Folytatsd a verset!

...
Most, kicsi zergém,
szökj le a sziklás
bú magasáról
rúgjad a port:
két deli szarvad
ágabogára
színarany almát
ültet a hold.

Garai Gábor: Tücsökdal
-------------------------------------


Futó napok, kik ifjakat növesztnek,
Futó ifjak, napjaikat fogyasztók,
Tudom, hogy engem, furcsán vénülőt,
Megköveznek.

Bolond bensőm egy ős gyermeket hordoz,
Bátran nyúlok tüzekbe a kezemmel,
Asszonyhoz, fegyverhez bátran nyúlok
S mézes borhoz.

Fölröpítem piros papír-sárkányom,
Harminc év óta nem tudtam megunni,
Pórázáról ezerszer elszakadt
S mégse bánom.
...

...
Két, nagy, vaksi szememben szűz magasság
Babonás képe és célja nyilallik:
Ez tart gyermeknek: a szent soha-fény
És a vakság.

Röpülj, piros sárkányom, mindig fennen,
Ha elszaladsz, küldöm másad utánad
S nem születhet gyermek, ki ereget
Lelkesebben.

Ady Endre: Röpülj piros sárkányom
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Hajóm, Catrineta,
messzi tengeren
vittél, ámde vissza
nem tértél velem!

Jött a szélvihar, hogy
minket elveszejtsen,
az ég végtelen volt,
az ár feneketlen!

Hej, pedig kitágult
a világ s az élet,
eltévedt hajóm, bár
fent csillaga fénylett!

Portugáliában
szívem ottmaradt,
a narancsligetben
várt a lánycsapat!
(...)

...
S ott akadtam én egy
fehér paripára,
fénylett, szinte elszállt,
nem volt soha párja!

Ó, mesék világa
szem-nem-látta térben!
Hogy te megszülethess,
útvesztőbe tértem.

Hajóm, Catrineta,
párás tengeren
ne tűnj el örökre,
jöjj, s szállj el velem!

Fonseca _ A szirének szigettengere // ford. Kálnoky László
-------------------------------------------------------------------------------------



Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
...

...
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

József Attila: Kertész leszek
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •



valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
(...)

...
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén
-----------------------------------------------------------


Ibolya, ibolya
virítsz már a réten,
gyönyörködsz este a
víg tücsökzenében.

Tücsökzene ringat
este elalvásra,
hajnalban megfürdesz
az ég harmatába`.
...

...
Napfény az ebéded,
szellők simogatnak:
így élsz vidáman,
hírnöke tavasznak.

Zelk Zoltán: Ibolya
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~


A teraszról messzire,
távolra lát, aki vágyik
távolra látni, messzire, messzire.

Lábad előtt a part,
a `plage`, rajta elnyúló
testek, hívnak, hívogatnak.

Nem térek vissza.
(...)

...
Látom a napsütést,
a partot, a tengert,
de `az` a szoba már nem az enyém.

Nem térek vissza, sohasem.

És `az` az ajtó, amelynek
kulcsa már nincs a kezemben,
a hátam mögött csöndesen becsukódik.

Petőcz András: A tengerre néző szoba
-----------------------------------------------------------


Elsüllyedt kikötő a város:
mint falánk cápák úsznak, falják be és lökik
utcára ázott
utasaik a ködlámpás trolik.

Elsüllyedt kikötő a város:
ablakaira sárgás fény-moszat
és hínáros
fénytelenség tapad.
(...)

...
Elsüllyedt kikötő a város;
villámlik olykor: mintha egy-egy még kinn maradt
világítótorony

zuhanna be nagy robajjal. Milyen magányos
lehet most a Nap
odafönn, a fölöttünk ringó hullámokon.

Kányádi Sándor: Hosszú eső
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Uj dalomnak ringatója csak te vagy.
Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
Leng szivemben rózsakendőd, kék ruhád;
csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
A virágok szép nevére megtanitsz:
kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
(...)

...
Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
nap ha fényét lombra szórja, csak te vagy.
Árnyaival üldözött az alvilág,
szól a kakas virradóra: csak te vagy.
Élet fája, hajtsd ki ágadat fölém!
Kajszinarcod néz le róla: csak te vagy.
Nyár és hajnal, rét és erdő, Duna, domb:
versem édes csattanója csak te vagy!

Vas István: Minden jelben
----------------------------------------------


Ó gyermekek, kik játszotok a porban,
Be jó is lenne szállani közétek,
Leheveredni önfeledt mosollyal
S építeni a várat föl az égnek.

Mert oly közel az ég még a gyerekhez
És olyan távol ez a véres élet
S a játék oly szent, mint a nagy gyereknek,
A poétának a komoly művészet.
(...)

...
Elnézem őket és honvágyat érzek
S az emberek közt egy fájó igézet
Bénítja lelkem: nem való nekem még

E nagy piac, e hangos, durva vásár
S amíg köröttem a sok nyegle ágál,
Játékaimhoz csöndben visszamennék.

Juhász Gyula: Honvágy
♥ ♣ ♠ ♦ ♥ ♣ ♠ ♦ ♥ ♣ ♠ ♦ ♥ ♣


Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
(...)

...
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.

Weöres Sándor: A társ
-------------------------------------------



Mit ér a legszentebb erény, ha
bűnnek láthatja bárki azt?

Ki sziklával rombol – mit ér, ha
belőle vizet is fakaszt?

Ki szabja meg a lét határát
s halált erénnyé ki avat?

Ki számol el a világgal,
hogy adós sehol nem marad?
(...)

...
Ki? Mit? Miért? Mivégre? Meddig?
A kérdések mentsége véd,

hogy ki ne egyezzen az ember
saját magával semmiképp.

Baranyi Ferenc: Ki számol el
~~ * ~ ~ * ~ ~ * ~ ~ * ~ ~ *~ ~ * ~

`A férfi`

Szeretem ernyős szemedet,
etető puha kezedet,
mellém simuló testedet,
csókolnám minden részedet.

Ha minket földbe letesznek,
Ott is majd téged szeretlek,
őszi záporral mosdatlak,
vadszőlő-lombbal csókollak.
(...)

...
'A nő'

Hidd el, ha egyszer meghalunk,
föl a felhőbe suhanunk.
Vének leszünk és ráncosak,
de szívünkben virágosak.

Nagy felhő-hintánk csupa láng,
alattunk sürög a világ,
gurul a labda, sül a fánk,
mosolyog hetven unokánk.

Weöres Sándor: Boldogság
------------------------------------------------


Sárga fény ömlik, este lett.
Áprilisi szelíd fuvalmak.
Megjöttél. Késtél éveket,
most mégis örömmel fogadlak.

Ülj mellém, húzódj közelebb,
mosolyogj - nézd csak, itt van,
lapozd a kis kék füzetet:
versek, gyermekkoromban írtam.
...

...
Bocsásd meg árnyék-életem,
mely napverőn is volt örök tél.
És bocsásd végre meg nekem:
sokakról hittem, hogy te jöttél.

Anna Ahmatova: Megjöttél
(fordította: Rab Zsuzsa)
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Tiszta kéküveg folyóvíz,
álom-bűvöletbe zárva,
édes lankák, szelíd partok,
zöld rekettyés, ezüstnyárfa.
Lelke van az alvó völgynek,
s álombéli sóhajára
dal zendül fel, és a rétek
andalító fuvolája.
Folyó tükrén bűvös álom,
parti füzek lankadt ága
könnyű csókot hint a vízre,
a víz: kristályüveg tábla.
(...)

...
Alacsony az égbolt, nyájas,
oly közel van könnyü fátyla,
ezüstös párát terítget
víztükörre, parti fákra.
Szivem álmodott e tájról,
ama völgybe vitte álma,
már elért a kedves partig,
de az ösvényen megállva
sírt - egy régi dal csendült fel,
s szerelmében sírt az árva,
sírt, egy másik völgyben zengő
szomorú szív dallamára.

Juan Ramón Jiménez: Őszi dallam (fordította: Rab Zsuzsa)
-------------------------------------------------------------------------------------------------


A fűz a vizen áthajolt.
Szép zöldhajú szűz mátka volt,
vállán veréb ült, néha tíz.
Alant suhant, rohant a víz,
mint egy bolondos, bő regény,
hűtlen, makrancos vőlegény.
A felhő könnyű, ritka volt,
s az ég sötétkék tintafolt,
és csók a szél, mely átoson
a füstbe süppedt városon.
...

...
És akkor lopva jöttem én
a nyári lanka szőnyegén -
de sarkantyúm volt, rézveret,
az pengett s minden észrevett.
Egyszerre metsző lett a szél,
mint a süvöltő, fent acél,
az ég szuroksötétre vált,
a fűz letört, a víz megállt...

Dsida Jenő: Mese, mese,mátka...
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •



Kedvenc sütim
a tapadós csiga?

Nem!

Kedvenc sütim
a ragacsos csiga?

Nem!

Vagy a
tapadós, ragacsos
kakaós csiga?

Igen!

Anyukám, apukám,
kisöcsém, szia!
Jut-e még nekem itt
kakaós csiga?

Kerekes, karikás,
körkörös csiga,
szédülök, ha pörög,
kakaós csiga!
(...)

...
Tekereg, mint a drót,
kakaós csiga!
Végtelen, képtelen,
szétszedős csoda!

Kanyarog éjjel és
nappal is, biza,
csíkosan csokis és
kanyaros csiga.

Közepén szíve van,
jószívű csiga!
Süteményt ne egyél,
soha mást, csibe!

Lackfi János: Kakaós csiga
------------------------------------------------


Az óév, íme, por és hamu már,
elolvadt, mint a nyugati boszorka,
latyakba tapicskol a kis Január,
a cipőt meg a zoknit is összekoszolta.
...

...
Fehér ma a föld és sáros a láb,
maszatút barnállik utána a hóból.
Egy tejbegríz ez a téli világ,
s lábunk nyoma rajta a sok kakaópor.

Varró Dániel: Január /Maszat-hegyi naptár/
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Nem én vagyok a lánc végén az ékszer,
Mit készítettek hosszú századok.
A szép jövőre lehunyt szemmel néztem:
Honnan tudhattam volna, ki vagyok ?

Ma már tudom, de már minden hiába ...
Egekbe vágytam, s űztem álmokat,
Nem láttam azt, hogy legszebb az egészben:
Vállalni bátran láncszem voltomat.
(...)

...
Láncszem vagyok egy hosszú-hosszú láncban.
Más lesz a kincs, ó jaj, mikor jön el?
Csak tartsd erősen, csak vigyázva bátran:
A lánc, a lánc még ne szakadjon el!

Kamarás Klára: A lánc
---------------------------------------

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek –
belepusztulok. Bármi lesz veled:
autó üt el, cserép zuhan le rád,
vagy ravatalod lesz a betegágy –
én utánad halok, nincs más utam.
A sorsomat kezelni egymagam
már túlontúl önállótlan vagyok,
élek, ha élsz – s ha meghalsz, meghalok.
Oly egyszerű ez. Semmi komplikált
nincs abban, hogy csakis harmóniát
fog fel fülem, hangom is puszta csend,
ha nincs másik hang, mellyel összecseng.
Megírták mások már, mi vagy nekem:
lányom, anyám, húgom és kedvesem,
testnek s kenyér, parasztnak a föld,
prófétának ige, mely testet ölt,
te vagy a fény az éjszakában – oly
banális mindez s mégis oly komoly.
(...)

...
Nekem te vagy a velem-futó magam:
kétágú útnak egy iránya van
s ágaink párhuzama oly szoros,
hogy a tekintet szinte összemos.
Értsd meg tehát, hisz olyan egyszerű:
mikor magadhoz - hozzám vagy te hű,
magaddal azonos csakis velem
lehetsz mindig már.
Ez a szerelem.

Baranyi Ferenc: Egyszerű
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda…
De vezet rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.
(...)