazolasara

egy esetleges teljeskoru ellenorzesen is at fog esni HA nemzetkozi a tabor
HA csak magyar szervezet a fogado akkor beerik a vakcinakkal

Ebből a szempontból nem ez a lényeg, hanem az, hogy SENKI sem utazhat be ellenőrizetlenül az Egyesült Államokba. Máskülönben hogyan köteleznék oltásra azokat, akik gyerekekkel akarnak foglalkozni, ha nem tudják kicsodák, miért jönnek és hova mennek, ahogy az ellenőrizetlen bevándorlás esetén történik, aminek az engedélyezését tőlünk Clinton elvárja?
 
A fenét harcolták ki a magyarok a maguk szabadságát... Ha ez ment volna nekik, megtették volna sokkal korábban, nem 40+ év orosz megszállás után!

Egyszerűen olyan lett a nemzetközi politikai helyzet, hogy a magyarok megkapták a szabadságukat kábé ajándékba. Az ölükbe hullt mint történelmi lehetőség. De persze megint megy a nagy ködösítés, nagy a szájuk hogy ők „kiharcolták”. Hol volt itt harc, meg kellett küzdeniük talán egyetlen ruszkival is fegyveresen '89 környékén?! Még a „tovarisi konyec” gúnytáblákat is megengedhették maguknak! Az oroszok kivonultak maguktúl és kész, ennyi.
Ez igaz. De valami érthetetlen okból nem Csehszlovákiából, Bulgáriából vagy az NDK-ból kezdték a kivonulást. Bár lehet, rosszul emlékszem...
 
Meselhetsz amit akarsz de a vilaggal szembe menni ,meg veletlenul se az igaz ut. Foleg ha menekultekrol van szo, mint irod a kislanynak oltasok kellett de o is csak az Usaba igyekszik es a hatarnal o is egy bevandorlo vagy migrans, vagy munkavallalo hivhatod akarminek.
Egyiknek lehet a masiknak nem.
HA igy allnanak a dolgokhoz ahogy te akkor mi es tobb szazezer magyart se engedtek volna be az orszagba.
Mivel a torvenyek egysegesek nem lehet azt mondani a vagott szemunek nincs joga a magyarnak van , az afro az maradjon otthon az arabbal egyutt de johetnek a papuaiak.
Clinton orszagaba mia fenenek utazik az aki ennyire ki nem allhatja ezt az orszagot? Ja mert kell a penz, mert ott azert meg fizetnek is , vagy mert kell a resumeba, hogy amcsiba dolgozott es mindenki a vilagon elfogadja,de azt elvarnad hogy oltasok nelkul amcsi gyerekekehez odaengedjek , es itt jon az elobbi mondataim, erkezen barhonan nincs kulonbseg a magyar es mas nemzetisegu kozott.

Menekulteket nem fogadtok akkor meg fizetni kell nem is keveset. Penz az van dogivel nem is lehet kifogasod ellene.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,324
Tagok
615,937
Legújabb tagunk
bsteve_hu
Oldal tetejére