Hírek Drága lesz kifűteni a Corvin-lánc testület palotáját, 42 milliós rezsitámogatást adott rá a kormány

Nemrég költözött a 12 fős kitüntetésosztó testület egy 2200 négyzetméteres zuglói villába, amit 6 milliárd forintért csinosítottak ki. A jelek szerint a magas rezsivel nem számoltak, de a kormány a segítségükre sietett.


Kormányhatározatban utasította Orbán Viktor miniszterelnök a pénzügyminisztert, hogy teremtsen elő 42,72 millió forintot a Magyar Corvin-lánc Iroda működésével összefüggő feladatok ellátása érdekében – derült ki friss Magyar Közlönyből.

A Corvin-lánc testület egy 12 fős szervezet, amely Magyarország második legrangosabb állami kitüntetését, a még Horthy Miklós kormányzó által alapított, majd az Orbán-kormány által reaktivált Magyar Corvin láncot ítéli oda az arra érdemeseknek.

A testületnek és az azt kiszolgáló irodának a kormányhatározat szerint azért kell soron kívül pénzt adni a költségvetésből, mert ez a pénz „a villamos energia, a távhő és a földgáz nagykereskedelmi árának tényleges növekményéből eredő többletkiadáshoz szükséges többletforrás”.

Vagyis rezsikompenzációt kap a szervezet – pontosabban a pénzt Novák Katalin államfő hivatala, a Sándor-palota kapja, mert június óta a köztársasági elnök hivatalának szervezetébe olvasztotta a kormány Orbán Viktor kedvenc, közpénzmilliárdokat felemésztő köztestületét.

Viszont a Corvin-lánc testület és iroda ettől még nem költözött be a Sándor-palotába, hiszen az év elején vették birtokba saját székházukat. A hvg.hu írta meg, mennyi közpénzt emésztett fel a 2200 négyzetméteres székházba – Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának helyszínére – költözés.

Hatmilliárd forintért újították fel és rendezték be ugyanis a Róheim-villát a Városliget mellett. A műemléki igényességgel felújított villában van zene- és szivarszoba, több lakosztály, és 274 milliót költöttek arra, hogy műtárgyakkal, Mednyánszky- és Czóbel-festményekkel dekorálják a belteret.

Lengyel Tibor

1690548286244.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

szabolcsigy wrote on jövő13's profile.
Szia! Sikerült megszerezned a felmérőket?
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
Bocs Úton.
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
szia, én 2024. májusában szeretnék menni a portugál úzon. Kérlek amennyiben van rá időd és kapacitásod, szívesen venném a tapasztalataidat az útról. Előre is köszönöm .
sorcier wrote on Wikkike.'s profile.
szia,ha ezt talàltad meg tölem,akkor jo helyen jàrsz. :)
A bak latin neve capricorn.

Kötés, horgolás 2018. november 13-tól

Wildcath wrote on VikiCs99's profile.
:dr_33:

Statisztikák

Témák
37,951
Üzenet
4,754,250
Tagok
612,739
Legújabb tagunk
lillae
Oldal tetejére