Igen, azt hiszem szigorú vagyok magammal. A felismerés viszont, hogy nem a másik a csalódás okozója, megkönnyíti és egyszersmind meg is nehezíti a feloldozást
.
Kedves Evelyn! érdekes kérdést vetettél fel,nem áll szándékomban tanulatlan medvebocs létemre okoskodni,csupán annyi mondandóm lenne,hogy ez mindenkit érint,aki ember. Így vagy úgy előbb-utóbb mindnyájan csalódunk,van mikor olyan csalódás ér amin egy-kettő túltesszük magunkat,máskor életre szóló nyomot hagy szívünkön és megváltoztat. Engem is ért ilyen is olyan is és bár megbocsátottam mégis van hogy emlékeztetnem kell magamat hogy a múltnak a múltban van a helye,én nem akarok ennek többé a foglya lenni. Mássá tett,de idő múltával ezt a másságot ma már áldásként veszem,mert bölcsebb,körültekintőbb,megfontoltabb lettem és megtanultam hogy többet tudok elhordozni mint gondoltam. Kár hogy sokszor így formáljuk egymást és nem tudtunk megtanulni a szeretet nyelvén...
