Feltalálták az autót, ami pénzt keres a tulajdonosának parkolás közben

Egy autógyártó cég elfogad bitcoint és dogecoint is fizetés gyanánt, és azt ígéri, az autója már bányászokodni is tud majd miközben töltődik.

A kanadai Daymak cég korábban már bejelentette, hogy új járművével nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint hogy létrehozza a leggyorsabb elektromos autót a világon és megelőzze a Tesla Roadsterét is: az új Spiritusszal a 100 km/h-ra való gyorsulást 1,9 másodpercnél kevesebb idő alatt tervezik elérni. Bár ezzel a sebességgel a valódi első helyezettet, az Aspark Owlt nem tudják letaszítani a trónról, de így is figyelemreméltó gyorsaságot jelent egy olyan autótól, amelynek csak három kereke van. A Spiritus ugyanis gokartszerű félautónak készül, ami valóban csak a száguldásra lett kialakítva, csomagok számára csak a drágább Ultimate típusban jut hely. A high-tech berendezéssel viszont nem spórol a gyártó, hét képernyő és négy kamera is be lesz zsúfolva a járműbe.

A Teslához nem csak gyorsaságban lesz hasonló az autó, a Daymak más szempontból is követi a céget, azt ígérik például, hogy a kamerák folyamatosan rögzítik majd a sofőr tevékenységét, valamint a finanszírozást is huszonegyedik századi módon oldják meg: a Spiritust meg lehet vásárolni különböző kriptovalutákkal, többek között a legnépszerűbb bitcoinnal, dogecoinnal vagy ethereummal. Bár a Tesla azóta már beszüntette ezt a fajta fizetési formát környezetvédelmi okokra hivatkozva, de a Daymak, amely régóta gyártja az elektromos járműveket és tervezett már nem egy napelemes típust is (kerékpárt, rollert és robogót) azt ígéri, hogy köszönhetően a napelemes technológiának, amely zöldenergiával látja el az autót útközben, vásárlóik számára a kriptó használata és bányászata nem fog egyet jelenteni a környezetszennyezéssel. Mivel az utazáshoz felhasznált energia egy részét a panelek fedezik, így ami az egyik oldalon (a kriptovaluták által) megnövekedett fogyasztáshoz vezet, azt a másik oldalon kiegyensúlyozza a tiszta energia alkalmazása. A Spiritust legalábbis egy rendkívül környezetbarát megoldásként hirdetik, amelynek imidzsébe semmiképpen nem illene bele a kriptovaluták működését sújtó, környezetvédelmi szempontból negatív megítélés.



Nehéz azonban elképzelni, hogy valóban nem fognak emelkedni az elektromos áram költségei abban az esetben, ha beépítik legújabb találmányukat, a kriptobányász szoftvert a Spiritusba. A Nebula Miner menet közben nem fogyasztja az akkumulátort, de amint megáll a kocsi, a bányászat elkezdődik és az autó elkezdi termelni a valutát gazdája számára. Parkolás, töltés közben így nem csak tétlenül álldogál a jármű, hanem hasznos munkát végez, míg minden más autó értéke csak csökken, amíg a garázsban üldögél - írja a Daymak.

Az unalmas autók ezentúl a múlt ködébe veszhetnek, a jövő az interaktív kocsiké, azonban arról, hogy a bányászati tevékenység mennyivel fogja megnövelni a töltés idejét és emiatt a költségeket is, arról egyelőre nincsenek hírek. Már csak azért sem, mert a Spiritus jelenleg csak egy kezdetleges modell formájában létezik, a valódi autó összeszerelését és szállítását majd valamikor 2023-ban kezdik meg, mikor elég tőke összegyűlik a közösségi finanszírozású oldalon keresztül az előrendelésekből.
A Nebula egy saját fejlesztésű bányászalkalmazás, amelyhez egy virtuális pénztárca, a Nebula Wallet is hozzátartozik, ez utóbbin keresztül lehet majd egyszerűen intézni a kriptovalutákkal való fizetést és transzfert, amely a gyártó elképzelése szerint a kocsi megjelenése idején, tehát két év múlva már megszokott dologgá válik a hétköznapokban.

A Daymak egy kicsit előreszaladt az időben, hiszen ebben pillanatban még távol áll a világ attól, hogy megvalósuljon benne Satoshi Nakamoto álma és a központosítatlan fizetési formára álljanak át az emberek, márpedig addig, amíg valóban jelentékeny mennyiségű cég el nem fogadja ezt a fajta fizetési formát, addig a kriptovaluták elsősorban befektetésnek lehetnek jók, esetleg a bányászat által lehet profitot termelni, de a hétköznapi pénzátutalások, fizetések nem ebben a formában történnek.
Akárhogy is alakuljon a jövő, az biztos, hogy a Spiritus előrendelése már megkezdődött, az első prototípusát a cég szeptemberben tervezi legyártani, jövő augusztusban pedig megkezdődne a tesztelés és 2023 áprilisában az Ultimate, majd szeptemberben a Deluxe verzió kiszállítására is sor kerülhet.

Bobák Zsófia

elekrtromos auto.jpg
 
Gyerekek, ne illusztráljatok cikket egy másik márkáról Teslával!

UI: A Daymakot megelőzte a Rimak, ami jóval erősebb és jobban gyorsul, mint akár az 1000 lóerős Tesla...
 
Ha a garázs sötétjében konnektorról bányászgat, akkor hol a környezetvédelem?
Másrészt időszerű lenne, ha a történelmi példákon felbuzdulva, nappal piros zászlóval, este piros lámpával a kezében futna valaki az elektromos jármű előtt, mert érkezése igazán nem hallható... Főleg a rollerek előtt...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Eramanyi wrote on kistraktoros's profile.
Szia! Horváth Péter Történelem 7. tankönyvet keresem. Légyszíves küldd el, ha neked megvan! Köszönöm!
duveen wrote on Miranda77's profile.
Szia,

Korábban kerested Dan John: Beavatkozás c. könyvét. Véletlenül nem sikerült megszerezned azóta? Én is ezt keresem.
Üdv.: D.
babajaro wrote on ani515's profile.
Hátha.....:
berczineani wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm a sok csodás fordítást neked. sok nehéz napon segítettek már át. még új vagyok az oldalon de a fordításaid már jó ismerősök. köszönöm

Statisztikák

Témák
36,620
Üzenet
4,435,053
Tagok
592,625
Legújabb tagunk
Bognàrivi
Oldal tetejére