Fogyizzunk együtt, biztassuk egymást, így sikerülni fog, én tudom.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Ezt még Tájdi tette be júliusban a fórumba, nem árt elolvasni ismét:

Halálhoz is vezethet a gyógyszeres diéta


A súlyfelesleggel küzdők a fogyasztószerek széles skálájáról válogathatnak, de a vásárlók sokszor nincsenek tisztában a mellékhatásokkal. A fogyást segítő étrend-kiegészítők pajzsmirigy-túltengést, máj-és veseelégtelenséget, súlyos esetben halált is okozhatnak. Diéta és testmozgás nélkül nem lehet egészségesen lefogyni - vélik a szakemberek. A fogyasztóvédők szerint még az a jobbik eset, ha ezek a készítmények nem használnak, és a vevők csak a pénzüket veszítik el.
</BEVEZETO>
20041109tablettao.jpg


Argentin sarlatánok

<CONTENT>Veszélyes sarlatánok lepték el a Buenos Aires-i fogyókúra-piacot - állapította meg egy nemrég befejeződött orvosszakértői vizsgálat.
A Clarín című újság beszámolója szerint néhány fogyókúrázó gyanús halálát követően egy orvoscsoport "civilben" mintegy harminc úgynevezett "fogyi-szalont" látogatott végig a fővárosban és jószerével csak gyanús, egészségre ártalmas kúrákra kaptak javaslatokat a "specialistáktól".
A magukat az interneten is reklámozó "szalonok" cselédszobákban, lakások konyháiban, garázsokban, sufniszerű tákolmányokban is működnek az argentin fővárosban.
A kapott diagnózisok orvosi szemmel nézve értelmezhetetlenek voltak. A "fogyókúrához" ismeretlen, a gyógyszer-kamara által be nem jegyzett táplálék-kiegészítőket ajánlottak. (MTI)</CONTENT>
Ajánlat


"Egy fiatal lány belehalt a króm-túladagolás okozta máj-és veseelégtelenségbe Magyarországon. Bizonyítottan a fogyasztószer szedése miatt halt meg, a hajából kimutatható volt a króm" - mondta az [origo]-nak Zacher Gábor klinikai toxikológus, az Erzsébet Kórház Sürgősségi Belgyógyászati és Klinikai Toxikológiai Osztályának vezetője.
<TABLE id=bannerestablazat style="WIDTH: 284px" align=center><TBODY><TR><TD></TD></TR></TBODY></TABLE>
Számos olyan étrend-kiegészítő termék kapható Magyarországon, mely a fogyás megkönnyítését ígéri, ám szedése, a szakértők szerint, nem veszélytelen.
Elvétve található közöttük csak olyan termék, amelynek dobozán a mellékhatásokra is figyelmeztetik a vásárlót. Ezek a szerek is csupán a fokozott éberség kockázatára hívják fel a figyelmet. Az elhízás elleni teakeveréken ugyan feltüntetik, hogy óvakodni kell a készítmény hosszabb ideig tartó, folyamatos fogyasztásától, de azt nem említik, hogy pontosan milyen mellékhatások várhatóak.

Elfogyott a tájékoztató
Felvilágosítást a gyógyszerészek sem mindig tudnak adni. Az egyik budai patikában külön vitrinben tárolják az egyik táplálék-kiegészítő termékcsaládot. A dobozok köré almát, körtét helyeztek, valamint egy mérőszalagot - azt sugallva, hogy a termékek egészségesek és segítségükkel centikben mérhető karcsúsodást lehet elérni. A készítmény csomagolásán is egy karcsú, hasat szabadon hagyó felsőt viselő nő látható csípőre tett kézzel.
Az [origo] érdeklődésére a patikusnő közölte, hogy úgy tudja, a termékeknek nincs semmilyen mellékhatásuk. Az ismertető füzet éppen kifogyott, ezért pontos információkat csak a mellékelt tájékoztatán olvashatnánk, ám ehhez csupán akkor lehet hozzájutni, ha megvásároljuk a 2-3 ezer forintos terméket.

Megállíthatatlan fogyás
A toxikológus kifejtette, hogy a fiatal lány tragédiájához hasonló esetek nagyon ritkák, de ezek a szerek beleavatkoznak az anyagcserébe, mesterséges állapotot érnek el a szervezetben. "Nem állok a gyógyszeres fogyókúra pártjára"- tette hozzá Zacher.

A bulvársajtó is beszámolt arról az esetről, amikor Gáspár Győző, a Romantic együttes frontembere kórházba került az egyik étrend-kiegészítő szedése miatt. "Szedtem a gyógyszert, lefogytam tőle 35 kilót, aztán kórházba kellett mennem. Egy hétig bent tartottak. Nem bántam meg egyáltalán, mert sikerült lefogynom" - mondta az [origo]-nak Gáspár Győző.
Dömörki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer-szakértője olyan esetről is tud, amikor az étrend-kiegészítő szedése után, az illető nem tudott megállni a fogyásban, végül orvoshoz kellett fordulnia. Olaszországban is történtek halálesetek a táplálék-kiegészítők szedése miatt - tudta meg az [origo] Dömörkitől.
Rab Judit táplálkozási szakértő szerint vigyázni kell arra, hogy a készítmények fehérjetartalma ne legyen túl magas, mivel az tönkreteheti a májat. A fogyasztóteák nagy mennyiségben, szintén májkárosítók lehetnek.

Minimális mennyiségű hatóanyag
Az egyik legnépszerűbb fogyást elősegítő készítmény, a Metabol forgalmazójának, az Avalon Team Kft.-nek telefonos ügyfélszolgálatán az [origo] megkeresésére azt mondták: a szernek nincsenek mellékhatásai, szedése csupán pajzsmirigy-túlműködés esetén nem javasolt.
A forgalmazó orvosszakértője, Flórián Sándor ezt kiegészítette azzal, hogy annak sem tanácsolják a szert, aki hormonpótlót szed. Szerinte egyébként a Metabolban, olyan minimális mennyiségű hatóanyag van, ami kórosan nem befolyásolhatja az egészségi állapotot.

Az Európai Bíróság táplálék-kiegészítőkre vonatkozó irányelve 2005. augusztus 1-jén lépett hatályba, eszerint kizárólag az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által jóváhagyott táplálék-kiegészítők bocsáthatók forgalomba. Emiatt gyakorlatilag ugyanazok a szerek kaphatók Magyarországon is, mint a többi uniós országban. A német fogyasztóvédelmi civil szervezet készített egy jelentést ezekről a szerekről. Dömörki Lívia elmondta: a németek arra a következtetésre jutottak, hogy az a jobbik eset, ha a táplálék-kiegészítők nem használnak. Az élelmiszerszakértő szerint van úgy, hogy a cégek placebót adnak el a vásárlóknak rengeteg pénzért. "Mindenkinek azt javasoljuk, hogy ne szedjen ilyen készítményt a saját szakállára" - fogalmazott Dömörki.

Erőfeszítés nélkül nem lehet fogyni
"Az alapfelfogással van a baj. Mindenki úgy akar fogyni, hogy közben bármennyit ehessen, és ne kelljen mozognia. Ez fizikai lehetetlenség" - jelentette ki Rab Judit táplálkozási szakértő.
A fogyasztószerként szedett készítmények dobozára sem írják rá, hogy segítségükkel minden erőfeszítés nélkül le lehetne fogyni, csupán azt tüntetik fel, hogy a termék étrend-kiegészítő testtömeg csökkentő étrendhez. A fogyást elősegítő készítmények hatásmechanizmusa változatos: akad köztük zsírégető, anyagcsere-javító, étvágyat és édesség utáni vágyat csökkentő.
"Jó tanács: fogyókúra esetén javasolt növelni a szervezet fizikai aktivitását. Figyeljen oda, hogy élelmi rostokban gazdag, de alacsony zsír-és cukortartalmú ételeket fogyasszon" - olvasható az egyik készítmény csomagolásán. A legtöbb fogyást elősegítő étrend-kiegészítő hirdetése tartalmaz hasonló figyelmeztetést.

Vannak kiváló készítmények is
A táplálkozási szakértő szerint ezek a készítmények arra valók, hogy pótolják azokat a szerves mikrotápanyagokat, amelyeket a mai - egészségtelen - táplálkozásunk nem tud fedezni. Vannak kiváló hatású táplálék-kiegészítők, ha ésszerűen használják őket. A hatékonysághoz számos összetevőt kell tartalmazniuk. Az egyik a jód, ugyanis nélküle nem működik tökéletesen az anyagcsere. A föld sok helyen jódhiányos Magyarországon, így sok ember szervezetében is kevés a jód.

Szerves szelénre is szükség van, enélkül nem épül be a jód, hiába szedjük. Kell még kálium, króm, nátrium, magnézium, és ezen elemek felszívódásához cink, réz, molibdén és vas. A szakértő szerint fontosak a helyes arányban adagolt szerves anyagok is. A szereken ezt kötelező feltüntetni, mivel a szervetlenek nehezen és rosszul szívódnak fel.
Rab Judit úgy értesült, hogy a fogyást elősegítő étrend-kiegészítőktől többen fogyás helyett hízásnak indulnak. "A panaszkodók azért híztak a fogyasztószerek használata mellett, mert többet ettek" - véli a táplálkozási szakértő. Sokan azt hiszik, a szerek elvégzik helyettük a munkát, ezért bármennyit ehetnek a használata mellett. Ugyanerre hivatkoztak az Avalon Team Kft. ügyfélszolgálatán is. "Ettől nem lehet hízni, többek között azért sem, mert karnitint is tartalmaz, amely ismert zsírégető. A szedése mellett diétázni kell, ez az, amit sokan nem tartanak be" - mondták.

Az étrend-kiegészítőkről szóló 2004-es rendelet kimondja: a készítmények jelölése, megjelenítése és reklámozása során, tilos a terméknek betegséget megelőző, vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni.

A Gazdasági Versenyhivatal e szabály megsértéséért bírságolta meg meg az Avalon Team Kft.-t 2005 nyarán, a cég ugyanis több étrend-kiegészítő termékének gyógyhatást tulajdonított a vevők tájékoztatása során.
A rendeletet a Metabol reklámja is megsértette, az ugyanis "azt az illúziót keltette, hogy a termék rendszeres szedésével lefogyunk, megszűnnek a bőr és hajproblémák, az izületi fájdalmak, a szívizom károsodása, a vérnyomásproblémák, a menstruációs panaszok és a depresszió" - állapította meg a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézete (OÉTI).
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület honlapján részletes összeállítást közöl az étrend-kiegészítők hirdetéseiben alkalmazott megtévesztő módszerekről. Figyelmeztetnek például arra is, hogy az orvosokkal és azok szimbólumaival való reklámozás tilos, ezért gyakran kitalált intézmény- és személynevekről van szó, amikor állítólagos szaktekintélyek ajánlanak egy-egy terméket.
Janecskó Kata
[origo]

<SCRIPT language=javascript>prtnrPerjel ();</SCRIPT>
<!-- / message --><!-- sig -->
 
kiss Tudom én azt hogy nem polis oldal csak kicsit bosszankodtam,bocsi.:( :98:De a sok idegnek köszönhetően lement 1.5 kg ,bár csak ne ennek a hatására fogynék :( mert ez megint vissza fog jönni.Ahogy olvastam fogyaszt a sütőtök ,remélem igaz mert van most egy kis utánfutónyi a kertben igy neki is ugorhatok.;) Csak azt nemértem miért kell ahoz a tökben tálalni a töklevest hogy lefogyjak :confused:.:-D.

Van még egy csomó tökös recept, Afca is tett be, meg Becskánk is. Bár a legtöbb sütis, az meg nem igazán fogyaszt, de a gyerekeknek biztos ízlik.
 
Van még egy csomó tökös recept, Afca is tett be, meg Becskánk is. Bár a legtöbb sütis, az meg nem igazán fogyaszt, de a gyerekeknek biztos ízlik.
kiss Onnan is leskelődtem ,nem tudom mit fognak szólni a gyerekek mert ilyet soha nem csináltam még de nekem izlett bár igaz kicsit fura :D ,azért meglehet enni.;)
 
Szia Babaci!Már hiányoltunk.Érdemes lesz visszaolvasnod,mindenki sziporkázott,én konkrétan dőltem a röhögéstől.Örülök,hogy újra ittvagy!:p

kiss Tudom ,mivel majdnem 2 napba tellett mig vissza mentem az időbe :-D:mrgreen:,sajnálom hogy kimaradtam.kiss De most már itt leszek ;).
 
Tessék mondani, itt lehet lefogyni? Elég ide irogatni, vagy más teendő is van?

31.gif
aranyos a kérdés kedves pajtás. A más teendő közben lehet írogatni is, meg utána is, meg előtte is
13.gif
, főleg virgonckodni, mert az segít a fogyásban
1.gif
(is)

Akarsz más teendőzni is? Mert szívesen segítünk
20.gif
 
Tessék mondani, itt lehet lefogyni? Elég ide irogatni, vagy más teendő is van?

Más nincs. Megnézed, hogy egy billentyű leütés hány caloriát igényel, és már csak szorzás kérdése.
Beírod ide a Háború és békét kétszer-háromszor, és közben nem eszel, a végére biztos leadsz pár kilót.
Tehát elég itt lenni. :-D
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére