Folytatsd a verset!

...
Mindent, amit oly buzgón az éj
keresgél a víz alatt, a mélyben,
hogy csillaggal nedves tenyerén,
dideregve bárkájáig érjen.

Stégeknél a hőség laposabb.
Égerként a menny a földre ájult.
Szép volna a csillag-hahota,
de a mindenség csak egy sivár zug.

Borisz Leonyidovics Paszternak: A költészet meghatározása //fordította Baka István
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Nem érzi a halott veréb,
ha a ló a begyére lép,
csak a szívem érzi.

Nem érzi a száraz levél,
ha sárba teszi le a szél,
csak a szívem érzi.

Ha válnak néma fellegek,
nem érzik azt meg az egek,
csak a szívem érzi.
(...)

Nem érzi nyíló rózsa azt,
hogy elvesztette a tavaszt,
csak a szívem érzi.

Nem érzi azt a sárga Hold,
hogy végtől végig árva volt,
csak a szívem érzi.

Szép Ernő: Csak a szívem érzi
----------------------------------------------------------------

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
(...)

...
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...
-----------------------------------------------------



Szeretném, ha a szeretetnek
csuklóéles bilincseit
levernék rólam, hogy eresszek
el a kezemtől valakit.
(...)

...
Hogy szerethessek szerelemmel,
kezénél fogva valakit
és újra rámvernék egy ember
csuklóéles bilincseit.

Gyurkovics Tibor: Bilincs
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *


Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Uj dalomnak ringatója csak te vagy.
Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
Leng szivemben rózsakendőd, kék ruhád;
csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
A virágok szép nevére megtanitsz:
kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
(...)

...
Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
nap ha fényét lombra szórja, csak te vagy.
Árnyaival üldözött az alvilág,
szól a kakas virradóra: csak te vagy.
Élet fája, hajtsd ki ágadat fölém!
Kajszinarcod néz le róla: csak te vagy.
Nyár és hajnal, rét és erdő, Duna, domb:
versem édes csattanója csak te vagy!

Vas István: Minden jelben
--------------------------------------------


Most már azt hiszem,
hogy mégiscsak a szél volt.

Vagy talán
annyira szerettem volna,
hogy legyen bár akárki,
— de ha már senki,
hát akkor legalább a szél?
(...)

...
Ám úgy látszik
hogy mégiscsak a szél lehetett
senki más
— legfeljebb a gesztenye gallya
csapódhatott az ablakhoz.

Mert ha te lettél volna
akkor másodszor is kopogtatsz.

— Vagy pedig egyszer sem.

Simonyi Imre: Kopogtatás
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


Csöndes esős, halk, szürke nap,
és mégis oly világos ott,
ahol a homályon a nap
fehéren, furcsán átragyog.

Csodálatos visszfény libeg
tűnődve hegy és völgy felett:
félig meleg, félig hideg
a természet, sír és nevet.
(...)

...
Kétely s remény virrasztanak
bennem egyformán éberen:
halálvágy s életakarat
ostábláznak a szívemen.

S én, tudatommal, figyelem
a játszmájukat, hogyan áll,
és lelkem készül csöndesen
a sorssal való harcra már.

Gottfried Keller: Borús idő / Rónay György fordítása
------------------------------------------------------------------------


Egyik kabátgombom
a Nap, másik a Hold.
Jöhet vihar, zuhé:
esernyőm az égbolt.

Védelmezőm husáng,
ebek elé álljon,
ne alakítsák át
ünneplő nadrágom.
(...)

...
Szelekkel szétcsapok:
karikás ostorral.
Bátran kell itt élni,
nem is lógó orral.

Déli fény a sálam,
könnyű porból cipőm.
Hegyen-völgyön abban
megyek át az időn.

Serfőző Simon: Hegyen-völgyön
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞

A hold egész fényében indult egykor el;
szaladott előtte s bújt a felleg mindenütt;
csaknem világgá változott a nagy setét.
Illy méltósággal és tekintettel vala,
midőn kikelt egy nagy komondor ellene,
s csaholni kezdte: amit hallván a kisebb
kopók nagyobb visítást indítottanak.
(...)

...
Egész falunak álmát elverték a bohó
Lármával. Osztán tetszett ki, hogy a hold jeles
képét ugatták oktalanságok szerént.
A képzelődés csalatik, egyszersmind csal is.

Virág Benedek: Hold és ugatók
-------------




Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

(....)

...
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

József Attila: Mama
--------------------------------


Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
Én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.
(...)

...
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.

Wass Albert: Mert nagyon szeretlek
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •


A nem-lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed –
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,
egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
(...)

...
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!
Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek
és mi volt még! mi volt!
és azután
egy nyári perc december udvarán -
a vén remény... és voltak reggelek,
mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing, s a váll, s a paplanon kezed...
Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
hát nincs szavam több és nem is lehet.

Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nem lehetről
..................................................................



Hallottátok már?
Ősszel, amikor kavarog a köd,
az éjszakában valaki nyöszörög.
Valami dobban.
(...)

...
Valaki minden jajt összelopott,
Valaki korhadt, vén deszkákon kopog.

Egy régi ember.
Míg élt, sohse volt csillag az egén
S most vágyna egy kicsit szétnézni szegény.

Ady Endre: Az őszi lárma
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * *


Anyámnak kontya van kerek,
sötét és dús, mint egy meleg
eső utáni éjszakán
sötét és dús a lomb a fán.

Anyámnak szíve van, meleg,
piros és fáj, ha nem merek
időnként szemébe nézni:
ő minden gondolatomat érti.
(...)

...
Csak akkor leszek kedvesed,
ha kerek kontyod lesz neked;
ha mint anyám: első jajomra
gyógyírt találsz minden bajomra.

Kalász László: Anyámnak kontya van
--------------------------------------------------


Itt ülök a nyár ölében,
szalma száll a szívem körül
szerteszét.
Nagyanyám idézi ajkam,
és a főszél szövi rajtam
szőttesét.

Fönn kék az ég, mint az élet,
erős a föld, mint a lélek,
hull a Nap.
Nincs felhő, mit elzavarjak,
sárga magra kondor varjak
hullanak.
(...)

...
Tegnap – csalfa szájú gorgó –
fordultam, mint napraforgó
örömre,
s úgy nézek ki most e nyárból,
mint ki búcsúzik a tájtól
örökre.

Garai Gábor: Nyári búcsú
∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞


Oly közönséges, árva kis bokor,
körülte gaz nő, állat rátipor,
ember véresre sebzi magát rajta,
a szitkot, gúnyszót özönével hallja.
(...)

(...)
Ő mégis rendületlen hittel várja,
hogy egyszer égi tüzet fog az ága,
s akkor, mint írva vagyon: a hegyen,
a lángjában az Isten megjelen.

Reményik Sándor: Csipkebokor
--------------------------------------------------

Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: várni. Várni!

Ha reszket alattad a föld:
csak önmagadat meg ne öld!
(...)

...
Ha egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.

Minden beérik, révbe fut:
És győzött az, ki várni tud.

Tamkó Sirató Károly: Bíztató
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *


Fal mellet lopakszik, besurran az éjjel
megrázza kibontott, loboncos haját
sötét árnyékot lop nyitott ajtód mögé
bársonnyal oltja ki a város zaját.

Ágyad köré kúszik kígyókönnyedséggel
– csillagszikra rebben, hullik, mint a hó –
éjszaka asszonya kitárja a karját
ujjai közt táncol száz álommanó.
(...)

...
Ringasson sötétség - én leszek a párnád
takaród is leszek, érintsd meg arcomat
pihenj most, ágyadból fölszállnak az álmok
aludj. Kardom éles, én őrzöm álmodat.

Mezei Katalin: Álomőrző
---------------------------------------


De. És. Ha. Nem.
Ínyemre szorítom a szavakat,
felszívom a betűket.
Szólj! Hallgatlak.
Fülledt éjszaka csendjében
percegnek a kimondott
és kimondatlan szavak.
A te hangodon röpködnek,
mint bódult madarak
a kalickátlan éjszakában.
Hangod puhán, sötéten
hullámzik, mint a tenger.
...

...
Sztereóban hallom,
innen és odaátról.
Nincs korlát, nincs sövény közöttünk.
A szavak héját felpattintja az éj.
Elmondhatsz mindent,
amire eddig nem volt
erő, bátorság, alkalom.
A világ elaludt,
csak én hallgatlak éberen.
Beszélj!
Most értelek meg igazán!

Ágai Ágnes: Beszélgetés
* ~ ~ ~ * * ~ ~ ~ * * ~ ~ ~ *


Itthon vagy-e kedves, itthon-e?
Szíved a szívemhez hajlik-e?
Kezed a kezembe simul-e?
Ha simul, ha hajlik, tekints le.

Magas hegy tetején sziklaszál
sziklaszál tetején cifra vár.
Cifra vár, sziklaszál, meddig áll?
Tovább él náluk e madrigál.
(...)