Boszorkányok, javasok

kinek

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Ilyen téma sem volt eddig a CH-n, de most már van. :p Szóval maga a Wicca mágiáról, boszorkányságról van némi tudásom foszlányokba, amennyit olvastam róla (nem sokat), de nem azért nyitottam a topicot, hogy minden csínját megtanuljam eme ezoterikus ágazatnak. Csak érdekel valamilyen szinten a téma, oly annyira, hogy ki is próbáltam egy varázsigét tegnap este 9 fele. Nmarie nem fog örülni :p , szóval a varázsige amit csináltam, az a gondolatolvasás igézete. Kellett hozzá 2 db kék színű gyertya, plusz volt hozzá 2 mondat ige, amit hangosan kellett mondani, miután ráhangolódtál a dologra. Ugye, ha mágiázom (nem fekete!!!!! nem rossz szándékra, célra, saját magam "érdekében" csak), akkor általában vért is használok hozzá és úgy kezdek neki a rituálénak, bármilyen félének, amihez gyertyát használok, kivéve meditáció. Úgyhogy fogtam magam és megcsináltam a mágiát. Utána meg egy meditációt is lenyomtam rá 15-20 percre (a mágiának és a meditációnak nincsen köze egymáshoz). A mágia előtt kértem magamra védelmet, szeretetet és fényességet és ami ezekkel ellentétes az nem jöhet át. Még nem érzékelem, hogy hallom a mások gondolatait szavakba lefordítva, de azért bízom benne, hogy fogom hallani. Próbálom engedni az infót, hogy az egóm ne korlátozzon benne.

Aztán mikor csináltam a meditációt, megnyitottam a szívcsakrámat, ami elvileg most is egy másik ember szívcsakrájával van összekapcsolódva, és megy neki belőlem a tiszta magas rezgés szintű energia, amit az Univerzum, vagy Isten szűr meg, hogy csak is kizárólag tiszta rezgés szint mehessen át abba a személybe, akivel a hét végéig összeköttetésben vagyok, jobban mondva a szívcsakráink. A szívcsakrámnál egyébként éreztem jelentősebb ideig ezt a szúró érzés szerű dolgot, gondolom az energiák áramlása végett, mert csak akkor szokott szúrni, ha sok energia áramlik át rajta. Még soha senkinek nem küldtem szívcsakrán keresztül semmit sem (hogy kérem az összekapcsolódásukat), kíváncsi leszek, hogy érezni fogja-e az illető vagy sem. Habár kértem közben, hogy legyen megérzése, hogy kitől jön az energia, de tiszta szívből küldtem neki mindent, ilyen tisztán még szívből soha nem küldtem semmit sem.

Szívcsakrán keresztül szokott valaki küldeni "önzetlenül", szeretetből, talán ez jobb kifejezés, másik személynek energiákat? Ha kértem a szívcsakrák összekapcsolódását, hogy amolyan telepátiaféle jöjjön létre köztünk, akkor honnan lehet tudnom azt, hogy jól sikerült az összecsatlakozás? Amúgy azóta tök nyugi van bennem, lelki békesség, üresség állapota (lehet azért, mert a felesleges magas rezgésű energiákat el tudom vezetni). Hozzáteszem meditáció előtt nem volt nálam lelki nyugi, mert hülye voltam, és elhamarkodottan alkottam véleményt egy olyan dologról, amiben nem voltam biztos. Tudom, az ember a saját hibájából tanul. Szóval ezért is csináltam a meditációt, meg a szívcsakrás összeköttetést és azóta nyugi van nálam, olyan másabb a szívemnél. Valamit kértem fenn, valamiért cserébe (persze a pofont is vállalom fentről, csak az én kapjam egyedül lelkileg cserébe azért, amit kértem Istentől, az angyalkáimtól).

Amit még szeretnék kérdezni, hogy telepatikusan hogyan tudok ráhangolódni olyan személyre, akire szeretnék, de semmi hátsó, rossz szándék nélkül. 1-2x volt idáig életem során olyan, hogy véletlenül ráhangolódtam egy hozzám nagyon közel álló emberre és totál éreztem mindent szív téren, az ő érzeteit, negatívat, pozitívat, plusz a saját érzéseimet. Hát az akkor nagyon rossz volt, mert eléggé megviselt a dolog.

Röviden egyelőre ennyi. Majd még írok és kérdezek.

Bernikiss

Na és hogyan kontrollálod le, hogy jól csinálod? :K::7:
 
O

oliyboty

Vendég

Általában, az esetek többségében sikerül és jól csinálom. Tiszta szándék van bennem, és Isteni áldást kérek, hogy ami ezzel ellentétes, azt ne engedje át és változtasson át mindent szeretetté. A szívcsakrámat előbb éreztem pár másodpercre, hogy beleszúrt kicsit finoman, és érzem az ottan kimenő energiákat, amik a csatornán keresztül mennek, a másik illető szívcsakrájáig. Ott azt kértem, hogy ezek a magas rezgés szintek töltsék fel és kértem gyógyító energiákat, valamint szeretet energiákat, hogy testét, lelkét, szellemét járják be, töltsék fel és minden alacsony rezgés szintet, ami benne található változtassanak, alakítsanak át szeretetté. Elég erősen gondoltam az illetőre, láttam őt, magunkat a lelki szemeim előtt, aztán volt belső én általi fényesség, meg iszonyatos erős tompa nyomás zsibbadás szerű érzet a fejemnél, a torokcsakrámnál, és kivételesen nem éreztem az a jég hideg levegő áramlást sem a fejemnél.
 
Jó, ez rendben van. Egyébként Isten nem szokott pofont adni azért, ha kérsz tőle valamit..., habár, lehet pofont is kérni... Ugye nem kértél? :rolleyes:
 
nmarie

Silver Tag
Állandó Tag
Ilyen téma sem volt eddig a CH-n, de most már van. :p

Nmarie nem fog örülni :p , szóval a varázsige amit csináltam, az a gondolatolvasás igézete.

Na és hogyan kontrollálod le, hogy jól csinálod? :K::7:

A kontrollt lehetett volna pl. velem kezdeni ...
van boszorkány és van mágia topik, így most épp azon gondolkodom, melyikbe kellene áttenni a témát.

A wicca vallás, a CH nem foglalkozik vallással.
 
Nem tudtam, hogy vallásnak minősül, ha tudom, természetesen a topic nem jön létre. Módosítottam a topic nevét, nyugodtan helyezd át valamelyik topicba.
 
yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem is tudom, hogy vallás -e igazán. Én inkább talán gondolkodásmódnak, életvitelnek, a dolgokhoz való hozzáállásnak tekintem. Én is sok mindent átvettem belőle, de nem tekintem magam igazán wiccának (csak szimpatizánsnak).
 
Nyugodjatok bele, vallás. Egyházuk is van, honlapjuk is, lehet tájékozódni.

Azok a bizonyos kékek a vallás nélküliek ;)
 
nmarie

Silver Tag
Állandó Tag
Kellékek: 2 kék gyertya.
Használata: Meg kell gyújtani a két kék gyertyát, és hangosan el kell mondani a varázsigét.
Szöveg: Ahol igazság van, ott fájdalom nincsen. A zárt gondolatokat tárd fel előttem. A gyertya füstje felfedezőútra kel, és a gondolatokat szóban tolmácsolja nekem.

Használta: Prue és Piper.

Ez most komoly?:confused:
Tinilányok g-portálos oldalain találsz valamit, de észre sem veszed, hogy ez az "ige" erősen hiányos?
Tv-sorozatos mágia ... a sorozat egyik epizódjának a címe "Charmed - Bűbájos boszorkák - A Gondolatolvasás igézete"... hát jót nevettem :D
 
kinek

Állandó Tag
Állandó Tag
A kontrollt lehetett volna pl. velem kezdeni ...
van boszorkány és van mágia topik, így most épp azon gondolkodom, melyikbe kellene áttenni a témát.

A wicca vallás, a CH nem foglalkozik vallással.

Jaj, ha tudom, hogy ez ilyen bibircsókos banyás topikba köt ki, dehogy írok ide... Csak Bernikét képzeltem ilyen csuda leányzónak, mint az avatárján van, aztán elcsábított, a bűverejével ide is. Na mondhatom, jól jártam... Most mit csináljak? :rolleyes:
 
Nahááááát, így jártál :p
 
O

oliyboty

Vendég
Kellékek: 2 kék gyertya.
Használata: Meg kell gyújtani a két kék gyertyát, és hangosan el kell mondani a varázsigét.
Szöveg: Ahol igazság van, ott fájdalom nincsen. A zárt gondolatokat tárd fel előttem. A gyertya füstje felfedezőútra kel, és a gondolatokat szóban tolmácsolja nekem.

Használta: Prue és Piper.

Ez most komoly?:confused:
Tinilányok g-portálos oldalain találsz valamit, de észre sem veszed, hogy ez az "ige" erősen hiányos?
Tv-sorozatos mágia ... a sorozat egyik epizódjának a címe "Charmed - Bűbájos boszorkák - A Gondolatolvasás igézete"... hát jót nevettem :D

Örülök, ha jót szórakoztál rajta. kiss Csak tudod, attól még, hogy innen meg onnan van, az nem számít, hanem, hogy mi a célod és hogyan használod fel. Ettől válik működőképessé, de nyilván te ebben nagyon profi vagy és nem kell ecsetelgessem neked itt a dolgokat. ;)
 
Na de, Te is tudod, hogy a kellékek csak a hangolódáshoz kellenek, egyébként nincs jelentőségük, mert benned dől el mit és hogyan teszel... Kedvem lenne megölelni, mert látom az igyekezetet és a megismerési vágyat, érezlek és tudom, hogy nekem is jól esne ilyenkor
icon7.gif
 
Szia Kinek!kiss

Virtuális ölelésed elfogadva, remélem élőben is sor kerülhet majd rá egyszer.;) Visszatérve a témához, Nmarie véleményem szerint kicsit alábecsül, legalábbis nekem ez jön le bizonyos hozzászólásai alapján. Egy szóval nem írtam azt, hogy ezt a két mondatot használtam fel, általában ha mágiázok és mondjuk olvasok egy "igét" mindig átalakítom, sajátomévá teszem és vérrel pecsételem meg. Tudom, vérrel való pecsét nagyon erős, egyesek szerint lehetetlen felbontani, amivel nem értek egyet. Mert amit meg tudsz csinálni, azt vissza is tudod vonni. Nem tudok olyan dolgot mondani, amit megcsináltam, de nem tudtam visszavonni. Még a pentagrammosat is visszatudtam vonni, amit anno ráküldtem valakire és nem nemes szándék érdekében. Nem átkoztam meg meg ilyesmi, de nem volt tiszta a szándékom. S lám ezt is tudtam érvényteleníteni. Az a baj meglátásom szerint, hogy irkálnak mások olyanokat, hogy jaj nem tudok bánni ezzel meg azzal..., de kérdem én, ismer engem valaki személyesen? Tudja milyen ember vagyok? Belelát az életembe? Netán olyan szinten fejlett spirit guru, hogy rám néz és tudja milyen a belső énem, mennyire fejletlen vagy fejlett? Milyen energiák vesznek körül? Hol tartok jelenleg? Miket éltem és tapasztaltam meg előző életemben? 1 ember tudja ezeket egyedül, a Tanítóm. Mert Ő olyan fejlett szinten van spirituálisan, hogy párja nincs még egy itt a Földön (és szó sincsen fényezésről).
 
Te is tudod, hogy élőben is sor kerül rá, mert idővel teszünk róla...

Azt meg nem szabad elfelejteni, hogy nem csak "guruk" vagyunk itt a földön és az sem biztos, hogy ember formában teljesen át kell adnunk magunkat a spirituális létnek...
Te sem tudsz mindent másokról és mindig vannak olyanok, akik másban jobbak nálunk. Ez nem baj, mert így vagyunk összerakva, inkább ki kell egészíteni egymást, de gondolom nem kell magyarázni, mert ezt is nagyon jól tudod.
Néha gondolkodom azon, hogy jó dolog-e okosnak és intelligensnek lenni, hiszen akkor vagyunk önzetlenül a legboldogabbak, amikor elesettek és gyengék vagyunk...
 
Tudom hát, hogy sor kerül majd élőben is rá.:p Én azt teszem, amit a belső énemben érzek (oké keveredik hozzá némi egó is), de mindig ahogyan érzek, azt teszem, és onnan tudom, hogy jót teszek-e vagy sem, mert érzem belülről, jelez a belső énem egyből.

Szerintem meg akkor tudunk leginkább boldogok lenni, amikor eltűnünk a világ szeme elől, úgy értem, hogy csendben maradunk, szerények, alázatosak vagyunk és visszahúzódunk. Ha középpontban van valaki, az nagyon nem jó, mert sose lehet boldog, soha nem fog tudni önmagával lenni, befele figyelni, mert a külső világ ingerei el fogják vonni a figyelmét a lényeges dolgok elől, melyek valóban megadhatják a boldogságunkat, és meg is adják, csak észre kellene vennünk. ;)
 
nmarie

Silver Tag
Állandó Tag
Visszatérve a témához, Nmarie véleményem szerint kicsit alábecsül, legalábbis nekem ez jön le bizonyos hozzászólásai alapján.

Ha észrevetted, csak akkor szólok, ha valami nagyon nem stimmel, és igen, van benne némi jártasságom.
Rendben, nem szólok többet, de legalább a mágusok négy alapszabályát tartsd be!
Beszéltem.
 
Nem az a baj, hogy szólsz, mert a meglátásokat pozitív kritikaként veszem, hanem ahogyan teszed néha. S bár lehet nem szándékos részedről. Ezt éreztem, elmondtam, megosztottam veled. Ennyi. Továbbra is szólhatsz, nem az a bajom...kiss
 
Oldal tetejére