Folytatsd a verset!

...
A Képek – Feltárója –
A Költő – Ő az –
Arra ítél, hogy mi viszont –
Mint szegények kárhozzunk el –

Örökségét – melyről csak sejtelme van –
Fosztogathatják – Őt kár nem éri –
Ő Maga – Magának – a Vagyon –
Ő Időn kívüli –

Emily Dickinson verse - fordította: Szőcs Géza
-----------------------------------------

A szemem is lehúnyom,
Ne lássam bánatát,
Akiért annyi bú nyom:
Ugy gondolok reád.

Szeretlek sírva téged,
De nem te okozád
A kínt, mely engem éget.
Ugy gondolok reád.
...

...
Neked jutott a bánat,
Nekem egy néma vád,
Amelyre nincs bocsánat;
Igy gondolok reád!

Reviczky Gyula: Néma vád
~~~~~~~~~~~~~~~~

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
(...)

...
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Tóth Árpád: Álarcosan
---------------------------

Nekem nem fáj,
hogy a kenyértésztát
folyton gyomron öklözik,
és hogy anyám
óvatosan eszi a sonkát.
És az sem, hogy
– bár fáj a nyelvük –
a harangok
bizonytalanságukat kongják.
Nekem nem fáj
a sok meleg üvegszem,
s a böfögés sem,
mely ott kunkorodik a levegőben.
(...)

...
Nekem nem fáj a vágy sem,
amely éhesen
megy
aludni belőlem.
Nekem nem fáj
a tényekből semmi,
és nyugodt vagyok,
mint az órainga.
Csak nem értem, mért kényszerítik
az írást az ujjaimba ?

Balla Zsófia: Nekem nem fáj
~~~~~~~~~~~~~~~~~

mert eleinte tart a jelenlét,
míg az üres tér alakot őriz,
amíg a csend egy hang negatívja,
üres papír, amire írva
valami szép volt, de kiradírozták
a ceruzát a percek, a tintát az órák,
addig a hiány egyfajta jelenlét,
még nem feledés, és csak félig emlék.
(...)

...
aztán a csönd csak csönd marad.
hogy évek vagy egy pillanat
koptatják mattá azt a fényt,
mit rávetít a jelenlét
az üres térre, csöndre, hangra…?
így maradsz megint magadra,
s nem tudhatod, hogy a hiány
vagy a hiány hiánya fáj.

Kiss Judit Ágnes: eleinte
-----------------------------

Szép a munka, mely templomot épit
És harangszót küld a magas égig,
Szép a munka, mely az Urat áldja
És jutalmát csupán tőle várja.

De az ének koronája
A hívő munkának.
Ének szárnyán tiszta vágyak
Az Istenhez szállnak.
(...)

...
Szép a munka a haza javáért,
Igazságért és a szabadságért,
A hazáját védje minden ember
A munkával és a becsülettel.

De az ének koronája
A magyar érzésnek,
A hazáért égbe szárnyal
A magasztos ének!

Juhász Gyula: A munka
~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tulajdonképpen jó is lehetne
hogy mégis rossz az nem vitás
ujjaid között a homok
átpergett sok furcsa látomás
Ábrándokból lesz csak élet
minden pillanat életveszélyes
vagy ellentéte: ásító élet-halál
Tulajdonképpen jó is lehetne
(...)

...
de nem az Sok a hiány
mulasztásokból kötelek nőnek
lassan már a torkodig érnek
s akár a szél a szemetet
kisöpri az idő lábad alól
a sámlit hidegen

Furmann Imre: Köteles évek
------------------------

Szakadt plakát lóg a falról,
Villognak a tócsák.
Cipő kólás dobozt gurít,
Ernyőt fog az ország.
Hajléktalan szoborarcon
Zöldben játszó könnyek.
Ezeréves kabátodba
Rejtsd el jól a könyvet!
(...)

...
Bárhogy pereg, nem tud ma már
Szétfolyni az emlék.
Sínek hosszú vájatában
Megtalálja medrét.
Ülés fölött párás üveg,
Mondandója száraz.
Ujjhegyedben készen van már
Réges-rég a válasz.
Tülekednek, tolakodnak,
S felragyog az ablak.
De az ázott emberek közt
Nem jut szék a napnak.

Gáti István: Körút
~~~~~~~~~~~~~~~

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
(...)

...
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

Nemes Nagy Ágnes: A szomj
-----------------------------

Hét a pöttye Katicának,
légy türelmes, ide szállhat,
ujjad hegyén megpihenhet,
szárnyat bontva röppen egyet.
Hét a pöttye, számolsz, nézed,
egyet, kettőt, hármat, négyet,
megtalálod mind a hetet,
s önmagadtól kérdezgeted:
(...)

...
hátát vajon ki festhette?
Ki volt, aki teremtette?
Ki tervezte, ki rajzolta?
Ki volt, aki kiszámolta?
És amire eljutsz hétig,
nézed ahogy száll az égig.

Nagy Bandó András: Pöttyös Katica
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Egyszerűen kimész és becsukod az ajtót
gondolkodás nélkül. Aztán amikor hátranézel,
hogy mit csináltál,
már túl késő. Ha ez egy
élettörténetnek hangzik, az se baj.
(...)

...
Esett az eső. A szomszédok, akiknek
volt kulcsuk, elutaztak. Megpróbáltam sorra kinyitni
a földszinti ablakokat. Bebámultam
a kanapéra, a növényekre, az asztalra
és a székekre, a hifire.
A kávéscsészém és a hamutál ott várt rám
az üvegtetejű asztalon, és együtt éreztem
velük. Azt mondtam, Helló, barátaim,
vagy valami ilyesmit. Végül is
nem is volt ez olyan rossz.
Történt már rosszabb is. Ez
még viszonylag vicces is volt. Megtaláltam a létrát.
Fogtam, és a háznak támasztottam.
Aztán az esőben felmásztam a teraszhoz, átlendültem a korláton
és megpróbáltam kinyitni az ajtót. Ami persze zárva
volt. De azért csak benéztem az íróasztalra, a papírokra és a székre.
Ez az az ablak az íróasztal
túloldalán, amin ki szoktam bámulni,
ha felnézek az íróasztalnál ülve.
Itt nem olyan, mint a földszinten, gondoltam.
Ez valami más.
És nem volt semmi benézni onnan, úgy, hogy engem senki sem lát,
a teraszról. Ott lenni, belül, és mégsem lenni ott.
Azt hiszem, még csak el sem tudom mondani rendesen.
Odanyomtam az arcom az üveghez,
és elképzeltem, ahogy odabent
ülök az íróasztalnál. Időnként
felnézek a munkából.
Valami másik helyre, és másik
korszakra gondolva.
Azokra, akiket akkor szerettem.

Álltam ott egy percig az esőben.
És a legszerencsésebb embernek hittem magam.
Pedig végigsöpört rajtam a szomorúság.
Pedig durván szégyelltem magam amiatt
a bántó dolog miatt, amit annak idején tettem.
Betörtem azt a gyönyörű ablakot.
És újra beléptem.

Raymond Carver: Kizárod magad, aztán megpróbálsz bejutni / Berta Ádám fordítása
------------------------------------------------------------------------------


Vigyázzban állnak
bennem a szavak
majd meghajolnak
görnyedve járnak
haboznak tétováznak
(...)

...
a csönd fedélzetén botorkálnak
egymáshoz bújnak mert fáznak
feszengnek szorongnak rettegnek
mint szélben tar bokrok remegnek

Cseh Katalin: Szavak
~~~~~~~~~~~~~~~~

– hát mutasd meg, hogy nem igaz,
azértsem igaz, sose volt,
hogy az élet megdöglik, és
nem igaz, hogy halott a holt,
nem igaz, nem, nem, sose volt,
hogy csupasz seb vagy, vakított
szem, lefogott kéz, szótlan
szolga, ki sután tűri sótlan
sorsát;
(...)

...
mutasd meg: nem igaz,
hogy kutyakorbácsra születtél,
s hogy beléd marjon a veszett tél,
s a felhő higanyt záporozzon
fejedre, s hogy sose maradjon
estére annyi csöpp erőd,
hogy lerúgd a rongy facipőt;
hát mutasd meg, hogy nem igaz,
hogy elintézhet egy süket
legyintés; hogy nem számítasz
annyit, mint a tetű, az eb.
a félrelökött csizmatalp;
mutasd meg, hogy a kínt, a jajt
torkon tudod ragadni, és,
ha egyebet nem, hát merész,
szabad halált vívhatsz e rab
életre, melyben mindened
elorozták, s szíven harap,
mint a macska a madarat,
a kivetkőzött indulat;
döntsd le vérgőzös istenek
sziszegő-szuronyú szobrait,
mutasd, mutasd meg, hogy amíg
ereidben vér vánszorog,
idegeiden fájdalom,
nem hagyod, azértsem hagyod
az ezerfejű gyalázatot
sértetlen trónolni a romhalmazon,
melyet épített;
mutasd, mutasd meg, hogy tied
az erő, bátorság, az ész,
hogy a jövő magad vagy, és
a jövő nem hal meg soha,
mutasd meg hát, hogy te vagy a
gyilkos szolgák kemény ura
s bírája: ítélj - intenek
a vérben pácolt tetemek,
a falhoz vágott csecsemők,
a meddővé tett, drága nők
és a kiherélt férfiak
s hány vértől végtelen pillanat -
- mennyi halott, mennyi halott
szellemhangja üvölt, susog - - -
acél bátorítást (s vigaszt,
ha kell), ez ad, hogy megmutasd -
hát mutasd meg, hogy nem igaz,
azértsem igaz, sose volt,
hogy az élet megdöglik, és
nem igaz, hogy halott a holt –

Szilágyi Domokos: Halál árnyéka 5.
------------------------------------


Most alszik a magyar a magyarban.
Minden nációnak van terve.
A magyar azt mondja, ha tönkrejut:
Így akartam.

Élet-e ez? lássuk meg végre egyszer:
Egyszerüen magyarnak lenni,
Pláne ilyen tagadott, tiltott, érzett
Szerelemmel?

Nagy dolgok folynak, fújnak, keserednek,
De - holott láttam egyet és mást -
Nem láttam még fajtám rosszaságait
Kerekebben.
...

...
Minden fajtát szeretek s áldva áldok,
De ha fölébresztik a magyart,
Ha bennem is ébresztik a bestiát:
Ütök és vágok.

Ady Endre: Alszik a magyar
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A rigólya
A kendermagos teve
A leveli oroszlán
A lányahordó
Az ölcet
A dolmányos borjú
A fülszarvú
A bölömtehén
A szoknyás gém
A farkas kétéltetű
Az orramile
(...)

...
A héttyú
Az emlősbéka
A csérvágó küsz
A mosogatómedve
A deneféreg
A méhészsün
A rinocerkóf
A margarépa
Az emberkenyérfa

Christian Morgenstern: A természetnek ajánlott új képződmények // Timár György átköltése
------------------------------------------------------------------------------------

Gyönge az emlékezetem.
Képzeletem tölt ki minden űrt.
Nem tudom a múltam, de láthatom,
talán jövőmbe kerül át,
sötétben vetített képsor a fejek felett.
Annyi a dolgom saját éltemben,
mint egy mozigépnek.
Éppen olyan bonyolult és otromba vagyok.
(...)

...
Elég könnyen elromlok.
Olyankor a legjobb. Tudom, hogy megvagyok.
Alkatrészenként érzem magam.
Nem a cserélhető filmtekercs vagyok.
Nem is a képem messze valahol.
Létem és romlásom: a jelen idő.

Csiki László: Mozi
~~~~~~~~~~~~~~

Mikor a fák földig hajolnak
a szél előtt, nem hajbókolnak.
Így mutatják ki megvetésük.
Gúnyolódnak, mint okos szolga,
ki orrával a földet túrja
ostoba senkik előtt,
de tudja: nélküle nem forog a föld,
nincs levegő s ha egyszer föláll
úgy istenigazából, akár a fák,
minden megáll egy pillanatra.
és folytatódik minden azután.
(...)

...
Ez a hosszú csend.
A morajló bányák csendje.
Kitörni készülő lávafolyam.
Gyűlik bennem a csend.
Régen láttalak.

Furmann Imre: Akár a fák
--------------------------

Megköszönöm ezt az esőt is,
arcom fürdeni belemártom.
Köszönöm a levélneszezést
feketetörzsű körtefákon.

Köszönöm, hogy holnap is nap lesz,
s reggel talán felébredek még.
Köszönöm a hajnali csöndet,
s a mályvaszínű naplementét,
(...)

...
kudarcok , harcok buktatóit,
edző tüzét a szenvedésnek,
zászlót, könnyet, fejfát és bölcsőt,
ami csak volt. És azt, hogy élek.

Bényei József: Köszönöm
~~~~~~~~~~~~~~~~~
Elfolyt a méz a köpűből,
A köpű is romba:
Beléesett egy vén medve
Világfájdalomba;
Dirmeg idébb, dörmög odább,
Hangja szép goromba:
Hej! nem így volt, más világ volt
Fiatal koromba!

Nem őrizte akkor a méh
Szuronnyal a mézet,
A szamóca és a málna
Bővebben tenyészett;
Nem volt ilyen hosszu a tél –
Alighogy a talpam
Fölfelé is, lefelé is
Egyszer végignyaltam.
(...)

...
Csöve nem volt a vadásznak,
Az oláhnak botja -
Sem pedig így megviselve
Bundám állapotja.
Zöld erdőben, zöld mezőben
Barangolva bátran,
Kiskirályi méltósággal
Tetszésemre jártam.

Akkor minden tüskebokron
Nem volt ennyi fészek:
Mély odúból huhogtak az
Udvari zenészek;
Tele szájjal énekeltek;
Szélesen és hosszant;
Ez az apró sok csicsergés
Engemet csak bosszant.

No de 'iszen, bár nehezen,
Tűröm, amig tűröm,
Bölcseségem a világnak
Fogaim közt szűröm;
S ha nem akarja bevenni
A jó tanulságot:
Felfalom egy ásítással
Az egész világot.

Arany János: Régi jó időből
---------------------------------

A kis végváros őszi éjszakáján
- Ó július víg tája, kék ege! -
Egykedvű lágyan végigzendül árván
Az álmos őr virrasztó éneke.

Féléberen, tűnt őszök bánatával
Míg hallgatom az ószláv dallamot,
Eszembe jut a nyári róna tája
És fénye, mely bennem végsőt ragyog.
(...)

...
Eszembe jut minden, mi tündököl, ég,
Sok régi vers, sok régi csók, öröm,
Eszembe jut a boldog végtelenség,
A távol élet, a virágözön.

S úgy fáj az éj virrasztó, álmos őre
S a szomorú szláv dallam fáj nekem,
Rokon velem, bánatra és közönyre
És idegen és örök idegen.

Juhász Gyula: A bakter
~~~~~~~~~~~

Hűvös ruhámra tűzzelek?
Agyam szegélyén fűzzelek?
Éjjel nyakamra fonjalak?
Virág, valóság, gyöngyalak?