Hírek Ez a kifutó puha habbá válik, ha lezuhan egy repülőgép

Kínai kutatók kifejlesztettek egy különleges habbetont, amely ütközés esetén szétmorzsolódik, így tompítja azt az erőt, ami kényszerleszálláskor hat a repülőre.

Az anyag sűrűsége rendkívül alacsony – mindössze 200 kilogramm köbméterenként –, ami körülbelül a hagyományos beton tömegének a tizede. Már 14 kínai repülőtéren alkalmazzák is. A beton a Kínai Építőanyag-akadémia (CBMA), a Kínai Polgári Repüléstudományi és Technológiai Akadémia, valamint egy pekingi technológiai cég együttműködésében készült, és úgy tervezték tehát, hogy becsapódáskor szabályozott módon morzsolódjon, elnyelve ezzel a repülőgépek mozgási energiáját.
„Keménynek tűnik, de ütésre szétporlik – így a gépek fokozatosan, biztonságosan lassulnak le”
– magyarázta Fang Jun, a CBMA vezető mérnöke. A habos szerkezet még a több mint 100 tonnás repülőgépeket is képes lefékezni.
A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) előírásai szerint a kifutópályák végén kialakított biztonsági területek (RESA) célja, hogy megelőzzék azokat a baleseteket, amikor a repülőgép túlfut a pályán. Ezeket a területeket általában legalább 90 méterrel kell meghosszabbítani.

A hagyományos megoldások – például a föld, vízzel teli medencék vagy a fű – azonban sok problémát okoznak: a víz megfagyhat vagy odavonzhatja a vadállatokat, míg a talaj a nedvesség és a hőingadozás miatt könnyen instabillá válhat.

A habbeton ezzel szemben kiszámíthatóbb és tartósabb alternatívát kínál – de csak akkor, ha megfelelően szabályozzák a szilárdságát.
„A mi habbetonunknak nagyon pontosan, 0,30 és 0,35 megapascal közötti nyomószilárdságon belül kell maradnia” – emelte ki Fang. Ha túl erős, nem porlik a szükséges módon, ha viszont túl gyenge, nem tudja megfelelően lelassítani a gépet. A kívánt szerkezet kialakításához épp ezért finomítani kellett a habosítási folyamatot is. A mérnökök maleátgyanta-alapú habképző szert használtak, amely stabil légbuborékokat hoz létre és védőréteget képez a betonban – ez a réteg a becsapódásig megőrzi az anyag szerkezetét. Ezenkívül egy kétszintű szilárdságszabályozó rendszer pedig azt biztosítja, hogy az anyag a különböző környezeti hatásokkal szemben is ellenálló maradjon.

Miközben sok nemzetközi megoldás drága kalcium-szulfoaluminát cementet használ, a kínai fejlesztők tudatosan maradtak a hagyományos cementnél – így nemcsak csökkentették a költségeket, hanem növelték a tartósságot is, ráadásul a megoldás így a kisebb repülőterek számára is elérhetővé vált.

A hosszú távú, már a terepen végzett vizsgálatok – például a tibeti Nyingchiben elvégzett tesztek – azt mutatják, hogy az anyag szilárdsága egy év alatt mindössze 3%-ot változott. Ami pedig jóval a 10%-os tervezési tűréshatáron belül van.

Felkai Ádám

1752128208215.jpeg
 
A mérnökök következő feladata: a repülőgépek csak kifutópálya felett akarjanak kényszerleszállni vagy lezuhanni, nem pedig ész nélkül, összevissza, mindenfelé máshol, mint eddig és úgy általában.
 
A kínai építészet csodaremekei elég gyakran omlanak össze. Gondolom ezt a szuper anyagot hidakban és felhőkarcolókban tesztelték először?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

robi90 wrote on sirius14's profile.
Kedves Sirius14 lehetne egy kéresem ? ha nem probléma . Ki ballagok a vasutra D mollba. Nagyon szépen kőszőnőm. Tiszteletel Bánzi János
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm szépen a fordításokat !
ametiszt99 wrote on Ajuda67's profile.
Szia ☺️
Annyira örülök, hogy folytatod az Ősi fajokat,sőt most nagyon rákapcsoltál a fordításra, sűrűn jönnek a könyvek.Szuper vagy.Köszönöm szépen ❤️❤️❤️
gizko52 wrote on atapata's profile.
Szia Ata! Vajon megismersz még? De jó lenne újra kicsit beszélgetni! Oly sok év telt el, mióta nem tudok rólad semmit. Emlékszel? Van egy közös gyerek képünk, bár szerkesztett, de akkor úgy mondtuk, hogy ikertestvérek vagyunk. Azóta megöregedtünk...
janicsar wrote on Titkovics Krisztina's profile.
Nem tudok neked abban segíteni, hogy a Glass sorozatot hol tudod megtalálni magyarul. Amit felraktam, azt az itt talált angol változatból készítettem gépi fordítással.

Statisztikák

Témák
38,918
Üzenet
4,973,610
Tagok
626,478
Legújabb tagunk
GianniPori
Oldal tetejére