Felfüggesztettek három magyar uniós programot Brüsszelben

Az Európai Bizottságnál arra számítanak, hogy két hónapon belül meg tud egyezni velük a magyar kormány az uniós pénzek ügyében – tudta meg a g7

f1000.jpg

Az EB szerint ugyanis a magyar fél van lépéskényszerben, miután a brüsszeli bizottság gyakorlatilag felfüggesztette három magyar operatív program kifizetéseit.

A Bizottság egy figyelmeztető levelet küldött idén a magyar kormánynak. Magyarán a bizottság nem fogad be számlákat, és ez most már elég nehéz helyzetbe hozza a magyar kormányt, hiszen megegyezés nélkül elszállhat a költségvetési hiány.

A brüsszeli szigor áldozatául esett a gazdaságfejlesztési és innovációs (GINOP), a környezeti és energiahatékonysági (KEHOP), illetve a terület- és településfejlesztési operatív program (TOP). A lap úgy tudja, hogy hivatalosan nem függesztették fel a programokat. A bizottság arról döntött, hogy addig nem fogadnak be számlákat, amíg a kormány nem reagál a testület észrevételeire
 
Én viszont már akkor is úgy véltem
Egy részük azt mondta az ellenzéknek kedvez a magas részvétel.
Más részük meg az ellenkezőjét.
Hogy te másképp vélted attól még nem lesz igaz hogy ha minden kormánypártra szimpatizáló otthon marad azok is a kormánypártot segítik.
Mert ez a tő állítás
Ennek sehol a logikája

Én azt mondom ha otthon maradt volna a Fideszre szavazott 2 824 206 ember.
Akkor nem nyer a kormánypárt.
Te állításod szerint:
"Minden otthon maradott a kormánypárt malmára hajtja a vizet."
Ez így kategorikusan marhaság.
Ne mondj olyat minden távol maradott a kormánypártnak segít
Attól függ kik maradtak távol.

De nem marad otthon
Nincs logikus bizonyításod fogadd el a "ha" sarkított példát a példa kedvéért.
 
Utoljára módosítva:
Na akkor még egyszer.
A kormánypártnak az otthonmaradókat nem kell győzködnie. Ez erőforrás megtakarítás. Az így felszabadult erőforrásokat a kubatov lista egyéb (ingadozó, de szavazni kívánó) személyeinek egyedi meggyőzésére fordíthatja.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,909
Tagok
615,973
Legújabb tagunk
SzekeresnéKM
Oldal tetejére