Fogyizzunk együtt, biztassuk egymást, így sikerülni fog, én tudom.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

tájdi

Állandó Tag
Sziasztok!

Úgy gondolom, rajtam kívül biztos van más is, aki esetleg le szeretné adni az ünnepek alatt alattomosan felkúszott hájpárnácskát, vagy esetleg évek óta küzd súlyproblémával. Elmonhatom, hogy gyakorlott fogyis vagyok, rengeteg dolgot kipróbáltam, egészségtelent is anno, több, kevesebb sikerrel. Eredmény mindig volt, de ideig-óráig. Nincs csodareceptem, nekem bevált egyfajta módszer, ami nem kifejezetten fogyókúra, hanem inkább életmódváltás és ezen belül lehet bármilyen eredményesnek hitt módszert alkalmazni, ki, melyikre esküszik, csak ki kell tartani. Amit, ha megszokik az ember - és biztosíthatok mindenkit, hogy rááll az agya -, akkor már nincs is gond, mert az agyban dől el minden. Én 10 kg-ot adtam le pár éve, ami nem is jött vissza, 1-2 kg ingadozás van, főleg ilyenkor ünnepi eszem-iszom után. Most ettől szeretnék megszabadulni. Egyedül is megy már, de úgy gondolom, társakkal könnyebb és talán van még, aki csatlakozik egy vidám fogyihoz, akár több, akár csak 1-2 kg feleslege van. Ha segítjük és biztatjuk egymást, sikerünk lesz. Hajdanán nekem is egy fogyis topic segített, az ottani társak biztatása, az együtt küszködés. A topic azóta is él - máshol - , de már régen nem a fogyiról szól minden, nagyon jó barátok lettünk. Ha másért nem, már ezért is megérte.
Szóval várok minden fogyni és dumcsizni vágyót, fogyjunk együtt vidáman, bármilyen módszerrel, csak kitartóan és nem görcsölve.
 

F_Kriszti

Állandó Tag
Szia!

Szülés után felszedtem 20 kg-ot a szoptatás időszaka alatt. A kicsi 1 éves kora után én is életmód váltásal könnyen leadtam a 20-ból 15-öt, ami nem is jött vissza. Egyet értek azzal, hogy minden az agyban dől el. Én is szeretnék most újévi fogadalmam keretében még pár kilótól megszabadulni, én csatlakozom hozzád.
Kriszti
 

tájdi

Állandó Tag
Szia Krisztikiss, örülök Neked. Akkor már nem kell sokat leadnod, nagyon szép teljesítmény volt a 15 kg is. 5 kg meg akár egy hónap alatt is sikerül, de tudom magamról, hogy kell a biztatás, a tudat, hogy más is ugyanúgy, ugyanazt teszi és eszi, mint én.
Te hogy fogytál le ilyen szépen? És mit teszel, hogy azóta is tartod a súlyod?

Szia Afca!kiss
Ne félj, segítségben nem lesz hiány, már ami engem illet. Tudom, hogy ez mennyire fontos ilyenkor.
És milyen fogyival akarsz 2 hét alatt fogyni? A szigorú diétával?


Ha komoly az elhatározás, hogy igenis fogyizni fogunk akkor tűzzünk ki egy napot, amikortól betartjuk, amit fogadtunk. De előtte mérjük meg magunkat. hogy tudjuk, honnan indulunk. Nem igazán vagyok híve a mérlegnek, inkább a centinek.
Én tudom magamról, hogy a kilengéseket kell megszüntetnem, és visszatér a régi súlyom, illetve nem is igazán a súly a fontos, nem az, amit a mérleg mutat, hanem az, hogy szorít-e még a nadrág vagy a szoknya. Mert sokszor a súlyom nem is nagyon változik, de mégis lazábbak a ruhák.
Amit indulásként ajánlani tudok, és amivel én tartom (1-2 kg kilengésel) a súlyom, az talán az, hogy most már a harmadik évet kezdem úgy, hogy délig csak gyümölcsöt eszem. Nekem mondjuk könnyű, mert nagyon szeretem a gyümölcsöket, időnként rákattanok valamire és az megy hónapokig. Most pl. szőlőztem már hónapok óta, mióta nincs dinnye. Most kezdek áttérni a déligyümikre és almára, körtére. Először talán savat csinál, éhségérzetet okoz, aztán már hozzászokik az ember. Ma pl. két pici mandarinnal beértem ebédig. A szervezet nagyon okos, átáll, alkalmazkodik. És ha belegondolok, hogy életmódváltás nélkül ennyi gyümölcsöt nem ennék, már akkor is megérte.
 

Scarboro

Állandó Tag
Sziasztok.
En is szeretnek csatlakozni. nallam kb. 10 kg plussz van. Mar probalkoztam men is olyan regen egy dietaval ami 1 evvel ezelott kozel 4 kg. vitt le az iden valami oknal fogva ugyan az a dieta alig 1 es felet?! :( Nem ertem. Mindenkeppen szeretnek hatasos es hosszan tarto dietat kiprobalni, holott azt hiszem inkabb elet stilus valtas lenne a legjobb. A gondom csak az, hogy nagyon nehezen tudnek stilust valtani mivel csaladom van akik igen finnyasak. 2 konyhat pedig nem birok ki anyagilag sem. Szoval ha van otletetek/tanacsotok nagyon szivesem kiprobanam.kiss
 

tájdi

Állandó Tag
Szia Scarboro!kiss
Nekem is válogatós az egyik gyerekem, de a Te diétád attól független lehet, csak el kell döntened, mit választasz. Mert meg lehet úgy is oldani, hogy főzöl nekik, de Te abból csak azt eszed, ami Neked jó az életmódváltáshoz.
Pl. főzöl egy jó csirkepörköltet, ők eszik a nokedlivel, Te pedig csak a husit. Majd elmondom azt is, hogy lehet teljesen fogyisan és finoman főzni úgy, hogy még a család se vegye észre, hogy tudtukon kívül egészségesebben étkeznek. Én már talán 20 év óta úgy sütök, főzök, hogy csak nagy ritkán használok még olajat is és mégis sülthús lesz, vagy gulyásleves, lecsó és egyebek.
Vágjunk bele és egy-két hónap múlva vidáman intünk búcsút a feleslegnek.


Szép álmokat! Az eredményes fogyihoz az elegendő alvás nagyon fontos, hiszen addig is zsírt éget a szervezet. De este már semmi szénhidrát! Ne lopódzzatok ki még bekapni egy szem szaloncukrot a fáról, mert azt iccaka mind hasznosítja a szevezet, :(vagyis növeli a hájacskánkat.
Örülök, hogy már négyen biztatjuk egymást, remélem, leszünk sokan.:)
Szép álmokat mindnyájatoknak!
 

Spanky

Állandó Tag
Van 20kg súlyfeleslegem.Most kezdek el ezmiatt egy 2 hetes fogyókúrát.Remélem sikerrel járok.Én örülni fogok ha 8-10kg lemegy.

Segitsetek!A

2 het alatt 8-10 kilot lefogyni, borzaszto egeszsegtelen.
Amilyen gyorsan lemegy, eppen olyan gyorsan vissza is fogod hizni.

Szerintem felejtsetek el a "csoda" fogyokurakat.
Egyszeruen, kevesebet kell enni (nuku repeta) es tobbet kell mozogni. ;)
 

tájdi

Állandó Tag
2 het alatt 8-10 kilot lefogyni, borzaszto egeszsegtelen.
Amilyen gyorsan lemegy, eppen olyan gyorsan vissza is fogod hizni.

Szerintem felejtsetek el a "csoda" fogyokurakat.
Egyszeruen, kevesebet kell enni (nuku repeta) es tobbet kell mozogni. ;)

Szerintem sem kell és nem is nagyon lehet 2 hét alatt csodát tenni. Aki az ún. "szigorú diétával" akar lefogyni, sokat kínlódik és utána nagyon rövid idő múlva a dupláját hízza vissza a leadott kilóknak.
Úgy érdemes, hogy hetente kb. 1 kg menjen le és semmi koplalás, csak okos étkezés. Kevesebbet és mást kell enni és persze mozogni sem árt, azzal rá lehet segíteni és nem lóg majd a bőr sem.
 

Neduddghii

Kitiltott (BANned)
Tájdi, örülök hogy beinditottad ezt a topikot, már én is gondoltam rá, csak még nem deritettem, ki, hogyan kell új topicot inditani...

Nekem sem lenne rossz megszabadulni 5-10 kilótól, szivesen csatlakozok a mozgalomhoz.

Úgy tünik, némelyek mindjárt az elején belevágtak a vitába:
Egyszeruen, kevesebet kell enni (nuku repeta) es tobbet kell mozogni. ;)

Természetesen ez nem ilyen egyszerű...
(Számomra új megközelitést hozott a "YOU on a DIET" c. 2006-os könyv,(M.F.Roizen és M.C. Oz, orvosok által), hozzászólásaimban főleg az ő újitásaikat fogom megosztani azokkal, akiket érdekel, de nem tudják/akarják a könyvet elolvasni)

Szerintük a tartós fogyás nem az akaraterő verejtékes küzdelme a csábitásokkal, mert az akaraterő előbb utóbb ugyis veszit... Ezekből a vesztésekből jön a "yoyo effektus". Elegánsan, fogcsikorgatás és éhezés nélkül is lehet fogyni méghozzá automatikusan, különösebb odafigyelés nélkül, mindössze hagyva, hogy saját szervezetünk vezessen az étkezések, az ételek és a mennyiségek helyes megválasztására. A "kevesebb evés" --- önmegtartóztatás. Sikerülhet 1-szer, 2-szer, sokszor, de előbb-utóbb "győz a természet" és mi ismét veszitünk...

Egyik érdekesség, hogy azt javasolják, hogy dobjuk el a mérleget, de vegyük elő a centit! A derékvonal mérete a legfontosabb, nem a súly. Az oda rakódott zsir "fojtja meg a fontos belső szerveket", okoz magas vérnypmást, cukorbajt, stb. A súly pl. nemigen csökken, ha Spanky javaslata szerint jó sokat tornázva átdolgozunk egy zsir tömeget izommá. Ha a mérleget nézzük, jó nagyot csalódunk, és oda a diéta (yoyo)... Csak a centi mutatja, hogy jó úton járunk.

Én, bármennyire szégyellem, 51" (kb. 128 cm) indulok, (azt hiszem ezt nemigen tudjátok felülmúlni, nem csoda, 15 év "munkája" van benne...), célom, hogy 40" alá kerüljek (ami az egészség felső határa férfinál. Nőknél ez 36-37" körül van)...
 

tájdi

Állandó Tag
Szia Neduddghii!kiss
Örülök, hogy sokasodunk, és remélem centikben pedig nemsokára apadunk.
És nem fogcsikorgatva, szenvedve. Én sem úgy adtam le hajdanán a 10 kg-ot. Együtt kezdtük lányzómmal, aki 17 kg-tól szabadult meg és azóta sem hízott vissza 1 grammot sem, sőt talán még vékonyabb, mint "újkorában":)
Csak annyit tesz ennek érdekében, hogy egy-egy kilengősebb nap után inkább csak zöldségfélét, gyümölcsöt eszik és természetesen magába dönt minimum 2 l ásványvizet, de ezt egyébként is meg kell tenni fogyitól függetlenül is.
 

Antikbakfis

Állandó Tag
Sziasztok, Kedves Sorstársak!:Dkiss
Én mindig is masszív voltam: gyereknek, fiatal lánynak, feleségnek, anyának, úgyhogy túl nagy csodákat nem várok a fogyókúráktól. Félre is dobtam az összes "tuti" receptet, és ha fogyni szeretnék - márpedig az ünnepi maratoni eszem-iszomok után sajnos kell -, a lépcsőzésre adom le a voksom. 4. emeleten lakom, lefelé mindig, felfelé - ha éppen nem vagyok felmálházva szatyrokkal - gyalog megyek. Ja, és este 6-kor vacsorázom, utána már csak gyümölcsöt vagy joghurtot eszem. Gyengém a kenyér (mint Gombóc Artúrnak a csokoládé), úgyhogy ezt képtelen vagyok elhagyni az étrendemből, na persze mostanság már módjával és az "egészségeseket" fogyasztom.
Érdeklődéssel olvasom tanácsaitokat, vagy fogyásotok történetét....
 

afca

Kitiltott (BANned)
Tippek


Két héten belül jobban kell kinézned, mint valaha? Ezzel a diétával biztosan sikerülni fog. Kegyetlen, szigorú, de hihetetlenül eredményes!

Amit mindenképpen tudnod kell:

  • a diétát maximum egyszer ismételheted meg (tehát maximum csak két hétig szabad csinálni)
  • csak azoknak ajánlott, akik egyébként makk egészségesek
  • rengeteg folyadékot kell fogyasztanod, és ez a két hét alatt csak víz lehet
  • nem ihatsz alkoholt
  • nem cserélheted fel az étkezések sorrendjét
  • és semmiképpen nem csalhatsz
1. nap

  • Reggeli: kávé cukor nélkül, 1 zsemle
  • Ebéd: 2 főtt tojás, spenót enyhén sózva (vagy retek, uborka, saláta)
  • Vacsora: 1 nagy szelet sertéshús grillezve (só, bors, mustár)
2. nap

  • Reggeli: fekete kávé cukor nélkül, 1 zsemle
  • Eebéd: 1 nagy szelet sertéshús grillezve, zöldsaláta
  • Vacsora: gépsonka korlátlan mennyiségben (torma, mustár)
3. nap

  • Reggeli: fekete kávé, 1 zsemle
  • Ebéd: 2 főtt tojás, saláta, paradicsom (citrom, mustár, só, bors)
  • Vacsora: gépsonka, zöldsaláta
4.nap

  • Reggeli: fekete kávé cukor nélkül, 1 zsemle
  • Eebéd: 1 főtt tojás, főtt vagy nyers sárgarépa, sajt
  • Vacsora: joghurt és gyümölcs
5. nap

  • Reggeli: fekete kávé cukor nélkül, 1 zsemle
  • Ebéd: párolt hal, paradicsom (mustár, citrom, bazsalikom)
  • Vacsora: 1 nagy szelet sertéshús grillezve, zöldsaláta
6. nap

  • Reggeli: fekete kávé cukor nélkül, 1 zsemle v. sárgarépa citrommal
  • Ebéd: grillcsirke, amennyi beléd fér
  • Vacsora: 2 főtt tojás, sárgarépa
7. nap

  • Reggeli: citromos tea
  • Ebéd: 1 szelet bármilyen hús grillezve+gyümölcs tetszés szerint
  • Vacsora: válassz az előzőekből kedvedre
Na ezt kellene betartanom.Ez garantállja állitólag a fogyásomat.
 

Controlcat

Állandó Tag
Hát én nem vagyok a gyors fogyás híve, több szempontból sem:
Lötyögni fog a bőröd, ha gyorsan fogysz, annyira lecsökken az alapanyag cseréd, hogy utána 3 normális étkezéstől kilókat hízol, az ilyen fehérje alapú diéta nagyon megnöveli a fehérjék bomlástermékeit a szervezetedben, éhes leszel, dühös és ha vége a kúrának annyira vágysz "normális "ételre, hogy ha nem rendelkezel nagyon erős akaraterővel és elkezdesz enni "magadra húzod az egész hűtőt".
Tudom, hogy jó lenne gyorsan megszabadulni a feleslegtől (mindannyiunknak), de ha tarós eredményt szeretnél és nem akarod későbbi betegségek alapjait most megteremteni akkor válassz egy szelídebb és tartósabb életmódváltó diétát.
Ha érdekel ahogy én fogytam elmesélem.
Bár most a karácsonyi finomságok után vissza is térek ehhez az életmódhoz. :p
Azt nem szabad elfelejteni hogy az étkezés is élvezet, mindenkinek meg kell találni azt a táplálék és étel- összetételt, ami kielégíti a fimon és laktatós ételek iránti vágyódásást, hiszen egyiken sem a levegőtől híztunk meg,;) szeretjük a jó ételeket, és hosszú távon rosszkedvű és lehangolt mindaz aki szeret enni és jókat de nem teszi.
 

edotenger

Állandó Tag
sziasztok!csatlakoznék hozzátok,bár még így nem probálkoztam.rájöttem egyedül nem megy nincs elég akaraterőm.nagyon nagyon elszántam magam mert az egézségem kárára megy már a dolog,várom a tanácsokat,ötleteket és sok sikert minden sorstársamnak!
 

delfin1977

Állandó Tag
Sziasztok!

Ha szeretnétek mozogni egy kicsit, az mp3 portálon (mp3portal.hu-azt hiszem), a Pilates forumban-amit a letöltések-filmek címszó alatt találhattok, több száz letölthető video és nyomtatott anyag pl. könyvek és magazinok vannak.:)
Sokat segíthetnek.....emellett a Nagy Fogyás weboldalán találhattok recepteket visszamenőleg, amit a versenyzők esznek.
Sok szerencsét nekünk!:p
 

edotenger

Állandó Tag
szia tájdi érdekelne a diétád nem tűnik kegyetlennek és meggyöző volt amit írtál.sajnos nem tudtam elolvasni "nincs jogosultságom".biztosan fogunk itt ezen az oldalon találkozni mert ha kell ideszögelem magam annyira elvagyok keseredve.alig eszem egy normális ember éhen halna mégis rengeteg a plusz rajtam,kenyér alig,víz 2 liter megvan,semmi édesség mégis.....fájnak a lábaim,ízületeim,magas a vérnyomásom.szeretném a fogyodat kiprobálni ugy érzem tettszene.
 

tájdi

Állandó Tag
A diétás kajákban tudok segíteni, én már vagy 20 éve jóformán zsiradék nélkül főzök majdnem mindent. Pl. a pöri teljesen zsír, vagy olaj nélkül elkészíthető, hiszen bármennyire is leszedjük a zsiradékot, valamennyi azért csak marad. Én pl. egyszerre teszem oda a husit a hagymával, úgy pirítom a húst fehéredéséig, addigra levet is enged. Aztán innen már úgy készül, mint egyébként.
Szárazon pirítom pl. a zsemlemorzsát, darát. Egy falat zsiradék sincs a töltöttkáposztában, töltöttpaprikában, levesekben, szinte mindent megpróbálok anélkül készíteni. És ugyanolyan ízú, csak jóval könnyebb, mint a zsíros, vagy olajos kaja.
A husikat beteszem jól megfűszerezve fedeles jénaiba, aztán be a sütőbe és a végén szép sülthusi lesz, mert azért valamennyi rés marad. A főzelékeket nem rántom, hanem vagy összepasszirozok egy keveset és azzal sűrítem be, vagy burgonyával.
 

Abigel573

Állandó Tag
http://www.neera.hu/
Talán nem mindenki ismeri még, nem túl régen jelent meg az országban.
Érdemes körülnézni, akár a fórumon is a fogyasztói visszajelzéseknél.
A Jentschura 7x7 gyógynövényes teáját karácsony előtt szereztem be. 49 gyógynövényből áll, azt hittem, csak orrbefogással lehet leküldeni, de nem. Még mézet sem kellett tennem bele, akkor is iható. A növényi granulátum pedig szintén ehető, azt is kipróbáltam. Nem tudom, mi lesz a vége, talán még fogyás is, bár én a lugosítás miatt kezdtem bele. A könyv is kijött a nyomdából.
A Neera kúra viszont fogyaszt is, több féle időtartamban lehet nekiugrani.
Alapvetően csak egy ötlet a részemről, azért raktam be. A méregtelenítés ugyanis a legtöbbször fogyással jár együtt.
Sok sikert minden fogyni vágyónak!:p
 

tájdi

Állandó Tag
Szia Edotenger!
Ne legyél elkeseredve, szerintem menne Neked ez a diéta és sikerélményed is lenne. Én mindenben segítek.
Szólj még hozzá párat, hogy meglegyen a 20 akkor mindent láthatsz és letölthetsz.
Én is egy időben jóformán csak 1 zsemlét és kefirt ettem egész nap, mégsem fogytam. Mert a szervezet megszokja, alkalmazkodik és annyi. Nem mozdul a súly.
Amikor fiam egyszer azt mondta, ahhoz, hogy fogyjak, ennem kellene, mégpedig rendszeresen, kinevettem.
Aztán rájöttem, hogy igaza volt, muszáj enni, csak nem mindegy, hogy mit. A 90 napossal nem leszel éhes, azt garantálni tudom. És ideges sem, mert élvezet lesz minden étkezés. És annyi salátát eszel mellé, hogy teletömheted a pocid. Később már egyre kevesebbet kívánsz majd. És hogy jól érzed magad a bőrödben, az is biztos.
Csak semmi elkeseredés, menni fog, meglátod. Ha megírod priviben az email-ed, elküldöm a diétát.
De most már majd otthonról, mert készülök haza.
 

delfin1977

Állandó Tag
Köszönöm a segítséget és a tanácsokat! Boldog új évet mindenkinek, reméljük békésebb és reményteljesebb lesz!

Van egy-két új könyvem-remélem még nincsenek fent!

Remélem most sikerült megoldani a feltöltést rendesen!;)

Jó olvasgatást!
 

tájdi

Állandó Tag
Valóban, jó hogy Abigél említetette, érdemes méregtelenítéssel kezdeni a fogyit, mert amig a szervezet el van savasodva (sok husi pl.) addig ellenáll azért a fogyinak. Erre jó lehet tényleg a tea, vagy akár egy gyümölcsnap. Teát közben is lehet inni, az megengedett minden diétában. Persze nem cukorral.

Köszi Abigél.kiss


:) semmi baj, lehet hogy valakit érdekel. És még a fogyihoz is jól jöhet esetleg;) , ami bennük íródott.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére