Folytatsd a verset!

...
Az este bontja fátylait,
a bő magányra megtanít,
a fűben ülsz csak egymagad:
semmihez sem hasonlitasz.

S mint szavaim szerelmemet,
csak úgy villantják testedet
hajad fölött, lábod alatt,
a zöld szentjános-bogarak.

Nemes Nagy Ágnes: Hasonlat
--------------------------------------

Egyszer jó volna úgy verset írni,
hogy dobhártyámon ne dobolna szüntelen
valami terrorisztikus zene
hibátlan üteme.

Egyszer jó volna úgy verset írni,
melyben tetszés szerinti színű fény
füröszt távoli tájakat,
hol jelképes kémények füstölögnek
és mélyértelmű jelzői vannak
a napkorongnak.
(...)

...
Verset, amelyhez nem kell logika,
nem kell pórázra fogott szenvedély és
a tárgyról való erőszakos eltávolodás,
újra és újra átélés, öncsonkító
birkózás, hidegláz,
kétely és akarat se,
verset, mellyel nem bántok soha senkit,
de magamat se.

Gergely Ágnes: Három kívánság
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A Szahara mellkasára
rásüt a sivatag rózsája,
Eljött a délutáni
fegyverkarbantartás órája.
Mióta ki vagyunk hajózva,
ez a legkomfortosabb garnison,
Ránk gondolunk, és egyre csak
fel-leráng a rekeszizom.

Fölöttünk mint egy, illetve 2-tő
meleget adó szárny,
Terped széjjel
az órjási kaszárny.
Hűl a lélek súrolatlan
csajkák fedelében,
Dermed a leben lassen
szuronyolajban, mintha lében.

Megannyi sárkánymintás pongyola,
megannyi szőke kócdauer
A hornyos puskacsőbent
ömődik, tűnik, fullad el.
Mert görcsös a mi ki-belégzésünk
és bizony gyatra,
Holnap indul a század
csuklógyakorlatra.
(...)

...
Sunyi rohamra rándul mellkasunk,
dudamód domborhorpad,
Himbáló tevék a zubbonygombok,
e pucerájba sompolygó had.
Mint ha rézedényt sikáló
beduinok közt szétcsap a gránát,
Burnuszos, rémült ujjaink
hanyatthomloklanak a szaharán át.

Hajlongunk mell-leszorítva,
míg felcsukol mókázó szánkig
A nyikkanó emlékezet,
hogy kezdeni sem tudunk vele már mit.
Ha összeragadt családi
és másmilyen fényképeket veszünk is elő,
Farzsebbe tévedt mozdulatunk
szétszálazatlan, eltöredező,

De légnemvéve, befogott orral
ülni se könnyebb, meredt tartásba,
Hány kredencüveg morzsái
tokozódtak a század seggepartjába,
Hány törött gramophontű,
vagondeszka, drótszöges határ,
S hány irgum-pogrom, rossz csipeszfogás,
hogy csoda szinte ülni már.

Csak a rakaszizmok babrálnak
pokróc és tár közt fürgén fel-alá
Betárazzuk a reszelthegyű múltat,
dadogva be a nyelv alá.
Foszló zsávoly a sivatag,
lükög rajt millió tevepata,
Gombolgat gallért rajt,
garnisont századnyi pszichopata.

Ellankad mókás, zajgó kebelünk,
vidúl a hűdött szervezet,
Szeppent mosollyal stószoljuk újra
a szétrúgott szirénkonzerveket.
Feszenkedve az ágyszegélyen
viaszkoljuk a szíjazatot,
A századgramophontiszt újrahúzza
a hajnalpíros virradatot.

Kereng, mint prézlidarálóban a zsömle
a Dél Csillaga jazz-band,
Markáns harcéleinkre lassan visszapozsgul
a pirosbarna lelkend,
Estelszik künn a Szaharában,
tüzes köveken sütik a keszrát,
Fogunkon zizgő lepedék,
homokpapír zümmög, hiéna-esztrád.

Anyánk, mi egy virág vagyunk,
fiad egyetlen árva csillaga
Kilép keményen, a vállán
töltött deus ex machina.
Görcsös ki-belégzését
többé nem veti latra,
Holnap indul a század
csuklógyakorlatra.

Tropauer Hümér: Holnap indul a század csuklógyakorlata
------------------------------------------------------

Szállj, szállj
ökörnyál,-
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
(...)

...
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.

Csanády Imre: Őszköszöntő
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~1

Itt hömpölyög a bokros dombon át,
sűrűn teríti nyirkos fátyolát.
Már öleléssel házunkig kinyúlt,
az erdő útja is homályba fúlt
s eltűnt facsúcs és hó-takart halom.
Milyen csodálatos birodalom!
Mit rejt a köd? Kísértetképü fát,
odvakból leskelődő rém-pofát,
agancsában nagyobbodó vadat,
melyet növeszt a szürke áradat.
Mi mozdul ott? A szélkavart haraszt?
Fácán, mely felriadva megriaszt.
Gubbaszkodó vadmacska les reád?
Fagyöngy polipja szívja fenn a fát.
Hol a homály-határ? A völgy-perem?
Az élen túl új köd-tenger terem.
S miről azt hitted: völgy-záró köröd,
világokat sötétbe fojt a köd.
(...)

...
Mit rejt? Kórusban búg feléd a szó.
(Nem egy ember vallatja: millió!)
A diadallal áttörő napot,
melyet homállyal elzsibbaszthatott?
Egy tavaszodó, szebb világ hitét?
Az "emberüdvöt", Vörösmartyét?
Vagy kataklizmát, véres karnevált?
Az ember poklát? Háborút? Halált?

Áprily Lajos: Mit rejt a köd?
-----------------------------

A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyett a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.

Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
a háta barna, lába még fehér,
a rossz zenén kis lelke fellebeg
s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.
(...)

...
Fiúk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.

Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.

Radnóti Miklós: Majális
~~~~~~~~~~~~~~

Társammal úgy is élhetnék, mint csapágyak
a langyos, piros zsírban, de kilógunk egymás
életébôl. Annyi minden lóg ki. Lóláb, sál
a vonat ablakából, tévétorony az erdőből,
vártorony a ligetbôl. Egyszerű életemen
miért is csodálkoznék? Meg akarom óvni
magam, nehogy rossz legyen. Indítványozom,
hogy süssön a Nap. Vigye el valami a tócsát
a sétányról. Indítványozom, hogy találjunk
(...)

ki néhány új mozdulatot. Vezessünk be
néhány hangulatjavító intézkedést. Csókolóz-
zunk a szerelvényen, a mozgólépcsôn,
partin a Pecsában, ha már úgyis olyan jó nekünk.
Jöjjenek a fejlesztések. Szokjunk rá a jóra.

Poós Zoltán - Hangulatjavító intézkedések

--------------------------------------------

- Már egy hete
vagy te pete!
Legyen már belőled légy!
Legyen,
mint minden legyen,
rajtad is hat láb
legalább.
Szárnyaid is legyenek,
a fene egye meg!
- Mert ha légy vagy, légy
légy!
- mondta vagy száz légyöltő
előtt a költő.
(...)

...

Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
- Kerüld el azt mindenképp,
ami ragacsosan tapad.
Menj! A mai naptól magad
szerezd meg az eledeled.
Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön a mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.

Romhányi József: Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Egy házban élt két Agglegény, kik nem maradtak veszteg:
egyik fogott egy Egeret, a másik meg egy Kekszet.
És akkor így szólt az, amelyik Egeret fogott:
"Ez épp kapóra jön, mert itthon minden elfogyott.
Nincs más, csak egy kis citromunk meg egy kanálka mézünk,
és vacsorázni mit fogunk? Hisz nincs már semmi pénzünk.
És félő, hogy ha vacsorára semmit sem eszünk,
hajunk és szempillánk kihull, és soványak leszünk."

A másik erre így felelt (aki Kekszet fogott):
"A Töltött Egérnél bizony nincs fájinabb dolog!
A Töltelékbe Hagyma kell, no meg Pemetefű –
csak hát ezekhez hozzájutni nem o'an egyszerű."

És akkor a két Agglegény a városba eredt,
és kértek kölcsön Hagymát, no meg Pemetefüvet.
Hagymát, azt kaptak, Pemetét viszont sehol se leltek,
pedig bejártak minden Boltot, Piacot és Kertet.

De jött egy ember: "Látják ottan azt a nagy hegyet?
A tetejére meredek Szörpentin-út vezet,
és odafönn egy bölcs Öreg, egy Remete lakoz,
ki egész nap egy tudományos nagy Könyvet lapoz.
Azt mondom: fogjon Remetét, kinek nincs Pemetéje,
és igen apró cikkekre meg cakkokra metélje.
S ha megvan, nincs is hátra más, csupáncsak őt elég
a Hagymával jól elkeverni, s kész a Töltelék!"

És akkor a két Agglegény, tovább nem késlekedve,
a meredek Szörpentin-úton fölmászott a hegyre.
És odafönn a hegytetőn volt egy sziklás üreg,
s ott elmélyülten olvasott ama Tudós Öreg.
Ráordítottak: "Félre Könyv! Na rajta, Bölcsek Bölcse!
Az időt itt ne, inkább otthon Egerünket töltse!"

(...)

...
A Bölcs Remete nem felelt egy árva szót sem erre,
s a nagy Könyvvel jól rásózott a két nagy kopasz fejre.
És hegyen-völgyön, városon, Szörpentin-úton át
csak gurult a két Agglegény, hazáig meg sem állt.
De akkorára élelem már otthon nem maradt:
az Egér fölfalta a Kekszet, aztán elszaladt.

Így aztán meghitt kis lakuk elhagyták csendesen,
és attól fogva nem hallott felőlük senki sem.

Edward Lear: A két Agglegény / Havasi Attila fordította
..........................................................................................................................

Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.
...

...
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.

Wass Albert: Mert nagyon szeretlek
~~~~~~~~~~~~~~

Hóbafagyott levelet
kaparász dideregve a szellő.
Duzzadt, mint tele zsák:
hóval telik újra a felhő.
...

...
Nincsen csillag, a fák
feketéllő törzse hatalmas.
Megfagy az őz nyoma is.
Készül le a völgybe a farkas.

Radnóti Miklós: Tél
~~~~~~~~~~~~~~

Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák,
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.
...

...
S most add a lelked: karcsu váza,
mely őrzi még a nyár borát –
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.

Áprily Lajos: Ajánlás
~~~~~~~~~~~~~~~~~

Látja ezt a földet, uram?
Szép, töretlen talaj.
Pedig a nap
veri ököllel minden reggel,
feszíti minden éjszaka.

Ebbe a földbe vagyok én
térdig belefagyva.
És kúszik bennem
egyre feljebb ez a hideg.
Amikor eléri a szájamat,
mások arcához szorítom magam,
de üres maradok,
és csak hullanak a fogak.

Beleszögezett valami ebbe a földbe.
Olyan erősen tartja egybe a sok
göröngyöt a fagy,
hogy képtelen vagyok mozdulni tőle,
a lábam hideg,
az erek belül már virágzanak.

Nem is lehet, igaz?
Sehová sem lehet elmenni innen, uram.
Az mondják, mindenütt egyszerre ismétli
önmagát a világ, és hogy
az ember nem tud a saját földjéből kibújni,
mert más, idegen földekbe
ugyanúgy belefagy.

Pedig, tol bennünket valami, uram.
Tol mindannyiunkat
az életen keresztül,
mindig csak előre, bárhogy is fáj majd.

Szép, szabályos minden éjszaka.
Húzódik szét, tágul a félelem.
Álljon ide elém.
Hogy legyen, mi eltakar.
Aki fél, szeret csak tíz-húz centire nézni,
s nem látni, mi van távolabb.

Azt mondják, el kell engedni mindent.
Mindent el kell engedni, uram.
Ha el tudtam volna engedni magát,
már rég nem ácsorogna itt,
velem szemben,
háttal a napnak.
Hanem boldogan dolgozná magát halálra
egy másik kontinensen,
idegen országban.

Látja, ezért áll itt mögöttem apám,
három teljes hadtest
és pár hullafoltosra vert gyerek.
Minden elengedhetetlen.
Pedig csak meg kéne csinálni
magunkban az újnak a helyet.
(...)

...
Gondoljon bele, uram,
mennyire fényes Kanada!
Magát ott is biztosan szeretnék,
ehelyett áll itt,
nem mer megmozdulni,
néz engem.
Engem néz.
De mégis miért engem, uram?
Hisz olyan gyáva vagyok már,
még a ráncok is az arcom mögé bújnak.
Mögém bújik minden, az a sok halott,
elhalt álom, irány, cél,
amerre harmincnégy éve indultam.

Azt mondják, Kanadában ezüstből van a hó.
A fagy nem harap az izmokba,
nevetnek benne az emberek,
de összemosódik minden mosoly,
fehér fogak a szitáló hóban.
Onnan mosolyog majd maga is vissza rám,
én meg, térdig a földbe fagyva
majd integetek.

Szabályos éjszakák közé kifeszítve
nézek majd maga után.
Ha továbbra is ilyen ügyesen szorítok majd
magamhoz mindent, biztos, hogy
mindig gondolni fogok magára.
Elképzelem, amint a
kanadaiakkal a hóban nevet,
lesz olyan prémes bundája,
ormótlan csizmája, csupa hó lesz a haja,
a képzeletemben nem fog fázni a lába,
én meg, ígérem, majd integetek.

Tudja bánt, hogy nem szól hozzám.
Bánt is az, ahogy földbe fagyva állok, gyáván
és már én sem merek semmit sem mondani.
És halványodik, maga is egyre csak halványabb.
Olyan napokon, amikor sok minden történik
egyszerre velem,
már csak a könyökét látom,
azt a szép, széles alkarját,
a kezét, amit éppen elengedek.

Pedig tényleg,
csak el kéne engedni mindent.
Helyet csinálni magunkban az újnak.
Összeszorított szájjal tűrni, hogy
zuhanunk.

Mégis,
hány hónapig tart egy mozdulat, uram?

Terék Anna: Háttal a napnak
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

(Hiánybetegségeink legnagyobbika)
Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni.
Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot.
Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.
Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk?
Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes
tölgyfát gyömöszöltél?
Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted
nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ
teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.
...

(meglepetés e költemény - zárójelben, de nem mellékesen üdv. kedves Játékostárs!)

...

Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne
csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne
ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét.
Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!

Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te,
milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod
te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e,
hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?

Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát,
cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, kriksz-
krakszokat hámló platánra, míg megy odafönt, megy
-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted?

Egy szót se szóltam.

Nemes Nagy Ágnes: Istenről
~~~~~~~~~~~~~~~~~

Tájképben jó vagy: képeslap-karácsony,
frissen hullt hó tar fákon, bokrokon,
megtévesztő, puha és szűz fehérség,
alatta holt sár, fagyott fájdalom.
Idecsináltál nekünk egy világot,
meg bele minket: nesze, boldogulj,
használati úmutató is járt – csak
hát kisilabizálhatatlanul.
A szöveg patetikus és homályos,
ami érthető – be nem tartható,
s az ember, ki eleve tökéletlen,
csak szenvedésre, bűntudatra jó,
törékeny testbe szorult, gyarló lélek
az aránytalan ég súlya alatt.
Nem értelek. Elnézem a világot –
ezért kellene, hogy imádjalak?

(Megjegyzés: Címével ellentétben megrázó vers, szerzője nyíltan és világosan kimondja, amit gondol. Ez az általam küldött NNÁ mű esetében is igaz, amely az istenes versek sajátos darabja. Megpróbálom folytatni ezt a témakört...)

Minden új élet más halálán sarjad
saját halálra. Ha szép az egész,
neked szép – míg szűk értelmébe zártan
magának boldogtalan mind a rész.
Ha vagy, biztos ahhoz is van hatalmad,
hogy megbüntess e szavakért, miket
– ez külön tetszik – szintén tőled kaptam.
De ne várd el, hogy hálás én legyek,
hisz haragodban semmivel se vagy jobb,
mint a szadista kéjgyilkos, aki
saját hibáján érzett bosszúságát
a nála is gyengébben tölti ki.

Szlukovényi Katalin: Szenteste
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Vakfolt, amelyen át a piramis csúcsát
kémleljük, néz-e Isten minket,
lemondást tükröz tekintete vagy biztat.
Rettegek, tudod, mi minden fordul meg
fejemben ellened, Istenem.

Időszerű vagy még? Hol olvadó
jégtáblán menekülõ fóka, aki vezeklésül
az éltető vízbe fullad, hol egér,
akivel macska játszik, kérdezem,
szeretsz-e túl majd mindenen.

(...)

...
Nekem mindent szabad már, vagy
mégsem? S ha gyilkosként öledbe
hajtanám fejem? Most hunyd be
a szemed, ne láss, ahogyan nem látlak
se tág, se zárt szemmel én sem.

Takács Zsuzsa: Vakfolt (Borbély Szilárd halálára)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A költészet cirkuszában
most a bűvészek ámítanak.
Hókusz-pókusz, lidérces fény és
előhúznak egy kisnyulat.
Persze vannak akrobaták is,
ködszavak kötélen lengők, akik tudják:
a jó kézfogás életfeltétel.
Természetesen bohócok is vannak.
(...)

/a kapocs csak a fejemben létezik, egy másik -általam kedvelt- T.Zs vers

...
Fenékbe rúgják őket,
hangszereiket elkobozzák,
de fújják tovább a nótát,
egyre komolyabban.
Vannak még elegáns igazgatók,
idomárok, satöbbi népség…
Levegő nincs ebben a cirkuszban
és közönség…

Furmann Imre: A költészet cirkuszában
...................................................................


Vékonyan villan a Hold a vidéken,
keskeny a cél, szűk az idő,
szorong a szív a tenyérnyi résben,
a hó hűvös, lázas a fő.

Lerágott dinnyehéjat szögez fölém
a fagy zengő kalapácsa.
Csattogó vágyakat pörget a szél,
csillog az ész, tüzek kovácsa.
...

...

Kemény telek járnak most errefelé
láncukat tépett ebekkel,
kozmikus éjszaka borul elém
szikrázó, vad képzetekkel.

Lehoczki Károly: Tájkép
~~~~~~~~~~~~~~~

A pára csap fel így a téli tájban,
a könnyű füst a gázkazános házban.
A hegyoldalban ortodox temető
vakít a napsütésben, mint a kő,

mely izzott, ahogy a tűzben
az olvadt érc forrong az üstben.
A délután így kezdett esni,
mint némely angyal a resti
(...)

...
előtt a pocsolyába dőlve
várt potya piára, könnyű nőre.
Míg messze, a külkerületekbe’
elmúlt az idő egyszer s mindörökre,

mert ott volt az Utolsó Ítélet,
egymást taposták a sok keresztények.
A pogányok pedig csak itták a kólát
egy kocsmában, úgy hívják: Örökkévalóság.

Borbély Szilárd: Végső Dolgok. Az Örökké-valóság
.................................................................................


Az árnyék, mint a kés, szalad
az arcomon. A csend ropog.
Magammal együtt láttalak?
Megráncosodtak a napok.

Szél. Túlvilági szél süvölt
A csillagok ágai közt.
(...)

...
Mint a líra, hideg vagyok.
Csak a fájás; mi sem maradt.
Kövek. Kövek és lábnyomok.
Kuporgok súlyos ég alatt.

Imre Flóra: Hideg
~~~~~~~~~~~~~

Köd-konda támadt
rétemre,
virágaimat
megette.

Már csak a betű
virágzik,
eredő könnytől
elázik.
(...)