| ... Alázat szállt szívembe, majd szóltam: csillagok, egy lobbanás az égen, s eltűnök, meghalok, de parány emberlétem mégis több és nagyobb: én tudom, hogy ti vagytok, s ti nem, hogy én vagyok. | |
| Vihar Béla: Szemközt a csillaggal ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙***˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙ |
Ó, milyen vak homályba futnak
kik nélküled indulnak útnak.
A kezemet nézem: leszárad;
szívem sívó homokkal árad.
Valamikor kézen vezettél;
szökni akartam, nem engedtél,
(...)