Ebben a magyar hőskori televíziózásban mindenkinek igaza van, de B.p.-nek és Pufinak mégjobban. Egyrészt a hétköznapokban az ember valóban sokat szidta az akkori televíziót, sok sekélyes és a rendszer elveit kiszolgáló műsor volt, a híradók gyakorlatilag használhatatlanok voltak az ideológiai beállítás miatt, volt először egy, majd a nagy fejlődés eredményeképpen két csatorna, azt nézte boldog-boldogtalan, arról beszélt mindenki másnap és aki nem akarta, még annak is a tudatába szívódott néhány név az alkotók közül, egyrészt mert valóban szűk szakmai réteg uralta a magyar televíziózást, másrészt ahogy B.p. mondta, egy-egy név egyben minőségjelző márkanév volt, Horváth Ádám is ilyen volt és ma is ilyen, egy nagyon elmélyült, szuggesztív és megfontolt alkotóember, nagyon szeretem.
Ugyanakkor, hogy tehát szidtuk rendesen a tévéműsort, én is emlékszem, mégis, mai szemmel is (de még akkoriban nézve is) hihetetlen sok értéket teremtett, aminek a mai televíziókban nyoma sincs. Talán pont amiatt, amit Pufi írt, hogy akkoriban a szűk anyagi és technikai feltételek közt nagy kihívás volt egy-egy műsort elkészíteni és szakmailag nagyon komolyan vették, akkoriban nem volt mindegy, mit engednek a jónép elé. Ráadásul nagyon nehéz volt betörni a hírnév világába és ennek érdekében is minden készítő motiválva volt, hogy értékeset, emlékezeteset, minőségileg jót alkosson. Azontúl, hogy például egy országos vetélkedő, mint a Ki mit tud vagy a Vágó meg a Vitray vetélkedői kifejezetten családias légkört tudtak teremteni az egész országban és sok tehetséget köszönhetünk nekik (én a mai napig emlékszem Ki mit tud-osokra, akiknek akkori produkciója bennem maradt, akkora hatással voltak rám akkoriban, egészen a már sajnos meghalt Balogh Béla néptáncostól Kálid Arthúr fekete fiatalember Radnóti-szavalatáig, aki akkoriban egy kiskatona volt, magyar anyával, afrikai apával ma meg már híres színészünk), tehát ezeken a mondjuk tipikusan kicsit cucilista jelenségeken, mint a családiasság, aminek ugyanakkor nagyon jó hangulata is volt, túl készültek igazi gyöngyszemek. Tévéfilmek nagy alakításokkal és remekül rendezve, színházi közvetítések, vers-műsorok (Latinovits, Gáti, Mensáros, Tomanek, Darvas stb.....), zenei estek és közvetítések, portréfilmek (emlékezetes a Nagy László portréfilm, Kormos István faggatta a költőt, de Kovács Margit, Szász Endre és megszámlálhatatlan emlékezetes portréfilm készült akkoriban) és lehetne sorolni, tudom, hogy voltak katartikus pillanatok a televíziót nézve, na ilyen ma nincs.
Volt egy televízós rendező, Szőnyi G. Sándor, nagyon sok emlékezetes darabot rendezett. Akkoriban a rendezők többsége olyan súllyal volt jelen a művészeti életben, mint egy író vagy képzőművész.
A könnyűzenét hiányos felsorolásom végére hagytam, Koncz miatti elfogultságom és Pufi szakmai érdekeltsége miatt. Amit Pufi írt, az pontosan úgy volt, mostanság az m2 leadogatja a régi Egymillió fontos hangjegy című műsor darabjait, az ember mosolyogva belenéz, mert hát minden szereplője nagyon fiatal volt, ahogy mi is, és meglepődik, azért milyen jó kis felvételek voltak ezek, pedig azóta lefolyt már jónéhány MTV-stílusú és technikai színvonalú klip a Dunán... (hogy ezzel a zavaros magyar képpel éljek).
Na és hát a sokoldalú Horváth Ádám, aki az operai és koncert-közvetítések mestere volt, ragyogó tévéfilmek is fűződtek a nevéhez, külön csemegeként készítette el Koncz első verslemezének televíziós show-változatát, felejthetetlen volt és egyszerűen nem értem, mért nem adják le soha, ma már fel tudnám venni (akkoriban video még nem is létezett), de úgy ülnek rajta, mint kotlós az aranytojáson.
http://www.tvarchivum.hu/?hid=460
:mrgreen:
