Folytatsd a verset!

...
Napja-holdja fejem fölött ég,
s talán itt-ott ráismerek még,
ám a hunyorgó régi házak,
ahol éltem apró gyerekként,
dülöngve mind elcsónakáznak,
múltam vizén árnyuk, ha látom.

Lelkük bolyong az égi fákon.

Buda Ferenc: Az a város
---------------------------------------------


Ámulni még, ameddig még lehet,
amíg a szíved jó ütemre dobban,
megőrizni a táguló szemet,
mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.
...
 
...
Elálmélkodni megszokottakon:
az andezitre plántált ősi váron,
virágokon, felhőkön, patakon,
az azúrban kerengő vadmadáron,


a csillagon, ha végtelen terek
hajítják át a késő-nyári égen.
S ámulva szólni: Most voltam gyerek.
S vén volnék már – s itt volna már a végem?

Áprily Lajos: Ámulni még...
-------------------------------------------------------

Sosem kértem semmit, most is semmiséget,
küldj egy sort, egy verset, egy ringató mesét,
talán csak egy dalt, vagy játszd az én zenémet,
keveset adj inkább, és annak is felét,

színezd úgy az alkonyt, ahogy még nem láttam,
dúdold velem együtt a holnap énekét,
fogd a kezem, vigyél, merre sosem jártam,
hadd nézzem meg veled milyen a más vidék,
...
 
...
járjunk kerek erdőt, olyan lányregényest,
ahol pillangókba szédül bele a rét,
lopjunk piros almát, abból süssünk rétest,
szaladjuk még körbe a világ tetejét,

kergessünk csillagot, holddal tekergőset,
fessünk kis madarat... Tudod milyet? Kéket,
és ha minden meglesz, adj nekem egy percet,
s addig ne vedd vissza, addig ne, míg élek...

Nagy Ilona: Adj nekem egy percet...
----------------------------------------------------------------


Tükre lennék tiszta mosolyoknak,
gyűjteném hosszan magamba a fényt,
visszacsillannék borús alkonyatban,
idézném a tavasz színét, melegét.

Ajkamon a hang hiába némulna,
a szememben bújó ősi csillogás
emlékként élne tűnt mosolyokban:
rejtőzködő fényű, szelíd folytatás!
(...)
 
...
Féltve őrizném, végeérhetetlen,
vigyáznám végtelen, titkos rejteken
őseim kincseit, tiszta hagyatékát:

áhítatot ódon templomkerteken,
szálló madaraknak éteri dalát,
míg örök hajnalra virrad a világ.

Gősi Vali: Tükre lennék
×××××××××××××××××


Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél.

Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.
(...)
 
...
Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta, a szél.

Lobogott három falevél.

Lehullott három falevél.
Lehullott a világból.

Ott lenn a sár, fekete mély-
ki emel fel őszi sárból,
ti szegény három falevél?

Weöres Sándor: Ballada három falevélről
-------------------------------------------------------------------------

Oly mozdulatlanul nyugodtak
A kerti fák az őszi fényben.
Talán a nyárról álmodoznak,
Csak egy levél hull néha szépen.


Az élet csöndje ez a béke,
A nyugalom e nagy tenyészet,
Örök erők szent szövedéke,
Lehullt levél én, elenyészek.
...
 
...
Avar leszek majd az avarban,
Míg fölöttem a fiatal fák
A lombjaikat diadallal
Az örök égnek fölmutatják.

Juhász Gyula: Fák
............................................................


Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.
Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.
...
 
...
Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki: bátrabb.

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.

Ady Endre: A tűz csiholója
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~



Félni egyre, élni vontatottan,
életünk, akár a hattyú útja,
melyet még le sem írt a habokban.

És meghalni, titkosan elülni,
mily elembe jártunk itt, ki tudja,
mint mikor hattyút látsz elmerülni: -
(...)
 
...
a vizen, mely nyájasan fogadja,
fodrozódik, elmúlik alatta,
s boldogan gyürűzik föl a hab;
míg a hattyú csöndesen kiválik,
mind nyugodtabb, tisztább és királyibb
méltósággal cél felé halad.

Rainer Maria Rilka: A hattyú /ford.: Kosztolányi Dezső
-------------------------------------------------------------------------------------


Félárbocra ereszti zászlaját az est.
Kirakja csillagokkal, megfesti alkonyszínekkel,
s jelvényül tűzi rá a szemérmes félholdat.
Tűzropogásból rakunk fészket a csendbe,
míg az éj zsákjába gyömöszöli nappali
fény forgácsait.
Aztán lebbenő szerelmi lobogó alatt vágyaim
rám nehezülnek, szépséges sámán leszek,
érdemérem neked, mint nyakláncodról szíveden
függő medál.
(...)
 
...
Hóprémes táj ágyunkon testem terített asztalod.
Függőágyán szomorú szűz a holdvilág,
míg kezed arcomon andalog.
Bőröd illatából mély levegőt veszek, s benn tartom,
míg érintesz, hogy elhihessem magamról a jót.
Hullámaink kötelet sodornak lábaink köré,
s ujjad gyűrűként ujjamra fonva feszítesz rám
égtől áldott leplet - vérnász-takarót.

Szíj Melinda: Tél-éji nász
×××××××××××××××××××



Vannak oly régi versek, melyeket már elő
nem is veszek,
csak rájuk gondolok, pontos emlékező,
s már könnyezek.
(...)
 
...
Az eltűnt, szertehullt időn átszólnak ők,
megcsap lehük,
nem is szavuk, csak illatuk van vélem,
s én is velük
csak úgy vagyok: hogy látom régi énem
soruk felett,
mint páraszőtte, holdsütötte éjen
kísértetet.

Devecseri Gábor: Vannak oly régi versek
-----------------------------------------------------------------------


Miként szélcsendben a hajó
lelkem ma veszteg úgy lebeg
vitorla nélkül! - Ah be jó,
hogy most melletted ülhetek!

Talán megállt a vén Idő
s mi ketten élünk már csupán -
ó milyen édes lanyha hő,
mily édes lanyha délután.

Most messze földön senki sincs,
fénylik az ajtón a kilincs:
ajtó előtt a macska ül,
hátát gubbasztva gömbölyül.

Kertben tüzel a tulipán
fejét megadva csüggeteg:
most minden édesen beteg.

A tornácon az oszlopárny
a napsütött fal oldalán
ledől, mint tejben a kanál.

Nincs a világon semmi vér,
tejjel és mézzel foly az ér,
a vékony ér a hús alatt:
azért vagy, édes, oly fehér,
s nézed a fehér bús falat.
...
 
...
Elalszik minden - mily varázs!
Már alig zümmög a darázs.
Vállad vonala betegen
omlik el kebled vánkosán
s úgy csüggök fényes szemeden,
mint hipnotizált, orvosán.
Altass el, édes, engemet,
s álom hajóján messze vigy
ah ez az álom - eltemet -
és ah! maradna mindig így!
maradna mindig így...
így...
mindig így...
Babits Mihály: Miként szélcsendben a hajó
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
(...)
 
...
Mire az izzó arc lehül,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.

B. Radó Lili: Esti dal
-----------------------------------------


Amikor lehunyod két csillag-szemed,
Amikor párnádra hajtod a fejed.
Amikor gondod a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz - én Veled vagyok.

Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed.
Amikor egyedül maradtál végleg,
Amikor nincs más - vezetlek Téged.

Amikor sírnál - de elfogyott könnyed,
Amikor érzed - a szavak is ölnek.
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell - én gyújtok Néked.

Amikor könnyed patakként árad,
Amikor örök vendég a bánat.
Amikor felhők ültek a szemedre,
Amikor sírsz - mosolyogj szemembe...
(...)
 
...
Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon.
Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson.
Amikor eljön a halál érted.
Akkor élni én hívlak Téged...

Álmodj patakot, virágzó rétet,
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet.
Álmodj napot, szellőt - fényeket,
Csillagok vándora - élj életet...

Bogdán András:Álmodó
* * * * * * * * * * * * * * * * *



A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
(...)
 
...
Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.

Pilinszky János: Őszi vázlat
...........................................................


Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.
Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
...
 
...
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

József Attila: Kopogtatás nélkül
* ~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~ *


Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
(...)
 
...
Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

József Attila: Keresek valakit
-------------------------------------------------


Álmos vagyok, nyűgös, szegény,
Kinek se szándoka se terve,
Istenem, hol lehetek én,
Szép életem hol folyhat, merre?

Nehéz pilláim lecsukom
Akár az elcsüggedt hazátlan,
Ki végtelen országuton
Leül a néma havazásban,
...
 
...
Hópelyhek hullva hullanak,
Fedik halálos hermelinnel,
Míg messzi víg szánkó szalad
És mindig gyöngébben csilingel.

Hópelyhek hullva hullanak,
Fedik halálos hermelinnel,
Míg messzi víg szánkó szalad
És mindig gyöngébben csilingel.
Szép Ernő: Álmos vagyok
>< >< >< >< >< >< >< >< >< >


Tenger a szélnek zúgja,
szél a hullámzó lombnak,
erdő a völgynek súgja,
völgy suttogja a dombnak,
hab habnak, part a viznek,
patakban fürdő fűznek,
madár madárnak búgja,
virág azt illatozza,
(...)
 
...
minden, mindenki tudja,
nem tudja semmi, senki,
csillagfény hírül hozza,
föld égnek visszazengi,
szem tükrözi a szemnek,
emlékezés a vágynak,
csend súgja a magánynak,
Isten súgja a csendnek.

Reichard Piroska: Hat vers Titok
--------------------------------------------------------


Ősz apóka előveszi
festővásznát, ecsetét,
színesíti a lombokat,
ebben leli a kedvét.

Minden zöld volt még a nyáron,
most tobzódik ezer szín,
sárga, narancs, barna, bordó,
bíborvörös, élénk pír.
...
 
...
Arany a dió levele,
halványsárga a kőris,
izzik már a galagonya,
lángol a vadszőlő is.

Ősz apóka elégedett,
elkészült a színes kép,
így pompázik, míg szél úrfi,
mindent szépen le nem tép.
Orgoványi Anikó: Őszi színek
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *




Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
(...)
 
...
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.

Károlyi Amy: Fiatal lány tavasszal
----------------------------------------------------------------


Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
(...)
 
Vissza
Oldal tetejére