Hírek Felfüggeszthetik a magyar állampolgárságát annak, aki veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára

Halász János (Fidesz) nyújtotta be „A magyar állampolgárság felfüggesztésével kapcsolatos törvények módosításáról” szóló javaslatot. Az Országgyűlés többsége szerdán elfogadta az előterjesztést.

Az elfogadott javaslat bevezetésként rögzítette: „A magyar állampolgárság nem csupán jogi kötelék, hanem a nemzethez tartozás kifejeződése. Az állampolgárság különös jelentőséggel bír a demokratikus államrend fenntartása, az állami szuverenitás védelme és a közösségi normák érvényesülése szempontjából.”

Az Országgyűlés e törvénnyel a magyar jogrendszerben is megteremti a lehetőséget arra, hogy az állam – végső eszközként – határozott időre felfüggessze azon személyek magyar állampolgárságát, akik más állam állampolgárságával is rendelkeznek, és magyar állampolgárságuk fennállása Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent

– olvasható az előterjesztésben.

A dokumentum szerint a törvény célja a nemzeti szuverenitás védelmét szolgáló eszköztár megerősítése, figyelemmel más országok szabályozási gyakorlatára és a magyar jogrendszerből fakadó sajátosságokra is.

A magyar állampolgárság addig függeszthető fel, amíg a harmadik állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár „magyar állampolgárságának fennállása Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent”. A felfüggesztés időtartama legfeljebb tíz év.

Ki jelenthet veszélyt?​

A törvénymódosítás azt is rögzíti, hogy ki jelenthet veszélyt
  • Aki külföldi hadseregben vagy külföldi állam közszolgálatában teljesít szolgálatot (kivéve, ha a szolgálat nem önkéntes, a szolgálat Magyarországgal szövetséges államban történik, vagy a szolgálat jellege és tartalma nem alkalmas veszély előidézésére).
  • Aki idegen hatalom vagy szervezet képviseletében, megbízásából vagy érdekében Magyarország szuverenitását, alkotmányos rendjét vagy nemzetbiztonságát sértő tevékenységet végez.
  • Aki olyan szervezettel tart fenn kapcsolatot, vagy annak tagja, amely a nemzetközi jog szerint terrorszervezetnek minősül.
  • Akit jogerősen elítélték olyan bűncselekmény miatt, amely a Büntető törvénykönyv szerint súlyosan veszélyezteti a közrendet, közbiztonságot vagy az alkotmányos rendet. A javaslat kiemeli a népirtást, az emberiesség elleni bűncselekményt, az apartheidet, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását, az alkotmányos rend elleni szervezkedést, a hazaárulást, a hűtlenséget, az ellenség támogatását, a kémkedést, a terrorcselekményt, valamint a terrorizmus finanszírozását.
Németh Márton Sándor

1749660706672.jpeg
 
Nagy Feró Azahriah-ról: „Fogalmam sincs, hogy ez a kölyök miről beszél, de gyanítom, neki sincs sok esze”​

Sőt: „Ha valaki, akkor én tudom, milyen is rendszerkritikusnak, sőt a rendszer ellenségének lenni. Azahriah egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől, vagy bármitől tartania kellene. Ennek fényében bátran ki is áll az ostobasága mellett.”
 
Kubatov Gábor is megszólalt Azahriah-ügyben, csaknem két héttel azután, hogy az énekes értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglényeknek nevezte a Fidesz-szavazókat (majd bocsánatot kért érte).
Szerintem ő is tudja, hogy ez hozzánk tartozik, azt a kormányt kritizálja, aki megépítette azokat a stadionokat, meg azokat az intézményeket, ahol ő föllép, és hál’ Istennek, de nagyon sok pénzt keres
felhívta a figyelmet arra is, hogy Azahriah ezek nélkül a stadionok nélkül, egy réten nem biztos, hogy össze tudta volna hozni ezt. Azt is elárulta a videó elején, hogy szereti Azahriah zenéjét, őt magát pedig egy jelenségnek tartja – meg egy gyereknek is.
 
Bakker! Ha már iskolát, kórházat, szociális bérlakást nem építenek!
Legalább ezt hadd használjuk!
Mellesleg magántulajdon a stadion? Akkor?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó
hanna322 wrote on Zielharmonika's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,987
Üzenet
4,993,638
Tagok
627,850
Legújabb tagunk
Enikő951006
Oldal tetejére